Lukács Tamás felszólalása:

Karinthy Frigyes néha már közhelyes, azonban szellemes mondása úgy hangzik: „Férfi és nő, hogy érthetnék meg egymást, hisz mindkettő mást akar a férfi a nőt, a nő a férfit”. A szellemességen túl azonban a mondás rámutat arra az igazságra, hogy férfi és nő csak valamihez viszonyítottan, vagy valakihez viszonyítottan létezik. Ezt a viszonyítást más értelemben tartalmazza a Teremtés Könyve is: „Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket.”

A Teremtés Könyve a zsidó-keresztény kultúrában azt tanítja, hogy a teremtett embernek Isten-képűségéből adódóan, egyenlő méltósága van, akár férfi, akár nőnek teremtették, akár férfinak, akár nőnek született meg. Ezért mindenféle megkülönböztetés, amely férfiak és nők között mesterségesen hoznak létre, sérti a természet rendjét, ugyanakkor az is sérti a természet rendjét, ha saját identitását a teremtett lény nem választhatná meg és külső divatirányzatok által arra kényszerítenék, hogy a természet rendjének ellentmondjon.

A KDNP részéről üdvözöljük a vitanap kezdeményezését, abban őszinte, korrekt és tisztességes párbeszédet kívánunk folytatni, amelynek előfeltétele a tények tisztelete.

Kétségtelen tény, hogy a vitát kezdeményezők a kérdést úgy teszik fel, hogy a népesség 52 %-át adó nőket a magyar Parlamentben csak 9 % képviseli, és ezt a kérdést szeretnék valamilyen módon megoldani.

Nem kívánom relativizálni a kérdés-felvetést, de bátorkodom megjegyezni, hogy a magyar népesség 4/5-e él vidéken és nem tudom pontosan megmondani, hogy ehhez képest mennyi a vidéki képviselők számaránya, de minden személyeskedés nélkül fel kell tennem a kezdeményező képviselő asszony részére azt a kérdést, hogy vajon mennyi a vidékiek számaránya az LMP képviselőcsoportjában?

Ezzel csak egy rossz kérdés-felvetésre szerettem volna válaszolni, és arra rávilágítani, hogy önmagában egy statisztikai adat alkalmatlan arra, hogy abból olyan következtetést vonjunk le, ami a demokratikus jogelveket sértené, hiszen annyi a vidéki képviselő, amennyit megválasztottak, és annyi a női képviselő, amennyit megválasztottak.

Nem volna szerencsés a rosszul feltett kérdést bagatelizálni, ezért a közös gondolkodás alapjául javaslom elfogadni, hogy hazánkban a normatív szinten, tehát a jog oldaláról semmiféle akadálya nincs annak, hogy bárki megfelelő feltételek esetén akár nő, akár férfi, bármilyen posztot betölthessen, vagy bármilyen foglalkozást folytasson.

Alapjogi rendelkezéseink biztosítják, bármiféle megkülönböztetés tilalmát, ezért normatív módon az esélyegyenlőség nők és férfiak számára biztosított. A kérdést átfogalmazva talán akként is fel lehetne tenni, hogy vajon a párt alapszervezetekben milyen a nők aránya, és többek között ehhez viszonyíthatjuk a Parlamenti képviselők arányát.

Ez a megközelítés már inkább tartalmi, és talán az erre adott válasszal közelebb jutunk az igazság kifejtéséhez.

Sokszor hivatkozunk arra, hogy vannak olyan értelmiségi pályák, amelyek elnőiesednek, és amikor a tanári pályáról beszélünk, akkor többen megjegyzik, hogy mindez azért következik be, mert alacsony presztízsű pályákról van szó.

Ezzel szemben az az állításunk, hogy elnőiesedik az orvosi, az ügyvédi vagy a bírói pálya is, utóbbi esetben meg kell jegyeznem, hogy Magyarországon 2022 bírónő található, amely 70 %-os arányt jelent és a Legfelsőbb Bíróságon is 55 %-os arányban, többségében vannak a nők.

Ezekből az adatokból az a következtetés vonható le, hogy nemcsak jogi akadálya nincs a politikai tisztségek betöltésének, de úgy tűnik, hogy szociológiai akadálya sem mutatható ki. Tehát a megoldást máshogy és másképp kell keresnünk.

Magam is vallom, hogy amit csak a nők képesek adni a világnak, – a beleérző képességet, a mások önzetlen szolgálatát, az odafigyelést, a kiegyensúlyozottságot és a valódi békítést – jó lenne, ha a magyar politikai életben is megjelenne. De mindaddig, amíg politikai küzdelmekben csak a férfiakkal való vetélkedés sokszor agresszívabb formájában jelenik meg, a béketeremtés helyett a viszálykodás, a beleérző képesség helyett a gyűlölködés, az odafigyelés helyett az elkülönülés, a kiegyensúlyozottság helyett a fusztráltság és feszültség, addig nincsenek meg a minták, a példák és az új nemzedéknek sincs meg a kedvező választási lehetősége.

Meggyőződésem, hogy ezen a helyzeten változtatni akkor lehetséges, ha József Attilával azonosulva valljuk: „… mi férfiak férfiak maradjuk és a nők nők,szabadok, kedvesek, s mint ember, mert az egyre kevesebb”.

Határozottan állítjuk, hogy a sokszor hangoztatott kvóta rendszer semmilyen körülmények között nem hozná meg a kívánt eredményt.

Először: volt olyan parlament, ahol meghatározták hány paraszt, hány munkás, hány nő lehet jelen. Ez egy történelmi tapasztalat, amelyet nem kívánunk megismételni, mondhatnám „kétszer nem léphetsz ugyanabba a mederbe”.

Másodszor: ha kellő számú nő az alapszervezetekben nem végez közösségi munkát, egy kvóta rendszer diszfunkcionális lehet.

Harmadszor: más pályák tapasztalataiból pl. az előbb említett ügyvédi pálya tapasztalataiból állítható, hogy a nők számára megalázó lenne, ha ők „kvóta nők” lennének.

A vitanap kezdeményezői felteszik azt a kérdést, vannak-e olyolyan munka és család összehangolása terén jelentkező nehézségek, amelyek megnehezítik a nők szerepvállalását, ha vannak ilyenek, hogyan tudunk ezen változtatni.

Az embernek az élet bármely területén sokféle nehézséggel kell szembenéznie. Vallom, hogy a férfisors, a Peer Gynt-i két nő, az édesanya és a tiszta lány (Solvejg) meghatározzák életünket. Jobb, ha ezzel tisztában vagyunk.

A család évében talán az is elmondható, hogy csak és kizárólag a kölcsönös szeretet az, amely megtart minket, és csak a kizárólagos és kölcsönös szeretet, a teljes önátadás az, amely a jövendő nemzedéknek biztonságot nyújt.

Ha a családot, mint intézményt, módszeresen meggyengítjük, a nehézségek, feszültségek és problémák is megnőnek.

Tehát ismételten azt kell állítanom, hogy a kérdés felvetés nem szerencsés, mert ha magas presztízsű pályákon, orvosi, ügyvédi vagy bírói pályán összeilleszthető a magánélet a család és a hivatás gyakorlása, nyilván ez a politikai pályán is megtehető.

A családban élőknek is sok nehézséggel kell szembenéznie, és engedjenek meg két megfogalmazást, amelyet közösen a nejemmel fogalmaztunk meg: „úgy élünk, mint a híd két pillére, melyen sokan mennek át, de ezt csak a kölcsönös szeretetben lehet megtenni”.

Hogy egy kis távlatot adjak közös gondolkodásunknak, az ember élete olyan, mint a hordozórakéta, azért ég el, mert hisz abban, hogy a következő nemzedék előrejut.

A kérdés eldöntése sok esetben azon múlik, hogy értékrend, vagy egy haldokló és hanyatló kultúra divatirányzata alapján gondolkodunk.

II. János Pál pápa megfogalmazásában a kérdést úgy is feltehetjük, hogy az élet kultúráját, vagy a halál kultúráját szolgáljuk.

A Teremtés Könyvével kapcsolatban azzal kezdtem, hogy a férfi és nő egyenlő méltóságú és istenképű, most azzal folytatom, hogy a női méltóság mégis több, mert ők többet tudnak az élet titkairól.

Valóban jó lenne, ha az élet titkairól való többlet a közéletben is megjelenne, azonban ennek feltétele, hogy ne akarjuk a természetes határokat eltörölni, becsüljünk meg minden nőt, aki a család szolgálatát vállalja, és becsüljünk meg minden nőt, aki a beleérző képességével adott esetben a bírói pályát választja, és becsüljünk meg minden nőt, aki képes a női erényt és méltóságot a közéletben megjeleníteni.

Ha ez az ideális állapot valamilyen csoda folytán előállna, talán a felnövekvő nemzedékben többen döntenének úgy, hogy a közélet szolgálatát nőként, a szó legnemesebb értelmében vállalhatják.