Kiváltképpen a reformáció 500. jubileumi évében, de ettől függetlenül is alapvetően izgalmas és fontos kérdés annak vizsgálata, hogy a reformáció nagy sulos/sola ötöséből (solus Christus, sola Scriptura, sola gratia, sola fide, soli Deo gloria) melyik hogyan hat tovább az idők során. Nem csak a teológiában, hanem más tudományterületeken milyen formában érhető tetten, tapintható ki akár csak reformatio absconditaként, rejtőzködő reformációként, felszín alatti szellemi-lelki búvópatakként vagy éppen nyilvánvaló és jól felismerhető módon, reformatio manifestaként a nagy ötös hatása. Most ezt a hatáselemzést a 20. század eleje óta máig élő és alkotók százait mozgató holland reformációi filozófia vagy a „törvényeszme bölcseletének” (hollandul De Wijsbegeerte der Wetsidee) a legkiemelkedőbb képviselője, Herman Dooyeweerd eszmerendszerében fogjuk megvizsgálni.
(Erről többen is írtak már, mostani elemzésünkben Renato Coletto itáliai származású, dél-afrikai protestáns filozófus és teológus munkájára támaszkodunk, aki 2010-ben írta meg a Biblia szerepének, befolyásának vizsgálatáról szóló tanulmányát a reformációi filozófiára, történelmi és rendszeres teológiai aspektusokból).
Kiindulás: a Biblia hatása az egész reformációi filozófiára
Alapvető tétele Colettonak, hogy a Dooyeweerd és Vollenhoven nevével az 1930-as években indult holland, amszterdami reformációi filozófiának, kezdetben neo-kálvinista gondolkodási iránynak és iskolának nevezett szellemi érlelődésnek az alapja – különféle egyéni hangsúlykülönbségekkel – a Biblia. Persze nem úgy, hogy mindketten, majd az egyre világméretűbbé kerekedő mozgalom gondolkodói valamiféle bibliai filozófiát kerestek, s találtak volna benne, amit aztán egyszerűen alkalmaztak koruk és körük viszonyaira. Nem is „receptkönyvként” nyúltak a Szentíráshoz. Hanem úgy, hogy Vollenhoven többnyire textusok inspirációját használta fel gondolatai megfogalmazásához, míg Dooyeweerd a bibliai vallási alapmotívumok igei összefüggéseit felismerve, alkalmazta ezek inspirációját, erejét, dinamikáját.
Jacob Klapwijk holland református filozófus az, aki alapos elemzést adott arról, hogy a reformációi filozófia összefüggésrendszerében a Bibliának mennyire fontos szerepe van az eredeti felismerések megszületésében, megfogalmazásában, s az imádságban, ami ennek az eredeti filozófiának a lelki támasztéka. A Bibliának első renden a teológiában van alapvető szerepe, de a keresztyén filozófiában sem hanyagolgató el. Ennek a filozófiai irányzatnak az integráló ereje igazából kölcsönvett erő, a Szentírás, Isten Igéjének az integráló ereje hat rajta keresztül is.
Hogyan befolyásolhatja a Biblia a filozófiát?
Nem egy az egyben. Dooyeweerd szemléletében és véleménye szerint mindenfajta keresztyénfilozófia bázisa, alapja a teljes Szentírás (tota Scriptura), nem pedig egyes versek vagy könyvek. Az ilyen irányvételű filozófia nem merül bele exegetikai részletekbe, mert ez akkor már teologizálás lenne, hanem a Biblia inspiráló erejét igyekszik felfogni és hasznosítani szellemi építkezésében. Vannak persze igeversek, melyek megfogalmazzák és alapját képezik a filozófia által hasznosítható bibliai vallási alapmotivációnak. A reformációi filozófia szinte valamennyi képviselője egyezik abban, hogy a Biblia központi és integráló vallási motivációját ezzel a formulával lehet summázni: „teremtés, bukás és jóvátétel, kiengesztelődés Jézus Krisztus által a Szent Lélek közösségében”. Ez a koncentrációs pontja a bibliai üzenetnek. Másképpen azt jelenti ez, hogy a keresztyén filozófia „hozott anyaggal” dolgozik, azaz a teremtett valósággal, amit maga előtt talál, s aminek isteni, „teremtői érintettsége és minősítése van”. Teremtés és kijelentés már egybefonódnak, hiszen a Biblia első lapján ott látjuk ezt a szoros összekapcsolódást Isten „Legyen!” parancsszava és a létrehozás, keletkezés, létrejövetel között. A bukás, az eredendő bűnnek pedig tapasztalati illusztrációja a történelem, míg a megváltás realitása nem csak a kereszt eseményben áll előttünk, hanem abban is, hogy utána bekövetkezik az, amit Jézus előre megmondott: elküldi tanítványaihoz a Paraklétoszt, a vigasztaló, pártfogó, minden igazságra elvezető Lelket. A keresztyén filozófia ezekre a konstans bibliai alapelemekre támaszkodik, de következtetéseit nem tudja, s nem is akarhatja felcímkézni bibliai versekkel. Gondolati inspirációját a teljes bibliai kijelentés tágas tartalmából meríti. Dooyeweerd tehát nem egzegetikai, írásmagyarázati összefüggésekben alkalmazta a Bibliát, hanem a filozófia bibliai, teljesebb értelemben vett motiválására.
A kálvinista világszemlélet, és főként Isten Igéje a híd a filozófia egyetemessége felé
Dooyeweerd kezdetben azt a nézetet képviselte, hogy a vallási alapmotívum bibliai paneljei és a filozófia között van valamiféle híd, ez pedig a kálvinista világszemlélet. Ő kifejezetten hasznosnak tartotta ezt a hídszerepet, de már 1935 körül kezdett elmozdulni ettől a szemlélettől, s új pozíciót keresett. Azt fogalmazta meg ekkortájt, hogy a filozófia nem lehet valamilyen részlegesség vagy lokalitás feldolgozása, átdolgozása, variációja, hanem az egyetemes értékek felé kell mennie és vezetnie az embereket. Dooyeweerd expresszionista irányba (Taylor) mozdult el, nevezetesen felismerte, hogy minden közösségnek meg van a maga sajátos világnézete, filozófiája, tudománya, amiben kifejeződik (expressions) saját szellemisége, jellegzetessége. A részlegességben rejlő vonzás azonban igényli az egészben, a teljesebb, egyetemesebb szinten történő elhelyezést. Dooyeweerd ebbe az irányba indult el.
Így Dooyeweerd elmozdult a kuyperi kálvinista világnézet zárt rendszerétől, s felismerte, hogy a világnézet és a filozófia ugyanabból a talajból nőnek ki, de két különböző hajtásról, fáról van szó, csak a talaj közös. Dooyeweerd esetében ez azt jelenti, hogy mind a filozófia, mind a világnézet ugyanazon vallási talajhoz kötődik. Filozófiájában megpróbált ellépni a világnézet viszonylagosságaitól a filozófia egyetemes érvényessége irányába (egy későbbi írásban külön foglalkozunk az irányvétel, irányultság kérdéskörével, az én, a hit végső irányvételével, a valóság irányvételével). Ez a megfontolás áll Dooyeweerd későbbi gondolkodása hátterében, amikor is szívesebben beszélt keresztyén, s nem kálvinista filozófiáról. Olyan filozófia kiépítésén fáradozott, amelynek alapja Isten Igéje, s annak egyetemes érvénye, nem pedig a holland református közösség világnézetének relatív bázisa. Ebből következően és kimutathatóan elmozdult a református alapelvektől (gereformeerde beginselen), a felekezeti partikularitástól az egyetemes érvényesség felé. Ezt pedig a Biblia, Isten egyetemesen, sőt kozmikus mértékben, de egyénileg is érvényes Logosza, Szava, Igéje, s nem a felekezeti elvek alapozzák meg… (Folytatjuk)
Írja: Dr. Békefy Lajos PhD, a KDNP Protestáns Műhely külügyi titkára (Budapest, 2017.06.11. – gratisnews.hu)
