Véghajrá a Tisztelt Házban

Orbán Viktor értékeli az elmúlt hónapok törvénykezését, vélhetően irányt is szab az őszi törvényhozásnak - és szavaznak, szavaznak, szavaznak, „orrvérzésig."

Vakációra készül a Tisztelt Ház. A nyári szünet előtt azonban jó eséllyel megpróbálják lezárni a benyújtott törvényjavaslatok zömét. Ennek érdekében hétfőn részletes vitákat folytatnak, kedden bizottsági üléseket tartanak, szerdán a média médiaalkotmányt tárgyalják. A véghajrá csütörtökön köszönt rájuk: megválasztják az Országgyűlés új elnökét, az Alkotmánybíróság két új tagját, Országos Választási Bizottság tagjait, kiegészítik a Független Rendészeti Panasztestületet, és szavaznak, szavaznak, „orrvérzésig."

+

A csütörtöki nap a miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődik. Orbán Viktor a beszédében értékeli majd az elmúlt hónapok törvénykezését, és vélhetően irányt is szab majd az őszi törvényhozásnak. Az elmúlt napokban már jelezte: „Ha visszajöttünk a nyári szünetről, és túl vagyunk az önkormányzati választásokon, akkor a mostani törvényalkotási munka tempója biztosan lassulni fog. Átfogóbb, kiegyensúlyozottabb lesz, több részvételi lehetőséget és hosszabb egyeztetési periódusokat kínál majd."

Megválasztják az Országgyűlés új elnökét, Schmitt Pál ugyanis augusztus 6-tól államfő lesz. (Kövér László ígérkezik biztos befutónak.) Pótolják a Független Rendészeti Panasztestület tagját, (Kaltenbach Jenő a közelmúltban mondott le a testület elnöki posztjáról.) és megalakul az új Országos Választási Bizottság is.

+

Szavaz a parlament az Alkotmánybíróság két új tagjáról. Az Alkotmánybíróságról szóló törvény szerint a Taláros Testület tizenegy tagból áll. Bihari Mihály és Kukorelli István megbízatásának megszűnése miatt azonban 2008. július 4-e óta két alkotmánybírói tisztség betöltetlen. Hétfőn tizenöt tagú parlamenti eseti bizottság terjeszti az Országgyűlés elé a jelöltek nevét. Alkotmánybíró-jelöltté az válik, aki legalább nyolc bizottsági tag támogatását bírja a tíz kormánypárti képviselővel működő testületbe.

Orbán Viktor javaslatára, a Fidesz-KDNP Bihari Mihályt az Alkotmánybíróság volt elnökét és Stumpf Istvánt az első Orbán-kormány kancelláriaminiszterét, a Jobbik Zétényi Zsolt ügyvédet, az MSZP Mészár Rózát, a Legfelsőbb Bíróság (LB) bíráját, az LMP Kukorelli Istvánt, Bándi Gyulát, Lehoczkyné Kollonay Csillát vagy Tóth Mihályt látná szívesen az alkotmánybírói székben. A KDNP-nek is volt saját javaslata, Dienes-Oehm Egon személyében, aki az első Orbán-kormány alatt a Külügyminisztérium integrációs államtitkárságának helyettes vezetője, majd főcsoportfőnöke volt. A Fidesszel történt egyeztetés során végül arra jutottak, hogy a frakciószövetség tagjai részéről nagyobb támogatást élvező két jelölt mögé állnak, azzal a kikötéssel, ha ismételt jelölésre kerülne sor, akkor Dienes-Oehm Egont támogatják.

A két alkotmánybíró megválasztásához kétharmados többség szükségeltetik, s ha megkapják, még az nap, az esküt is letehetik.

+

Két alkotmánymódosításról is döntenek. Lázár János és Kocsis Máté (Fidesz) megerősítené az alaptörvényben, hogy Magyar Honvédség, a rendőrség és a nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagjai nem lehetnek tagjai pártnak, politikai tevékenységet nem folytathatnak és nem indulhatnak jelöltként választásokon a jogviszony megszűnését követő három évben. Az igazságügyi és rendészeti miniszter alkotmányt módosító előterjesztése pedig kimondaná: a helyi bíróság hatáskörébe tartozó, törvény által meghatározott ügyben egyesbíróként a jövőben bírósági titkár is eljárhat; illetve lehetővé tennék, hogy "a társadalmi igazságérzetet sértő, jó erkölcsbe ütköző" juttatásokra külön mértékű adót állapítson meg a törvényhozás.

 

Másfél tucat törvény, határozat végszavazása zárja a parlamenti hajrát. Többek között a kis- és középvállalkozásokat érintő adminisztratív könnyítésekről, a bankadóról, a végkielégítések megadóztatásáról, a közbeszerzések átláthatóságáról, a közbiztonság javításáról, és a Nemzeti Földalap felállításáról.

Dönt a parlament a dokumentumfilmesek nagyobb függetlenségéről, az Egészségbiztosítási Felügyelet megszüntetéséről, a sportegyesületeket érintő adókedvezményről és az ingatlanszerzésükhöz kapcsolódó illetékmentességről is.

Megszavazhatják azt a kezdeményezést, amely iskolai emléknappá tenné a trianoni békeszerződés évfordulóját, és amely szerint az állam anyagilag támogatná a határon túlra szervezett osztálykirándulásokat, és pont kerülhet annak a törvénynek a végére is, amely alapján honvéd hallgatókat is ki lehetne vezényelni katasztrófavédelmi munkákra.

Több hetes halogatás után az utolsó napon igent mondhat az Országgyűlés a kormány médiacsomagjának legtöbbet vitatott, és alkotmányjogi támadásokat is kapott elemét, amely létrehozza a közmédiumok új működési struktúráját. (Ha a Házelnök a zárószavazás után kivárja a rendelkezésére álló 15 napot, akkor a jogszabályt már az új államfő, Schmitt Pál írhatja alá.)

 

+

Elfogadhatja az Országgyűlés azt a szocialista indítványt is, amely megtiltaná a közjogi méltóságoknak, hogy egynél többször igényeljenek a tisztségüknél fogva lakást, ennek érdekében nyújtotta be. Ennek érdekében Molnár Csaba és Vitányi Iván a köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke és a Legfelsőbb Bíróság elnöke tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló, 2000-ben elfogadott törvényt módosítaná.

Az indoklás szerint előfordulhat olyan helyzet, hogy olyan személy szerez a köztársasági elnöki címmel lakáshasználati jogot, aki a korábbi a legmagasabb közjogi tisztségeket betöltő személyekre vonatkozó szabályozás alapján már megszerezte azt. A jelenleg hatályos törvény szerint a köztársasági elnököt a mandátumának megszűnése után, kérelmére, lakáshasználati jog illeti meg. A lakást, amelyhez a törvény szerint legalább három lakószoba tartozik - a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) biztosítja. A jogosultság a volt köztársasági elnök halála esetén az özvegyét is megilleti. (Sólyom László leköszönő köztársasági elnöknek az Alkotmánybíróság volt elnökeként 1998 óta a használatában van egy XII. kerületi állami tulajdonú lakás. A jelenlegi törvény szerint - mint volt köztársasági elnök - ha kéri, megfelelő lakáshasználati jog illeti meg.)

+

Eltörölné a volt államfőnek járó juttatások időbeli korlátját az a törvénymódosítás, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök és Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter jegyez. A tervezet szerint a jövőben a volt államfőket a tiszteletdíj és a lakáshasználat mellett életük végig gépkocsihasználat illeti meg, és kétfős titkárságot is fizetne nekik az állam. (A jelenlegi szabályok szerint autó legfeljebb annyi ideig jár a volt államfőnek, amennyi ideig hivatalban volt, és évente legfeljebb harmincezer kilométerre, titkárságot pedig csak hivatali idejének felére kap.) A javaslat szerint a volt államfőnek, ha legalább két évig betöltötte hivatalát, ezentúl a költségvetésben külön meghatározott előirányzatból fedezik a közéleti részvételeinek, közcélú felajánlásainak, adományainak és vállalásainak a költségét is. Az összeg felett a volt államfő rendelkezik.

Az előterjesztők indokolása szerint a módosítás célja az, hogy a volt államfő tapasztalatával, ismereteivel és nemzetközi kapcsolatrendszerével élete végéig aktívan tudja az ország érdekeit szolgálni. Az indoklás arra is hivatkozik, hogy ha a volt köztársasági elnök feladatának ellátásához szükséges pénzt a Köztársasági Elnöki Hivatal költségvetéséből állják, akkor a volt államfő a mindenkori kormánytól függetlenül tudja ellátni feladatát. (A módosításhoz a képviselők kétharmadának szavazata szükséges. Ha elfogadják, akkor már augusztus 6-án hatályba lép, azaz Sólyom Lászlóra is vonatkozni fog, miként e tisztséget korábban betöltőkre is.

+

Természetesen nem maradnak el a parlament legnépszerűbb műfajai, a napirend előtti felszólalások, az interpellációk, a kérdések, az azonnali kérdések sem. (A Házszabály alapján többnapos ülés első két ülésnapján van lehetőség napirend előtti felszólalások elmondására. A miniszterelnök és köztársasági elnök kivétel. Ők bármely napon szólhatnak a Tisztelt Házhoz.)

Íme, a részletes napirend.

Hétfő

A köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke és a Legfelsőbb Bíróság elnöke tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló 2000. évi XXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat. (A napirendi pont előadója: Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter. Összevont általános és részletes vita.  A törvényjavaslat elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők 2/3-ának „igen" szavazata szükséges.)

A katonai és rendvédelmi felsőoktatási intézmények vezetőinek, oktatóinak és hallgatóinak jogállásáról szóló 1996. évi XLV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat. (Csampa Zsolt (Fidesz), Básthy Tamás (KDNP), Borkai Zsolt (Fidesz), Simicskó István (KDNP) képviselők önálló indítványa. A napirendi pont előadója: Csampa Zsolt. Részletes vita.)

A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat. (A napirendi pont előadója: Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter. Részletes vita.)

A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat. (Lázár János, Kocsis Máté (Fidesz) képviselők önálló indítványa. A napirendi pont előadója: Kocsis Máté. Részletes vita. A törvényjavaslat elfogadásához az országgyűlési képviselők 2/3-ának „igen" szavazata szükséges.)

Az iskolai Nemzeti Összetartozás Napja bevezetéséről, a magyarországi és a külhoni magyar fiatalok közti kapcsolatok kialakításáról és erősítéséről a közoktatásban, valamint a Magyarország határain kívül élő magyarság bemutatásáról szóló országgyűlési határozati javaslat. (Kövér László, Pokorni Zoltán, Révész Máriusz (Fidesz) képviselők önálló indítványa. A napirendi pont előadója: Pokorni Zoltán. Részletes vita.)

Szerda

Egyes egészségügyi és szociális tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló törvényjavaslat. (A napirendi pont előadója: Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter. Általános vita a lezárásig.)

A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló törvényjavaslat. (Cser-Palkovics András, Rogán Antal (Fidesz) képviselők önálló indítványa. A napirendi pont előadója: Cser-Palkovics András. Általános vita a lezárásig.)

Csütörtök

Miniszterelnök napirend előtti felszólalása - pártok reagálása.

Az Országgyűlés elnökének választása. (Egyszerű többséget igénylő titkos szavazás.)

Az alkotmánybírák választása. (Az Alkotmánybíróság tagjainak megválasztásához az országgyűlési képviselők 2/3-ának„igen"szavazata szükséges. Titkos szavazás.)

A Független Rendészeti Panasztestület új tagjának megválasztása. (Nyílt szavazás. Megválasztásához a jelenlévő képviselők kétharmadának szavazata szükséges.)

Sporttal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat. (Bánki Erik, Szalay Ferenc, Csizi Péter (Fidesz), Soltész Miklós (KDNP) képviselők önálló indítványa. A napirendi pont előadója: Bánki Erik.  Szavazás a módosító javaslatokról és zárószavazás.)

A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat. (Rogán Antal, Cser-Palkovics András (Fidesz), Rubovszky György (KDNP) képviselők önálló indítványa. A napirendi pont előadója: Cser-Palkovics András. Határozathozatal.)

A dokumentumfilmek nyilvánossága, az alkotói szabadság és az igazság megismeréséhez való jogok egyes kérdéseinek felülvizsgálatáról szóló országgyűlési határozati javaslat. (L. Simon László, Menczer Erzsébet (Fidesz), Karvalics Ottó (KDNP) képviselők önálló indítványa. A napirendi pont előadója: L. Simon László. Zárószavazás.)

A kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat. (Szatmáry Kristóf (Fidesz) képviselő önálló indítványa. A napirendi pont előadója: Szatmáry Kristóf. Zárószavazás.)

A katonai és rendvédelmi felsőoktatási intézmények vezetőinek, oktatóinak és hallgatóinak jogállásáról szóló 1996. évi XLV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat. (Csampa Zsolt (Fidesz), Básthy Tamás (KDNP), Borkai Zsolt (Fidesz), Simicskó István (KDNP) képviselők önálló indítványa. A napirendi pont előadója: Csampa Zsolt. Szavazás a módosító javaslatokról és lehetőség szerint zárószavazás.)

A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat. (A napirendi pont előadója: Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter. Szavazás a módosító javaslatokról és zárószavazás.)

Egyes egészségügyi és szociális tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló törvényjavaslat. (A napirendi pont előadója: Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter. Zárószavazás.)

A Nemzeti Földalapról szóló törvényjavaslat. (A napirendi pont előadója: Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. Záróvita és zárószavazás.)

A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat. (A napirendi pont előadója: Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter. Záróvita és zárószavazás.)

A köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke és a Legfelsőbb Bíróság elnöke tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló 2000. évi XXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat. (A napirendi pont előadója: Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter. Szavazás a módosító javaslatokról és zárószavazás. A törvényjavaslat elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők 2/3-ának „igen" szavazata szükséges.)

A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat. (A napirendi pont előadója: Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter. Záróvita és zárószavazás. A törvényjavaslat elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők 2/3-ának „igen" szavazata szükséges.)

A közbiztonság javítása érdekében szükséges egyes törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat. (A napirendi pont előadója: Pintér Sándor belügyminiszter. Záróvita és zárószavazás. A törvényjavaslat egyes szakaszainak elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők 2/3-ának „igen" szavazata szükséges.)

Egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról illetve módosításáról szóló törvényjavaslat. (A napirendi pont előadója: Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. Záróvita és zárószavazás.)

Az iskolai Nemzeti Összetartozás Napja bevezetéséről, a magyarországi és a külhoni magyar fiatalok közti kapcsolatok kialakításáról és erősítéséről a közoktatásban, valamint a Magyarország határain kívül élő magyarság bemutatásáról szóló országgyűlési határozati javaslat. (Kövér László, Pokorni Zoltán, Révész Máriusz (Fidesz) képviselők önálló indítványa. A napirendi pont előadója: Pokorni Zoltán. Szavazás a módosító javaslatokról és lehetőség szerint zárószavazás.)

A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat. (Lázár János, Kocsis Máté (Fidesz) képviselők önálló indítványa. A napirendi pont előadója: Kocsis Máté. Szavazás a módosító javaslatokról és lehetőség szerint a zárószavazás. Részletes vita. A törvényjavaslat elfogadásához az országgyűlési képviselők 2/3-ának „igen" szavazata szükséges.)

A médiát és a hírközlést szabályozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat. Cser-Palkovics András, Rogán Antal (Fidesz) képviselők önálló indítványa. A napirendi pont előadója: Cser-Palkovics András. Záróvita és zárószavazás. A törvényjavaslat egyes szakaszainak elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők 2/3-ának igen szavazata szükséges.)

Az Országos Választási Bizottság tagjainak megválasztásáról szóló országgyűlési határozati javaslat. (A napirendi pont előadója: Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter. Általános vita és a határozathozatal. Az előterjesztéshez módosító javaslat benyújtására nincs lehetőség, a jelöltekről az Országgyűlés egyszerre, egy szavazással dönt. Az Országos Választási Bizottság megválasztott tagjai az Országgyűlés elnöke előtt esküt tesznek.)

Mentelmi ügyek: Balsai István, Gelencsér Attila, Illés Zoltán, Meggyes Tamás, Navracsics Tibor, Szekó József, Répássy Róbert (Fidesz), Lenhardt Balázs (Jobbik) képviselők mentelmi ügye. (Szavazás. A mentelmi jog felfüggesztéséhez a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának „igen" szavazata szükséges.) 

 

+

Várhatóan szeptember 13-14-én ül össze újra az Országgyűlés.

Bartha Szabó József

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!