„ÉLETE ÁLDÁSOKAT KAPOTT, ADOTT TOVÁBB”. 94 ÉVES KORÁBAN ELHUNYT A VOLT PROTESTÁNS NÉMET ELNÖK

A német és a nemzetközi sajtó egyértelműen pozitív méltatásokkal emlékezik meg Richard von Weizsäcker politikai életművéről. Ő volt az újra egyesült Németország első szövetségi elnöke CDU/CSU keresztyén „színekben”. Politikai attitűdjében protestáns, evangélikus lelki örökségének tudatában és morális emelkedettséggel tevékenykedett. Mindvégig pártok fölötti magasságokba emelte nemzetét. Helmuth Schmidt, politikai ellenfele „Az egység útja” című könyve megjelenésekor azt írta kritikájában, ami a Die Zeit 2009. október 24-i számában jelent meg, hogy von Weizsäcker a nemzet morális útmutatója, morális, de nem moralizáló, ítélgető ember. Németországnak 1984-1994 közötti első embereként valóban minden német elnöke volt, ahogyan azt hivatalba lépésekor kifejezte. A szövetségi elnökök sorában ő volt a hatodik. Tiszteletadásunk jeleként írjuk ezeket a sorokat mi is.

 

Egyháza azonnal méltatta: áldás volt többszörös keresztyén elkötelezettségével

 

Az EKD (= Németországi Protestáns Egyház) vezető lelkészei és Tanácsának tagjai éppen Meissenben üléseztek a hétvégén, amikor a volt szövetségi elnök halálhíre elérte őket. Azonnal közös imádságot tartottak, melyben megemlékeztek von Weizsäckernek, az evangélikus politikusnak az életművéről. Az EKD Tanácsának elnöke, Heinrich Bedford-Strohm püspök ezen az alkalmon így fogalmazott: „Nagy hálával tekintünk vissza Richard von Weizsäcker életére, amiben annyi áldást kapott és annyi áldást adott tovább” – olvasható az EKD január 31-én Berlinben kiadott közleményében. A püspök személyes véleményeként hozzátette: reá az ex-elnök tette korunk politikusai közül a legmélyebb benyomást. Leírjuk, mert a magyar sajtó erről eddig nem emlékezett meg: sokszorosan elkötelezett ember volt a politikán innen és túl egyháza, az egyházak mellett. Igazi szorgos stuttgarti „svábként” tagja volt az Egyházi Napok elnökségének, majd elnöke lett. Az EKD zsinati tagjaként, később az EKD Tanácsának tagjaként 1969-1985 között szolgált, számos egyházi döntés előkészítésében vett részt. A világkeresztyénségben is letette dolgos keze, lelke névjegyét, hiszen éveken át alkotó tagja volt az Egyházak Világtanácsa Központi Bizottságának.

 

Az ima erejéből élt és cselekedett

 

A nemzetek és népek közötti megbékélés elkötelezett munkálójaként, protestánsként sok hasznos impulzust adott a nagyvilág keresztyén közösségei számára is. Személyisége nem önmagát, hanem azt az egyházat sugározta, adta tovább, amiről mindig is beszélt. Ez pedig Jézus Krisztus egyetlen lelki egyháza sok egyház szervezeti keretén belül, a Lélek egyháza az emberi keretek között, fölött.  Sokrétű keresztyén fáradozásiért hazájában és nemzetközi egyházi szinten 2009-ben megkapta az EKD legmagasabb díját, a Luther-érmét. A Német Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Reinhard Marx bíboros megemlékezésében ezt írta: „Az őszinte, nyílt beszéd embereként ismertük meg, aki az ima erejéből élt és cselekedett. Hazánk keresztyén örökségének a megőrzésén fáradozott szövetségi elnökként is”.

 

Meghatározó családi háttér

 

Az 1920 április 15-én Stuttgartban született von Weizsäcker a diplomáciai hajlékonyságot, éleslátást arisztokrata nagyapjától és édesapjától örökölte. Nagyapja Banden-Württemberg miniszterelnöke volt, testvére, Carl Friedrich von Weizsäcker világszerte ismert fizikus és filozófus, elkötelezett evangélikus keresztyén, aki már a 90-es években megírta környezetvédelem, világgazdaság tárgyában nemzetközi figyelmet kiérdemelt könyvét „Az idő sürget” címmel. Édesapja diplomáciai szolgálata során ő is a családdal járta a világot, Bázelt, Koppenhágát, Oslót, Bernt. Ő maga berlini tanulmányai után Oxfordban és a franciaországi Grenoble egyetemén fejlesztette tovább tudását, jogi ismereteit.  Aztán a háború alatt a keleti frontra került, Moszkva alatt 300 kilométerre volt alakulatával, közben édesapja szentszéki követ lett Rómában. Jó barátságot ápolt a Hitler elleni összeesküvés egyik vezető alakja, Claus Stauffenberg gróf testvérével, Fritz-Dietlof von Stauffenberg gróffal, akitől tudomást szerzett az összeesküvés terveiről. Kezdettől fogva a CDU-ban kötelezte el magát, melynek elnökségi tagja is lett. A nehéz időkben Berlin kormányzó polgármestere volt. Ebben a minőségében találkozott az NDK vezetésével 1983-ban, az Államtanács elnökével, Erich Honeckerrel.

 

Lengyel újság: keresztyén politikai példakép – február 11-én állami búcsúztatás

 

Számos szervezetnek, egyesületnek volt elnökségi tagja. Munkásságát 53 díjjal ismerték el Berlintől Koppenhágán, Helsinkin, Rómán, Londonon, Varsón, Budapesten át (1995: a Magyar Köztársaság Szolgálati Érdemrend Nagy Keresztje) Guatemaláig. 21 egyetemnek díszdoktora, például a new yorki, leuveni, isztanbuli, bolíviai, harvardi, oxfordi, szófiai, máltai, nigériai, indiai/Madras, danzigi, baltimorei, cambridgei, uppsalai, prágai és tokiói egyetemeknek, intézményeknek.  91 éves korában a lengyel Gazeta Wyborcza az Év Emberévé választotta, mert benne annak a politikusnak a példáját ismerte fel és el nem csak a lap, hanem sok lengyel is, aki keresztyénként vesz részt a nemzeti és a világpolitikában.  90. születésnapján, 2010-ben Angela Merkel kancellár ezekkel a szavakkal méltatta: „Méltóságával, arányérzékével, rendkívüli körültekintésével Ön már most jelentős helyet foglal el a Németország Szövetségi Köztársaság politikatörténetében” (Die Welt, 2015.01.31.).

 

Hivatali utóda, Joachim Gauck az özvegynek írt kondoleáló levelében férjét „nagyszerű emberként és kiemelkedő államfőként” jellemezte, aki a század tanúja volt. A háborúból és az erőszakos hatalomgyakorlás sok 20. századi negatív példájából azt az életre szóló következtetést vonta le, hogy küzdenie kell a békés és egyesült Európáért. Joachim Gauck szövetségi elnök február 11-ét jelölte ki a nemzeti búcsúvétel napjául, melyen özvegye és négy gyermeke családostól a nemzettel együtt vesz végső búcsút Richard von Weizsäckertől, Németország hatodik szövetségi elnökétől. Keresztyénként mi is megköszönjük Istennek a hatodik német szövetségi elnök bizonyságtevő életét, s azt, hogy imában letisztult intellektussal tudta kormányozni nehéz időkben, rendszerváltásos napokban egész nemzete hajóját, s lett valóban minden német polgár elnöke!

 

Emlékező mini idézetgyűjtemény von Weizsäcker gondolataiból

 

Minden konfliktus ellenére és közepette egy hajóban ülünk! (J. Pérez de Cuéllart, az ENSZ főtitkárát köszöntő beszédéből, Bonn, 1986)

Szabadságot - felelősséggel!

Ma nagyon elterjedt az intellektuális álomszuszékság.

Legfontosabb feladatunk, akik ma felelősséget hordozunk, az, hogy élhető jövendőt készítsünk az utánunk jövő nemzedékeknek.

Csak ha igazán tudjuk, hogy kik vagyunk, leszünk képesek a másik ember lényegi sajátosságát felismerni és tiszteletben tartani.

Boldogok lennénk, ha a levegő olyan tiszta lenne, mint a jó német sör.

 

Senki ne tekintse magát az igazság egyedüli birtokosának, különben képtelen lesz kompromisszumra, végső soron az együttélésre.

Nem lehet cél, hogy a határokat átrajzoljuk, hanem csak az, hogy elvegyük a határok elválasztó, kizáró jellegét.

A béke tartalma az emberség.

 

AZ EMBERNEK VAN SZÜKSÉGE A TERMÉSZETRE, NEM A TERMÉSZETNEK AZ EMBERRE. AZ EMBER RÉSZE A TERMÉSZETNEK, NEM ÁLLHAT FÖLÖTTE. HA EZT KÉPESEK VAGYUNK FELISMERNI, ELFOGADNI, AKKOR SZEREZZÜK MEG A TÚLÉLÉS ESÉLYÉT.

 

A fiatalokhoz ezzel a kéréssel fordulok: ne engedjétek, hogy bárki is belekergessen titeket az ellenségeskedésbe és a gyűlöletbe az oroszokkal vagy az amerikaiakkal szemben, zsidókkal vagy törökökkel szemben, alternatívokkal vagy konzervatívokkal szemben, feketék vagy fehérek ellen. Tanuljátok meg, hogy egymással kell élnetek, nem egymás ellen.

A többség sem tévedhetetlen!

Nem elég a politikai küzdelem, legfőbb dolog, hogy tudjunk segíteni másokon.

Nincs könnyebb, mint a nehézségeket felsorolni, s nem tenni semmit.

Csodálom a tiszta fejű és egészséges gondolkodású embereket.

Minden diktatúra az alattvalók félelméből, megfélemlítettségéből táplálkozik.

Az idegengyűlölet a saját gyengeségünkből fakad.

 

Írta, az idézetgyűjteményt fordította: Dr. Békefy Lajos

 

 

 

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!