TÖPRENGŐ GONDOLATOK AZ EGYHÁZ PEREMÉN: bibliai szempontok, s a török világ Magyarországon korszak magyar protestáns történetteológiai figyelmeztetése
Európa elrablása többé nem a görög mitológiavilág szerelmi drámája. Mára egy egész kontinens létének, továbbélésének, önfenntartásának a veszélyeit, kockázatait jelző szókapcsolat. A migrációs áramlatokra rátelepedett pániszlám célú terrorista mozgások és potenciális veszedelmek Párizs óta kőkemény realitások. Az, amiről Oswald Spengler 1918-ban, majd 1922-ben megjelent, hatalmas történelmi, kultúrtörténeti tényanyaggal érvelő „A Nyugat alkonya…” c. könyvében elméletileg írt, s Európa kultúrájának civilizációba történő felhíguló átmenetét, karaktervesztő süllyedését és kiüresedését vetítette előre, mára, a poszt-szekularizáció korszakában kézzelfogható valóság. Jogos tehát a kérdés: Eurábia vár ránk, vagy Migrópa lesz a holnap kontinense? S hol marad eközben Christeurópa, a 2000 éven át keresztyén habitusú, erkölcsű kontinens? Milyen esélyeket láthatunk Európa visszavételére, megmaradására, túlélésére? Vagy illúzió lenne a visszavétel, s új formációkban kellene gondolkodnunk? De milyenekben? Ilyen súlyos kérdésekre egy pár részes cikksorozatban nem lehet mély és sokrétű választ adni. De talán már a kérdések megfogalmazása, s néhány továbbgondolásra szánt szempont felvázolása sem haszontalan…
Egykor mitológia – ma realitás – hányféle narratíva?
A szépséges Európa (Europé) a görög mitológia szerint a föníciai király leánya volt. Zeusz meglátta Európét, amint virágokat szedett a tengerparton, és szerelemre lobbant iránta. Átváltozott egy gyönyörű fehér bikává és lement a tengerpartra. A bika kecsesen odament Európa elé, és a lábaihoz térdelt. A bika megjelenése és mozgása olyan szelíd volt, hogy Európa a bika nyakát virágokkal díszítette, és felült a hátára. Ekkor a bika hirtelen átrohant a tengeren, elrabolva Európát. És csak akkor fedte fel magát, amikor Kréta szigetére értek. Zeusz ekkor ledobta a bika alakját és emberi alakot öltött, majd magáévá tette Európát egy ciprus fa alatt. Így lett Európa Kréta első királynéja és szült Zeusznak három fiút. Végül Zeusz szerelmük emlékére a bika alakját feltette az égre, megalkotva a Bika csillagképet.
Napjaink politikai, történelmi realitásai alaposan átírták az ókori „mesét”. Zeuszt ma Iszlám Államnak, terrorizmusnak, Közel-kelet és Európa rémének nevezik. Zeusz ma nem térdel le, hanem térdre kényszerít. Ami maradt: Zeusz és a mai Zeuszok célja Európa elrablása, önmagától való megfosztása, félelem-bilincsekbe verése, Eurábia vagy Migrópa formájában „magáévá” tétele. Ennek egyik történelmi eszköze ma a migráció. Ebben a cikkben felidézzük a migráció és az exodus közötti bibliai különbségtételt, valamint „a török világ Magyarországon” idején kialakított magyar református történetteológia legfontosabb figyelmeztetéseit. A helyzet a fentebbi szatirikus ábrázolás narratíváinál sokkal komolyabb, de az effajta „könnyedség” is a mai Európa, és a mai Magyarország egy részének a szemlélete. A mitológiai és az aktuálpolitikai narratíva mellé mi most odatesszük a bibliai narratívát, ami nélkül az a bizonyos értelmezési háromlábú szék csak kétlábú lenne, s bizonyosan akár végzetes balesetbe is sodorhatná azt, aki megpróbálna rátelepedni…
A bibliai minőségi többletek – az egészen más, amikor a migráció oka Isten hívása
Egészen sajátos, ahogyan a Biblia különbséget tesz a helyváltoztatás két alapvetően különböző motívuma között. Az előbbi cikkben („Határait nem tudta megvédeni Európa. Képes lesz-e önmagát megvédeni?” - EURÓPA ELRABLÁSA VAGY VISSZAVÉTELE? - II. rész) írtam arról, hogy a migráció lehet akaratlagos, de lehet kikényszerített. Az a kegyelmi migráció, bibliai exodus, amivel a választott nép története indul Abrám kihívásával városából, az nem terrorista vagy ellenséges csoportok kényszerítésének következménye, hanem engedelmesség, az Úr hívó-küldő szavának meghallása az oka, de célja is. Vertikális indítékú migráció ez az exodus. A mai migráció, ami szemünk előtt zajlik, kifejezetten és elsőrendűen horizontális, jórészt emberi, gyilkos kényszerítés hatására indul és valósul meg. A kegyelmi migrációról, az exodusról ezt olvassuk a Biblia elején: „Az Úr ezt mondta Abrámnak: Menj el földedről, rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok neked. Nagy néppé teszlek, és megáldalak, naggyá teszem nevedet, és áldás leszel” (1Móz 12,1-2). Micsoda különbség, amikor a „menj el földedről!” ígéret nélkül, cél nélkül hangzik el, a „Takarodj el innen!” értelmében, fejnek-szívnek szegezett gépfegyverek hatására, esetleg ilyen gyilkos alternatívák hallatán: vagy áttérsz muszlimnak, vagy fizess 13,5 gramm aranyat váltságdíjként havonta, ami előbb-utóbb úgyis elfogy, vagy: húzz el innen! Mekkora minőségi, hangnembeli, tartalmi különbség van az exodus és a mai migráció között! Az isteni indításra az emberi válasz: „Lement Abrám Egyiptomba, hogy jövevényként ott tartózkodjék, mert súlyos éhség volt a földön” (1Móz 12,10). Itt azt láthatjuk, hogy akár gazdasági és klimatikus migrációnak is lehetne tekinteni Abrám lemenetelét Egyiptomba, ha nem ismernénk annak isteni indítékát (majd az Úr mutatja meg az új földet) és végcélját (nagy néppé tesz, megáld, naggyá lesz neve és áldás lesz). Négyszeres többlete van a kegyelmi exodusnak minden más, csak emberi indítékú migrációval szemben! Ezért is visszhangozza ezt az exodus típusú migrációt évezredekkel később a Zsidó levél, mint a hitbeli engedelmesség gyönyörű példáját: „Elindult, nem tudva, hova megy. Hit által költözött át az ígéret földjére, mint idegenbe” (Zsidókhoz írt levél 11,8kk). Ők azok, akik „vallást tettek arról, hogy idegenek és jövevények a földön… jobb haza után vágyakoztak, mégpedig mennyei után” (11,13kk).
Teljességgel nyilvánvaló, hogy az exodus a Biblia minőségi plusza. Ennek az indítéka, oka mindig Isten, solus Deus az útra indító motívum, nem emberi, fegyveres kényszer, erőszak, nem mögöttes erő, hanem a megelőző és sokra bízó, előrelátó isteni ígéret, hívás, küldés, emberi oldalon pedig a hit. Az exodusnak mindig két oldala van, az isteni felszólítás, és az emberi engedelmesség. A migrációnak csak emberi, egyoldalú, horizontális motívuma van, a félelem, s a megfélemlítés. A keresztyén migráns teológia nem téveszti szem elől a kettőt, és lényegi, hatalmas különbségüket. Az egyikhez a hála köti az embert, a másikat az irgalom érzésével teszi helyére. Történelmileg szemlélve, már jókorán kialakult Isten népében a csak emberi indítékú, ellenségek okozta migrációval kapcsolatban az irgalom, s a menekültek támogatásának az intézménye, a menekültvárosok státusza.
Később, a 2. században a Diognétoszhoz írt levél szerzője mindezek nyomán és tudatában így fogalmazta meg a sajátosan keresztyén migráns-sors szemléletét: „Saját hazánkban idegenek, polgárként jövevények. Mindig idegen a hazánknak, s a hazánk idegenben van”. Ez a keresztyén „idegen” állampolgárság folyamatos paradoxona, amit semmi nem old fel igazán és végérvényesen a földön, csak a halál, egészen pontosan a menny, a teljes jogú állampolgárság gyakorlásának helyszíne, a színről-színre látás teljessége. Az lesz a csonka állampolgárság végérvényes vége. És az lesz az utolsó, nagy „migráció” az életünkben, amikor majd meghalljuk a hazahívó, kivonulásra, végső távozásra indító szót. Elgondolkodtató, s reménységre biztató, hogy az Újszövetség a meghalást, az élet végét nagy egzisztenciális exodusnak tekinti.
Amikor Jézus felment a megdicsőülés hegyére imádkozni, akkor Mózes és Illés beszélgettek jelenlétében élete végéről (tén exodon autú), aminek Jeruzsálemben kellett beteljesednie (Luk 9,30). Péter is tudott erről az exodusáról, amikor az elköltözése utáni időre utalt apostoli próféciájában (2Pét 1,15). Summa: alapvető minőségi különbség van tehát a Bibliában exodus és migráció között, ez a különbségtétel a Szentírás minőségi többlete, s ez a mai szemlélettel, szatírával, mitológiai vagy aktuálpolitikai narratívával szemben szögesen más! Úgyis mondhatjuk: az exodus felismerése, elismerése jelentheti a mai migráció közepette az egyik reményforrást. De emellett voltak már a bibliai időkben, s kell legyenek ma is olyan jogintézmények is, amelyek a menekülteknek válságos helyzetükben némi immanens támaszt nyújtanak.
A menekültbefogadás több ezer éves jogintézménye Izraelben
Izraelben jogintézmény volt tehát a menekültek befogadása, ami visszamegy az egyiptomi gazdasági migráció emlékére, amikor József és testvérei élelmiszerért menekültek el az éhínség megpróbáltatásában idegen földre. De jogintézmény lett a menekültvár(os) is: 3 a Jordánon innen, 3 Kánaán földjén, legyen ez a hat város „menedékül Izráel fiainak és a jövevényeknek, meg a köztük lakó betelepülteknek, hogy oda menekülhessen mindenki, aki nem szándékosan ölt meg valakit” (4Móz 35,14kk). Izrael Credojában pedig állandó az emlékeztetés az egykori „migráns sorsra”, hiszen „bolyongó arámi volt az ősöm, aki lement Egyiptomba, és jövevény volt ott” (5Móz 26,5kk). Az irgalmasság is jogintézmény lett a tizedadásból a jövevénynek – az Úr „szereti a jövevényt, kenyeret és ruhát ad neki. Szeressétek hát a jövevényt, mert ti is jövevények voltatok Egyiptomban!”(5Móz 10,18-19). A nyugalom évében, a 7. Sabbat évben megilleti a föld termése őket is. És minden 49. esztendőben a teljes felszabadítás, illetve elengedés, ha úgy kívánta a jövevény. Mindennek már van több tekintetben is szerteágaztatható szociáletikai alkalmazhatósága, érdemes elgondolkodni mindezen.
A keresztyén ember mennyei állampolgárságának földi látszatmigrációi – üdvtörténeti célú migráció
Nem feledkezhetünk meg arról, hogy földi létünk, mennyei valódi és földi ideiglenes állampolgárságunk során olykor adódhatnak látszatok, mintha mi sem tudnánk mást tenni, mint mások. Hiszen a Biblia tud emberi indítékú migrációról is, amikor Isten emberei vagy Jézus követői, mindenek előtt maga Jézus is migránssá lett egy időszakra. De ez is a végcél szolgálatát, s megvalósításának az elvehetetlen esélyét jelentette, azt, hogy az emberi indulat, ellenségeskedés, a gyilkolás se akassza meg Isten tervét. Ez az üdvtörténeti célú menekülés, migráció leginkább Urunk élettörténetének a kezdetén mutatkozott meg. Jézust szülei menekítik Heródes politikai haragja elől Egyiptomba: „Vedd a gyermeket és anyját, menekülj Egyiptomba, és maradj ott, amíg nem szólok neked” (Mát 2,13). Ezt ma cirkulációs migrációnak, idegen indítékú, s visszatérési esélyt nyitva tartó migrációnak neveznénk, hiszen Heródes gyermekgyilkossága volt az emberi, horizontális indíték, a vertikális indíték pedig az Úr angyala életmentő akciója volt, aki megjelent Józsefnek álmában. Cirkulációs sajtossága abban mutatkozott meg, hogy visszatéréshez vezetett Heródes halála után, ugyanígy vertikális utasításra, az Úr angyala révén. És azt is megtudjuk tőle, hogy a horizontális veszély-pontenciál elmúlt: „…meghaltak azok, akik a gyermek életére törtek” (Máté 2,20). A horizontális indítékú migrációs kényszer már korán megjelent Isten népe körében is. Például, amikor Mózes Midjánba menekül gyilkossága miatt, miután agyonütötte az egyiptomit, s elrejtette a homokba, „elmenekült a fáraó elől” (az igazságszolgáltatás elől) (2Móz 15), amit ma externális, bűnelkövetői migrációnak lehetne nevezni a szakirodalom kategóriájával. Elvette a pap Cippóra nevű leányát, aki szült neki fiút, Gersómot, mert „jövevény lettem idegen földön” (2Móz 2,16kk). Dávid is menekült Saul elől, felesége, Mikal éjjel eresztette le őt az ablakon át, s futásnak eredt (1Sám 19,12), amit idegen indítékú migrációnak lehet tekinteni (Saul bosszúja). Mindezeken túl és innen, s mindezek között megáll Urunk Igéje, mint a népek történelmi megmérettetésének egyik fő kritériuma: „jövevény voltam és befogadtatok engem” (Mát 25,35/b). Ennek is meg vannak a mai konzekvenciái, amiket nagyon körültekintően szabad csak alkalmazni.
A magyar református történetteológia figyelmeztetése
Miért engedte ránk Isten a törököt?
A közösségi és egyéni önvizsgálat kérdése megkerülhetetlen volt egykor, az ma is! Miért engedi ránk Isten a migránsok több milliós seregét, köztük az álmigráns terroristákat, mindenféle halálkommandó elszánt gyilkosait?
A magyar protestáns történetteológiai értelmezés szerint két oka volt a török világnak Magyarhonban. Egyrészt „Mahumet” által büntette meg Isten bűneinket, a bálványozást, a pápizmust, a széthúzást, pártoskodást. Másrészt missziói céllal, hogy az iszlámról keresztyén hitre térítsük őket. Tehát büntetés, plusz misszió. MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER (1532-1572) „döbröcöni pispek” szerint „Ü szent Igéje utálásáért, csúfolásáért” ostorként bocsátotta a törököt ránk, mely hatalmas eszköz a pápaság kipusztítására és a hitetlenség ellen. De a török célja „az ő hitükre hajtani a keresztyéneket” (iszlám misszió). Debrecen nagy fia szerint hiábavaló Mahumet tudománya a pápa tudományával együtt, mert Krisztus erősebb náluk. A török képmutatásról SKARICA MÁTÉ (1544-1591) leleplező szavakkal írt: „fondorkodásukkal, hízelkedéssel szövetséget színlelnek, cselvetés és csalárdság lakozik ennek mélyén”. BORNEMISSZA PÉTER (1535-1584) arra intett: „Se török, se pápa… tévelygésre ne térjünk!”. Az iszlám értelmezése a 3 prófétáról (Mózes-Krisztus-Mahumet) pedig szerinte egyenesen „dögletes értelem, pokolbeli ördög hazugsága”.
A büntetési és missziói értelmezés századokon át tartotta magát. Érdekes volt, hogy a török a reformációt megtűrte, mivel ezzel is gyengítette a római egyházat, ugyanakkor közömbös volt azokkal, akik megfizették neki az adót. CZEGLÉDI ISTVÁN (1620-1671) úgy értelmezte, hogy a török hódítást Isten „az ecclaesiáért cseleköszi velünk”, hogy általa bűnbánatot, majd békességet támasszon a nép szívében. A szabadulás útja az Istenhez térés: „Ha Krisztus szavára együtt maradunk/Nem lesz ügy a török/ Ez hazában örök”. Fantasztikus összhangzás, szinte vélemény egyezés tapasztalható Czeglédi uram 17. századi diagnózisa és terápikus javaslata, valamint a 21. századi indiai protestáns lelkész-filozófus megállapítása között, aki a Közép Könyve, a Biblia címen nemrég Németországban megjelent könyvében ezt írja: „Barátaim, nektek ott Európában nem az iszlám a fő bajotok, Hanem ti magatok, az, hogy elveszítettétek eredeti arcotokat, az igazságot. Ha nem nyeritek vissza, Európa elpusztul. Új reformációra van szükség!”. Hogy mi mindent lehetne, kellene ezért megtennünk sok mindennel együtt, azt a következő cikkben vázoljuk fel, lényegre törekvő tömörséggel…
(Folytatjuk)
Írta: Dr. Békefy Lajos PhD, a KDNP PM külügyi titkára
