GENFTŐL KOLOZSVÁRIG, KÁLVINTÓL APÁCZAIIG
A magyar protestantizmus közel 500 éves történetét áthatotta a bibliás és a wittenbergi, valamint genfi típusú gazdaságszemlélet. Luther és Kálvin napnyugati tanításai és reális közösségi, meg egyéni életgyakorlatuk, a lutheránus és a kálvinista életmód, gazdálkodás, gazdaszemlélet nálunk is alátámasztotta, bizonyította a H-M-P-M-H alapvető és kardinális protestáns tézist, azaz a hála-gazdaságtant. Mégpedig az Isten iránti hála megbizonyításának gyakorlataként a munka területén is. Az így megtermelt, nem korrupciós eredetű, és tisztán bankügyleti „fehér” tőke helyett a kétkezi munkával, céhművességgel vagy becsületes kereskedelemmel megtermelt pénzt nem tékozolták el, hanem evilági aszkézissel, puritán fegyelmezettséggel újra befektették. Amit ismét hálával hasznosítottak a családi gazdaság és az életminőség emelésére, illetve újabb befektetések eszközlésére. Ez a HMPMH típusú európai protestáns jellegzetesség szöges ellentétben állt a már a középkor derekától beinduló banktőke fokozódó feltörésével, amikor a kialakuló bankházak a pénzt használták munkaeszközül, s a pápák finanszírozásától kezdve a gyarmatosításig működtették pénzüket. Ezzel a PMP, pénz, munka, pénz típusú bankár-uzsorás rendszerrel még a paraszti demokráciák, a családgazdaságok vagy később a naiv- kommunisztikus MPM, munka, pénz, munka szemlélet is etikusabban áll szemben, s bizony szöges ellentéte annak. Most röviden azt a gazdaságszemléleti reformációs folyamatot kísérjük figyelemmel, ami főként Erdélyben és Magyarhonban végbement, s a legkiválóbb református és evangélikus teológusok tanításában, szószékről és írásaikban, meg fejedelmi diskurzusaikban egyre inkább meghódította a magyarság tehetősebb és szellemi vezető rétegeit. Sorozatunknak ez a része szervesen összefügg az előbbivel, aminek a témája: A PROTESTANTIZMUS 500 ÉVE GAZDASÁGI SIKERTÖRTÉNET - A HÁLA MINT GAZDASÁGI HUMÁNTŐKE ÉS FELHAJTÓ ERŐ (IV.) – olvasható: bekefy.agnusradio.ro, 2016.08.17.
A NAGY REFORMÁTUS HULLÁM: SZENCZI, LASKAI, APÁCZAI
Szenczi: nem csak Biblia-, zsoltár és Kálvin-fordító, hanem a gazdaság és erkölcs összekapcsolója is
Szenczi Molnár Albert (1574-1634) református lelkész, nyelvtudós, filozófus, zsoltárköltő, egyházi író, műfordító valóságos polihisztora korának. De nem csak ez, hanem mai szóval élve: gazdaság-etikusa is, aki élete vége felé lefordította Georg Ziegler Discursus de summo bono (Értekezés a legfőbb jóról) szóló erkölcsfilozófiai művét, amit 1630-ban Lőcsén adtak ki. Szenczi Kálvin genfi Akadémiáját is látogatta 1596-ban. Az érett, 38 éves tudós ott szeretett bele Kálvin Institutio-jába, s lett ennek első magyar fordítója, „az Magyar nemzetnek Isteni Igasságban való épületire”, ami Hannoverben jelent meg 1624-ben. És keletkezésének az a sajátossága, hogy fordításával Bethlen Gábor erdélyi fejedelem bízta meg őt. 1615-ben a fejedelem volt az, aki a nagy nemzetközi teológiai ismeretekkel és kiterjedt kapcsolatrendszerrel rendelkező tudóst megbízta a gyulafehérvári főiskola tanári teendőivel, de német házanépe a török és tatár terjeszkedés hírei miatt visszakérette őt Németországba. Vannak kutatók, akik (pl. Benkő Samu) valószínűnek tartják, hogy Bethlen Gábor titkos diplomáciai megbízatást is adott neki: puhatolózza ki a Protestáns Unióval lehetséges kapcsolatfelvétel módját. Hollandiai kitérő után a fejedelem ismételt meghívására 1624-ben végleg hazatér, előbb Kassán, majd Kolozsvárott telepszik le. Ott mintegy 10 éven át él nagy szegénységben, majd pestisben hunyt el. Tudós vándorsorsa a reformáció korának nem egyedi példája.
Haza és ország nem mindig azonos!
Magyar reformátorsors az övé. Hazáját szeretve, gyarapítani akarván tudományban és erkölcsben, bejárta kora leghíresebb egyetemeit, a reformáció fellegvárait német és holland, svájci földön. De már akkor meg kellett neki is tapasztalnia, hogy a haza és az ország nem mindig ugyanaz. Amihez szívvel ragaszkodott, az az édes magyar nyelv volt, s a szülőföld. Ami mostohaanyaként bánt vele, az az ország. Az országot dúló idegenek többször megkínozták, kifosztották. Kolozsvárott szinte száműzöttként élt. Az új fejedelem, I. Rákóczi György ügyet sem vetett rá, az európai reformáció magyarhoni kertészére, ültetvényezőjére, a hazai református egyházi kultúra, kálvinista gondolkodás, a zsoltáréneklés megteremtőjére, ihletett alkotójára. Ő teremtette meg a 16. századi magyar teológiai irodalom hagyományait követve az új filozófiai-teológiai szaknyelvet is. Az új fejedelem mellőzte őt, pedig még a félelmetesen protestáns-ellenes katolikus egyházi főúr, Pázmány Péter is tisztelettel tekintett rá és még dicséretét is kiérdemelte magyar nyelvtanával.
Erkölcs és gazdaság egységben, egymást erősítő kölcsönhatásban
Gazdaságetikai szemléletét nyilvánvalóan Bethlen Gábor fejedelem is érdeklődéssel tanulmányozhatta. A legfőbb jóról szóló értekezésében fogalmazódik meg az a Luthertől származó gondolat, hogy a pénzt munkával kell keresni, nem pénzt a pénzzel teremteni és gyarapítani. Ezért ő is a kézműveseket, iparosokat nagyobb megbecsülésben részeltette, mint a kereskedőket. Megjelenik nála teljesen tisztán, de még képlettelen valóságában az MPM (= munka-pénz-munka) gondolata, szemben a PMP-vel, amikor a pénz dolgozik a befektetőjének, s nem a munka termeli a pénzt. Kálvin gondolatai pedig abban a megfogalmazásban is visszhangoznak a diskurzusban, hogy nem szabad mások kárára gazdagodni. A gazdagodást, s ennek nyomán a gazdagságot Isten áldásának tekintve, hálaadással tartozik érte az ember. Majd hálából teszi oda magát a további még szorgosabb, precízebb munkára. Bibliai gondolat szerint a szüntelenül munkálkodó Úr gyermekeként munkálkodik a keresztyén ember, de megelégedéssel. A bibliai elég gondolata szerint a keveset is tudja hálaadással elfogadni. Szenczi tanítása és személyes példaadása nyomán Erdély protestánsaiban idejekorán gyökeret vert az evangéliumi munkaetika és a mértékletesség, az evilági aszkézis protestáns erényeinek az egysége.
Laskai és a Bethlenek erdélyi merkantilizmusa – méltányos, igazságos adórendszert, részletfizetést!
Laskai János református püspök az 1600-as évek első felében fordította magyarra a flamand katolikus gondolkodónak, Justus Lipsiusnak a művét, a hat kötetes művet, ami a Polgári Társaságnak Tudományáról szól. Ez eredetileg Leydenben jelent meg 1579-1591 között. Ezt a munkát tekinthetjük a korai merkantilizmus, azaz a belső piac védelmére törekvő nemzetgazdaságtan szellemében fogant könyvnek. Nem véletlen, hogy a katolikus szerző a centralizmus egyházi struktúráját vetítette rá a politika, gazdaság területére, s fogalmazta meg gondolatait a kameralizmusról. Bethlen Gábor már merkantilista, belső piacvédelmi intézkedéseket hozott. A némileg archaikus jellegű erdélyi patriomonarchizmus, fejedelmi mérsékelt központosítás színezte a kameralizmust, azaz az államkincstár, a kamara jövedelmét gyarapító gazdaságpolitikát. Valójában Ausztriában és Németországban nevezték a merkantilizmust kameralizmusnak. Eszerint Lipsius nyomán Laskai azt vallotta, hogy a kormányzás az alattvalók javát, tisztességét és üdvét kell, hogy segítse. A fejedelem sem vonhatja ki magát a törvények alól. Méltányos és igazságos adórendszert javasolt kiépíteni. Adópolitikai elképzelései az 1600-as évek közepe táján korukat meghaladóak voltak. Nem volt számára kétséges, hogy adóra szükség van az állam működtetéséhez. De mértékletesnek kell lennie, s igazodnia kell a közösség javaihoz, anyagi teljesítéséhez. Javasolta, hogy az adószedők túlkapásai, kegyetlenkedései ellen lépjenek fel, s a szegényeknek biztosítsák a részletfizetés lehetőségét. Szinte hihetetlenül hangzik, de egyik kulcsfontosságú megállapítása ez volt: AZ URALKODÓ SÁFÁRA A JAVAKNAK, DE A TULAJDONOS A KÖZÖSSÉG! A törvény előtt mindenki egyenlő, s mindenütt és mindenkivel szemben azonos szabályozásnak kell érvényesülnie. Laskainál jelentkezik igen markánsan a nagy gazdasági felhajtóerőt önmagából kitermelő puritán életforma fontossága, aminek a mértékletesség és a takarékosság a jellemzője Hollandiától Svájcon át egészen Erdélyig.
Apáczai Csere János Magyar Encyclopaediája, s az igazán puritán gazdaságelmélet
A székely szabad paraszti családban született Apáczai Csere János (1625-1659) valóban zseniális kálvinista teológus, filozófiai és pedagógiai író volt. Több tudós munkáját végezte el rövid, 34 évnyi élete alatt, amit a morbus hungaricus, a magyar betegség, a tüdővész vett el tőle. A magyar művelődés, tudományosság és nevelésügy nagyszabású alkotója lett éveinek csekélyke volta ellenére. Született enciklopédista, lexikonszerző. A hollandiai teológiai doktorátussal bíró székelyfiú nem lelte honját a hazában. Amerre csak lépett, feszegette az addigi szellemi, iskolai, művelődési kereteket, olykor nagyon szűkös abroncsokat. 1653-ban megjelent Magyar Encyclopaedia-ja sem otthon, hanem Utrechtben lát napvilágot, a jó holland atyafiak pártfogásával. Feleséget is ott talál magának, az Áprily által oly szépen megénekelt Aletta van der Maet polgárlány személyében, aki később Erdélybe, majd a házsongárdi temető földjébe is „követte” tudós „urát”.
A puritán Apáczai meglátta a nemzetemésztő igazi morbus hungaricust, ami tüdővészen innen és túl tartósan rombolja népünket belülről. Ez pedig az irigység. Erről így írt: „A mü nemzetünknek nagy gondviseletlenségének miatta… nyittatnók már egyszer fel álmos szemeink, ha az irigység meg nem enne bennünket”. Nem a kapitalizmus létrejöttére, de a kapitalista szellem kialakulására alapvető hatást gyakorló genfi-kálvini kamatelméletet és gyakorlatot Apáczai elutasítja. Az iskolaügy reformálását célzó törekvései között szerepelt a munka prioritásának elsajátíttatása a diákokkal, és a legfontosabb ökonómiai, gazdálkodási ismereteknek a bevezetése holland mintára a közoktatásban. Sajátos gondolatmenete: a pénz nem szül fiakat, azaz a PMP típusú bankárkapitalizmus minden formáját elvetette. Puritán etikájának két fő jellegzetessége a takarékosság és a hasznosság volt, azaz a hasznos dolgokra költés és az adakozás közcélokra. Ebben viszont Kálvin követője. Felfogásában az ökonómia a házi társaság gondviselése anyagi dolgokban is. Mind a családi társaságban, mind a polgári társaságban a theokráciának, azaz Isten királyi uralmának kellene érvényesülnie, különben mind a demokrácia, mind az arisztokrácia veszélyekkel jár.
Nem véletlen, hogy személyisége, rövid élete dacára is teljeset alkotó puritán kálvinizmusa sokakat ihletett meg a századok alatt, s születtek meg személyiségét, a sajátos magyar kálvinista értelmiségi sorsot értelmező, megérteni próbáló nagy művek. Így például Németh László Apáczai drámája (1963), Páskándi Géza színműve Tornyot választok címmel (1972). Milyen jó lenne, ha e sorozat bevezetőjeként idézett A. Maddison nagyszerű és meggyőző, 500 évre kiterjedő gazdaságstatisztikai vizsgálódásait valaki egyszer az egy főre eső GDP szempontjából megvizsgálná a katolikus, illetve a protestáns többségű/kisebbségű erdélyi és magyarhoni, illetve a történelmi nagyhaza területén tapasztalható valós gazdaságtörténeti helyzet szempontjából. A sorozat következő részében további fontosabb magyar protestáns alkotók gondolataival, s gazdasággyakorlatával ismerkedünk meg az evangélikus Tessedik Sámuelig, kitekintéssel a hazai katolicizmus korábbi gazdaságteológusaira is… (Folytatjuk)
Írta: Dr. Békefy Lajos
