Parlamenti menetrend – Abszurdum és skandallum...

Röpke pillanat lesz csupán a győzelmi nyilatkozatokkal kísért „igen" gomb megnyomása a Nagy és a Kis Testvér (MSZP–SZDSZ) padsoraiban. A titokzatos Omniveszt Kft. A történelmi egyházak tiltakozása sem számíthat megértő fogadtatásra. Politikai nyilatkozat az Ukrajnában élő magyarokért. Moratórium?


Hivatalosan is átadták az Országház megújult Duna-parti homlokzatát. A több mint 20 éven át folyó kivitelezési munkákra 11,2 milliárd forintot fordítottak, a két utolsó szakasz költsége ebből 4,5 milliárd forint volt.

Bakos Emil, az Országgyűlés gazdasági igazgatója az átadási ünnepségen emlékeztetett: a Parlament külső homlokzatának felújítása még a múlt század elején megkezdődött, hiszen alig épült meg, a rossz minőségű kövek cseréje szükségessé vált.  A kezdetekkor az elmállott köveket egyedileg pótolták, de az 1970-es évektől már szükség volt a kövek teljes cseréjére. Ekkor újultak meg a Kossuth tér felőli homlokzatok.

1987-ben egy, a déli kőtoronyról lezuhanó 20 kilogrammos kő irányította a figyelmet a dunai homlokzatokra. 1988-2002 között a két kőtornyot újították fel, 1997-től pedig megkezdődött a dunai homlokzatok felújítása. 23 ezer darab gyenge minőségű mészkőelemet cseréltek ki újonnan megfaragott „országházi keménymészkőre". A 300 méter hosszú Duna-parti homlokzaton található 54 darab, a magyar uralkodókat ábrázoló keménymészkőből faragott szobor is. Páljános András, a kivitelező Reneszánsz Kőfaragó Zrt. vezérigazgatója szerint  „a kőcsere hosszú évszázadokra megoldotta azt a rossz minőségű mészkő miatti problémát."

+

Visszatérve a hagyományokhoz, ismét kétnapos ülést tart a parlament. Fő eseménynek a jövő évi költségvetés végszavazása ígérkezik, - bár izgalmat aligha okoz, lévén a KDNP és a Fidesz ezernél is több módosító indítványát, kivétel nélkül (!), a kormányhű mamelukok már az elmúlt hetekben leszavazták. Röpke pillanat lesz csupán a győzelmi nyilatkozatokkal kísért „igen" gomb megnyomása a Nagy és a Kis Testvér (MSZP-SZDSZ) padsoraiban.   

+

A Nemzetbiztonsági bizottság is ülésezik hétfőn. Napirendjén a H1N1 vírus elleni oltóanyagot gyártó titokzatos Omniveszt Kft. szerepel.  Simicskó István, a bizottság elnöke indokolva a soron kívüli összejövetel célját, hangsúlyozta: fontos, hogy a képviselők tájékoztatást kaphassanak arról, hogy a kormány milyen nemzetbiztonsági eszközöket vett igénybe a H1N1 vírus elleni oltóanyagot gyártó cég hátterének megismerésére. Hangsúlyozta: közvéleménynek joga van megtudni, hogy kik állnak a cég mögött és hol landolnak az oltóanyagokért fizetendő milliárdok. Kifejtette: bár hosszú hónapok óta tudni lehet, hogy influenzajárvány fenyeget, a kormány ennek ellenére nem tette meg a szükséges óvintézkedéseket, gyakorlatilag az utolsó pillanatban kezdett el kapkodni, -  kísérleti eljárásokat akart tesztelni. Véleménye szerint az oltás ügyre ugyanaz a kiszámíthatatlanság, a szervezetlenség és az összevisszaság jellemző, amely az MSZP 8 éves kormányzását első pillanattól kezdve az élet minden területén fémjelzi.

Mutyizással, összefonódással, korrupcióval és minden más legendával, találgatással fűszerezett történet az Omninvest Kft-é. Bizonyosat róla csak a kiváltságosok tudnak. Tíz évre titkosította az Egészségügyi Minisztérium az Omninvest Kft-vel az influenza elleni védőoltásra kötött szerződést. Mit titkol a minisztérium?  Oldva e talányt, az Országgyűlés Egészségügyi bizottságának zárt ülése után Kökény Mihály az MSZP szakpolitikusa bejelentette: az Omninvest Kft.-vel kötött szerződések bizonyos részeit a „bizalom erősítése érdekében"nyilvánosságra hozzák. Megtörtént, ám a „bizalmat erősítő" töredékekből sem derült ki, hogy kik az Omninvest Kft. valódi tulajdonosai. Székely Tamás az egészségügyi miniszter elismerte: az Omninvest Kft. többségi tulajdonosa valóban egy ciprusi cég, amelynek azonban nem ismeretes a tulajdonosi szerkezete. A lényeg azonban nem ez, - mondotta -, hanem az, hogy a hatályos adó- és járulékfizetési kötelezettségének eleget tegyen, ezt pedig csak az APEH-re tartozik.

 
Időközben Oszkó Péter pénzügyminiszter is „elszólta" magát. Óvatlan pillanatában, azt találta mondani, hogy „a kormány nemzetbiztonsági eszközöket is igénybe vett, hogy megismerjék a H1N1 vírus elleni oltóanyagot gyártó Omniveszt Kft. hátterét."

+

Újra szavaznak az október 5.-ei ülésen egyszer már elfogadott 2011. évi népszámlálásról szóló törvényről, lévén a köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte. A játékszabályok szerint másodjára már nem élhet e lehetőséggel, még akkor sem, ha intelmeit figyelmen kívül hagyva, változtatás nélkül fogadja el a parlament egyszerű többsége.

Sólyom László nem értett egyet azzal, hogy nem gyűjtenének a termékenységre, az egészségi állapotra, fogyatékosságra, valamint a vallásra vonatkozó adatot, holott a korábbi, 2001-ben tartott népszavazáson valamennyi kérdéskör szerepelt. Az államfő úgy vélte, egyrészt valamennyi adat fontos jellemzője a társadalomnak, másrészt a társadalmi folyamatok könnyebben megérthetőek és elemezhetőek, ha a tíz évente sorra kerülő népszámlálásokon ugyanazok a kérdéskörök szerepelnek, és így a felvett adatokat össze lehet vetni. A köztársasági elnök kifogásolta azt is, hogy a 2011-es népszámláláson csak a nemzeti és etnikai kisebbséghez tartozás kérdése szerepelne, nem pedig általában a nemzetiség, függetlenül attól, hogy a személy kisebbségi vagy többségi nemzetiséghez tartozónak vallja magát.

A történelmi egyházak tiltakozása sem számíthat megértőbb fogadtatásra. A katolikus, református és evangélikus egyházpüspökei nem értik, miért nem szerepelhet a kérdések között a 2011-es népszámláláson a vallási, felekezeti hovatartozás. Érvelésük, kérésük pusztába kiáltott szó marad.

Hazánkban 1870 óta - a kommunista rezsim időszakát leszámítva - mindig szerepelt ez a kérdés a népszámlálási kérdőíveken, így érthetetlen, hogyan merülhetett fel egyáltalán a felekezeti hovatartozásról szóló kérdés elhagyásának ötlete. A 2001-es népszámláláson anonim és fakultatív módon, a legszigorúbb adatvédelem mellett 9 millió ember nyilatkozott érdemben erről a kérdésről.

+

Lemondott képviselői mandátumáról Lengyel Zoltán független országgyűlési képviselő, miután a Fővárosi Bíróság rendőrök sérelmére elkövetett hivatalos személy elleni erőszak, könnyű testi sértés és becsületsértés miatt jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte. Nyilatkozatát e-mailben, és a hét végén levélben is elküldte Katona Bélának, az Országgyűlés elnökének és Géczi József Alajosnak, a Mentelmi bizottság elnökének. Mint hangsúlyozta: „hét és fél év parlamenti munka után meghoztam életem egyik legnehezebb döntését, de nem volt más választásom!"

+

Még a téli szünet előtt elfogadhatja a Tisztelt Ház az Ukrajnában tapasztalható, a magyar kisebbséget érintő aggodalomra okot adó eseményekkel kapcsolatos politikai nyilatkozatot. A Firtl Mátyás (KDNP), Németh Zsolt (Fidesz), Kozma József (MSZP) és Kovács Kálmán (SZDSZ) által jegyzett indítvány elfogadásához a jelen lévő képviselők kétharmadának „igen" szavazata szükséges.

A Magyar Köztársaság Országgyűlése

  • a nemzetek békés egymás mellett élésének szellemében, 
  • a közös közép-kelet-európai történelem és jövő szempontjait figyelembe véve, 
  •  abban a meggyőződésben, hogy a közép-európai térség stabilitásának egyik legfontosabb fundamentuma az emberi és kisebbségi jogok biztosítása,    
  • az Európa Tanács alapértékei és az Európai Unió bővítése iránti elkötelezettségtől vezettetve,
  • a kétoldalú kapcsolatokban jelentkező vitás kérdések párbeszéd útján történő rendezésének elősegítése céljával, 
  • tekintettel arra, hogy a kisebbségi kérdések méltányos rendezése a demokratikus állami működés alapvető feltétele, 

a következő nyilatkozatot teszi:

1. Az Országgyűlés úgy értékeli, hogy Ukrajnában, az etnikailag vegyes lakosságú területeken kisebbségellenes hangulatot keltő események, valamint az ukrán médiában - többek között a közszolgálati orgánumokban – egyre sűrűbben felbukkanó kisebbségellenes megnyilvánulások az országban élő, különböző nemzetiségű közösségek kapcsolatainak megromlását idézhetik elő.

2. Az Országgyűlés problémának látja, hogy a kisebbségek anyanyelven történő oktatáshoz való jogát, többek között a magyar nyelvű kisebbségét is, az ukrán végrehajtó hatalom egyre nagyobb mértékben korlátozza.

3. A kisebbségi nyelvű érettségi, valamint egyetemi felvételi vizsga megszüntetése, kisebbségek nyelvén való tankönyvkiadásnak, illetve az iskolák ilyen tankönyvekkel való ellátásának adminisztratív akadályozása, továbbá a magyar nyelvű egyházi iskolák állami támogatásának megszüntetése a kisebbségi, így a magyar tannyelvű oktatási intézményrendszer ellehetetlenülését eredményezi. A kisebbségi jogok ilyen megszorítása annak ellenére történik, hogy az ukrán Alkotmány, valamint a magyar-ukrán alapszerződés egyértelműen garantálja a nemzeti kisebbségek identitásának kölcsönös védelmét és az ehhez szükséges feltételek biztosítását.

4. A kisebbségi jogok alkalmazása és a kisebbségek véleménynyilvánításának figyelembe vétele a demokratikus államberendezkedés elidegeníthetetlen része. Úgy gondoljuk, hogy az ukrán államnak is érdeke, hogy a kisebbségi jogok érvényesülésének hiányosságai ne kérdőjelezzék meg Ukrajna helyét az európai demokráciák közösségében. A szomszédos országok, így többek között Ukrajna európai integrációja iránti elkötelezettségtől vezettetve az Országgyűlés reményét fejezi ki, hogy a jövőben az ukrán kormány kisebbségpolitikája az elmúlt időszakban keletkezett kisebbségjogi problémák megszüntetésére fog irányulni.

5. Tekintettel arra, hogy az Ukrajnában élő magyarság képviselői több ízben is felhívták a figyelmet az őket érő diszkriminatív intézkedésekre, valamint Magyarország magas szinten többször sikertelenül figyelmeztetett a kisebbségi jogok érvényesítése terén jelentkező megszorítások kedvezőtlen hatásaira, az Országgyűlés kinyilvánítja, hogy kész intenzív párbeszéd keretében az ukrán féllel közösen áttekinteni a fent jelzett problémákat és azok megoldási lehetőségeit.

 6. Az Országgyűlés ezúton is biztosítja Ukrajnát Magyarország elkötelezettségéről Ukrajna szuverenitása, területi integritása és belső stabilitása, valamint a kétoldalú együttműködés és párbeszéd megerősítése iránt.

+

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. kezelésében lévő földterületek további értékesítésének, tartós bérletbe adásának felfüggesztését kezdeményezte a következő országgyűlési képviselőválasztás eredményének kihirdetéséig, az új kormány hivatalba lépésének napjáig, a Fidesz. Turi-Kovács Béla, Balogh József, Czira Szabolcs, Erdős Norbert, Kékkői Zoltán József, dr. Simon Miklós, Vincze László által fémjelzett országgyűlési határozati javaslat indoklása:

A földértékesítés jelenlegi szabályozását, annak módozatát az érdekeltek, így különösen a társadalmi szervezetek korábban is és jelenleg is vitatták, vitatják.

A termőföldre vonatkozó jelenlegi elővételi szabályok, illetve törvényi rendelkezések a földet hivatásszerűen művelőket hátrányosan érintik.

Az utóbbi hetek eseményei azt bizonyítják, hogy számos földértékesítés, illetve az állami földek tartós bérbe adása esetén alapos gyanúja merült fel annak, hogy az értékesítések a hatályos jogszabályok megkerülésével vagy megszegésével történhettek. A közvélemény általános nyugtalanságát váltotta ki, hogy közel a következő országgyűlési képviselőválasztáshoz az állami földek olyan kiárusítása, tartós birtokbaadása folyik, amelyek a jogszabályi rendelkezésekkel, a társadalmi igazságossággal nem egyeztethető össze.

Módot kell adni arra, hogy az országgyűlési választások alkalmával az állampolgárok, a gazdák, ebben a kérdésben is állást foglalhassanak.

+

Természetesen nem maradnak el a törvényhozást színesítő műfajok, a napirend előtti felszólalások, az aktuális interpellációk és kérdések sem. Íme, a T. Ház törvényalkotási menetrendje. 

Hétfő

Az Európa Tanács közérdekű adatot tartalmazó iratokhoz való hozzáférésről szóló Egyezményének kihirdetéséről szóló törvényjavaslat. (Általános vita és határozathozatal. A napirendi pont előadója: Draskovics Tibor, igazságügyi és rendészeti miniszter.)

A Genfben, 2000. május 26. napján kelt, a Veszélyes Áruk Nemzetközi Belvízi Szállításáról szóló Európai Megállapodás (ADN) szövegének módosításáról szóló Jegyzőkönyv kihirdetéséről, valamint az ADN-hez csatolt Szabályzat kihirdetéséről és belföldi alkalmazásáról szóló törvényjavaslat. (Általános vita és határozathozatal. A napirendi pont előadója: Hónig Péter, közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter.)

Az Országos Rádió és Televízió Testület 2010. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat. (A Költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság önálló indítványa. Határozathozatal. A napirendi pont előadója: Keller László, a Költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság előadója.)

A 2003-2008 közötti időszakra szóló második Nemzeti Környezetvédelmi Program végrehajtásáról szóló jelentés elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat. (A Környezetvédelmi bizottság önálló indítványa. Határozathozatal. A napirendi pont előadója: Orosz Sándor, a Környezetvédelmi bizottság alelnöke.)

A 2009-2014 közötti időszakra szóló Nemzeti Környezetvédelmi Programról szóló országgyűlési határozati javaslat. (Határozathozatal. A napirendi pont előadója: Szabó Imre, környezetvédelmi és vízügyi miniszter.)

Magyarország fenntarthatósági helyzetéről és az abból adódó feladatokról szóló országgyűlési határozati javaslat. (Szili Katalin (MSZP), Ékes József (Fidesz), Nagy Andor (KDNP), Velkey Gábor (SZDSZ), Tóbiás József (MSZP) képviselők önálló indítványa. Általános vita és lehetőség szerint a határozathozatal. A napirendi pont előadója: Szili Katalin.)

Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat. ( Bárándy Gergely (MSZP) képviselő önálló indítványa. Szavazás a módosító javaslatokról. A napirendi pont előadója: dr. Bárándy Gergely.)

A bűnügyi nyilvántartási rendszer átalakításával összefüggő törvény módosításáról szóló törvényjavaslat. (Szavazás a módosító javaslatokról. A napirendi pont előadója: Draskovics Tibor, igazságügyi és rendészeti miniszter. A törvényjavaslat egyes szakaszainak elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának „igen" szavazata szükséges.)

A nagykorú személy döntéshozatalának és jognyilatkozata megtételének segítéséhez kapcsolódó polgári nemperes eljárásokról szóló törvényjavaslat. (Szavazás a módosító javaslatokról. A napirendi pont előadója: Draskovics Tibor, igazságügyi és rendészeti miniszter.)

A gondnokoltak és gondnokaik, a támogatott személyek és támogatóik, valamint az előzetes jognyilatkozatok nyilvántartásáról szóló törvényjavaslat. (Szavazás a módosító javaslatokról. A napirendi pont előadója: Draskovics Tibor, igazságügyi és rendészeti miniszter.)

Az alapítványok elektronikus nyilvántartásáról, valamint a nyilvántartásból történő adatszolgáltatásról szóló törvényjavaslat. (Szavazás a módosító javaslatokról. A napirendi pont előadója: Draskovics Tibor, igazságügyi és rendészeti miniszter.)

A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról szóló 2004. évi LXVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat. (Szekeres Imre, Herbály Imre, Godó Lajos, Botka Lajosné, Kárpáti Tibor (MSZP) képviselők önálló indítványa. Szavazás a módosító javaslatokról. A napirendi pont előadója: Herbály Imre.)

A vízitársulatokról szóló törvényjavaslat. A napirendi pont előadója: Kuncze Gábor.) Az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat. (Szavazás a módosító javaslatokról. A napirendi pont előadója: Hónig Péter, közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter.)

A minősített adat védelméről szóló törvényjavaslat. (Szavazás a módosító javaslatokról. A napirendi pont előadója: Juhász Gábor, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter. A törvényjavaslat egyes szakaszainak egyes szakaszainak elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők 2/3-ának igen szavazata szükséges.)

Az államtitokról és a szolgálati titokról szóló 1995. évi LXV. törvény és ezzel összefüggésben egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat. (Szavazás a módosító javaslatokról. A napirendi pont előadója: Juhász Gábor, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter. A törvényjavaslat 4. §-ának elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának „igen" szavazata szükséges.)

A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat. (Szavazás a módosító javaslatokról. A napirendi pont előadója: Draskovics Tibor, igazságügyi és rendészeti miniszter.)

A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat. (Szavazás a módosító javaslatokról. A napirendi pont előadója: Szekeres Imre, honvédelmi miniszter.)

Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat. (Szavazás a módosító javaslatokról. A napirendi pont előadója: Székely Tamás, egészségügyi miniszter.)

A köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött, az Országgyűlés 2009. október 5-ei ülésén elfogadott, „A 2011. évi népszámlálásról szóló törvény." (Záróvita és zárószavazás.)

A légiközlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat. (Zárószavazás. A napirendi pont előadója: Hónig Péter, közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter.)

A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat. (Zárószavazás. A napirendi pont előadója: Herczog László, szociális és munkaügyi miniszter.)

A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat. (Záróvita és zárószavazás. A napirendi pont előadója: Oszkó Péter, pénzügyminiszter.)

A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat. (Záróvita és zárószavazás. A napirendi pont előadója: Oszkó Péter, pénzügyminiszter.)

A pártfinanszírozás átláthatóvá tételéről szóló törvényjavaslat. (Új változat. Tóbiás József, Puch László (MSZP) képviselők önálló indítványa. Zárószavazás. A törvényjavaslat egyes szakaszainak elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának „igen" szavazata szükséges.)

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat. (Herbály Imre, Frankné dr. Kovács Szilvia (MSZP) képviselők önálló indítványa. Részletes vita. A napirendi pont előadója: Herbály Imre.)

Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. Törvény módosításáról szóló törvényjavaslat. (Herbály Imre, Frankné dr. Kovács Szilvia (MSZP) képviselők önálló indítványa. Részletes vita. A napirendi pont előadója: Herbály Imre (MSZP) képviselő.)

A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat. (Göndör István (MSZP) képviselő önálló indítványa. Részletes vita. A napirendi pont előadója: Göndör István.)

A Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról szóló törvényjavaslat. (Részletes vita. A napirendi pont előadója: Draskovics Tibor, igazságügyi és rendészeti miniszter.)

A tisztességes eljárás védelméről, valamint az ezzel összefüggő törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat. (Részletes vita. A napirendi pont előadója: Draskovics Tibor, igazságügyi és rendészeti miniszter.)

A Polgári Törvénykönyvről szóló 2009. évi törvény hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló törvényjavaslat. (Részletes vita. A napirendi pont előadója: Draskovics Tibor, igazságügyi és rendészeti miniszter. A törvényjavaslat egyes szakaszainak elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának „igen" szavazata szükséges.)

A pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletének hatékonyabbá tételéhez szükséges egyes törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat. (Részletes vita. A napirendi pont előadója: Oszkó Péter, pénzügyminiszter.)

Az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat. (Részletes vita. A napirendi pont előadója: Oszkó Péter, pénzügyminiszter.)

A fogyasztónak nyújtott hitelről szóló törvényjavaslat. (Részletes vita. A napirendi pont előadója: Oszkó Péter, pénzügyminiszter.)

Az egyes pénzügyi tárgyú törvényeknek az új Polgári Törvénykönyvvel összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat. (Részletes vita. A napirendi pont előadója: Oszkó Péter, pénzügyminiszter.)

A magánnyugdíjról és intézményeiről szóló törvényjavaslat. (Részletes vita. A napirendi pont előadója: Oszkó Péter, pénzügyminiszter.)

A Nemzeti Akkreditáló Testület szervezetéről, feladat- és hatásköréről, valamint eljárásáról szóló 2005. évi LXXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat. (Részletes vita. A napirendi pont előadója: Varga István, nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter.)

A gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat. (Rétvári Bence (KDNP) képviselő önálló indítványa. A napirendi pont előadója: Rétvári Bence. Részletes vita.)

Kedd

Az egyes rendészeti és migrációs tárgyú törvények módosításáról, valamint egyes törvényeknek a Vízuminformációs Rendszer bevezetésével összefüggő jogharmonizációs célú módosításáról szóló törvényjavaslat. (Általános vita a lezárásig. A napirendi pont előadója: Draskovics Tibor, igazságügyi és rendészeti miniszter. A törvényjavaslat egyes szakaszainak elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának „igen" szavazata szükséges.)

Az anyakönyvi eljárásról szóló törvényjavaslat. (Általános vita a lezárásig. A napirendi pont előadója: Draskovics Tibor, igazságügyi és rendészeti miniszter.)

A kábítószer-probléma kezelése érdekében készített nemzeti stratégiai programról szóló országgyűlési határozati javaslat. (Részletes vita. A napirendi pont előadója: Herczog László, szociális és munkaügyi miniszter.)

Az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvényjavaslat. (Részletes vita. A napirendi pont előadója: Herczog László, szociális és munkaügyi miniszter.)

Bartha Szabó József

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!