Életének 91. évében elhunyt Fónay Jenő, a Magyar Politikai Foglyok Szövetségének (POFOSZ) örökös elnöke, akinek egész életét meghatározta az 1956-os forradalom, azaz a haza szeretete és a szabadságvágy. Július 7-én, pénteken 14 órakor helyezik végső nyughelyére az Új Köztemető Nemzeti Emlékhelyén, a 300-as parcellában.
Fónay Jenő (1926-2017)
Megint elment egy hazafi.
Életének 91. évében elhunyt Fónay Jenő, a Magyar Politikai Foglyok Szövetségének (POFOSZ) örökös elnöke.
Egész életét alapvetően meghatározta az 1956-os forradalom, azaz a haza szeretete és a szabadságvágy. Ösztönösen érezte mindkettőt, egész élete ezt bizonyítja.
Még fiatalon, 1944 szeptemberében úgy érezte, eljött az idő, és önként jelentkezett a Szent László hadosztályba. Németországba került, ahol amerikai fogságába esett. 1945 november elején tért haza. A közgazdasági, majd a műszaki egyetemre járt, 1952-ben szerzett mérnöki diplomát. 1953-tól 1956-ig az Erőműtervező Irodánál dolgozott.
Aztán megint eljött az idő. 1956 őszén tevékenyen részt vett a forradalomban, fegyveresen harcolt a Széna téren. A felkelők nevében ő vett részt a Petőfi Akadémián tartott fegyverszüneti tárgyalásokon a kormánnyal. Ezért még 1956-ban letartóztatták.
1958. április 25-én a Lomjapataky-tanács halálra ítélte, és a bíróság egyik tagja sem javasolta kegyelemre. Hónapokat töltött a halálraítéltek cellájában és 21 napot a siralomházban. Július 18-án a II. fokú Vágó-tanács is a legsúlyosabb ítélet mellett döntött, jóllehet az ügyész életfogytiglant indítványozott. A kegyelmi tanács ülésén csak Vágó Tibor szavazott az „életre”, de másnap, július 19-én a tanács újra összeült. Ekkor már a tanácselnök mellett Sánta Istvánné és Varga István is a kegyelem mellett adta le voksát, Maróti Károllyal és Szabó Sándorral ellentétben. Egy Kádárnak írt levélben Fónay Jenő 38 lakótársa (köztük Stromfeld Aurélné) a halálos ítélet megváltoztatását kérte. Az új szavazás eredményeképpen az MNK Elnöki Tanácsa még ezen a napon kegyelemben részesítette. Ez életfogytiglant jelentett, de az új büntetőtörvénykönyv megjelenésével húszéves börtönbüntetésre változott az ítélete. 1962-ben több beadványt nyújtott be a Fővárosi Főügyészségnek és a Legfelsőbb Bíróságnak, új adatokra és az eljárás törvénysértéseire hivatkozva perújrafelvételt kért. Ezt elutasították, de 1963. március 28-án szabadult.
1963-tól 1984-ig a Mélyépítő Vállalatnál, majd a Vízitervnél volt hőtechnika-tervező; 1984-től nyugdíjas.
És hosszú évtizedek után ismét eljött az idő. A politikai foglyok mozgalmát 1987-től szervezte. 1988 tavaszán egyik alapítója volt a Történelmi Igazságtétel Bizottságnak, majd abból kiválva 1989-ben létrehozta a Magyar Politikai Foglyok Szövetségét. Azért, hogy a forradalom idején harcoló és utána börtönben, elnyomásban sínylődő magyaroknak megfelelő életkörülményeket vívjon ki, illetve ébren tartsa 1956 szellemiségét. A szervezet elnöki tisztét 2002-ig töltötte be.
Erről így beszélt: „1989 előtt csak szűk körben, suttogva beszéltek a politikai üldözésekről. A POFOSZ megalakulásával végre előléphettek azok, akik harccal, szenvedéssel, üldöztetéssel, személyes szabadságuk elvesztésével váltották meg az ország szabadságát. Az ő tisztességük, és az áldozatok józansága kellett ahhoz, hogy egy csepp vér kiontása nélkül ma független, demokratikus Magyarországon élünk. Bármennyi csalódás, fájdalom és keserűség terheli még ma is a hétköznapokat, a legfontosabb cél valósággá vált.”
2005-ben Nagy Imre-érdemrenddel, 2006-ban a Szabadság Hőse emlékéremmel tüntették ki. 2006. október 22-én a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje kitüntetést vehette át a parlamentben. Október 25-én – más veteránokhoz hasonlóan – a rendőrök nem engedték neki, hogy megkoszorúzza az 50 évvel korábbi sortűz áldozatainak emlékművét a Kossuth téren.
Visszaemlékezései Megtorlás (Mi történt Magyarországon 1956 után?) címmel 1983-ban jelentek meg Svájcban.
Megint megtért Istenéhez egy hazafi.
Egész életében a nemzetet szolgálta. Nem tört meg a siralomházban, mérnökként dolgozott – több szabadalma is volt – a diktatúrában. És amikor hosszú évtizedek után eljött az idő, újra egykori bajtársai megsegítésén fáradozott. Azt tette, amit a háborúban és a forradalom idején: harcolt. Úgy, ahogy csak a legnagyobbak tudnak.
Isten veled, Fónay Jenő, örök bajtársunk!
Fónay Jenőt július 7-én pénteken 14 órakor temetik a az Új Köztemető Nemzeti Emlékhelyén a 300-as parcellában (1088 Budapest, Kozma u. 8-10.)
