Ha csak a regényre adott visszhangok egyikét, másikát felidézzük, érezni fogjuk, nagyon is jelentős és abszolút időben érkező írói reagálásról van szó. Houellebecq regényéről a Frankfurter Allgemeine Zeitung azt írja, „egyszerűen nem lehet letenni. Nincs még egy szerző, aki ennyire kíméletlenül bemutatná a nyílt társadalommal kapcsolatos rémálmait, mint ő”. A Sonntagszeitungban ezt olvassuk: „Ez a szerző legjobb könyve. Erre találták ki az irodalmat”. „Houellebecq a francia és az európai jelenkor vigasztalhatatlan helyzetét írja le, melyben szinte mindenki akarata ellenére ki van szolgáltatva annak a nyomásnak, ami olyan kívánatos hellyé formálja a pénzzel és mohósággal hajtott piacgazdaságot”. Maga a szerző pedig így nyilatkozik: „Még nem született olyan ember, akinek sikerült volna kisajátítania engem”.
Különös egybeesés Párizsban január 7-én
A Charlie Hebdo szerkesztősége elleni támadás napján, 2015. január 7-én jelent meg az 58 éves, különc francia író regénye „Alávetettség” címen (Soumission), németül hihetetlenül gyorsan, már január 16-án piacra került Unterwerfung címen. Egészen nyilvánvaló, nem véletlenül. Nem az abszolút üzleti siker reményében, hanem elsősorban döbbenetes témája és prognózisa révén. A cselekmény a 2022. évi Franciaországban játszódik. A Mohamed Ben Abbés nevű karizmatikus muszlim politikus mind több potenciális választót nyer meg. A szocialisták és a konzervatívok is szövetséget kötnek Ben Abbés-val, hogy a Marine Le Pen féle jobboldali Nemzeti Front térhódítását megakadályozzák. S mi a végeredmény? Ben Abbés Franciaország államelnöke lesz, megváltoztatja az Alkotmányt, theokráciát, azaz istenuralmat vezet be, meg a Saríját, a patriarkalizmust és a poligámiát. A regény a mai politikai Franciaország és a franciák jó részének két aggodalmára épít: a jobboldaltól és az Európa iszlámosításától való félelemre. A regény címeként szereplő francia és német szó (soumission, illetve Unterwerfung) az iszlám vallásosság lényegére is utal, a hívők teljes alávetettségére és odaadására Istennek/Allahnak. Az „Alávetettség” című könyv politikai és szellemi motívumai között említi Stéphane Ratti ókorkutató, hogy a regényen érződik a 2013-ban Párizsban megjelent könyv, a Le déclin hatása, amit a belga ókortudós, David Engels írt. Könyvében a szerző felkutatja azokat az analógiákat, hasonlóságokat, amiket az európai társadalom identitásválsága és a római köztársaság bukása között vél felismerni. Ismeretes, hogy ezután az augustusi uralmi rendszer vette kezdetét. Mindenestre érdekes, amit a szerző könyve keletkezéséről a párizsi, illetve kölni bemutatón mondott. Nevezetesen: regénye nem iszlámfóbiából, azaz az iszlámtól való félelemből született. Eredetileg egy megtérés történetét szerette volna megírni, azt, ahogyan egy irodalomtudós a katolicizmusra áttér. Címének is mást szánt, az a Megtérés (Conversion) lett volna. De az utóbbi idők eseményei közbeszóltak. Ismételten hangsúlyozza, sem a Nemzeti Front, sem az iszlámisták nem sajátíthatják ki őt.
Korunk s az óra regénye – vagy pozitív „mágia”?
A párizsi események mindenesetre kísérteties időszerűséget adtak a regénynek. Az is elgondolkodtató, hogy a Leigázásban valamiféle ultimátum érzékelhető a széthullani látszó keresztyén társadalomnak. Már olyan vélekedések is vannak, hogy a Charlie Hebdo terroristái tudták jól a könyv megjelenésének napját, ezért időzítették csapásukat arra a napra. Az író azóta rendőri védelem alatt áll. A regényben államelnökségig emelkedő Mohammed Ben Abbés ugyan muszlim testvér, mindenek előtt opportunista, aki jó érzékkel használja ki a többszörös csődöt, ami a médiákat, a jobb és baloldalt jellemzi. Lehet sokféle jelzővel illetni Houellebecq könyvét, mint ahogyan meg is tették ezt: halmozott fóbiák vagy halmozottan szuggerált fóbiák könyve az övé, politikai fóbia, médiafóbia, keresztyénség-fóbia, emberfóbia, iszlámfóbia mind beleolvasható vagy kiolvasható belőle. Vajon a szuggerált fóbiák könyveként nem valamiféle öngerjesztett és társadalomgerjesztő, önbeteljesítő programadás rejtőzik benne? Nem azt akarja üzenni, gyerünk, tegyetek meg mindent azért, hogy 2022-ben az Eiffel-torony tetejére felszálljon az iszlám félhold?
Miféle Isten nevében? – Párizsra figyelt a világ, s közben 2000 halott Nigériában
A regény főalakja mindhiába keresi az igazi szeretetet. Ezért téved feslett párizsi „csukák” pillanatnyi öleléseibe, s ugyanígy jár az istenkereséssel is, mert nem találja meg az igazi megnyugtató vallást. Legalábbis addig nem, amíg az új muzulmán államelnök változásokat nem hoz: az asszonyoknak el kell fátyolozniuk bájaikat, az egyetemi tanárnak és másoknak át kell térniük az iszlámra, az arab lesz az államnyelv, és a soknejűség lebbenti fel a fátylak titkait. De megmaradnak a „párizsi” szolgáltatások is, meg az alkoholfogyasztás szabadsága. Mert az új elnök ugyan muszlim, de mindenek előtt opportunista, azaz megalkuvó vallási elvei ellenére, illetve azok mellet, felett(?). Egy kicsit mintha azt sugallná ezzel, a világ nem a párizsi gyilkosságok során, vagy után kezdett nagyon mássá válni, megváltozni, hanem már előtte kezdetét vette valami végzetes változás. És ez egyszerre messze innen, messze túl van az „Én vagyok Charlie” vagy az „Én nem vagyok Charlie” majdnem politikai karikatúrába torkolló tömeg-társasjátékán.
Mert az mégsem transzparensek, médiareklámok, szenzációkereső álpróféták és írók intermezzója, vagy könnyelműsége, netán alkotói szabadsága, hogy ne írjam: felelőtlensége pusztán, hogy miközben Párizsban egy ugyanazon a napon robbant a borzalmas terrorakció és Michel Houellebecq könyve, aközben – mintegy az elterelt figyelem és a hírárnyék rejtekében, nagyon galádul – Nigériában mindennél brutálisabban kezdett mészárolni a Boko Haram. Templomok, falvak égtek, több, mint 2000 halott jelezte vonulásuk útját. Ugyanúgy Allah nevében és dicsőségére! Micsoda abszurdum! S a világ csak lassan ocsúdott fel, szerzett tudomást a hatalmas afrikai belháború újabb felvonásáról.
Isten nem sérteget, de nem is lehet Őt megsérteni
Közben a párizsi drámák és a boko haramiás tömegmészárlások hullámán a német keresztyén lap, internetes újság, a pro-medienmagazin.de közzétette Anna Lutz kommentárját, amiben a felelőtlenség lapjának (Journal Irresponsable) minősítette a francia szatirikus lapot. Rámutat írásában arra, hogy Istent nem lehet megsérteni, ezért nem is kell emberi törvényekkel megvédeni Őt az emberi blaszfémiával szemben. De az embereket meg lehet sérteni, s meg is kell védeni. A Német Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Reinhard Marx kardinális fején találta a szöget, amikor kijelentette: „Istent nem lehet megsérteni”. De a vallásos embereket és érzéseket, közösségeket igen, ezért van szükség a vallásos embereket védő törvényekre. Nm elég a vallásszabadságot deklarálni! Mindenesetre Houellebecq a nálunk is megjelent Elemi részecskék című könyve megjelenése után adott interjúban kijelentette: „A legbutább vallás mégis csak az iszlám”. A franciaországi iszlám szervezetek rögvest iszlámellenes rasszizmussal vádolták meg őt, be is perelték „fajgyűlöletre és vallási erőszakra történő bujtogatás” vádjával, de 2002 októberében ezt elutasította a bíróság, hivatkozással az Alkotmányra, amely biztosítja a vallások kritikájának a jogát. Meglehetősen nagy utat tett meg a francia szatirikus író az interjúban tett kijelentésétől a 2022. évi francia iszlám állam látomásáig. Előretekintő számítás lenne ez, mentőöv egy egész kontinensnek vagy országnak? De miért? Hogy túlzását túlzással rekompenzálja? 2002. évi kijelentését 2015. évi regényével?
Teliholddá kerekedő félhold Európa felett is
Ez az állandó kérdés kering bennem január 7. óta: Hol van hát az írástudók felelőssége? Vagy már ezt is szétlőtték január 7-én Párizsban, netán már sokkal előbb? Vagy ezt is feláldozta Michel Houellebecq a szatíra és az abszurdum posztmodern oltárán, de kinek, miért? Mert hogy szerinte a Nyugat már menthetetlen. Provokátor, a pusztulás prófétája, szélsőséges individualista lenne a francia? Jós vagy (rém)álmodozó? Szuper érzékeny szeizmográf, aki maga is tönkremegy a rengéshullámokban? Vannak, akik úgy látják: Houellebecq „hitvalló egotist” – így: egotist, azaz csak magáért, magának van, csak maga mellett foglal állást. Ez az embertípus lenne Nyugat alkonyának a prófétája vagy netán produktuma? Vagy éppen az enerváltság alkonyát akarja sajátos, kifordított módon sürgetni könyvével? Hiszen a másik oldalon, akár a 1,5 milliárd hívőt számláló iszlám oldalon nem csak imaszőnyeges százmilliók élnek. Hanem kemény, harcos, mindenre elszánt, egyre növekvő számú „fekete sereg” vonul fekete zászlók alatt Allah nevében. Ha Európa vagy Franciaország ennyire „egotist”-a lenne, akkor már most félhold fényeskedne az Eiffel-torony tetején. Sokakkal együtt én sem látom még feltűnni a félholdat az Eiffel-tornyon. Az égen havonta igen, de ez mégis csak nem ugyanaz. És ez a félből teliholdba kerekedő égitest még jótékonyan árasztja ezüst fényét a Notre Dame-ra éppúgy, mint egész Európára. Az egész világra. A keresztyénségre ugyanúgy, mint az iszlámra vagy más vallásokra. Franciaországra meg hazánkra. Mert az égben még józanság van, s a létezés mozgástörvényeiben nincs változás, sem változásnak árnyéka. Elég lesz ez arra, amire? Ezért mi még kitartóan kérleljük az egek Urát…
Írta: Dr. Békefy Lajos, PhD, a KDNP PM külügyekért felelős tagja
