A reformáció 500 tekintetében egyre inkább azok a témák foglalkoztatnak, melyekben gyönyörűen kirajzolódnak a századokon átívelő összefüggések. Ilyen a nemzeti nyelvű, s nem ritkán nemzeti-népi zenei ihletésű gyülekezeti éneklés, és a nemzeti nyelven olvasott Biblia hatalmas inspiráló ereje. Luther wittenbergi családi háza nappalijáról, a kis családi gyülekezettől a vártemplom népes sokadalmán át a lipcsei Tamás-templom termékeny karnagyáig, s egészen a magyar Gárdonyiig, s másokig terjed a szellemi ív. Csak a zenei nyomkövetés századokat fog egybe, amiből most egy-két példát villantunk fel… (Forrás: pro-medienmagazin.de; welt.de)
Az éneklés és a zene jó fegyvere, ördögűző hatása – a „wittenbergi fülemüle” révén
A karcolaton látható, némiképpen nosztalgikus, idillikus karácsonyi szobabelső az éneklő, lanton játszó Lutherrel és családjával, személyzetével, valamint családi barátjukkal, Melanchthonnal bármennyire távoli pillanatot ragad is meg, mégis kifejez valamit abból, amit az éneklés a reformációtól kezdve a hitéletben jelentett és jelent. Hiszen Luther Márton nélkül nem valószínű, hogy olyan lenne ma az evangélikus, s némiképpen a református énekeskönyv, mint amilyen. S ki tudja, a wittenbergi reformátor nélkül szállnának-e a mennyei trónus felé a magukkal ragadó bachi passiók, oratóriumok akkordjai? Vagy Schütz egyházi zenéje megszülethetett volna? És a kórusmozgalom hol tartana, vagy az egyházi zene? A kántori szolgálat? A gyülekezeti éneklés közösségteremtő ihletése, lelkünket Isten elé járulásra hangoló, a bűnbánat-bűnbocsánat belső tisztulására juttató szinte missziói dinamikáját ki ismerte volna meg nélküle? Így milliók és százmilliók lelkének misszionáriusa lett az éneklés és a szakrális zene.
Luther mint annyi mindenben, e tekintetben is fején találta a szöget, amikor így fogalmazott: „A zene elűzi az ördögöt, és vidámmá teszi az embereket”. A reformátor életében két főszereplő volt: Isten és a teológia, valamint a zene, az éneklés, sőt a komponálás. Hatalmas hangja volt, és szívesen énekelt. Nem véletlenül nevezte őt a nürnbergi énekmester, Hans Sachs a „wittenbergi fülemülének”. Zenei szerszáma a lant volt.
Luther sokat tanult és nagyra becsülte a frank-flamand Josquin des Prez (1450-1521) zeneszerző műveit, a Palestrina előtti korszak „zenei fejedelmét”. A főként Franciaországban és Itáliában élő és alkotó mesterről ezt írta: „A hangok mestere ő: engedelmeskednek is akaratának, míg más mesterek a hangok akaratának kénytelenek engedelmeskedni”. Uralkodók és egyházi emberek sorát bűvölte el zenéjével. Működése révén végérvényesen vége lett a középkori zenének, a reneszánsz utat tört magának ezen a területen is. Németalföldi zeneszerzőkre jellemző kifinomult kontrapunkt-technika, a mozgalmasságra törekvés és az összetett harmóniák alkalmazása jellemezte muzsikáját. Ő volt az első, aki az Ószövetség történetei alapján írt motettákat. Misék, motetták, sanzonok sorozatát komponálta. A másik mester, akivel személyes kapcsolata is volt Luthernek, a bázeli születésű Ludwig Senfl volt (1490-1543), aki zeneszerző, énekes, író, könyvkiadó volt, afféle svájci reneszánsz személyiség. Német dalokat örökített meg, mintegy 140 motettát komponált, 80 Magnificat ciklust szerzett, nagy termékenységgel dolgozott. Még katonai indulókra is futotta alkotó erejéből.
A zene egyesítő eszköz – a reformátor komponistaként – a reformáció Marseillaise, indulója
Luthernek az volt a véleménye, hogy a zene kitűnő eszköz a bibliai szövegek mélyebb elsajátításához. Zsoltárokat írt át, hangszerelt, óegyházi himnuszokat ültetett át németre, lelki gyermekdalokat komponált. Mintegy 40-45 énekszöveget írt, legalább 20 egyházi ének komponistája volt. Lenne Luther nélkül a reformáció indulója az „Erős vár a mi Istenünk”? Énekelnénk-e a „Te szentségnek új világa, Igédnek vezérlj útjára” strófát, vagy a latinból átírt „Adj békességet, Úr Istent”-t, vagy a „Bűnösök, hozzád kiáltunk”-at? Vagy a „Jer, Krisztus népe, nagy vígan, Mind egy örömre keljünk” 10 versszakát? Lenne éneklő gyülekezet a templomainkban – Luther nélkül? Ő volt az, aki a latin nyelvű mise énekeket némettel helyettesítette. Mindenkinél inkább hangsúlyozta a zene pedagógiai értékét. Magas követelményt támasztott kortársaival szemben: minden lelkésznek, sőt iskolamesternek és tanítónak kell tudni énekelni. A reformáció egyik missziói eszköze lett a zene, az éneklés. Sokszor még az utcákon is énekelték a protestánsok az új lelki énekeket.
A reformáció egyházzenei mozgalmat is elindított
Luthert követően időben és tartalmilag is egymás után születtek a protestáns egyházi zene komponistái. A 16-18. század során garmadával keletkeztek szebbnél-szebb énekszövegek és dallamok, lelki koncertek és kantáták. Alig telik el 40 esztendő Luther halála után, s megszületik a protestáns, német egyházi zene művészi nagysága, Heinrich Schütz (1585-1672). Közel 500 fennmaradt művének java részét a Luther által fordított Biblia inspirálta.
A zene protestáns fejedelme, Bach és a reformáció az európai zenekultúra alappillérei
Johann Sebastian Bach (1685-1750) a protestáns zene, a reformátori gondolkodás zenei csúcsa. Luther városából, Eisenachból származott, „földik” voltak. Bach szívvel-lélekkel protestáns volt. A „Mennyből jövök most hozzátok” lutheri éneket többször is átdolgozta, Magnificatban és karácsonyi oratóriumban is. Lelki kompozíciói mély bibliaismertről tanúskodnak, és a reformáció énekkönyveinek, dallamkincseinek ismeretét mutatják. Kétségtelen, hogy a reformáció helyezte le az európai zenekultúra alapkövét. Luther, Schütz, Bach, s még számos nagyszerű, istenáldotta protestáns mester nélkül ez elképzelhetetlen.
És persze a Biblia mindenek feletti inspiráló ereje
Bach volt az, aki könyvtárakat meghaladó mértékű Biblia magángyűjteménnyel rendelkezett. Ez abban a korban teljességgel szokatlan. De nem véletlenül volt ez így. Fordítási, nyelvi árnyalatokat, finomságokat keresett, inspiratív hatásuk, motivációjuk miatt gyűjtötte a különféle bibliafordításokat. Vannak egyháztörténészek, akik szerint a pietizmus kialakulására ezzel Bachnak hatalmas befolyása volt. Az eisenachi Bach-ház kutatói gárdája szerint a Mesternek páratlanul nagy könyv, illetve Biblia gyűjteménye volt. Sok könyvben számos jegyzet azt mutatja, hogy azok üzenetét Bach Isten dicsőségére olvasta, jegyezte meg, emelte ki. Lipcsében már olyan könyvgyűjteménye volt, ami számos egyházi könyvtár dicséretére válhatott volna, 81 kötetével, 52 címével. A későbbiek során csak Richard Wagnernek volt nagyobb könyvtára. Bach könyvtárában csak teológiai művek, illetve Bibliák voltak. Bach tudatosan gyűjtötte a 17-18. századi Biblia kiadásokat. Hagyatéki leltára szerint két többkötetes kiadással rendelkezett, ami Luther iratait tartalmazta.
De a pietizmussal is eleven kapcsolatokat ápolt, könyveket cserélt velük. Nagyra értékelte a hallei pietizmus kiemelkedő teológusának, énekszerzőjének, Johann Jacob Rambach-nak (1693-1735) építő lelki irodalmát. Bach iránta érzett megbecsülése jeleként néhány művet ajándékozott neki könyvtárából.
Egyetlen Biblia a világon Bach sajátkezű aláírásával
Bach a reformáció – egyebek mellett – két nagy hozadékát, a közösségteremtő éneklést és a zenekedvelést emelte magasra, valamint ennek az alapját képező Bibliát, illetve a bibliafordításokat. Nem véletlenül fogalmazott így a Die Welt egyik cikkének szerzője, Tilman Krause: „Bibliából soha nem lehet elég”, utalva arra a termékenyítő, inspiráló hatásra, ami egykoron és ma is a betűt megelevenítő Lélekből áradt, árad. Bach olykor egy könyvért egész havi kántori fizetését odaadta! És milyen különleges a könyvek és a könyvbarátok, meg a könyvtulajdonosok bejegyzéseinek a sorsa?! Hovatovább már ez csak történelem! Ugyanis ma a világon egyetlen olyan könyv létezik, amiben Bach bejegyzése olvasható arról, hogy ez a könyv Johann Sebastian Bach tulajdona, mégpedig az Abraham Calov porosz (1612-1686) evangélikus matematikus, filozófus, teológus, a lutheránus ortodoxia kiemelkedő alakjának egykori Illusztrált Bibliája. Úgy látszik, a könyveknek és az aláírásoknak is meg van a históriájuk. Ez a Biblia jelenleg az USA-ban, St. Louis-ban található. Milyen jó, hogy ezen a sajátos histórián túl látjuk, tudhatjuk a Biblia nemzeti nyelvű fordításainak hatalmas kultúraformáló, kultúraalkotó erejét. Istené a dicsőség az Ő erejéért, amit zenében, éneklésben, egész kultúránkban hordozhatunk, amivel századokon át megajándékozta Európát! Nagyon kellene erre vigyázni! Hogy ami kontinensformáló, megtartó drága közkincs 500 év óta, ne válhasson soha közprédává a világnak ezen a tájékán (se)!
Írta: Dr. Békefy Lajos PhD, a KDNP PM külügyi titkára
