Sérülhet a jogbiztonság

Salamon László az új PTK.-ról elmondta: jövő év májusában való életbe léptetése kizárná a jogbiztonság érvényesülését, ezért a KDNP a törvényt nem támogatja. A parlament megkezdte a korrupcióellenes törvénycsomag általános vitáját. A Fidesz a törvényjavaslatokat és a határozati javaslatot sem tartja elfogadhatónak, a KDNP a vita későbbi szakaszában fejti ki álláspontját. Rétvári Bence napirend előtt üdvözölte, hogy minden frakció egyetért abban: legyen egy hely, ahol méltó módon lehet megemlékezni azokról, akiket az ötvenes években a Hortobágyra telepítettek ki.

Magánnyugdíj-biztosítókká alakulnak 2013-tól a magánnyugdíj-pénztárak – mondta Katona Tamás pénzügyi államtitkár, a szocialisták támogatják az ezt kezdeményező törvényjavaslatot. A Fidesz jelenlegi formájában nem támogatja az indítványt, mondván: sem az előkészítés, sem a tartalom nem megfelelő, a javaslat legnagyobb problémája szerintük, hogy a rendszerbe a profit elv teszi be a lábát.
    
Lefolytatták az egyes pénzügyi tárgyú törvényeknek az új polgári törvénykönyvvel (Ptk) összefüggő módosításáról az általános vitát.

Salamon László jelezte: mivel az új Ptk.-t egészében nem tudják támogatni, annak gyökeres felülvizsgálatát az első adandó alkalommal elvégzik. Hozzáfűzte: értelmetlennek tartják a magyar jogrend bármiféle hozzáigazítását az új Ptk.-hoz. Elmondta: ezt a törvényjavaslatot sem és a további, az új Ptk.-val összefüggő többi előterjesztést sem támogatják.

Salamon László, a KDNP vezérszónoka a Polgári törvénykönyv hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló törvényjavaslat általános vitájában azt mondta: a törvényjavaslathoz való viszonyukat alapvetően meghatározza a korábban elfogadott új Ptk.-hoz kapcsolódó álláspontjuk. Mint mondta, az nem élvezi a szakma többségének támogatását és számtalan szakmai kifogást fogalmaztak meg vele szemben. Hozzátette, hogy az Országgyűlés nem gondolta teljes mértékben újra a törvényt.

Véleménye szerint a javaslat méltatlan arra, hogy Magyarország új magánjogi kódexe legyen és több tekintetben szemben áll olyan értékekkel, amelyekhez a kereszténydemokraták mindenképpen ragaszkodnak. Salamon László közölte, hogy a törvény magában foglalja azon szabályok nagy részét, amelyekkel egy ember élete során találkozik és ezek pontos ismerete nélkül az érintettek akár önhibájukon kívül is követhetnek olyan magatartást, amelyet az új eljárás nem tesz lehetővé. Kijelentette, hogy a törvénykönyv jövő év májusában való életbe léptetése kizárná a jogbiztonság érvényesülését, ezért a KDNP a törvényt nem támogatja.

A szakállamtitkár úgy ítélte meg, hogy az új polgári törvénykönyv (Ptk.) rendelkezéseinek hatályba lépéséhez néhány hónapos felkészülési idő elegendő.

A parlament megkezdte a korrupcióellenes törvénycsomag általános vitáját. Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter  következetes ellenőrzési mechanizmus és jogérvényesítés, illetve kemény szankciók szükségességéről beszélt. A Fidesz a törvényjavaslatokat és a határozati javaslatot sem tartja elfogadhatónak, utóbbit alkotmányellenesnek is látja. A fideszes Balsai István a korrupcióellenes törvényjavaslatot egyfajta kampányanyagnak tartotta. Hozzátette: a legfontosabb intézménynek az ügyészséget tekintik, s ennek megerősítésére van szükség. Kitért arra is, hogy Magyarország esett vissza legjobban, hat helyet, az unióhoz egy időben csatlakozó tíz ország közül a korrupciós világranglistán. Szerinte teljes kudarc jellemzi az elmúlt hét évet. A KDNP a vita későbbi szakaszában fejti ki álláspontját.

Rétvári Bence napirend előtt üdvözölte, hogy minden frakció egyetért abban: legyen egy hely, ahol méltó módon lehet megemlékezni arról a 10 ezer emberről, akit az ötvenes években a Hortobágyra kitelepítettek. Mint mondta, bízik abban, hogy az emlékmű, mintegy 30 millió forintos keretösszegből megépülhet a kitelepítések megkezdésének 60. évfordulóján. Arató Gergely oktatási államtitkár kijelentette: a kormány fontosnak tartja és támogatja az emlékmű felállítását, hogy pontosan mekkora összeggel, arról a költségvetés végső számainak kialakítása után tud majd felelősen nyilatkozni.
    
Horváth János fideszes képviselő a szlovákiai nyelvtörvényről beszélt, és egy New Yorkban élő professzor, Deák István írásából idézett, amikor arra hívta fel a figyelmet: törvényt sért az a szlovák állampolgár, aki a szlovákon kívül más nyelven szólal meg. Az ellenzéki honatya megfigyelői véleményekre hivatkozva azt mondta, az új nyelvkorlátozások a nacionalista jobboldali pártokat segítik a jövő évi szlovákiai választásokon.

kdnp.hu
Forrás: MTI
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!