Előadásomban (Írta: Dr. Birkás Antal, elhangzott a Sárvári Presbiteri Csapatépítő Napon) az állam és egyház kapcsolatának „valós” viszonyait elemzem (a címben – a szakirodalomhoz hasonlóan – egyház szerepel; természetesen itt nem egy egyházról van szó, hanem egyházakról, méghozzá nem teológiai értelemben, hanem „köznyelvi”, általános értelemben, a különböző vallási közösségeket, köztük a nem keresztény vallásokat is ideértve – teológiai értelemben természetesen csak egy egyház létezik, a tág értelemben vett Krisztusban hívők közössége.). Valós viszonyait abban az értelemben, hogy nem „eszmetörténeti”, politikai filozófiai, vagy éppen politikai teológiai szempontból közelítek a címben jelzettekhez. Itt és most elsősorban arról szólok, hogy ma, a 21. század elején milyen viszonyokat, modelleket és nemzeti sajátosságokat találunk Európában, elsősorban az Európai Unió országaiban.

 

Modellek Európában

 

Az állam és egyház kapcsolatának vonatkozásában mindig a konkrétumok a döntők. Az egyes eseteket megvizsgálva nemzeti sajátosságokat, nem egy esetben „egyedi” megoldásokat, történeti hátteret stb. találunk, mindazonáltal a modellalkotás hasznos lehet. Segít megkülönböztetni egy-egy „látást”, többé-kevésbé hasonló gyakorlatot, irányultságot, és segít abban is, hogy bizonyos tendenciákat figyeljünk meg, még akkor is, ha tudjuk jól, nincsenek „vegytiszta” országok.

 

 Mielőtt a modellekre térnék, meg kell említeni az állam és egyház kapcsolatának vonatkozásában, ill. a modellek kérdésében a legfontosabb választóvonalat: ez pedig az állam világnézeti semlegességhez való viszonya. Azaz, elsődlegesen meg kell különböztetnünk a világnézetileg semleges és az „ideológiai elkötelezettségű” államokat. Ez utóbbiba tartoznak a volt és a jelenlegi kommunista államok, vagy éppen az iszlám fundamentalista országok. Ezek nem tekinthetőek világnézetileg semlegesnek, így az esetükben vallásszabadságról sem beszélhetünk.

 

A fentieken túl vannak azok az államok, ahol megvalósul állam és egyház valamilyen szintű elválasztása, ill. megkülönböztetése, és amelyek világnézetileg semlegesek – értve ezalatt sokall inkább egyfajta technikát, sem mint valamiféle ideológiai értelemben vett világnézeti semlegességet.

 

A „létező szocializmus” megszűnése után alapvetően Európa valamennyi állama semlegesnek tekinthető világnézetileg. Ezen államok esetében három, ill. négyféle modellt különböztethetünk meg:

 

1. az államegyházi modell;
2. a radikális elválasztás modellje;
3. az ún. kapcsolódó modell;
4. az együttműködő elválasztás modellje.

 

(A szakirodalom többsége e négy modellt különbözteti meg, ugyanakkor vannak szerzők – köztük a később többször is hivatkozott Gerhard Robbers –, akik a kettő utolsót egy csoportba sorolják, illetve vannak olyanok is – Boleratzky Lóránd, Szathmáry Sándor –, akik más névvel utalnak az általam használt kategóriákra.)

 

Az államegyházi modell

 

            Az államegyházi modell nem ismeretlen Európában. Számos ország tartozik e csoportba, köztük – többek között – Norvégia (2012 májusáig!), Finnország, Dánia, Izland, vagy éppen Málta. Ez a „lista” történelmi örökség, az elmúlt századok „gyermeke”, azaz, nem a közelmúlt, nem az elmúlt évtizedek fejlődési eredménye. Nem feltétlenül a felekezeti egységnek köszönhető, sokkal inkább a szerves fejlődésnek, a hagyományok tiszteletének. (Mindazonáltal ott, ahol állam és egyház korábban elvált egymástól, és amely országokra a nagyfokú felekezeti homogenitás jellemző (pl. Spanyolország, Luxemburg), mind a mai napig vannak „jegyei” az állam-egyháziságnak (pl. az uralkodó vallása katolikus kell, hogy legyen).

 

A radikális elválasztás modellje

 

Ezt a rövid egybevetést (Franciaország és USA) azért is tartom fontosnak, mert jól mutatja azt, hogy a radikális elválasztás – amely sokak számára talán nehezen érthető és elfogadható – milyen gyökerekkel rendelkezhet, és azt is jól mutatja, hogy radikális elválasztás és radikális elválasztás között mekkora különbség van, ill. lehet!

 

            Az állam és egyház radikális elválasztására a modern korban elsőként az Amerikai Egyesült Államokban került sor 1791-ben, az Alkotmány 1. kiegészítésének elfogadásával. E kiegészítésben – amely alapvetően az egyház intézményesítettségének, ill. intézményesíthetőségének állam általi véghezvitelével foglalkozik és annak tilalmát mondta ki – az amerikai polgárok a vallásszabadság biztosítékát látták. Később, az 1868-as kiegészítés (14. kiegészítés) alapján fogalmazták meg a Legfelsőbb Bíróság azóta klasszikussá vált és sokak által hivatkozott „elválasztás falának” az elméletét (wall of separation), amelyet ma is sokan és sokféleképpen értelmeznek, ill. amelyre ma is gyakran hivatkoznak a különböző vitákban. Ennek az elvnek a központi magva a következő: állam vagy állami szerv a vallás szabadságának a megóvása érdekében nem részesíthet támogatásban semmilyen vallást. Ennek az elválasztásnak az oka azonban nem a vallással szembeni gyűlölet volt, sokkal inkább fordítva: a vallásért és a vallási szabadságért érzett aggodalom. Az amerikai nép vallásos, vagy ahogyan a Legfelsőbb Bíróság az egyik határozatában fogalmaz: „Mi egy vallásos nép vagyunk, amelynek az intézményei föltételezik egy Fölsőbb Lény létét.”

 

            Ezzel ellentétben a kontinentális Európában a francia-modell esetében az elválasztásnak más jellegű okai, ill. eszmetörténeti gyökerei voltak, vannak. Ennek az elválasztásnak – annak 20. század eleji formájában – az okai az egyházellenesség, az antiklerikusság és a katolikusellenesség voltak. A francia esetben az intézkedések okai nem a vallásért való aggódás, ill. a semleges állam megteremtésének a célja volt, hanem sokkal inkább a szekularizáció, ill. az egyház befolyásának a csökkentése, és ezzel összefüggésben a közélet és az oktatás teljes laicizálása. Végső soron a vallásos élet magánszférába való „száműzése”. Azaz, a radikális elválasztás francia útja az amerikaival ellentétben egy kimondottan vallás-, ill. egyházellenes modellváltozat megteremtését eredményezte.

 

Ezek után érdemes megnézni a kontinentális Európa nagy részét – elsősorban a katolikus országokat és a német nyelvterület országait – „lefedő” kapcsolódó modell és együttműködő elválasztó modell főbb sajátosságait, jellegzetességeit.

 

Kapcsolódó modell

 

            Ez a modell tulajdonképpen a fentebb említett és röviden – főbb vonalaiban – bemutatott két modell között található sajátosságait, jellegzetességeit, az állam és egyház kapcsolatának „szorosságát” tekintve.

Bár ez a modell – az elválasztás modelljéhez hasonlóan – vallja az állam és az egyház különválasztását („megkülönböztetését”), a hangsúlyt mégis a kettő együttműködésére helyezi, a „semleges közömbösség” helyett a „pozitív semlegességre” összpontosítva, úgy azonban, hogy közben tagadja az államegyháziság eszméjét. A két szféra viszonyát ebben az összefüggésben leginkább a kapcsolódó kifejezés fejezi ki. Mit is jelent ez a gyakorlatban?

            Legelőször is azt, hogy ez a modell a fentebb jelzetteknek megfelelően tagadja az államegyháziságot, ugyanakkor az elválasztással szemben – és e modellben az egyház jogállását elvetve – az egyházakat sajátos helyzetbe hozva, nekik közjogi státust adva hisz a kettő hangsúlyos szerepében, e két szféra együttműködésében. Ez adott esetben, pl. a német Alaptörvény esetében nem is szükségszerűen jelenti az elválasztás jogi megfogalmazását, az „intézményesített” vallásét azonban mindenféleképpen. Azaz, e rendszerben az állam számol az egyházak megtartó erejével, annak a társadalom hagyományaiban betöltött szerepével, több évszázados tevékenységével, és kész, ill. hajlandó meghatározott célok és érdekek mentén vele (velük) – elsősorban a „bevett” egyházakkal, felekezetekkel – együttműködni. Vagy ahogyan azt Schanda Balázs megfogalmazza: „Közép-Európa német nyelvű államai a népegyházakkal sok területen együttműködnek és – „kulturális felelősségük” gyakorlása keretében – támogatást biztosítanak.”

 

Együttműködő elválasztás modellje

 

Ez a modell az elmúlt évtizedek Dél-Európa katolikus országaiban végbement változásainak az eredménye: a korábbi évtizedek hagyományait megszakítva a Katolikus Egyházban végbement változások eredményeként a megelőző államegyházi modellt a szerződéses viszonyok (az intenzió-k, az ún. „Villa Madama-i rendszer”) világa váltotta fel: a korábbi szoros egység felszámolása, úgy azonban, hogy a felekezetek közül a katolikus továbbra is kitüntetett szerepben van.

 

(Fontos tudni, hogy a 20. század eleji „szabad államban szabad egyház” elvet, ill. annak gyakorlatát a későbbi jobboldali rezsimek – kivéve a Salazar-rendszer, legalábbis hivatalosan – újra „visszacsinálták”, egyház és állam szorosabb egységét megteremtve; ez alakult át fokozatosan az 1970-es évektől.)

 

            Azaz, a szeparáció itt is végbement, azonban ez egyrészt – pl. a francia modellel szemben – az egyház, a „gyengébb fél” kezdeményezésére, ill. az ő egyetértésével ment végbe, másrészt ez a modell (továbbra is) számol a katolikus felekezet, ill. az egyházak súlyával, azok társadalomban betöltött szerepével.

 

            Ez a modell számol az együttműködés lehetőségével is. Ennek alapja minden esetben a két fél, az egymást kölcsönösen autonómnak elismerő és „önállónak” tekintő két partner szerződéses viszonyai, ill. az ennek nyomán kialakuló szabályozás.

 

            Természetesen e modell esetében is továbbélnek a korábbi időszak bizonyos jellegzetességei, így például a szétválasztás ellenére sem változott meg az egyházi házasságkötés állami elismerése.

 

Konkrét ország-tanulmány

 

A szempontrendszer a következő:

 

1. Társadalmi előfeltételek: felekezeti megoszlás, egyéb statisztikák
2. Társadalmi előfeltételek: a történelmi gyökerek, történelmi összefüggések
3. Jogi háttér: jogforrások, alapvető kategóriák, a vallási közösségek elismerése stb.
4. Egyéb jogi összefüggések (munkajogi összefüggések, az egyházi személyek jogállása, az egyházak és a családjog, a házasság kérdése stb.)
5. Állam és egyház(ak) kapcsolata a kultúra dimenziójában (ez utóbbit kimondottan tágan értelmezve, beleértve az oktatás, az iskolák, a média stb. világát is.)
6. Az egyház-finanszírozás kérdései
7. Egyéb (problémák állam és egyház kapcsolatának összefüggésében; a vallásszabadság érvényesülésével kapcsolatos problémák; aktualitások, érdekességek)

 

Az államegyházi modell

 

            E modellhez kapcsolódóan az „éppen most” átalakuló – államegyházi jellegét egyre inkább elveszítő – Svédországról írok. A jogi átalakulás ellenére a svéd helyzet mind a mai napig – a domináns felekezeti homogenitásnak is köszönhetően – jellegét tekintve államegyházinak tekinthető.

 

Svédország

 

Az egyes pontok esetében – különösen is az első kettő szempont esetében – igyekszem rövid és lényegre törő lenni.

 

Társadalmi előfeltételek: felekezeti megoszlás, egyéb statisztikák

 

            A svédek mintegy 81 százaléka evangélikus, 1 százaléka római katolikus, és körülbelül ugyanennyi, 1-1 százaléknyi „pünkösdi”, muzulmán és ún. „Sweedish Mission Convenant Church” tag él Svédországban. Rajtuk kívül élnek még zsidók, metodisták, buddhisták és hinduk is az országban.

 

(Érdemes megjegyezni, hogy a keresztény felekezetek esetében alapvetően a keresztség számít, azonban a Svéd Egyház esetében egészen 1996-ig a szülők után is taggá válhatott a gyermek, a keresztség meglététől függetlenül. Ennek köszönhetően ma is vannak szép számmal olyanok, akik bár nincsenek megkeresztelve, mégis tagjai az „államegyháznak”.)

 

Azaz, a lakosság döntő többsége valamelyik felekezethez, ill. vallási csoporthoz tartozik, bár nő a „nem hívők” száma is (pl. az ateista humanisták), ill. azoké, akik egyik felekezethez sem tartoznak.

 

(Fontos azonban megjegyezni, hogy a „hívő tagság” nagy száma nem tükrözi a valódi aktivitást, a valós egyházi életet. A „tagság” csak egy töredéke vesz részt rendszeresen a gyülekezeti életben, különösen is igaz ez a Svéd Egyház esetében.)

 

Társadalmi előfeltételek: történelmi gyökerek, történelmi összefüggések

 

Maga a terület 1000 körül vált kereszténnyé Olof Skötkonung uralkodása idején. Ekkor vált a „római vallás” államvallássá. A reformáció viszonylag hamar elérte az országot: 1527-ben Gustav Vasa döntésének eredményeként Svédország egységesen csatlakozott a lutheri tanokhoz. Később IX. Károly idején erősödött meg a lutheranizmus. Ezzel kapcsolatban fontos megemlíteni az 1593-as Uppsalai Tanácskozást, amely tanítási alapjának – többek között – az Ágostai Hitvallást fogadta el.

 

            A 18. század közepéig csak a Svéd Egyház (evangélikus egyház) létezhetett, és csak az evangélikus hit követését engedélyezték. Ekkor azonban a külföldről betelepülteknek – köztük a zsidóknak is – engedélyezték hitük gyakorlását.

 

            Két évszázaddal később – talán a felvilágosodás eredményeként – már az államegyházból való kilépést is engedélyezték („természetesen” csak abban az esetben, ha egy másik elfogadott felekezethez léptek át az „elhagyók”, azaz, vallás nélkül senki nem maradhatott). 1951-től teljes a vallásszabadság (ekkortól a kilépőnek már indokolnia sem kell a kilépése okát, ill. nem kell, hogy másik felekezethez csatlakozzon). Az 1951-es változások után megindult az államegyházi struktúráról szóló vita is. Az ezt követő évtizedek alatt számos javaslat született, azonban csak a 20. század utolsó évtizedében vált szét hivatalosan állam és egyház. Változásokat az 1995-ös és 1996-os esztendő hozott. Az ekkor meghozott döntések 2000. január1-től ténylegesen is meghozták állam és egyház elválasztását. Mindazonáltal az élet számos területén mutat mind a mai napig a rendszer államegyházi sajátosságokat.

Jogi háttér: jogforrások, alapvető kategóriák, a vallási közösségek elismerése stb.

 

            Az átalakulóban lévő államegyházi rendszer alapvetően az 1809-es és az 1973-as alkotmány rendelkezéseit tükrözi, de még a trónörökléssel kapcsolatos törvény is tartalmaz bizonyos rendelkezéseket. A 2000-ben kiegészített 1973-as alkotmány rögzíti, hogy minden, a Svéd Egyházat és más felekezeteket érintő előterjesztés, ill. javaslat csak Parlament által hozott törvénnyel érvényesíthető (megfelelő többséggel; ez általában 75 százalékos többséget jelent).

 

            Az alkotmány rögzíti a svéd állampolgárokat megillető vallásszabadság jogát is. Ez a Svéd Alkotmány szerint több mindent is jelent. Jelenti a vallás gyakorlásának egyéni, vagy közösségi lehetőségét, akár nyilvánosan is. Jelenti a felekezethez való nem tartozás jogát, ill. annak a tilalmát, hogy bárkit is vallásának, vagy hitének a megvallására kényszerítsenek.

 

            Az alkotmány mellett a legfontosabb egyházakat érintő rendelkezések az ún. Felekezetekről szóló törvény, ill. az ún. Svéd Egyházról szóló törvény. Mindkettő része az új, átalakulóban lévő állam-egyház kapcsolati rendszernek. Az előbbi kijelenti, hogy a Svéd Egyház ún. regisztrált egyház, ezt a lehetőséget azonban – azt, hogy valamely közösség regisztrált egyházzá válhasson – minden vallási közösségnek megadja. Valamely vallási közösség más formában is működhet azonban (pl. egyesületként, vagy éppen alapítványként). (Fontos, hogy csak a regisztrált közösségek – az egyházak – használhatják az adórendszert a tagoktól jövő hozzájárulások, „egyházi adó” beszedésére, ill. rendezhetnek jogilag is, állam által elfogadott esküvőt.) Az utóbbi törvény – a Svéd Egyházról szóló törvény – az evangélikus felekezetet az egész nemzet egyházaként fogja fel, amely egyház az állami szervekkel együttműködve az egész ország számára „nyújt szolgáltatásokat”. Maga a törvény egyfajta identitást ad a Svéd Egyháznak. Túl ezen azonban ez az a törvény, amely pl. az egyház belső struktúráját is szabályozza.

 

A 2000-es változásokat állam és egyház elválasztásaként értékelhetjük, ez azonban nem teljesen egyértelmű. A kép – miként az a továbbiakból is kiderül majd – ennél árnyaltabb. Számos kapcsolat áll fenn mind a mai napig az állam és a Svéd Egyház között, ill. ami a képletet még érdekesebbé teszi: az állam és a többi felekezet között is egyre erősebb kapcsolódások alakultak ki a felekezetek „egyenlősítése” eredményeként (ez utóbbi, ti. a felekezetek egyenlősége azonban csak „teoretikus értelemben” igaz).

 

A fenti változások eredményeként ma körülbelül 40 regisztrált egyház van Svédországban. A Svéd Egyház a törvény erejénél/rendelkezésénél fogva lett regisztrált közösség, míg a többieknek kérvényezniük kellett azt (a regisztrációt az ún. Jogi, Pénzügyi és Adminisztratív Szolgáltatások Ügynöksége végzi). A regisztráció feltételeként mindössze két feltételt vizsgálnak: a szervezet tevékenysége alapvetően vallási, ill. istentiszteleti jellegű kell, hogy legyen, ill. a szervezetnek megfelelő számú tagsággal/taggal kell rendelkeznie (ez utóbbit nem rögzíti a törvény). (Az előbb említettek miatt nem egyház pl. a humanista mozgalom Svédországban, ugyanakkor a buddhisták közössége – a tágan értelmezett „istentiszteletnek” köszönhetően – azonban igen.)

 

 

Egyéb jogi összefüggések (munkajogi összefüggések, az egyházi személyek jogállása, az egyházak és a családjog, a házasság kérdése stb.)

 

            Svédországban nincsenek speciális munkajogi rendelkezések az egyházakkal, felekezetekkel összefüggésben, azaz, a többi jogi entitásra érvényes szabályozásnak kell, hogy megfeleljenek az egyházak.

            Az egyházi személyek azokkal a dolgokkal összefüggésben, amelyekre szolgálati munkájuk (tipikusan pl. lelki gondozás) folyamán „jutottak”, nem tanúskodhatnak. Ezen titoktartási kötelezettségen kívül azonban nincs olyan szabályozás, amely bármi módon speciálisan érintené az egyháziakat.

 

            Fontos, hogy a családjog része az állami jognak. Ugyanakkor, az egyházak (regisztrált közösségek) joga adott arra, hogy eskessenek (állam által elismerten). A válás a világi hatóságokra tartozik.

            Itt, ebben a részben érdemes megemlíteni a Svéd Egyház speciális helyzetét a temetkezésekkel összefüggésben. A temetkezés alapvetően mind a mai napig a Svéd Egyházhoz kötődik. Ez egy olyan konszenzus, amit a társadalom szinte teljes egésze elfogad. A nem vallásos emberek temetkezése is a Svéd Egyház által fenntartott és kezelt temetőkben történik, annak biztosítása mellett, hogy azok számára külön temetőt tartanak fenn, akik nem szeretnének „keresztény temetőbe” kerülni a haláluk után.

 

Az állam és egyház(ak) kapcsolata a kultúra dimenziójában

 

            Az oktatási területen nem jellemző az egyházi iskolák jelenléte. Jellemző azonban – elsősorban a felsőoktatásban – az ún. népfőiskolák működése. Ezek általában politikai szervezetek, különböző „ideológiai” csoportosulások, ill. vallási szervezetek által fenntartott intézmények. Ezek részesülhetnek állami támogatásokban – részben állam által finanszírozott képzésekkel. Az egyházi személyek képzését azonban egyáltalán nem finanszírozza az állam, még az evangélikus felekezet esetében sem.

 

            Az oktatás az állami iskolákban „non-confessional”, azaz, felekezet-független, ha tetszik, „világnézetileg semleges”, mindazonáltal a vallástan/hittan mind az általános iskolában, mind pedig a középiskolákban kötelező tantárgy. A felsőoktatás „világnézetileg szintén semleges”. Az evangélikus lelkészi pályát választók általában – először – teológiai képesítést kell, hogy szerezzenek valamelyik egyetemen. Utána kezdhetik csak meg a lelkészi képesítést adó képzést. (Más egyházak általában nem követelik meg az egyetemi végzettséget a náluk folyó képzések előfeltételeként.)

 

            Egyház és média összefüggésében nincsenek külön speciális állami jogszabályok. Mindazonáltal a közszolgálati csatornák – „köz-szolgálatiságuk” részeként – széles körben és tartalommal közvetítenek vallási műsorokat, beleértve a vasárnapi istentiszteleteket is.

 

Az egyház-finanszírozás kérdései

 

            A Svéd Egyház az adórendszeren keresztül gyűjti be a tagjai után az „egyházi adót”. Más egyházak évenkénti állami támogatásban részesülnek.

Fontosak a Svéd Egyház, ill. az általa kezelt alapítványi „vagyonelemek” is. Azok nagysága – köztük komoly erdőterületek – összértéke meghaladja a 10 milliárd Svéd Koronát.

 

Problémák az állam és egyház kapcsolatának összefüggésében. A vallásszabadság érvényesülésével kapcsolatos problémák, aktualitások, érdekességek

 

            E helyütt két dolgot fontos leszögezni: egyrészt azt, hogy bár Svédországban 2000-ig államegyház volt – és sok tekintetben még ma is érezhetjük az átmenetiség jeleit –, mégis, a vallásszabadság joga nem sérül. Az állam toleráns a különböző vallások és világnézetek irányában. A másik, amit fontos rögzíteni az az, hogy bár egy nyitott, toleráns országról beszélhetünk, mégis, számos problémával vagyunk kénytelenek szembesülni. Ezek közül az egyik legszembetűnőbb a muzulmánokkal szemben elkövetett bűncselekmények számának az utóbbi időben bekövetkezett ugrásszerű megnövekedése, szinte megduplázódása.

 

Mint érdekesség említhető meg, hogy az uralkodónak és az egyházi ügyekért felelős miniszternek a Svéd Egyház tagjának kell lennie.

 

Befejezés

 

A fenti elemzést természetesen a többi modell vonatkozásában is el lehet végezni, egy-egy országot kapcsolva hozzájuk, erre azonban itt és most az időbeni korlátok miatt nincs lehetőség. Mindazonáltal a kérdés vizsgálata lényeges, hasznos. Fontos látni a konvergáló tendenciákat, ugyanakkor a továbbra is meglévő nemzeti sajátosságokat.

Írta: Dr. Birkás Antal, PhD szakmai főtanácsadó (Reformáció Emlékbizottság)

Elhangzott a sárvári Presbiteri Csapatépítő Napon 2015. február 22-én.

 

Aki a témáról (állam és egyház kapcsolata az Európai Unióban) többet szeretne tudni, annak az alábbi címen (is) olvasható tudományos hivatkozásokkal is ellátott - irodalommal és hivatkozásokkal kiegészített - tanulmányomat ajánlom figyelmébe: kdnppm.wordpress.com (tanulmányok menüpont).