A NÉMET EGYSÉG NAPJA ALKALMÁBÓL
NYÍLT LEVÉL LIESELORE CYROS ASSZONYNAK,
NÉMETORSZÁG BUDAPESTI NAGYKÖVETÉNEK
Excellenciás Nagykövet Asszony!
Hálásan köszönöm Önnek a meghívást, ami a Német Egység Napja alkalmából tartandó fogadásra szól.
Őszinte sajnálattal kell tudomására hoznom, hogy a mai szép alkalmon betegségem miatt nem tudok részt venni. Megköszönve a megtisztelő meghívást, kívánom Önnek, a résztvevőknek, s a Német Egység Napját együtt ünneplő német népnek a történelem Ura, Istene áldását. Annak az Istennek az áldását, Akinek a népek sorsa kezében van, s aki Mária gyönyörű Magnificat-ja szerint hatalmasokat dönt le trónjukról és megalázottakat emelt/emel fel.
Ugyanígy az emlékezőkre, a megszólalókra is a történelem szuverén Urának áldását kérem és kívánom őszinte szívvel, pártállástól függetlenül. Hiszen abban a 25 évvel ezelőtti történelmi pillanatban, pillanatokban különös transzcendálódás történt: az Ön hazájában, az általunk is nagyra becsült Németországban és a Szovjetunióban, s hazánkban is mindenki, aki ebben a különös történetben felelősen részt vett, túl tudott lépni korábbi meghatározottságai határain, keretein, korlátain. Ez valóban csoda volt. A szabadság hívását többen megérezték, meghallották, s ennek engedelmeskedve történhetett meg a nagy határátlépés vagy történelmi exodus, az NDK menekültek átengedése Ausztriába, s a rettegett hazatoloncolás elkerülése.
Meggyőződésem, s ezt a történetteológiai aspektust el kívántam volna mondani ma este, hogy 25 éve ott és akkor különös kairosza (= görög szó, jelentése igazi, megfelelő, optimális pillanat), kegyelmi pillanata volt a történelemnek, amikor - bár kőkemény tárgyalások nyomán - a politikai, és az emberi koordinátákat, dimenziókat úgy sodorta össze a történelem Istene, hogy végül minden összejött. Mert az Úr csodásan működött…
Az NDK menekültek nagy exodusa a szocializmus mintaállamából és a kényszerű itt tartózkodás hetei, hónapjai után ennek a kairosznak lett a nagyszerű és valóban páratlan megvalósulása!
Tisztelt Nagykövet Úrhölgy!
Módomban állt 1993. október 22-23-án a CDU/CSU lübecki 34. szövetségi nagygyűlésén részt venni a KDNP Protestáns Műhelyének akkori főtitkáraként és külügyi felelőseként. A nagygyűlés témája ez volt: "Hatalom és felelősség - politika az emberek szolgálatában". Ezen az alkalmon Helmut Kohl kancellár úr beható betekintést nyújtott azokba a nagyon kemény tárgyalásokba, amiket az NDK-sok ügyében (is) Mihail Gorbacsov pártfőtitkár úrral folytatott telefonon.
Ennek alapján fogalmazódott meg bennem már akkor, s ennek most is szeretnék hangot adni, hogy 1989 nyarán és őszén valóban különös kairosza volt a történelemnek, amikor mindenki éppen ott és éppen úgy volt jelen a történésekben, ahogyan kellett. Németh Miklós miniszterelnök úr éppúgy, mint Horn Gyula külügyminiszter úr is és mások. Ez pedig alázatra int, s hangsúlyos kérdőjeleket rajzol az olyan kissé önreklámozó ízű fogalmazások után, minthogy „Magyarország a világ csodájára járt” volna akkortájt, meg hogy milyen nagy és páratlan érdemei lennének hazánknak, az akkori vezetőknek. Kétségtelenül vannak elévülhetetlen történelmi érdemek, s adassék ez meg szeretett hazánknak! Magam is büszke vagyok arra, hogy a szocializmus betonfalán éppen a 25 évvel ezelőtti események (is) ütöttek olyan hajszálrepedést, aminek következménye a rendszerváltás lavinája lett. De a körülmények összjátéka, s annak isteni vezérlése nem engedi meg az aránytévesztést! Eszembe jut az Ön hazájának egyik kiemelkedő heidelbergi szociológusa, Max Weber, aki azt tanította, hogy a politika éppen az aránytartás művészete!
Joachim Gauck német elnök úrhoz, illetve Angela Merkel kancellár asszonyhoz korábban eljuttatott lelkészi naplóm ilyen jellegű történetteológiai szempontját nem csak a két felelős német vezető ismerte fel, hanem a különböző német, svájci, osztrák lapokban megjelent anyagok olvasói is, ahogyan a visszajelzések bizonyítják. Ezekben minden alkalommal beszámoltam arról, hogy a Máltai Szeretetszolgálat, valamint Kozma Imre atya szolgálata és segítsége ebben a folyamatban szintén elévülhetetlen. Azt azonban sajnálattal tapasztalom évek óta és most is, hogy a protestáns egyházak képviselőinek az akkori Ökumenikus Tanács főtitkára, Lehel László úr által szervezett menekültszolgálatát a katolikus fél ritkán vagy soha nem említi meg. Ez ugyanúgy aránytévesztés, mint ha Magyarország önmagának sajátítaná ki egyedül a politikai elismeréseket.
A Szentlélek józanságával és a történelem Ura előtti alázattal pedig illő, és méltó módon, helyes arányokban maradva tudunk csak igazán ünnepelni Önökkel együtt. Ebben az ünneplésben boldog és hálás szívvel tudok én is részt venni.
Excellenciás Nagykövet Úrhölgy!
A fogadás óráiban fellapozom majd a "Die Fontäne" című, Stuttgartban kiadott nemzetközi zöld egyházi énekeskönyvet, amiből annak idején a táborban több éneket is elénekeltünk. Ennek 120. oldalán szerepel a "Herr, deine liebe..." kezdetű mély értelmű ének. A 2. versszakkal gondolok vissza hálás szívvel azokra a napokra, s egy igeverssel, amit sokat idéztem akkori elmélkedéseimben, prédikációimban:
2. Wir wollen Freihet, um uns selbst zu finden/Freiheit, aus der man etwas machen kann,/Freiheit, die auch noch offen ist für Träume, wo Baum und Blume wurzeln schlagen kann.
Isten Igéje pedig így szól:
''Wir haben hier keine bleibende Stadt, sondern die zukünftige suchen wir.'' - Hebräer 13,14. (Nincsen itt maradandó városunk, hanem a jövendőt keressük...).
Ezekkel a gondolatokkal maradok ünneplő szívvel hálás kortanúja és protestáns regélője az akkori eseményeknek, s köszönöm Nagykövet Asszonynak a meghívást. Szép és emlékezetes együttlétet kívánva, maradok
nagyrabecsüléssel
Dr. PhD Békefy Lajos
református teológus, közíró
felelős szerkesztő "Presbiter"
blogszerző
az NDK-sok egykori protestáns/református menekülttábori lelkésze
(2014. szeptember 11-én este a budapesti Vigadóban Lieselore Cyros asszony, a Német Szövetségi Köztáraság budapesti nagykövete fogadást adott a Német Egység Napja alkalmából, amelyre a nyílt levél szerzője is meghívást kapott, de betegsége miatt nem tudott jelen lenni)
