Szerettem volna valami esztétikusat, lelkit és emelkedett írást odatenni az agnusradio.ro blogjára, hiszen ez illik ahhoz, hogy 500. cikkem publikálásához érek Isten kegyelméből (bekefy.agnusradio.ro). Legfőképpen ez lenne méltó az evangéliumi lelkületű rádióhoz és tudatosan vállalt küldetéséhez. Ez lett volna szívem belső vágya is, valamilyen spirituális mini-esszében fejezni ki hálámat Urunknak, kátés lelkülettel és a magyar kálvinista, hívő református ember igei, s jellegzetes ünnepi köszöntője gyanánt. Hiszen egész életünk, munkánk, szolgálatunk, írásaink igazi motívuma a hála. Hála a megváltás történelmi tettéért, Jézus golgotai szenvedéshaláláért, a feltámadott Úrért és a feltámasztó Atyáért, a Szentlélek hitelesítő közösségéért. És köszönet az agnusradio.ro vezetőjének, alkotó közösségének, legfőképpen hallgató-, és olvasótáborának, hogy egy nagy testvéri–szellemi-lelki közösség tagjaiként igénylik a mindennapi mennyei kenyeret, s igénylik azokat az írásokat, amiket az agnusradio asztalánál találnak. S mikor máskor kellene ezt elmondanom, mint éppen az 500. cikk megszületése és közlése kapcsán. De mint annyiszor a különös 20. században, ebbe a boldog és önfeledt hálaadó, ünnepi pillanatba is beleszól a történelemmé formálódó élet. Ünneplésnek alig enged helyet a kőkemény realitás. Napjaink drámaivá fordult európai és hazai világa. A migráció, s ennek minden kiváltó oka és felsejlő közelebbi-távolabbi hozadéka, meg hordaléka. Így tehát a hála és a köszönet egyszavas, de szívemből kiáradó kifejezése után gyorsan a kőkemény valóságnál maradok. Írnom kell A világ vége – 2084 c. könyvről, ami múlt évi franciaországi, s idei német nyelvterületi megjelenése óta kellőképpen sokkolja a közvéleményt világszerte. Lám, a korszellem és a történések gondoskodnak a borzongásról, a megrettentő jövőképek globális égre szegezéséről. Most már a világvégét idéző, mesterségesen igéző apokalipszisok is beindultak. Már nem jelképesen, rejtett üzenetekként, hanem nyíltan: La fin du monde – 2084.
Miről szól, s miért Boualem Sansal, a 66 éves algériai származású francia író könyve? Az orwelli 1984, a Pew Research Center 2070-re prognosztizált iszlám világfölénye után most itt a véget szuggeráló látomás-sorozat? Azzal a fenntartással írok erről a könyvről, hogy mi reformátusok, keresztyének hisszük, hogy a világ vége nem Orwell, nem Houellebecq, nem Sansal, nem PEW Kutatóközpont reálpróféciáinak függvénye. Egyedül a történelem Ura, még nem is a világmegváltó Fiú, hanem egyedül az Atya ismeri azt az órát, amikor még nem a világvége jön el, hanem a Fiú, hogy ítéletet tartson élők és holtak fölött. De hogy ez mikor lesz, felettébb nagy titok. Történetteológiai misztérium ez. Minden ehhez képest csak illetéktelen kíváncsiskodás, kukucskálás-kísérlet a világtörténelem előttünk még zárt ajtaján át a tikok titka szentélyébe. Mivel azonban ott nem láthat semmit az emberi szem, itt kezd el fantáziálni. S ehhez napjaink történése elég borzongató muníciót szolgáltat. Ha úgy tetszik, tekinthetjük úgy Sansal könyvét, s az összes fóbia-keltő írástudó látomását, mint intéseket, figyelmeztetéseket a bekövetkező végre? Vagy netán az iszlám terrorizmus szellemi trójai falója lenne ő is? Esetleg azzal az egyetlenszerű üzenettel: Legyetek készen!? Én így olvasom e könyv eddig megismert mondatait, így írok róla. Legyetek készen, hiszen hogy melyik órában jön el Uratok, nem tudhatjátok. Bibliai önvédelemnek, a tehetetlenség közönyét vagy görcsét felszámoló keresztyén reménységünk sarkalatos pontjait szintén ismertetjük majd írásunk második részében. (vö.: Die Welt, Die Zeit, FAZ, ZZ, l'Express, Libération,Paris Match)
„Az iszlám levegőbe röpíti társadalmunkat…”
Nyugat-Európa különös izgalomban van. George Orwell angolszász író 1949-ben írt világhírű regényében, az 1984-ben egy civilizációt leigázó, fokozatosan bürokratizálódó, végletesen totalitárius rendszer képét vetítette előre, aminek 1984-re szinte az egész világ pusztulásához kellett volna vezetnie. Ez nem következett be. Aztán a migrációs nyomások, az Iszlám Állam terrorcselekményeinek szaporodása és egyre inkább Európa szívét célzó akciói sodrában tavaly éppen a Charlie Habdo elleni gyilkos akció idejére jelent meg Michel Houellebecq Alévetettség című könyve, ami 2022-re időzíti Franciaországban az iszlám félhold felszállását az Eiffel-toronyra, amikor muszlim kormány ül, áll majd a franciák élére. És mit látunk most? Jó fél évvel később, 2015 őszén berobbant a francia könyvpiacra, s ma már vagy 300 ezer példányban elfogyott a 2084 – a világ vége című könyv az algériai származású, 66 éves Boualem Sansal-tól, ami a címben megadott időre muszlim vallási diktatúra beköszöntését prognosztizálja. S ha mindehhez a kölni, brüsszeli és egyéb események mellett még odatesszük például az amerikai Pew Research Center már több cikkemben ismertetett trendvizsgálatait és jövőkilátásait arról, hogy 2070-ben a statisztikai valószínűség szerint bekövetkezik a nagy történelmi váltás, amikor az iszlám hívők lélekszáma (3,27 milliárd) fölébe megy a keresztyének világméretben számlálható (3,18 milliárd) lélekszámának, akkor valóban meg kell állnunk. És el kell gondolkoznunk azon, mi is zajlik világunkban, Európában, s merre tart a világ bárkája, vagy űrhajója?
Ennek drámai festménye, s az olykor túlzónak tűnő fekete-fehér, vakító fényhatásokkal, sokkoló szövegekkel megírt sansali ébresztője vajon kinek, kiért szól? Mindenesetre a francia, angol, német, s más országok vezető sajtója kendőzetlenül szól a könyv sugallotta trendről. A Die Welt hétvégi számában megjelent, Martina Meister által készített interjú az algériai íróval már címében is érzékelteti a fenyegetettséget: „Az iszlám levegőbe röpíti társadalmunkat”. A Die Zeit szemleírója, Iris Radisch nehézfegyverzetű melankóliáról ír a könyv kapcsán „Az emberiség utolsó napjai” címen. A kétrészes reflexió második felét ez a felcím vezeti be: „Nyugat maga a halál gépezete, csak nem veszi észre”. A Frankfurter Allgemeine Zeitungban Jürg Altwegg homlokegyenest másként hangszerel cikkében, ezért is fogalmazta meg így talán kissé ironikus felhanggal a címadó mondatot: „Sansal iszlám-regénye 2084 igazán békés mű”. Wolf Lepenies pedig némi svájci szenvtelenséggel koncentrál a sztorira, amit ilyen címmel vezet fel: „Ahogyan a világ akkor fog kinézni, amikor az IS fog uralkodni”. S akkor még nem szóltunk a francia média-visszhangokról, amit már eleve három kategóriába sorolnak a hozzáértők: pozitív, negatív, illetve semleges kritikákra. Előbb a könyv eseményrajzát mutatjuk be röviden, majd azt az interjút foglaljuk össze, amiben Sansal nemrég fogalmazta meg olykor könyvénél is meghökkentőbb megállapításait. Ennek, s a könyvet bemutató írásoknak az olvasása közben állandóan két kérdés motoszkált bennem. Az egyiktől magam is megborzadtam: mi van, ha Sansal valami módon szellemi követe a szélsőséges terveknek, s irodalmi formában hangszereli meg, adja tudtul a világközvéleménynek, mi vár Európára, a világra, unokáinkra? Ennek némileg ellene mond, hogy hazájában, Algériában nem engedték megjelenni könyvét. Megdöbbentő, hogy kiadók és könyvesboltok százait szüntette meg az arab tavasz szellemében az ország vezetése. Miért vállalna ilyen előretolt álprófétai szerepet? A másik kérdésem: lehet, hogy valóban ébreszteni, riadóztatni akar Sansal? Ennek meg egyik kijelentése látszik ellentmondani: Európa már elkésett. Már nincs jövője. Akkor hát kinek mondja ezeket? És vajon miért? Ha a hit iszlám diktatúráját feltartóztathatatlannak tartja, furcsa paradoxon fejeződik ki megnyilatkozásiban, amikor így fogalmaz: nem hisz az Iszlám Állam végső győzelmében, mivel mint minden totális diktatúrának, ennek is feloldhatatlan belső ellentmondásai vannak, s ezek vetnek véget uralmának. De mikor? Addig viszont a Nyugatnak iszonyú károkat fog okozni…
2084-ben indul az emberiség új időszámítása? Abisztántól a totális megfigyelésen át a történelmi, kulturális emlékezetvesztésig
Ha valaki rákeres a google-ben, hol létezik a regény kulcshelyszínét alkotó Abisztán nevű város, helység a világon, akkor két földrajzi pont tűnik elébe. Az egyik az iráni Loredan régióban található, a másik az afganisztáni Herat Tartományban. A harmadik pedig papíron létezik csak, Sansal (portréfotója itt) regényében. Ez azonban nem falunév, nem városnév, még csak nem is régió, ország vagy kontinens neve. Hanem az egész világé. A globalizáció eljutott végcéljához sansali olvasatban, ez pedig az új föld, új világ neve: Abisztán. Ez a hívők földje, amit Abi próféta után neveztek el így, aki Jölah küldötte a földön (nehéz az áthallástól szabadulni, miszerint ez a név Allahra utal). Az új világ szent könyvét Gkabul-nak, azaz odaadásnak nevezik, amit abilangi nyelven írnak. Ez az egyetlen nyelv, amit Abisztánban beszélni szabad. Abisztán születő új nemzedékeinek 99 kulcsmondatot kell megtanulniuk, ezek között is az egyik legfontosabb: „A hit teljes alávetettség, és ez a hit az igazság”. Abi uralmát ennek az alávetettségnek, alárendeltségnek a révén valósítja meg. A földnyi országban senkinek nem lehetnek egyéni gondolatai, a totális megfigyelés mindenkit ellenőriz, lázító gondolatokat vagy szokatlan cselekedeteket azonnal észlelnek és megtorolnak. Abi gigantikus képeit hatalmas falakon mindenhol láthatják az emberek. A világbirodalmat az „Igazak Testvérisége” nevű csúcsapparátus irányítja, 40 legfőbb méltósággal. A 2084 utáni egész világot belakó hívőknek a mai 5 imádság/nappal szemben kilencszer kell imádkozniuk és imádniuk Jölahot. Napjaik változatosságát a kötelező zarándoklások és a nyilvános tömegkivégzések jelentik. A zarándoklás célja az a kis kőház, ahol Abi született. Az Igazak Testvérisége nevű világkormányzat 11 évente változtatja a szentély helyét, hogy az Abisztánt felépítő 60 tartomány mind egyenlőképpen sorra kerüljön.
Tiltott határ a végtelen birodalomban? S mi van azon túl? A kétely születése…
Minden nagyon helyén van a világ egyetlen államában egészen addig, amíg a regényben egy Ati nevű kisember, életének harmincas éveiben éppen egy szanatóriumból készül hazamenni, ahol kigyógyították tuberkulózisából. De közben rátéved egy lezárt, tiltott útra, ami a Határhoz vezet. Ha pedig van határ, akkor jogos a kérdés, mi van a határ túlsó oldalán? Hogy lehet ez, ha csak Abisztán létezik a világon? Lassan megszületik Atiban kétely. Tényleg Abisztán a világok világa, az egyetlen és páratlan ország? Ati archeológiai lelőhelyet fedez fel zarándoklása során. Abi menedékhelye ez, amit az angyalok jelentettek ki neki. Ennek a titka, hogy jelzést ad neki arról: Abisztán előtt is volt időszámítás, de valami más, másik világgal, másfajta emberekkel, másfajta hittel. Felsejlik előtte, a hogy Abisztánban komoly hatalmi harc folyik a háttérben, klikkek küzdelme tart. Ati sorsának, gondolkodásának alakulására Toz-nak lesz nagy befolyása. Ő elviszi egy múzeumba, ami nagyon hasonlít a párizsi Louvre-hoz, ahol Toz megengedi, hogy burnuszát, gyapjúcsuháját, ami Abisztánban mindenkire nézve kötelező viselet, levesse, és nadrágot, zakót vegyen fel. Sőt még sajtot, csokoládét is ehet és kávét is ihat.
Hommage, hódolat Orwell előtt? A történelem meghamisítása Abisztán működési elve…
Valójában a 2084 hommage, hódolat, tiszteletadás Orwell és az ő 1984-re világvégét előrejelző regénye, meg személye előtt – állítják a legkülönbözőbb irányzatú Sansal-kritikusok. A „Nosztgalgia Múzeum”-ban idéződik fel Abi előtt az orwelli világ, illetve annak előzménye, a „normális” korábbi világ. Rádöbben, hogy Abisztán előtt valóban létezett egy másik világ a 20. században. S megfogalmazódik előtte a rettentően különös felismerés: a történelem meghamisítása az abisztáni uralmi rendszer működési elve, logikája, módszere!
Abisztán megszületése előtt nagy küzdelem volt a nagy szent háborúban a 2084 után Abisztánt uraló csapatok és a Big Brother, a Nagy Testvér nevű diktátor között. Őt legyőzve, viszont az általa megalkotott diktatúrát tekintve modellnek, veszik át és alkalmazzák Abisztánra a „prehisztorikus” modellt. Az orwelli 1984-ben az Igazságügyi Minisztérium homlokzatán 3 mondás hirdette a birodalom „bölcsességét” és vezérelveit. Ezek: a hazugság az igazság; a halál az élet; a logika tejes képtelenség. 2084-ben az új világban, Abisztánban ezek megmaradnak majd, de még további hárommal bővülnek ki: a háború az igazi béke; a szabadság igazából szolgaság; az erőt a tudatlanság jelenti.
Kritikusok véleménye egybehangzóan az, hogy Sansal nem tudta Orwellt felülmúlni regényével. Nem nevezi meg, de mindenki kitalálhatja: az 1984 a sztálini totalitarizmust vetítette előre, a 2084 az iszlám totalitarizmust. Orwell kora félelmeit, borzongató jövőesélyeit még tudta regényében fokozni, Sansal nem képes erre, mert nem is lehet regényesen az Iszlám Állam döbbenetes gaztetteit felülmúlni.
Abisztán már Európában jár!
Mindezzel, amit Boualem Sansal megírt, mondják egyezően a kritikusok, bátor ember képét mutatja nekünk. Mérnökként és közgazdászként Algériában a legmagasabb kormányhivatalokban dolgozott, de 1999-ben elbocsátották. A főváros, Algír közelében él, abban a kisvárosban, ahol édesanyja és Albert Camus, a Nobel díjas algériai író anyja jó barátnők voltak, s szinte naponta összejöttek. Könyveit még ma is tiltják hazájában, és szinte naponta kap halálos fenyegetéseket. Már korábban is jelezte regényeiben, írásaiban az „iszlámista hordák” feljövő fenyegetéseit. Akkor még 2005-öt, 2009-et írtak. Ma is azt vallja, hogy minden totalitárius mozgalomnak, hatalomnak önmaga a porba döntője. Az iszlám nem lépett be a modern korba, de a végén mégis az iszlámizmus győz. Nem a vallásos, hanem a katonai iszlám. A halált megvető iszlámista fiatalokat nehezen védi ki a Wall Street, a pénz és a komfort világa. Ezért fogalmaz Sansal visszatérően így: „Túl késő van már, Abisztán már utcáitokon járkál”. Az agresszív és kemény iszlámizmusnál Houellebecq és Sansal szerint is sokkal veszélyesebb a lopakodó, lágy iszlámizmus. Ami behálózza már Nyugat mindennapjait és kilépett a vallási gettókból. Nem a szent háború győzelmének a garanciája, hanem belopakodása minden szintre és minden módon. Valóban itt tartanánk? A következő részben a szellemi és lelki hitvédelem és keresztyénség védelem néhány sarkalatos gondolatával, illetve Sansal legújabb gondolataival ismerkedünk meg… (Folytatjuk)
Írta: Dr. Békefy Lajos
