Újra elfogadták a visszaküldött Ptk.-t

Az Országgyűlés változatlan formában, ismét elfogadta a Sólyom László köztársasági elnök által, az Országgyűlésnek megfontolásra visszaküldött, a polgári törvénykönyv hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló törvényt (Ptké.). Medgyasszay László a magyar villamosművek kétes ügyeiről kérdezte a pénzügyminisztert interpellációjában. Semjén Zsolt a nemrégiben elhunyt kereszténydemokrata honatyára, Kuzma Lászlóra emlékezett. Az ülés elején igazolták Karvalics Ottó (KDNP) mandátumát, majd az új képviselő letette az esküt. Az Országgyűlés megválasztotta az új Országos Választási Bizottság (OVB) tagjait és póttagjait is.

A földpiaci moratórium meghosszabbításáról és a holokauszttagadás büntethetőségéről is lefolytatták az általános vitát az Országgyűlésben. Kilenc képviselő híján egyetértettek abban, hogy további három évvel meg kell hosszabbítani a magyar földpiaci moratóriumot. Font Sándor (Fidesz) elmondta: ha pártja kormányra kerül, akkor mindenképpen megvédik a magyar földet és vizet, még akkor is, ha az unió a moratórium meghosszabbítását nem támogatja.
   
A képviselők 185 igen szavazattal és 148 tartózkodás mellett részletes vitára bocsátották a Büntető Törvénykönyv azon módosításáról szóló törvényjavaslatot, amely alapján büntethető lehetne Magyarországon a holokauszttagadás. Répássy Róbert (Fidesz) azonban úgy vélte, a jelenlegi törvénymódosítás alkotmányellenes, és ellentétben áll a magyar Alkotmánybíróság és az Európai Unió állásfoglalásával is. Rámutatott: a javaslat egyoldalú, mivel csak a náci diktatúra áldozataival foglalkozik, azonban ugyanúgy foglalkoznia kellene a kommunista diktatúra halottaival is.

Öt képviselő mentelmi jogának ügyében szavazott a Ház, ám a mentelmi bizottság ajánlásának megfelelően egyik esetben sem született kétharmados többség a politikusok kiadatásáról.

Az Országgyűlés változatlan formában, ismét elfogadta a Sólyom László köztársasági elnök által, az Országgyűlésnek megfontolásra visszaküldött, a polgári törvénykönyv hatálybalépéséről és végrehajtásáról szóló törvényt (Ptké.). A törvénykönyvnek 2010. május elsején lép életbe az első könyve, az alapelvek, valamint a második könyve, a személyekre, a gondnokságra, a cselekvőképességre, az alapítványokra és a személyiségi jogokra vonatkozó szabályok. A kódex többi része 2011. január 1-jétől lesz hatályos, de van olyan rendelkezés is, amely 2015-től. A képviselők további négy, a Ptk.-val összefüggő visszaküldött törvényt is elfogadtak.

Az Országgyűlés törvényben rögzítette, hogy a jövőben kizárólag az élelmiszerlánc-felügyeleti szerv engedélyével végezhető az élelmiszerek ionizáló energiával történő kezelése.

Az Országgyűlés elfogadta a 2010-es általános mezőgazdasági összeírásról szóló törvényjavaslatot, miután egyetlen módosító javaslatot sem fogadtak el ahhoz. Az összeírás európai uniós kötelezettség, de azt szükségessé teszik a 2000-ben történt teljes körű felmérést követő változások is.

A parlament szinte egyhangúlag, 344 igen és két nem szavazattal elfogadta az országgyűlési képviselők 2010-es választása kampányának költségvetési támogatásáról szóló országgyűlési határozati javaslatot. Varga Zoltán önkormányzati miniszter elmondta: a választási eljárásról szóló törvény szerint minden az országgyűlési választáson jelöltet állító jelölőszervezet és minden független jelölt a jelöltállítással arányos központi költségvetési támogatásra jogosult. A kormány a független jelöltek és a jelölőszervezetek támogatására százmillió forintot javasol, ez megegyezik a 2002-es és a 2006-os összeggel.
 
A parlament 342 igen, egy nem szavazattal és egy tartózkodás mellett elfogadta a társadalombiztosítás ellátására és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló törvény módosítását. Az előterjesztő Göndör István, az MSZP országgyűlési képviselője közölte: amikor a képviselők tiszteletdíjáról döntöttek, a törvényből töröltek egy olyan paragrafust, amely rögzítette, hogy az országgyűlési képviselői munka heti 36 órás kötöttséget jelent. Az egészbiztosítási járulék fizetése szempontjából mindenkinek, akinek egynél több munkahelye van, fontos, hogy szerepeljen ez a mondat a jogszabályban.

Az Országgyűlés szavazott azokról a módosító indítványokról, amelyet a büntető törvénykönyv egyesülési joggal kapcsolatos módosításához nyújtottak be. A szocialista Csiha Judit és Szép Béla által benyújtott törvényjavaslat szerint a jövőben a feloszlatott társadalmi szervezet vezetésében való részvétel büntetése nem vétség, hanem bűntett lenne, egy évig terjedő szabadságvesztés helyett pedig három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetnék.
       
A parlament szavazott az egyes szociális és munkaügyi tárgyú törvényeknek az új polgári törvénykönyv hatálybalépésével összefüggő módosításához benyújtott módosító indítványokról is. Az egyik elfogadott módosító indítvány rögzíti, hogy nyílt örökbefogadást elősegítő tevékenységnél a szolgáltatásért nemcsak, hogy nem kérhető pénz, de nem is fogadható el. Ugyancsak elfogadták azt a javaslatot, miszerint személyhez fűződő jogai megsértése esetén a munkavállalót az őt ért nem vagyoni sérelemért sérelemdíj illeti meg.
       
A képviselők döntöttek az egyes rendészeti és migrációs tárgyú törvények módosításáról, valamint egyes törvényeknek a Vízuminformációs Rendszer bevezetésével összefüggő jogharmonizációs célú módosításáról szóló törvényjavaslatról. Az előterjesztés bevezetné az úgynevezett leplezett figyelés szabályait, fontos célja továbbá az Európai Unió Vízuminformációs Rendszere hazai működtetéséhez és a kijelölt magyar hatóságoknak e vízumadatbázishoz való hozzáféréséhez szükséges jogharmonizáció.

Hoffmann Rózsa (KDNP) azonnali kérdésében arról beszélt, hogy a nemrég kiadott Óvodai nevelés országos alapprogramjának igen nehezen értelmezhető a gyermekképe. A politikus azt a mondatot kifogásolta, amely szerint az óvodai nevelés tudatosan kerüli a nemi sztereotípiák erősítését, elősegíti a nemek társadalmi egyenlőségével kapcsolatos előítéletek lebontását. Az idézett megfogalmazásból arra lehet következtetni, mintha a nemi meghatározottság tudatosítása nevelési hiba volna az óvodákban.

Puskás Tivadar (KDNP) azt mondta: ismét adtak egy pofont az önkormányzati tulajdonban lévő egészségügyi intézmények egy részének, a kormányzat ugyanis kizárta a gazdasági társasági formában működő intézmények alkalmazottjait a 2010-es 98 ezer forintos juttatásból.

Molnár Béla (KDNP) az azonnali kérdések és válaszok órájában arról beszélt, hogy a Budapest-Győr, Budapest-Hegyeshalom szakaszon olyan közbeszerzési eljárást írtak ki, melynek csak egy részvevője lehetett, az osztrák vasutak. Hozzátette: a közbeszerzési döntőbizottság ezután megsemmisítette az ajánlattételi felhívást, és ötmillió forint pénzbírság megfizetésére kötelezte az ajánlattevőt.
    
Szijjártó Péter (Fidesz) a BKV-ügy kapcsán kérdezte a miniszterelnököt. Arról érdeklődött, hogy milyen szerepet töltött be a Miniszterelnöki Hivatalban Mesterházy Ernő, mit tudott a BKV-ügyekről, és ennek kapcsán mit tudhatott a kormány a kirobbant BKV-botrányról? Bajnai Gordon miniszterelnök azt válaszolta: Mesterházy Ernő sem a fővárosi önkormányzat és a MeH közötti együttműködési megállapodás részeként, sem más formában nem állt semmilyen jogviszonyban a MeH-hel.

Medgyasszay László a magyar villamosművek kétes ügyeiről kérdezte a pénzügyminisztert interpellációjában. Milliárdos állami vagyon tűnt el, hozzátéve: hónapok óta csönd van, többszöri kérdésre sem kaptak érdemi választ arra, lett-e ennek valamilyen következménye. Katona Tamás pénzügyi államtitkár válaszában azt mondta, hogy a vállalat jelenlegi vezetése mindent megtett, hogy a korábbi vezetés idején keletkezett ügyek hátterét feltárják. A felügyelőbizottság vizsgálata tavaly tavasszal lezárult, s 2009.áprilisában büntetőfeljelentést tettek. A képviselő a választ nem fogadta el, a parlament viszont 166 támogató, 133 nem szavazattal és 3 tartózkodással igen.

Pesti Imre interpellációjában az MSZP miniszterelnök-jelöltjének vitát kiváltó mondatát idézte, amely szerint az orvosok politikai hovatartozásuk alapján kezelnék a betegeket. A fideszes politikus azt mondta, hogy Mesterházy Attila durván aláásta az orvos-beteg kapcsolatot. A szakmában mindenki egyöntetűen tiltakozott, visszautasította a kijelentést, majd azt kérdezte: az államtitkár egyetért-e Mesterházy Attila kijelentésével, illetve nem gondolja-e, hogy a jelöltnek bocsánatot kellene kérnie.

Az Országgyűlés megválasztotta az új Országos Választási Bizottság (OVB) tagjait és póttagjait. Az új összetételű OVB-t az Országgyűlés 196 igen, 145 nem szavazattal, 3 tartózkodás mellett választotta meg. Varga Zoltán önkormányzati miniszter Bordás Vilmost, Fazekas Mariannát, Halmai Gábort, Szigeti Pétert és Szoboszlai Györgyöt javasolta a testület tagjának. Póttagnak Tilk Péter és Wéber Jánost választották meg. A Fidesz korábban jelezte, hogy nem támogatja a javasolt névsort, amely ellen az MDF is szót emelt.

Semjén Zsolt, a KDNP elnöke, frakcióvezetője napirend előtt a januárban elhunyt Kuzma László KDNP-s országgyűlési képviselőről emlékezett meg, mint mondta: halálával nagy veszteség érte a kereszténydemokráciát. A politikus 2002 óta volt tagja az Országgyűlésnek, 2006-ban a Somogy megyei területi listán került a parlamentbe. Kuzma László az Országgyűlésben az oktatási és tudományos bizottság tagja volt, mindig azt hangsúlyozta, felkészült szakmunkások nélkül az ország nem fejlődhet.

– Kevesebb, mint két hónap van hátra a választásokig, amelyet eddig az MSZP–SZDSZ vezette kormány megpróbált elkerülni – mondta Navracsics Tibor. Az MSZP kampányában az eddigi eredményeket fogja az emberek elé állítani, ebből következően nyugodt lesz a kampány, mert nehéz lesz bármit is felmutatni.  

Navracsics szerint az ország túlnyomó többségének nem pozitívak az emlékei. Az egy főre jutó GDP esetében a 2003-as relatív szint alá csökkentünk, leszakadtunk Európától, mintha ez a hét-nyolc év nem is történt volna meg.  Emlékeztetett arra is, hogy naponta 2,4 milliárddal nőtt az államadósság. Navracsics elmondta: a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerint sem lesz tartható a hiány, más értékelések szerint hazánk csődkockázati szempontból a harmadik legkockázatosabb ország Európában. A politikus szerint a választók nyithatják meg az utat a gyarapodás és a felívelés korszaka előtt.

Karvalics Ottó (KDNP) mandátumának igazolásával kezdte meg munkáját tavaszi ülésszakának első napján a Ház, amely az áprilisi országgyűlési választások előtt a tervek szerint már csak három napot ülésezik. Az új honatya letette esküjét. A politikus Somogy megye 6-os számú egyéni választókerületének Fidesz-KDNP-s képviselőjelöltje, a közelmúltban elhunyt Kuzma László helyére került be a törvényhozásba.

A Ház tagjai az ülés elején néma felállással emlékeztek meg az elmúlt hónapban elhuny Kuzma László KDNP-s, Paizs József szocialista országgyűlési képviselőről, valamint az előző ciklus parlamentjének volt tagjáról, Ágota Gáborról.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!