MADRIDI KONGRESSZUS MANIFESZTUMA A VALLÁSI GENOCÍDIUM ELLEN (SZÉLJEGYZETEK EGY BÁTOR KONFERENCIÁRÓL (3.))

Vasárnap délelőtt ünnepélyes istentisztelettel és záró értékeléssel fejeződött be napjaink legdrámaibb jelenségéről, a közel-keleti keresztyénüldözésről tartott három napos madridi kongresszus. A We Are All Nazarenes/Mindnyájan Názáretiek Vagyunk (azaz keresztyének) elnevezésű 1. Nemzetközi Vallásszabadság Kongresszust a MasLibres.org és a CitizenGO szervezet közösen rendezte. (Forrás: http://maslibres.orghttp://hazteoir.orghttp://www.citizengo.org)

 „A közel-keleti keresztyének példát adtak a visszataszító terrorista barbárság elviseléséről”

Ignacio Arsuaga konferenciaelnök értékelésében a rendező szervezek nevében mondott köszönetet a résztvevőknek mindazért az értékért, amit előadásaikkal, legfőképpen pedig mindennapi helytállásukkal az otthoni veszélyes környezetben a kongresszus résztvevőivel megsejtettek. Ők azoknak a közel-keleti millióknak a nevében szóltak, akik Megváltójuk, hitük, egyházuk melletti hűségből adtak életük kockáztatása árán is példát. Ezek a példák hitelesek, meggyőzőek, elgondolkodtatóak. Olykor megszégyenítők a hitben, egyházhűségében, állhatatosságában, teherviselésben, cselekvő szeretetben nagyon megingott nyugati keresztyénségnek. Köszönetét fejezte ki a kongresszuson aktívan közreműködő magas rangú egyházi személyeknek, így Őboldogsága III. Ignatius Efrém Josef Jonan antiókiai szír katolikus pátriárkának, továbbá Angelosz Anbaj kopt ortodox főpüspöknek, Bashar Matti Warda iraki káld katolikus érseknek, Juszif Thomas Mirkis iraki pátriárkai segédpüspöknek, Oliver Dashe Doeme nigériai püspöknek. Ugyanígy Joseph Danlami Bagobiri nigériai püspöknek, és a protestáns, katolikus, ortodox lelkészeknek, valamint Asia Bibi és Kayla Mueller szüleinek. Lányaik áldozatává váltak a fundamentalista terrorizmusnak. Összegezésében Arsuaga rámutatott: 2014 az egész világon példátlan volt abban a tekintetben, hogy eddig nem tapasztalt mértékben hozta a keresztyének üldözését és kiirtásuk változatos, gonosz formáit. És ez a veszedelem szinte semmit sem változott 2015-ben. A „Mindnyájan Názáretiek, Jézus követői vagyunk” nevű kongresszuson megrendítő és hiteles beszámolók hangzottak el az iszlám terrorizmus bűntetteiről Szíriában, Irakban, Afganisztánban, Nigériában, Pakisztánban. Az Iszlám Állam és a Boko Haram „visszataszító terrorista barbársága” láttán tudatosul bennünk, hogy a vallásszabadság mindaddig csak ígérvény, amíg nem segíti megvalósítani az igazságosabb és nyitottabb világot. A pluralista nyugati társadalmakban, melyek még demokratikusak, sokszor tekintik a keresztyéneket másodrendű állampolgároknak. A két szervezet, mely ezt a konferenciát létrehozta, a HazteOir.org és a MasLibres kezdeményezése újra beviszi a demokratikus vitákba a vallásszabadság kérdését és helyzetét. Ezért is szervezték meg ezt a nagy nemzetközi kongresszust. Ez okból készítették el a „Szabadságot Asia Bibinek” című filmjüket, s ezért gyűjtenek adományokat az üldözött keresztyéneknek. Belpolitikai kérdésekre utalva a szervező elnök elmondta: kiállnak a meg nem született életek jogaiért éppúgy, mit a vallásszabadság, a család, a nevelés szabadságának a jogaiért. De a terrorizmus áldozataiért és Spanyolország egységéért is. A két szervezetnek az országban több, mint 500 ezer aktív tagja van, további két és fél millió szimpatizánst tartanak számon, akik más országban élnek. Ők mind készek a vallásszabadság védelméért felemelni szavukat, petíciókat írnak, demonstrációkat és speciális konferenciákat szerveznek.

A nemzetközi államközösséget is megszólítják a Madridi Manifesztummal – igazságot feltáró információkat!

A „Mindnyájan Názáretiek/Jézus-követők vagyunk” a dzsihadizmus leküzdése érdekében felhívással fordul az államok nemzetközi közösségéhez. A záró alkalmon felolvasták és egyhangúan jóváhagyták a MADRIDI MANIFESZTUMOT, ami mögött már több, mint 2,5 millió keresztyén és szimpatizáns igenje is ott van. Ezeket az igeneket interneten gyűjtöttek össze Európából és világszerte a vallási gyökerű népirtás elítélésére és az ellene indult küzdelem támogatására. A legfontosabb alapelvek ebben a manifesztumban a következők: elítélik az Isten vagy bármiféle vallás nevében folytatott háborút, erőszakot, üldözést; kiváltképpen azt, amit a fundamentalista terrorizmus valósít meg, s ennek következtében elnéptelenednek az ősi, 2 évezrede keresztyének lakta területek a Közel-Keleten. Továbbá elítélik azokat a terrorista csoportokat, mint például a Boko Haramot, az ISIS-t, az Ansar im-Shariat, az Al-Kaidát és másokat, akik bűncselekmények elkövetésére, kínzásra és gyilkosságra használják Isten nevét. Kérik azoknak az országoknak a kormányait, melyek területén a terroristák tevékenykednek, küzdjenek energikusan és eltökélten a terrorizmus ellen. Az államok nemzetközi közösségét is kérik, sürgősen és nyomatékosan támogassák azokat a konkrét döntéseket, melyeket az érintett kormányok az egész emberiséget veszélyeztető dzsihad elleni küzdelemben hoznak. Kérik az Európai Parlamentet, az Amerikai Államok Szervezetét, az ENSZ-et, hogy konkrét döntésekkel és lépésekkel segítsék felszámolni ezeknek a terrorista csoportoknak a bűncselekményeit és az áldozatok hozzátartozóinak nyújtsanak segítséget. Felszólítják a médiák, hírügynökségek felelős vezetőit és munkatársait, hogy az igazságot feltáró és objektív információ szolgáltatást végezzenek, s alapvetően olyan tájékoztatást nyújtsanak, melyben a népirtás okai között a vallási összefüggéseket is mutassák be. Arra kérik az Arab Ligát is, hogy minden akciót ítéljenek el, melynek során a vallást használják fel a bűncselekmények igazolására. Támogassák az üldözések áldozatait, hogy áldatlan helyzetükön változtatni tudjanak, s újabb, mártíromságra vezető bűncselekmények lehetőleg ne fordulhassanak elő.   

Néhány személyes vélemény

Nigériában a Boko Haram ördöge, Nyugaton az abortusz, és az álházasság a kihívás – foglalta össze a konferenciasajtó szalagcímben Oliver Dashe Doeme, mendigori püspök/Nigéria mondanivalóját, aki hazáját a dzsihádisták csataterének nevezte, s mindenkit imára, valamint a károk helyreállításához szükséges eszközök beszerzésének a támogatására kért. A remény jeleként sorolta fel, hogy több megrázó tragédiával párhuzamosan, az utóbbi hetekben a katonák elérték, hogy a Boko Haram által ellenőrzött területek nagyobb részét felszabadították, s a választások után szabad Nigériát ünnepelhetnek, ami némi nyugalmat hozott a hatalmas országban. „Hála Istennek, aki hazánkat ennyire szereti” – tette hozzá a püspök. Hogyan jutott mégis ekkora hatalomhoz a Boko Haram? – tette fel a kérdést a katolikus főpap. Pénzügyi külső támogatással és külső-belső politikai segítséggel – válaszolta. Katolikus egyházmegyéje a leginkább támadott észak-nyugati területen fekszik, ahol 700-nál is több egyháztagot öltek meg a terrorista lázadók, akik a városokban, de még az erdőkben is „tisztogattak”, és komoly anyagi károkat is okoztak: 50 templomot leromboltak, 59 elemi iskolát tettek használhatatlanná, a tanulókat elzavarták. Az erőszak elől 40 apáca csoport hagyta el szolgálati helyét, a papokat is elűzték ezekről a területekről, 33 ezer hívőt kergettek el. A mérsékelt iszlámmal még csak nem is lenne baj – teszi hozzá a püspök. A Boko Haram nem csak keresztyéneket, hanem muszlimokat is gyilkol. Példaként említette Baga városát, ahol 15 ezer áldozata volt a dzsihádistáknak, ezek 98 %-a muszlim. A félkatonai szervezet sok gyermeket ragad magához, akikből terroristákat képeznek. Ezek sokszor alig múltak tíz évesek. A nigériai főpap szerint a helyzet megoldásához az ima és a nevelés vezethet. A Boko Haram annyira gonosz és megszállott, hogy csak imával lehet hozzájuk közeledni. És azzal lehet hosszútávon legyőzni őket, hogy magas szintű képzést nyújtanak a tanulóknak, következésképp nem lesznek könnyen kaphatók az együttműködésre. Lehet, épületeinket lerombolják, de minket, akikben Krisztus hit által él, nem! – fejezte be bizonyságtétellel ízesített előadását a nigériai főpap. 

Az áttért muszlim esete: „Lehet, egy napon meg fognak ölni”

Különleges színfoltja volt a kongresszusnak Josepf Fadelle beszámolója, aki keresztyén hitre áttért muszlim, s ebből a különös optikából szemléli az eseményeket. Az iraki áttérővel családja befejezett minden kapcsolatot, miután ezt a lépést megtette. Feleségével és négy gyermekével el kellett menekülnie. Fatvaként, azaz hitehagyott muszlimként tekintenek rá, akire ezért halál vár, amit saját testvérének kellett volna végrehajtania.  Sem családja, sem környezete nem nyújtott neki semmiben segítséget. Mióta Franciaországban él, a rendőrség kérésére gyakran változtat lakóhelyet, hogy rá ne találjanak. Így fogalmaz: „Az iszlám nem jó, de a muszlimok testvéreink Krisztusban, szeretettel közeledjünk hozzájuk, s a Krisztusban megjelent fényt nyújtsuk nekik”.

Papként Irakban

Az Irakban argentin misszionáriusként dolgozó Luis Montes szerint „az ISIS sátáni, mivel kezdettől fogva gyilkol. Tele vannak gyűlölettel”. Az első század mártírjainak a helyzete és a maiaké több tekintetben is hasonló. A védelemhez mindenkinek joga van, de a keresztyéneknek kölcsönös kötelessége is ez. A pápa is utalt arra, hogy a keresztyénüldözés drámáját az ENSZ elé kell vinni, hogy keressék meg a módját, miként lehet az egyéneket is megvédeni. Gyülekezete 80 %-a már előkészítette a papírokat, amikkel elhagyják az országot. Ő meg tudja érteni őket. Mivel a szentek közösségéről szóló tanítás igaz, ezért imádkozni kell Nyugaton a keleti keresztyénekért. És nem szabad hallgatni szenvedésükről, üldözésükről, a hírszolgálatokban írni, szólni kell helyzetükről rendszeresen. A pénzügyi segítséget is lehetővé kell tenni számukra. Az iraki keresztyének naponta templomba mennek, imádkoznak, Bibliát olvasnak. A megbocsátás szerinte az, amiben a keresztyének különböznek a muszlimoktól, akik csak a szemet-szemért, fogat-fogért elvet ismerik.

Protestáns vélekedés a háború szellemi szintjéről

„Mama, ne sírj miattam…”

A szíriai protestáns lelkész, Edward Avabdeh szólt arról, hogy az Iszlám Állam (ISIS) csak néhány kilométerre van Damaszkusztól. Nem csak fegyveres, hanem szellemi háború közepén is élünk, s érezhető, hogy a kereszt milyen gyűlöletet vált ki az iszlámistákból. A szíriai és a libanoni protestánsok lelkésze elmondta, nagyon nehezen aludt Madridban, mert nem hallott lövéseket és robbanásokat, amihez otthon hozzászokott. Nagyon fontos az imádság egymásért és azok részéről, akik válságos, fenyegetett helyzetben élnek. Aki imádkozik, az lecsendesedik, megerősödik belülről, s ez nagyon fontos. Elmondta annak a fiatal fiúnak a történetét, aki mielőtt megölték, ezt mondta anyjának: „Mama, ne sírj miattam. Mi külföldiek vagyunk ezen a földön. De van mennyei hajlékunk, igazi otthonunk, arra fele tartok én is”.  Ha a földön már a mennyet választjuk, megértjük, hogy a föld a mennynek csak egy tartománya, külterülete. De ha a mennyben meglátjuk a földet, akkor rájövünk, hogy a föld csak egy tartománya a pokolnak, s nem a legnagyobb katasztrófa, ha itt elveszítjük az életünket”.

Szíriai „szirénhang”

Mireille Al Der Farah: „Mártírjaink házasságát ünnepeljük, amikor Krisztushoz térnek”

A Barcelonában élő fiatal szír keresztyén Mireille beszámolt arról, hogy szülei otthon, Damaszkuszban soha nem mennek el otthonról együtt, nehogy a gyerekek árvák maradjanak, ha  ők meghalnának. Szavait az úrvacsora vétele után a kongresszuson sírva mondta el. S minden jelenlévőt imára kért, meg arra, hogy az igaz történeteket adják tovább, mondják el másoknak is. Korábban nyilvánosan gyakorolták hitüket, félelem nélkül Damaszkuszban. Ám egyik napról a másikra megváltozott a helyzet: robbantások, lövések, súlyos sérülések, röpülnek a bombák, a GPS-szel pontosan meghatározzák a keresztyén városrészt. 13 családtagját veszítette el a közelmúltban. Órákon, napokon át víz és villany nélkül élnek. Olyan veszedelmek között és ellenére is teli vannak a templomok. Mindig nála van a kereszt, ez „tapintható, kézzelfogható reménnyel” tölti el. Számukra a mártírok vőlegények és menyasszonyok, akik a mennynek szentelik magukat, s őket a mennyben Krisztus összeadja – mondja. Ezért a gyászt ünnepnek tartják. A fiatal szír keresztyének az európaiakat két dologra kérik: egyrészt a tényleges helyzetet mondják el másoknak, másrészt imában kapaszkodjanak össze. Mindennél fontosabb a nemzetközi összefogás, de nem szabad mindent emberi kezekre bízni. A kezek csalhatnak, de Isten a szívben nem okoz soha csalódást…

Előzmények:

„NEM VAGYUNK BÜSZKÉK NYUGAT VÁLASZAIRA…” - FOLYTATÓDIK A BÁTOR, SZÓKIMONDÓ KONFERENCIA A KERESZTYÉNÜLDÖZÉSRŐL (2.) – 2015.04.18. bekefy.agnusradio.ro

Rendkívüli esemény Madridban: kongresszus a vallási genocídium ellen - ELÍTÉLNEK MINDEN ERŐSZAKOT, AMIT ISTEN VAGY VALAMILYEN VALLÁS NEVÉBEN BÁRKI ELKÖVET (1.) – 2015.04.17. bekefy.agnusradio.ro

 

Írta: Dr. Békefy Lajos, a KDNP PM külügyi titkára

 

 

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!