Véget ért a nyári rendkívüli ülésszak

Házelnökké választotta a parlament csütörtökön Kövér Lászlót, míg alkotmánybíróvá Bihari Mihályt és Stumpf Istvánt. A honatyák döntöttek a Nemzeti Sporttanács megszűntetéséről, a kilakoltatási moratórium meghosszabbításáról, a fegyveres erők tagjainak választásokon való indulásának korlátozásáról, a volt államfők juttatásainak bővítéséről, valamint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság létrehozásáról. A Ház döntött a Nemzeti földalapról szóló törvény, a közbeszerzési törvény, a szabálysértési törvény, valamint az Alkotmány módosításáról is. Csütörtökön a Ház rendkívüli ülésszaka véget ért, a parlament szeptember 13-án ül össze legközelebb.

Az Országos Választási Bizottság (OVB) tagjainak megválasztásával zárta munkáját az Országgyűlés, egy az ellenzék által javasolt jogászt is az OVB tagjává jelöl a kormány. A közigazgatási és igazságügyi miniszter javaslata alapján az OVB új tagjai: Bordás Vilmos, Bozsóki Éva, Hunyadfalvi Ákos, Pozsár-Szentmiklósy Zoltán és Sasvári Róbert; póttag pedig Székely László.

Az Országgyűlés tíz képviselő mentelmi jogának fenntartásáról döntött. A képviselők nem járultak hozzá a jobbikos Lenhardt Balázs, a kereszténydemokrata Seszták Oszkár, a szocialista Varga László, a fideszes Répássy Róbert, Meggyes Tamás, Szekó József, Navracsics Tibor, Balsai István, valamint Gelencsér Attila és Illés Zoltán mentelmi jogának felfüggesztéséhez.

Megszüntette az Országgyűlés a Nemzeti Sporttanácsot, valamint a Mező Ferenc Sportalapítványt, és visszaállította az olimpiai járadék adómentességét. A jövőben a látvány-csapatsportokban működő sportszövetségek és sportszervezetek vagyonátruházási illeték megfizetése nélkül szerezhetik meg sporttelepek tulajdonjogát. Törölték az eredeti javaslatból azt a rendelkezést, amely heti öt kötelező testnevelésórát írt volna elő az általános iskolában.

A következő fűtési szezon végéig, azaz 2011. árpilis 15-ig tart a kilakoltatási moratórium, miután az Országgyűlés elfogadta a bírósági végrehajtásról szóló törvény kormány által kezdeményezett módosítását.
    
A fegyveres testületek hivatásos állományú tagjai leszerelésük után három évig nem indulhatnak a választásokon, miután az Országgyűlés csütörtökön elfogadta az erről szóló alkotmánymódosítást.
    
Az Országgyűlés elfogadta a korábbi államfőket megillető juttatásokról szóló törvényt. A jogszabály rögzíti, hogy csak akkor kaphat lakást a volt köztársasági elnök, ha korábban más közjogi tisztség betöltésének jogcímén még nem szerzett lakáshasználati jogosultságot.
    
Megszűnik a jelenlegi formájában a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) és Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT), összevonásukkal létrejön a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), amely autonóm államigazgatási szerv, elnökét a miniszterelnök nevezi ki kilenc évre.

Várhatóan már szeptember elsejétől ismét az agrárügyekért felelős vidékfejlesztési miniszter felügyeli a Nemzeti Földalap (NFA) működését, miután a parlament elfogadta a Nemzeti Földalapról szóló törvényt, amelynek alapján az állam az eddiginél aktívabb szereplőjévé válik a magyar földpiacnak. E törekvést szolgálja a hatályos földtörvény módosításával az, hogy az állam első helyen saját magát jelölte meg az elővásárlási és a földhaszonbérleti jog gyakorlójának.

A fedezetkezelő helyett a fővállalkozó kifizetéseit szigorító szabályok, a teljesítési garancia korlátok közé szorítása, és új Közbeszerzések Tanácsa választása, egyebek mellett ezeket tartalmazza a közbeszerzési törvény módosítása.
    
Különadó kiszabását teszi lehetővé az állami vagyonnal gazdálkodó, illetve az állam többségi tulajdonában vagy irányítása alatt álló szervezetek jó erkölcsbe ütköző jövedelmeire a csütörtökön elfogadott alkotmánymódosítás, amely rendelkezik arról is, hogy egyes ügyekben a bírók helyett a bírósági titkárok járjanak el.

Elzárással is büntethetővé válnak azok, akik kis értékű lopást, csalást, rongálást követnek el, köztük a fiatalkorúak is, akik aki akár 45 napra is börtönbe kerülhetnek. A módosítás egyebek között 30-ról 50 ezer forintra növelte az önkormányzat által kiszabható pénzbírság összegét. A törvény szerint elzárást is kaphat, aki húszezer forintot meg nem haladó értékű lopást, sikkasztást, csalást, szándékos rongálást, hűtlen kezelést, rongálást követ el. Ugyanilyen büntetést vezet be a jogszabály a magánlaksértésre, a valótlan bejelentésre, valamint a bíróság által feloszlatott társadalmi szervezet működésében való részvételre vagy nyilvános rendezvényen a szervezet egyenruhájának viselésére.

Elfogadta az Országgyűlés az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról szóló törvényjavaslatot, amely a többi között korlátozza a közszférában kifizethető jövedelmeket, két ütemben különadó befizetésére kötelezi a pénzügyi szférát és megszünteti a devizaalapú jelzáloghitelezést. A gazdasági és pénzügyi törvénycsomag bevezeti az adórendszeren kívüli kereset fogalmát, biztosítja a szabad párlatfőzés lehetőségét; korlátozza a közszférában kifizethető jövedelmeket és 98 százalékos adót ró ki a 2 millió forint feletti végkielégítésekre 2010 januárjától visszamenőleg. A törvény július 1-től csökkenti a társasági adót; a pénzügyi szférát pedig szeptember 30-ig és december 10-ig, két ütemben különadó befizetésére kötelezi.

Házelnökké választotta a parlament csütörtökön Kövér Lászlót, a Fidesz országos választmányának elnökét. Alkotmánybíróvá választotta az Országgyűlés csütörtökön Bihari Mihályt és Stumpf Istvánt. A KDNP jelöltje, Dienes-Oehm Egon visszalépett a választástól.

A kormány augusztus 1-től átvállalja a televíziók üzemben tartási díjának 2010-re esedékes összegének megfizetését.
    
Határozatban kérte fel az Országgyűlés a kormányt, tegyen javaslatot arra, hogy a történelem szempontjából kiemelkedően fontos dokumentumfilmek és történelmi dokumentumok nyilvánosságra hozatala ne legyen minden esetben kizárható személyiségi jogokra hivatkozással. Az előterjesztés apropóját az adta, hogy Biszku Béla és hozzátartozói nem járultak hozzá az egykori belügyminiszterről, az 1956 utáni véres megtorlások egyik irányítójáról készült dokumentumfilm levetítéséhez, így a Bűn és büntetlenség című alkotás díszbemutatója elmaradt.

Enyhébb elbírálásban részesülnek a kis- és középvállalkozások (kkv), ha hatályba lép a szektorról, a kkv-k fejlődésének támogatásáról szóló 2004-ben hozott törvény az Országgyűlés által csütörtökön elfogadott módosítása. Eszerint például a kkv-k ellenőrzésekor a szakhatóság, kivéve az adó- és vámhatóság az első esetben figyelmeztetést alkalmazhat, és nem szabhat ki bírságot. Ez a rendelkezés jövő év január 1-jén lép hatályba.

A szakminiszter egyedi döntése alapján kirendelhetők lesznek ezentúl katasztrófavédelmi feladatok ellátására a honvédség tényleges állományába tartozó, honvédtiszti alapképzésben részt vevő, ösztöndíjas hallgatók és a katonai szakképzésben részt vevő, tényleges állományú hallgatók.
 
Megszűnik az Egészségbiztosítási Felügyelet, feladatai más szervekhez kerülnek, illetve jövő év január 1-jéig átmeneti patikaalapítási moratóriumot vezet be az egyes egészségügyi és szociális tárgyú törvények módosítása, amelyet csütörtökön fogadott el az Országgyűlés.
    
+

Az új Országgyűlés 28 ülésnapon, több mint kétszáz órán át tárgyalta a kormánytöbbség indítványait - mutatott rá Szilágyi Péter (LMP) napirend előtt. A politikus hozzátette: az olykor pirkadatig tartó ülésekről a kormánypárti képviselők rendszeresen hiányoztak, és csak a szavazások alkalmával jelentek meg teljes létszámban. Szerinte ez azt mutatja, hogy a kormánypártok nem bírják a maguk által diktált törvényhozási rohamtempót. Rétvári Bence, az igazságügyi és közigazgatási tárca államtitkára a felszólalásra reagálva azt mondta: az új Országgyűlés megalakulása óta a parlamentben minden a házszabály szerint zajlott, és nem próbáltak kétharmados törvényeket kormányrendelettel felülírni, mint megtörtént az előző ciklusban. Hozzátette: valóban feszített volt a parlamenti tempó, és az lesz ősszel is, de köztudott, hogy mindig a választásokat követő ülésszakon a legtöbb a teendő.

Firtl Mátyás (KDNP) a börtönlelkészek megbecsülésének fontosságáról beszélt napirend előtti felszólalásában. Emlékeztetett: az elmúlt évben lefokozták őket, megvonták tőlük főosztályvezetői besorolásukat. A KDNP ezért javasolja: a kormány tisztázza az elítéltek társadalomba való beilleszkedését segítő börtönlelkészek státuszát, és bővítse ki velük a köztisztviselők körét. Szászfalvi László egyházügyi államtitkár úgy reagált: a kormány az ősszel, az egyházakkal történő egyeztetés után az Országgyűlés elé terjeszti javaslatát, amely rendezi a börtönlelkészek jogállását és biztosítja megbecsülésüket.

A jobbikos Z. Kárpát Dániel rámutatott, Magyarország népessége 700 ezer fővel csökkent 1980 óta, s ez nagyrészt a politikusok felelőssége. Soltész Miklós szociális államtitkár azt mondta: visszautasítja, hogy a jobbikos képviselő sugallata szerint azoknak, akik nem ősmagyarok, a születése már nem is számít. Az államtitkár felhívta Z. Kárpát Dániel figyelmét arra, amíg a Jobbik 47 képviselőjének mindössze 54 gyermeke van, ezzel szemben a 36 kereszténydemokrata frakciótagnak összesen 83.

Tóbiás József szerint a választások előtt Magyarország nemzetközi tekintélye rendben volt, és a forint is stabil volt, az előző kormány tiszteletben tartotta az alkotmányt. Rétvári Bence államtitkár úgy válaszolt: a Fidesz-KDNP kormány tiszteletben tartja az alkotmányt. Közölte: ha a kormány olyan politikát vinne, mint a szocialista kormány vitt, akkor a bankadó helyett például a földgáz árának emelésére, a közalkalmazotti bérek csökkentésére, nyugdíjbefagyasztásra, valamint áfa-emelésre lenne szükség.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!