Szófukarok és szócsászárok

Szóltam, meghallgattatok, értitek, ítéljetek! 383 szónok 7567 alkalommal ragadta magához a mikrofont. A leghosszabb beszédet Orbán Viktor (1:00:12) mondta, a legrövidebbet Meggyes Tamás (Fidesz), mindössze egyetlen másodpercig tartott a felszólalása. Harcos amazonok. Trappisták. Toplisták.

61 napon ülésezett a Tisztelt Ház.  Beszéltek déltől hajnalig, reggeltől estig. A technikai felszólalásokat figyelmen kívül hagyva, 383 szónok 7567 alkalommal ragadta magához a mikrofont.

A jó szónok beszéde végeztével Arisztotelészt idézheti: „Szóltam, meghallgattatok, értitek, ítéljetek!" A „szóltamot" gyakran kísérte: minek? Az „értitek" és „ítéljetek" viszont nem okozott gondot: a kormánypártiakat lelkesen megtapsolták a hű mamelukok, s hasonló lelkesedéssel fújozták, dobogták az ellenzékiek, és történt mindez – oly gyakran – fordítva is.

Kevesen emlékeztettek Kossuth Lajosra! Kosztolányi Dezső tíz legszebb szavát is fölöttébb ritkán használták, ("láng, gyöngy, anya, ősz, szűz, kard, csók, vér, szív, sír"). Szolidan szólva is megállapítható: számosan, igen fáradt benyomást keltettek. Természetes jelenségként már menetközben elfelejtették, hogy mit és miért mondottak beszédeik elején, ám a dadogás, makogás sem volt ritka tünemény, s nem keveseknek, a szónoklatuk fölolvasása is gondot okozott.

 

Kormány

Fidesz

KDNP

MSZP

Jobbik

LMP

Független

Felszólalók

39

191

30

58

 45

16

4

Felszólalások

1304

1728

414

1589

1536

982

14

A legtöbbet felszólalók listáját a Fidesz padsoraiban Babák Mihály, Rogán Antal, Kósa Lajos és L. Simon László vezeti. A KDNP éllovasai: Rubovszky György, Vejkey Imre, Harrach Péter. A szocialistáké: Lamperth Mónika, Józsa István, Göndör István. A Jobbiké: Gaudi-Nagy Tamás, Volner János, Novák Előd. Az LMP fő-fő aktivistái Schiffer András, Vágó Gábor, Scheiring Gábor voltak. A kormányé Fónagy János nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár, Cséfalvay Zoltán nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár és Ángyán József vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár.

A parlamenti élet főszereplői közé tartozó frakcióvezetők, Schiffer András (LMP) kivételével, ebben a ciklusban hagyták érvényesülni ambiciózus mondanivalóval bíró társaikat: Lázár János (Fidesz) csak hetedik, Harrach Péter (KDNP) harmadik, Mesterházy Attila (MSZP) huszonnegyedik, Vona Gábor (Jobbik) pedig huszonharmadik pártja toplistáján.

Harcos amazonként szóltak a hölgyek is. A kormány színeiben Hoffmann Rózsa nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár, és Szabó Erika közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár tündökölt. A Fidesz női szószólói közül Talabér Márta, Czunyiné Bertalan Judit, Mátrai Márta, Wittner Mária és Selmeczi Gabriella, a szocialisták soraiban pedig Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó, Vadai Ágnes és Szűcs Erika borzolta leginkább a kedélyeket. Az LMP csillagai Szabó Rebeka, Szabó Timea, Ertsey Katalin, a Jobbiké Hegedűs Lorántné, Bertha Szilvia, a kereszténydemokratáké Lanczendorfer Erzsébet, a függetlenekké pedig az anyapártból kilépő Szili Katalin volt.

A leghosszabb beszédet Orbán Viktor mondta: (1:00:12). A legrövidebbet: Meggyes Tamás (Fidesz): mindössze egyetlen másodpercig tartott a felszólalása, midőn az országgyűlés elnökére emelve tekintetét, kimondta az „igent." Az elmúlt nyolc esztendőben szófukarsággal egyáltalán nem vádolható Gyurcsány Ferenc (MSZP) sem erőltette meg magát: 3 perc 43másodpercig vette igénybe csupán a Tisztelt Ház türelmét.

Az óvatosabbak „nem szól szám, nem fáj fejem!"- alapon nagyokat hallgattak. Szóra sem nyitotta ajkát a Tisztelt Házban a kormány 7 államtitkára, a Fidesz frakciójának 13, az MSZP-nek és a Jobbiknak 2-2, a KDNP frakciójának pedig 1 képviselője. Az LMP soraiból senki sem lépett be a néma rendbe. A párt-trappisták zászlóvivőjének Demeter Ervin és Farkas Flórián (Fidesz) tekinthető.

Kormány

 

Név

Párt

Tisztség

Felszólalások
száma

Összideje
(óó:pp:mp)

1

Fónagy János

Fidesz

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

131

7:27:09

2

Cséfalvay Zoltán

-

nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár

118

6:01:47

3

Ángyán József

Fidesz

Vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár

105

5:37:16

4

Kontrát Károly

Fidesz

belügyminisztériumi államtitkár

87

4:16:30

5

Répássy Róbert

Fidesz

közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár

82

6:16:54

6

Rétvári Bence

KDNP

közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár

69

4:23:01

7

Halász János

Fidesz

nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár

59

2:29:26

8

Czomba Sándor

Fidesz

nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár

52

2:31:21

9

Soltész Miklós

KDNP

nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár

51

3:08:17

10

Tállai András

Fidesz

belügyminisztériumi államtitkár

49

2:53:18

11

Navracsics Tibor

Fidesz

miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter

42

2:00:44

12

Németh Zsolt

Fidesz

külügyminisztériumi államtitkár

38

2:47:50

13

Simicskó István

KDNP

honvédelmi minisztériumi államtitkár

37

3:12:26

14

Hoffmann Rózsa

KDNP

nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár

36

5:13:23

15

Réthelyi Miklós

-

nemzeti erőforrás miniszter

34

2:08:44

16

Matolcsy György

Fidesz

nemzetgazdasági miniszter

29

2:41:33

17

Bencsik János

Fidesz

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

27

2:09:56

18

Fazekas Sándor

Fidesz

Vidékfejlesztési miniszter

26

1:07:59

19

Szócska Miklós

-

nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár

25

59:35

20

Balog Zoltán

Fidesz

közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár

22

1:45:31

21

Orbán Viktor

Fidesz

Miniszterelnök

22

6:35:54

22

Hende Csaba

Fidesz

honvédelmi miniszter

21

1:16:55

23

Nyitrai Zsolt

Fidesz

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

20

58:47

24

Szabó Erika

Fidesz

közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár

20

2:23:50

25

Fellegi Tamás

-

nemzeti fejlesztési miniszter

15

27:25

26

Szászfalvi László

KDNP

közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár

13

45:59

27

V. Németh Zsolt

Fidesz

Vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár

11

44:28

28

Becsey Zsolt

-

nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár

7

20:02

29

Czene Attila

-

nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár

7

22:05

30

Czerván György

Fidesz

nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár

7

22:43

31

Manninger Jenő

Fidesz

közlekedési és vízügyi minisztériumi politikai államtitkár

7

21:09

32

Pintér Sándor

-

Belügyminiszter

7

22:30

33

Szőcs Géza

-

nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár

7

15:14

34

Varga Mihály

Fidesz

miniszterelnökséget vezető parlamenti államtitkár

6

16:36

35

Semjén Zsolt

KDNP

miniszterelnök-helyettes, tárca nélküli miniszter

5

49:14

36

Martinyi János

-

Külügyminiszter

4

33:54

37

Kardeván Endre

-

Vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár

3

08:44

38

Kármán András

-

nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár

2

23:56

39

Völner Pál

 

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

1

03:06

 

Győri Enikő

-

külügyminisztériumi államtitkár

-

-

 

Halasi Tibor

-

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

-

-

 

Hegmanné Nemes Sára

-

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

-

-

 

Illés Zoltán

Fidesz

Vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár

-

-

 

Kovács Zoltán

-

közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár

-

-

 

Molnár Ágnes

Fidesz

nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár

-

-

 

Naszvadi György

-

nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár

-

-

Fidesz

 

Képviselő

Felszólalások
száma

Összideje
(óó:pp:mp)

1

Babák Mihály

102

5:07:34

2

Rogán Antal

51

5:30:45

3

Kósa Lajos

49

5:03:52

4

L. Simon László

49

3:12:20

5

Pósán László

41

2:02:30

6

Font Sándor

38

2:07:59

7

Lázár János

35

4:03:51

8

Dancsó József

33

3:09:02

9

Ékes József

33

2:01:44

10

Révész Máriusz

31

1:37:32

11

Kovács Zoltán

30

2:10:22

12

Cser-Palkovics András

29

1:32:57

13

Gulyás Gergely

29

1:11:23

14

Szatmáry Kristóf

29

1:50:19

15

Horváth János

27

2:18:04

16

Kontur Pál

24

48:51

17

Turi-Kovács Béla

23

57:30

18

Kupcsok Lajos

22

1:24:56

19

Ágh Péter

21

1:02:14

20

Bánki Erik

20

1:37:14

21

Talabér Márta

20

1:13:39

22

Czunyiné Dr. Bertalan Judit

18

1:05:31

23

Horváth Zsolt (Veszprém)

18

1:24:44

24

Kővári János

18

41:01

25

Mátrai Márta

18

54:19

26

Wittner Mária

18

26:35

27

Selmeczi Gabriella

17

1:24:02

28

Balsai István

16

1:19:28

29

Obreczán Ferenc

16

41:40

30

Bebes István

15

29:17

31

Csampa Zsolt

15

40:42

32

Jakab István

15

1:08:51

33

Szakács Imre

15

1:18:25

34

Gruber Attila

14

39:30

35

Hörcsik Richárd

14

1:12:29

36

Kara Ákos

14

56:07

37

Kovács Péter

14

25:45

38

Menczer Erzsébet

14

58:56

39

Nagy Gábor Tamás

14

50:38

40

Kocsis Máté

13

1:19:49

41

Varga István

13

1:26:45

42

Koszorús László

12

39:19

43

Heintz Tamás

11

41:09

44

Kucsák László

11

39:13

45

Pichler Imre László

11

22:42

46

Vas Imre

11

1:12:13

47

Hanó Miklós

10

18:18

48

Mikola István

10

1:10:51

49

Pokorni Zoltán

10

57:32

50

Rónaszékiné Keresztes Monika

10

53:57

51

Szijjártó Péter

10

1:26:25

52

Vitányi István

10

29:05

53

Balla Mihály

9

36:19

54

Berényi László

9

24:27

55

Csizi Péter

9

40:25

56

Gyimesi Endre

9

26:54

57

Győrffy Balázs

9

19:13

58

Hoppál Péter

9

42:50

59

Horváth István

9

41:16

60

Kőszegi Zoltán

9

27:07

61

László Tamás

9

33:30

62

Molnár Attila

9

24:51

63

Nagy Csaba

9

21:51

64

Puskás Imre

9

50:37

65

Székyné Dr. Sztrémi Melinda

9

44:25

66

Csenger-Zalán Zsolt

8

16:49

67

Gelencsér Attila

8

17:51

68

Herman István Ervin

8

16:32

69

Németh Zoltán

8

37:39

70

Pánczél Károly

8

27:47

71

Szalay Ferenc

8

41:22

72

Arnóth Sándor

7

26:05

73

Braun Márton

7

23:34

74

Prof. Iván László

7

56:18

75

Lakatosné Sira Magdolna

7

21:56

76

Láng Zsolt

7

17:23

77

Papcsák Ferenc

7

29:52

78

Román István

7

29:58

79

Sebestyén László

7

17:49

80

Csöbör Katalin

6

23:20

81

Hadházy Sándor

6

29:23

82

Ivanics Ferenc

6

18:10

83

Kerényi János

6

16:47

84

Mágori Józsefné

6

11:53

85

Márton Attila

6

26:48

86

Patay Vilmos

6

20:24

87

Pócs János

6

12:41

88

Szabó Zsolt

6

18:47

89

Szekó József

6

29:12

90

Szólláth Tibor Zoltán

6

15:35

91

Vigh László

6

17:08

92

Balogh József

5

13:15

93

Bóka István

5

26:29

94

Dorkota Lajos

5

17:13

95

Kiss Attila

5

18:02

96

Kozma Péter

5

27:40

97

Kupper András

5

13:12

98

Lipők Sándor

5

10:01

99

Schmidt Csaba

5

24:05

100

Schmitt Pál

5

47:08

101

Simon Miklós

5

13:33

102

Vincze László

5

11:04

103

Borbély Lénárd

4

09:14

104

Ékes Ilona

4

15:34

105

Erdős Norbert

4

17:07

106

Fejér Andor

4

11:02

107

Gajda Róbert

4

16:05

108

Gyutai Csaba

4

13:20

109

Horváth Zsolt

4

11:32

110

Jánosiné Dr. Bene Ildikó

4

06:15

111

Karakó László

4

17:31

112

Koncz Ferenc

4

07:54

113

Kovács Ernő

4

12:12

114

Kovács Ferenc

4

11:52

115

Lasztovicza Jenő

4

16:19

116

Lukács László

4

13:34

117

Magyar Anna

4

15:08

118

Németh Szilárd István

4

10:43

119

Nógrádi Zoltán

4

20:40

120

Ódor Ferenc

4

14:27

121

Potápi Árpád János

4

07:27

122

Rácz Róbert

4

23:11

123

Szedlák Attila

4

11:40

124

Tilki Attila

4

10:28

125

Ughy Attila

4

20:55

126

Vinnai Győző

4

13:25

127

Bartos Mónika

3

08:02

128

Boldog István

3

04:10

129

Budai Gyula

3

15:45

130

Czira Szabolcs

3

09:24

131

Dankó Béla

3

11:29

132

Dióssi Csaba

3

11:01

133

Fülöp István

3

13:13

134

Hirt Ferenc

3

11:18

135

Hollósi Antal Gábor

3

09:49

136

Polics József

3

07:08

137

Riz Levente

3

17:20

138

Tamás Barnabás

3

04:32

139

Tapolczai Gergely

3

17:52

140

Tasó László

3

13:50

141

Törő Gábor

3

05:03

142

Vantara Gyula

3

03:29

143

Bábiné Szottfried Gabriella

2

09:02

144

Balla György

2

06:19

145

Becsó Zsolt

2

06:15

146

Bohács Zsolt

2

07:59

147

Borkai Zsolt

2

02:28

148

Cseresnyés Péter

2

03:19

149

Demeter Zoltán

2

10:15

150

Farkas Zoltán

2

05:25

151

Gulyás Dénes

2

06:14

152

Horváth László

2

08:30

153

Kapus Krisztián

2

04:41

154

Kövér László

2

35:47

155

Mengyi Roland

2

05:00

156

Nagy István

2

07:06

157

Pesti Imre

2

12:23

158

Pogácsás Tibor

2

14:44

159

Riz Gábor

2

03:07

160

Simonka György

2

01:55

161

Szabó Tamás

2

03:21

162

Tessely Zoltán

2

05:49

163

Tiffán Zsolt

2

02:22

164

Tóth Ferenc

2

04:46

165

Tóth Gábor

2

10:26

166

Vargha Tamás

2

05:29

167

Wintermantel Zsolt

2

02:56

168

Zombor Gábor

2

08:36

169

Zsigó Róbert

2

04:01

170

B Nagy László

1

06:10

171

Bácskai János

1

02:14

172

Bodó Imre

1

06:14

173

Farkas Sándor

1

02:10

174

Gyopáros Alpár

1

06:13

175

György István

1

17:38

176

Kovács József

1

07:26

177

Kulcsár József Ferenc

1

05:00

178

Lezsák Sándor

1

00:10

179

Meggyes Tamás

1

00:01

180

Mihalovics Péter

1

03:07

181

Nagy István

1

05:42

182

Pintér László

1

04:58

183

Sági István

1

02:16

184

Szabó Csaba

1

03:19

185

Szűcs Lajos

1

02:11

186

Tóth József

1

00:51

187

Varga József

1

04:02

188

Vécsey László

1

03:54

189

Völner Pál

1

03:06

190

Zsiga Marcell

1

02:09

 

Balázs József

-

-

 

Bányai Gábor

-

-

 

Bíró Márk

-

-

 

Brájer Éva

-

-

 

Daher Pierre

-

-

 

Demeter Ervin

-

-

 

Farkas Flórián

-

-

 

Földesi Gyula

-

-

 

Kovács Ferenc

-

-

 

Kubatov Gábor

-

-

 

Örvendi László

-

-

 

Tiba István

-

-

 

Varga Gábor

-

-

KDNP

 

Képviselő

Felszólalások
száma

Összideje
(óó:pp:mp)

1

Rubovszky György

35

1:19:53

2

Vejkey Imre

34

2:11:05

3

Harrach Péter

32

2:18:04

4

Pálffy István

28

2:03:50

5

Hargitai János

26

3:59:38

6

Nagy Kálmán

25

1:23:22

7

Michl József

21

1:42:52

8

Puskás Tivadar

20

52:38

9

Tarnai Richárd

18

1:19:48

10

Varga László

18

38:42

11

Kalmár Ferenc András

14

46:58

12

Salamon László

13

1:32:50

13

Firtl Mátyás

11

59:16

14

Nagy Andor

11

39:14

15

Sáringer-Kenyeres Tamás

11

45:50

16

Seszták Oszkár

11

1:08:06

17

Aradszki András

10

55:17

18

Básthy Tamás

10

42:57

19

Spaller Endre

10

34:35

20

Móring József Attila

9

22:40

21

Lanczendorfer Erzsébet

8

37:37

22

Seszták Miklós

7

25:09

23

Lukács Tamás

6

32:39

24

Bagdy Gábor

5

24:36

25

Latorcai János

5

30:31

26

Stágel Bence

5

14:46

27

Bús Balázs

4

05:19

28

Földi László

3

10:41

29

Habis László

3

12:52

30

Karvalics Ottó

1

02:19

 

Hoffmann Pál

-

-

MSZP

 

Képviselő

Felszólalások
száma

Összideje
(óó:pp:mp)

1

Lamperth Mónika

139

7:58:50

2

Józsa István

109

5:53:23

3

Göndör István

96

6:02:07

4

Gúr Nándor

92

5:34:15

5

Varga László

90

4:58:28

6

Bárándy Gergely

85

6:40:18

7

Gőgös Zoltán

79

4:44:26

8

Kovács Tibor

59

3:06:47

9

Lendvai Ildikó

54

4:41:36

10

Tukacs István

53

3:11:16

11

Harangozó Tamás

42

2:50:50

12

Ipkovich György

36

59:51

13

Vadai Ágnes

36

2:20:28

14

Hiller István

35

3:23:02

15

Mandur László

34

3:52:05

16

Pál Béla

29

1:26:30

17

Szűcs Erika

29

2:17:48

18

Veres János

27

1:47:45

19

Kolber István

26

2:01:04

20

Simon Gábor

26

55:01

21

Simon Gábor

24

1:43:35

22

Tóbiás József

23

1:29:38

23

Garai István Levente

22

1:07:48

24

Mesterházy Attila

20

2:05:57

25

Nemény András

20

45:36

26

Pál Tibor

20

1:41:44

27

Sós Tamás

20

1:08:12

28

Nyakó István

18

27:59

29

Varga Zoltán

18

1:11:56

30

Burány Sándor

16

1:09:16

31

Szabó Vilmos

16

56:54

32

Juhász Ferenc

14

1:37:56

33

Kiss Péter

14

1:18:55

34

Ficsor Ádám

12

40:55

35

Varju László

12

28:52

36

Harangozó Gábor

11

37:30

37

Kovács László

11

47:34

38

Szanyi Tibor

11

39:18

39

Szekeres Imre

11  

1:25:23

40

Szili Katalin

9

31:53

41

Horváth András Tibor

8

27:32

42

Káli Sándor

8

15:53

43

Steiner Pál

8

30:47

44

Botka László

7

25:48

45

Horváth Csaba

7

37:12

46

Puch László

7

38:45

47

Molnár Csaba

6

12:08

48

Szabó Imre

6

17:24

49

Tóth József

6

23:42

50

Baracskai József

5

04:01

51

Gyurcsány Ferenc

5

03:43

52

Iváncsik Imre

5

21:03

53

Boldvai László

4

38:40

54

Lukács Zoltán

4

08:52

55

Oláh Lajos

2

05:54

56

Baja Ferenc

1

06:57

57

Ujhelyi István

1

01:20

58

Vitányi Iván

1  

11:00

 

Molnár Zsolt

-

-

 

Tóth Csaba

-

-

Jobbik

 

Képviselő

Felszólalások
száma

Összideje
(óó:pp:mp)

1

Gaudi-Nagy Tamás

171

15:09:29

2

Volner János

144

12:26:16

3

Novák Előd

134  

10:29:49

4

Szilágyi György

78

3:45:19

5

Z. Kárpát Dániel

74

4:10:20

6

Szávay István

60

3:38:04

7

Apáti István

57

4:33:01

8

Nyikos László

50

5:28:20

9

Hegedűs Tamás

47

3:02:02

10

Balczó Zoltán

46

3:17:31

11

Varga Géza

44

3:08:46

12

Sneider Tamás

41

3:38:45

13

Bödecs Barna

38

2:27:26

14

Lenhardt Balázs

38

2:56:51

15

Gyüre Csaba

31

3:41:11

16

Kiss Sándor

31

1:13:55

17

Pősze Lajos

31

2:45:11

18

Gyenes Géza

30

1:40:16

19

Zakó László

28

1:36:29

20

Kepli Lajos

27

1:23:39

21

Hegedűs Lorántné

26

2:22:13

22

Pörzse Sándor

24

54:39

23

Vona Gábor

24

2:55:19

24

Bertha Szilvia

23

1:13:49

25

Dúró Dóra

23

1:03:18

26

Rozgonyi Ernő

21

2:05:42

27

Staudt Gábor

20

1:57:50

28

Farkas Gergely

19

1:16:14

29

Ferenczi Gábor

19

1:27:50

30

Gyöngyösi Márton

16

1:27:03

31

Mirkóczki Ádám

15

1:15:10

32

Németh Zsolt

11

17:55

33

Bana Tibor

10

29:24

34

Endrésik Zsolt

10

22:02

35

Vágó Sebestyén

10

37:14

36

Zagyva György Gyula

10

36:36

37

Magyar Zoltán

9

16:49

38

Egyed Zsolt

8

14:38

39

Korondi Miklós

8

48:58

40

Samu Tamás Gergő

8

10:06

41

Balla Gergő

7

12:12

42

Baráth Zsolt

7

30:47

43

Kulcsár Gergely

5

14:04

44

Szabó Gábor

2

02:28

45

Murányi Levente

1

05:01

 

Rubi Gergely

-

-

 

Schön Péter

-

-

LMP

 

Képviselő

Felszólalások
száma

Összideje
(óó:pp:mp)

1

Schiffer András

199

15:51:53

2

Vágó Gábor

181

8:11:59

3

Scheiring Gábor

83

6:40:34

4

Jávor Benedek

58

3:41:09

5

Szabó Rebeka

56

2:59:43

6

Szabó Timea

46

3:01:01

7

Szilágyi Péter

46

2:47:37

8

Ertsey Katalin

44

2:38:46

9

Szilágyi László

42

2:13:14

10

Karácsony Gergely

40

4:33:56

11

Dorosz Dávid

39

1:32:42

12

Osztolykán Ágnes

38

2:21:28

13

Kaufer Virág

37

1:42:06

14

Mile Lajos

32

2:56:13

15

Kukorelly Endre

24

1:26:27

16

Ivády Gábor

17

1:22:40

Független

 

Képviselő

Felszólalások
száma

Összideje
(óó:pp:mp)

1

Ivády Gábor

6

13:27

2

Dr. Szili Katalin

5

17:21

3

Pősze Lajos

2

08:15

4

Molnár Oszkár

1

00:46

Bartha Szabó József

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!