Az erős, összetartó család a gyermekek jövőjének záloga

Egy jó, érzelmileg összetartó családot a politika nem tud pótolni, a kormányzati politika csak ösztönözni tudja a család mint szeretetközösség megerősítését – mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter az Országgyűlési Biztos Hivatalában megrendezett Beteg-gyermek-jogok című konferencián kedden. A miniszter arra kérte a civil szervezetek, a szakmai közvélemény, a független intézmények képviselőit, hogy erősítsék meg azt a szövetséget, amely a gyermekek nagyobb biztonságát, jólétét célozza. Az eddig tett lépésekről szólva – a családi adókedvezményt, a családi pótlék iskolába járáshoz kötését említve – a miniszter azt hangsúlyozta: megpróbálták a családok erősítése révén csökkenteni a gyermekek veszélyeztetettségét.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!