Mennyi pénz jut az elkövetkezendő években a közutak és kerékpárutak felújítására?

Szászfalvi László azonnali kérdése arra irányult, hogy mennyi pénzt szándékozik a kormány a közutak és kerékpárutak felújítására fordítani. Ahogy a kereszténydemokrata politikus rámutatott: 2500 milliárd forintos közútfejlesztési program keretében megvalósuló beruházások révén hatalmas lehet a növekedés. Tasó László államtitkár válaszában elmondta, hogy heteken belül megszülethet a döntés arról, hogy jövőre átveszi a külterületi kerékpárutak karbantartását a Magyar Közút Nonprofit Zrt., amellyel elhárulhat az akadály egy komplex fejlesztési, illetve felújítási program kialakítása elől.

kdnp.hu - Bartha Szabó József

Szászfalvi László, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselője

SZÁSZFALVI LÁSZLÓ, (KDNP): - Államtitkár Úr! 2016 szeptemberében bejelentették: a kormány 2500 milliárd forintos közútfejlesztési programot hagyott jóvá, amelynek során ezer kilométer új négysávos autópálya és autóút épül 2022-ig. A fejlesztés mellett a felújítás és karbantartás is kiemelt jelentőségű. Az idei komplex útfelújítási program lezárult, amelynek keretében 69 milliárd forint értékű költségvetési forrásból 568 kilométer közúthálózat újult meg. A különböző vizsgálatok szerint azonban több mint 32 ezer kilométeres hazai úthálózat közel 44 százaléka szorulna valamilyen mértékű felújításra, és főleg az alsóbbrendű utak állapotában még mindig nagyon jelentős a lemaradás. Az elektronikus útdíj bevezetésekor rögzítésre került: a befolyt összeg egy részét dedikáltan az útfelújításra kell fordítani, ezért bízom, bízhatunk abban, hogy a felújítási keretösszeg nőni fog az elkövetkezendő években.

– Egy másik fontos téma, a kerékpárutakat, amelyek karbantartása, felújítása központilag jelenleg nem megoldott. Tudomásom szerint heteken belül megszülethet a döntés arról, hogy jövőre átveszi a külterületi kerékpárutak karbantartását a Magyar Közút Nonprofit Zrt., amellyel elhárulhat az akadály egy komplex fejlesztési, illetve felújítási program kialakítása elől.  Mindezek alapján kérdezem:

– Milyen forrásokkal gazdálkodhat a közeljövőben a Magyar Közút Zrt., azaz mennyi pénz jut az elkövetkezendő években a közutak, illetve a kerékpárutak felújítására?

***

TASÓ LÁSZLÓ, (nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár): - Képviselő Úr! A 2500 milliárd forintos közútfejlesztési program keretében megvalósuló beruházások révén hatalmas lesz a növekedés a gyorsforgalmi hálózat területén, mintegy 946 kilométernyi út fog épülni. 2092 kilométer lesz a gyorsforgalmi hálózatok hossza 2022-re, ezzel mintegy 22,5 kilométeres lesz a hálózatsűrűségünk. Ezzel reményeim szerint meghaladjuk Európa átlagát is. Ami nagyon fontos: a hazai költségvetésből megvalósuló források teszik lehetővé ezt a nagy beruházási programot; 1279 milliárd forint lesz hazai költségvetésből az, amit mellé kell tenni a magyar kormánynak, és a magyar emberek erre képesek is lesznek.

– Most fejeződik be a 69 milliárdos programunk, és úgy tervezzük, hogy 2017-ben 100 milliárd forint segítségével újítjuk fel a közútjainkat és a mellékútjainkat. Ennek keretében 850 kilométernyi út fog megújulni. Ami fontos még: a következő év elején indul el a TOP-program keretében mintegy 400 kilométernyi út felújítása - ezek viszont mellékutak lesznek egyértelműen, 44 milliárd forintos értékben. Biztos vagyok benne, hogy meg fog látszani az úthálózaton.

– A kerékpárutak valóban fontosak, hiszen nincs egységes szerkezetbe és szervezetbe foglalva az a hálózat, ami 2100 kilométernyit tesz szükségessé. Mindenképpen fontos, hogy legyen egy gazdája, és ez a magyar közútkezelő reményeink szerint lesz. Segítségével kézben tudjuk tartani a folyamatokat, hisz, legalább 100 kilométernyi felújításra lesz szükségünk a következő évben. Úgy néz ki, hogy a kormány segítségével tovább tudunk majd lépni egy másik dimenzióba a kerékpárutak világában is.

***

SZÁSZFALVI LÁSZLÓ: - Államtitkár Úr! Egyetértünk abban, hogy az elkövetkezendő években koncentrálnunk kell az alsóbbrendű utak felújítására is, hiszen ott óriási hiátusok vannak, ugyanakkor el kell ismerni, hogy az elmúlt esztendőkben előre tudtunk lépni. Ez főleg a hazai forrásból való finanszírozást illeti, hiszen hosszú éveken keresztül hazai költségvetési forrásból egyetlen fillért sem költött az állam az alsóbbrendű utak felújítására és karbantartására. Az elmúlt három esztendőben ez már, hála Istennek, megindult. Somogy megyében, ahol élek, az elmúlt két esztendőben 400-400 millió forinttal növekedett a karbantartási és a felújítási keret a közútkezelő részére. A felújítások jelentős mértékben növekedtek. Az elmúlt másfél esztendőben a választókerületemben 1,5 milliárd többletforrást jutott a közutak felújítására. Azt gondolom, hogy ez egy jó út, jó irány, és ezt kellene a következő években kiszámíthatóan és határozottan folytatnunk.

***

TASÓ LÁSZLÓ: - Képviselő Úr! Nagyon fontos megemlíteni, hogy a tavasszal megkötött közhasznúsági szerződése a Magyar Közút számára világossá és egyértelművé teszi a kiszámítható modell felállítását. Ennek segítségével 400 milliárd forintot tud fordítani a fenntartásra, az üzemeltetésre, a karbantartásra. Egyébként a programokat említve a 6819-es számú út is a Berzence-Csurgó-Iharosberény szakaszon két tételben, TOP-forrásból és a 100 milliárdos programból, meg fog valósulni teljes egészében.

– Képviselő Úr! Nagyon sok helyen és sok területen örülnek annak a lehetőségnek, amit a magyar kormány biztosít, de mindig hozzá kell tenni: erre azért van lehetősége, mert a magyar gazdaság erősebb, és a magyar emberek teljesítőképessége folyamatosan javul. Ebben vagyunk érdekeltek mindenhol: és a programokat láthatóan meg tudjuk valósítani időben!

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!