Lelki tekintetünk vízszintesen a földkerekén, függőlegesen a kozmikus végtelenben köröz az isteni Szél felemelő lendületében
Ezen a héten Lélekhívogató, ünnepkészítő sorozatunkban a világkeresztyénség egyik legősibb közösségének, a keleti és nyugati szír világnak és egyházaknak csodálatos, Szentlélektől áldott lelkületű, szavú, igehirdetésekben, költeményekben, bibliai tartalmú írásokban jó 1600 év óta alkotó atyákkal foglalkoztunk. Töredékesen, de felvillantottuk azt a páratlan imakincset, ami összekulcsolt kezükben, rövidebb-hosszabb életüket átimádkozó éjjeleikben és nappalaikban testesült betűkbe nem csak a keleti keresztyénség gazdagítására. Mikor magyar őseink még sámándobok hangjára pattantak lóra, amikor a Kárpát-medencében még állatáldozatok pogány liturgiái dívtak, akkor ők már 1000 éves keresztyén kultúrát, államiságot, virágzó missziójú egyházat tudtak maguk mögött Istenre figyelő, a Lélek hívásában és Szentháromság-imádásban felépült erős gyülekezetek ezreivel: Antióchiában és Edesszában, Damaszkuszban és Jeruzsálemben, Alexandriában, meg a szír puszták, a Sínai-félsziget sivatagában. Meg a Nílus-mente remete kolostoraiban és népük közé vegyülve a Római Birodalom keleti határvidékeitől az örmény keresztyén masszívumig az Ararát tövében. Előző részeinkben hat nyelvalkotó, imacsiszoló, áldott tanítóval, teológussal ismerkedtünk meg, a Szentlélek hárfásaival, nyelvművészekkel. Aranyszájú Damaszkuszi János, Ninivei Szír Izsák, Batnéi Sarugi Jakab, Antióchiai Izsák, Cyrillonas, Szír Efrém Lélektől ittasult, csupa öröm, tűz, fény ragyogásában máig igaz és fenséges, Istenhez méltó gyönyörű sorai emelték mind feljebb és mind távolabb lelki tekintetünket. Ma az általuk, s még oly sok kincses szír lelki testvérünk által alázattal és pontos igényességgel felépített sokszázados lelki tartóoszlopokról dobbantunk el, s még három spirituális, pneumatikus szavú ó-egyházi atya kezét fogjuk meg imacsöndünkben. Sorozatunk végén úgy búcsúzunk a szír puszták erőshitű keresztyén népétől, hogy a mai migráció sodrásában közénk is eljött, vagy a feldúlt vidékek, Moszul, Aleppo, és más helyekről elmenekült, mégis a közelben maradó keleti keresztyén testvéreinkért, meg magunkért is fohászkodjunk Lélekben a történelem Urához, a Mindenség Királyához megtartásért, szabadításért. Úgy, ahogyan eleik tették, évszázadokkal az iszlám tenger kiáradása előtt, a muszlim özönvizek története során oly sokszor. Áldott Pünkösdöt Szíria, Irak, és Európa szír keresztyénei! Akik közel 2000 éves keresztyén örökség hordozó génjeikben, imáikban, istentiszteleteikben ma is, azok nem veszhetnek el!
Kirajzolódik lelki szemeink előtt a termékeny Noun földközi-medencei áldott térsége
A vallás-, és kultúrtörténet nevezte el a közel-keleti térséget a termékeny félhold régiójának, ahol három világvallás is felvirágzott: a zsidóság, a keresztyénség és az iszlám. Ha most rápillantunk e térképre, s képzeletben megrajzoljuk a vonalat Konstantinápolytól Antióchián, Jeruzsálemen, Alexandrián át Rómáig, milyen rajzolat képződik meg előttünk? Nem a muszlim félhold, hanem az arab ABC Noun betűje! Nem véletlenül! A Noun közel 2000 éve az arabnyelvű keresztyénség, így a szírek, káldeusok, asszírok, koptok identifikációs betűszimbóluma. Ahogyan a hal a világkeresztyénséget jelzi, azt, hogy Kihez tartozunk, úgy a Noun a Nasrani (=Názáreti, azaz Jézus követőinek) jelképe. És ez a betűszimbólum rárajzolható az egész térség térképére. Áldott, lelkileg termékeny Noun vidék volt az az első századoktól fogva: imák földje, istenlátások sorjázó sokaságának termékeny vidéke, vértanúk, mártírok vére által porhanyított táj, a Názáreti Jézus lábnyomával érintett, megszentelt föld. Ezen éltek, alkottak a szír atyák, meg a jeruzsálemi, alexandriai nagy keresztyén teológusok. Mostani elköszönésünkben attól a termékeny keresztyén földtől egy rövid „szírológiát” még felvillantunk Olvasóinknak, egy roppant érdekes, nemrég megjelent könyv nyomán.
Andreas Goetze német protestáns lelkész a vallásközi párbeszéd szakértője hazájában. 2011-ben jelentette meg könyvét „A vallás nem az égből pottyan – az iszlám első századai” címmel. Másik cikkben részletesen visszatérek majd a könyvre, most csak pünkösdi hódolásunk szempontjából néhány fontos megállapítását emeljük ki egyházatyákat felelevenítő zarándoklásunk előtt. Úgy fogalmaz a szerző, hogy a keresztyénség sem eredetében, sem mai rohamos terjedése révén Afrikában, Ázsiában és Latin-Amerikában valójában nem „európai ügy, sajátosság”. Valójában a 4. századi egyháztörténész, Cezáreai Euzébiusz volt az, aki „európaizálta”, sőt kicsit kisajátította kontinensünknek a keresztyénséget, annak Római Birodalmon belüli terjedését emelve ki. S közben a szír és keleti keresztyénség kimaradt látóköréből, így ez a hiány évezredes hiányként manifesztálódott. Egészen az Iszlám Állam évekkel ezelőtt megindított moszuli brutalitásáig alig hallottunk róluk valamit. Gazdag teológiai, történelmi, kulturális és lelki életüket, örökségüket egy „szerencsétlen”, politikailag motivált ókori zsinati döntés „heretikusnak”, tévelygőnek minősítette. Pedig, pedig! Legjelentősebb egyházatyáik Nyugat teológusaihoz hasonlóan Szentháromság-hívők voltak, a Lélek munkáját már Jézus testet öltésénél felfedezték, és hirdették. A Lelket szintén az Atya és a Fiú Lelkeként értelmezték. Sőt! Missziói tűz izzott lelkükben és csontjaikban, s amikor Európa keresztyénei csak ültek babérjaikon, vagy éppenséggel a gyarmatosításról szőttek hatalmas és véres terveket, főpapjaik a hódítók megáldóivá lettek, akkor a keleti egyházak hatalmas missziókat indítottak, a tiszta tan és Jézus ügye terjesztéséért.
Kard és gyarmatosítás nélkül!
Mielőtt egyáltalán Európa keleti fele, így Pannónia is keresztyénné lett, vagy megszületett volna Nyugaton az anglikán egyház, s eleinket István királyunk keresztyén hitre kormányozta, ők már Tibetig, Kínáig küldték lelki előőrseiket, az ima és az elmélkedés, meg a szeretet szelíd fegyvereivel. 530 körül már virágzott távol-keleti térítésük. Amikor a 9. században York és Canterbury érseksége megszületett, nekik már 19 metropolitájuk és 85 püspökük volt. És sokmilliós hívő népük, az örmény lelki masszívumról most nem is szólva, ahol sok közel-keleti, szír atya páratlan dokumentumait örmény nyelvre fordítva őrizték meg az utókornak! Micsoda kulturális együttműködés volt ez, nem politika, hanem lelki, hitbeli, bibliai alapon! Hol volt ehhez képest Európa?! Az iszlám is tőlük vett több mindent át, elsősorban a felépítést, szervezetet, meg az épületeket, a teológiai képzés, az iskolázás igényességét, rendszerét, de a böjtölést, a meghajlást ima közben. S a szív imáit, a misztikus imákat, ami kiváltképpen az iszlám szufi irányzatának testvériségében képződött le. Most csak ennyit idézek Goetze elgondolkodtató megállapításai közül: a keleti egyházakat annyira jellemző Szentlélek-teológia, illetve a keleti-szír keresztyénség kétszeresen is híd-szerepet töltött/tölthet be. A nyugati keresztyénség intellektualizmusával, racionalizmusával szemben az arám gondolkodás képiségét, életszerűségét, lelkiségét, igei konkrétságát kínálja. A perzsa eredetű, dualista, Istent a való világtól erősen szeparáló keleti metafizikával vagy bölcselkedő Isten-tannal szemben szintén a bibliai konkrétságot. Ez érvényes a termékeny keresztyén Noun-térség teológiai különbségeire is, az alexandriai keresztyén gondolkodás hellénista, görög filozófiai hagyományaival szemben a biblikus Isten Fia és Pneuma, Szentlélek-teológia tapasztalati világunkat átjáró, ezt leíró antióchiai teológiai iskola konkrétságával. Most csak pusztán jelezni tudjuk: Lélek-teli, konkrét, földön járó, a költői képek gazdagságát, az Isten-élményt szinte fizikai-testi közelbe hozó teológiai gondolkodás és stílus a szíreké, az antióchiai iskoláé. Ezt kiváltképpen az intellektuális, olykor elefántcsont-toronyba vonuló európai keresztyén gondolkodásnak sokkal jobban kellene mintául vennie! Vagy éppen az életidegen, a szekularizáció által mélyhűtött, az idegen bálványok, eszmék, korszellem-ragályok babiloni fogságába esett európai teológiai gondolkodásnak sokkal elmélyültebben illene ezt a kincsesbányát, értéktrezort tanulmányoznia! De e rövid kitérő után üdítsük fel lelkünket a keleti atyák szavával! Utunk során fantasztikus szellemi és lelki legyezőnyitásnak leszünk tanúi. Ennek során gondolataink egyre szélesebb és magasabb régiókba köröznek, a szír pusztáktól Jeruzsálem és Alexandria univerzalizmusán át fel a kozmosz-teológia szinte végtelen magasáig.
Kelet-Nyugat között a Szentlélek szabadságával – a kiegyensúlyozott egyensúlykereső
MAXIMUS CONFESSOR/HITVALLÓ MAXIMOSZ (580-662)
Konstantinápolyban született és a mai Grúziában, Tsageriben halt meg. Két világ határán élt, Kelet és Nyugat között, sokan ezért a nagy összeolvasztónak, szintézisteremtőnek nevezik őt. Hasonlóan Damaszkuszi Jánoshoz, ő is magas körökben forgott. De hamarosan visszavonult egy Isztambultól délre található kolostorba. A perzsák elől előbb Krétára, majd Ciprusra menekült. Ő is átélte az első iszlám expanziót, amikor Egyiptomot és Szíriát foglalták el. Ő a hit egységével próbálta a birodalom egységét megmenteni. Éppen ezért a hitvitákat próbálta tompítani. Kelet-Nyugat pápasági vitájában nem akart engedelmeskedni Rómának. Elítélik, bebörtönzik. A császári ediktumnak sem engedelmeskedett, ezért kihúzták a nyelvét, jobb kezét levágták. Később Grúziába száműzték, ahol a Fekete tenger partján belehalt sérüléseibe. Mintegy 90 írása maradt fenn. „Nincs olyan hely, ahol ne lenne ott a Szentlélek” című mini-tanításában, amit görögül írt, azt hangsúlyozza, hogy a Lélek mindenben ott van (en paszin). Minden lényben ott van, hiszen Ő az, aki megtartja és egyesíti minden teremtmény tudását, mivel Ő Isten és az Ő Lelke, és potenciálisan ott van mindenben, amit Isten létrehoz. Mindenek létalapját Ő képezi, még a helyes és természetes gondolatokban is, így az emberek megérzik cselekvő jelenlétét. Olyannyira jelenvaló Ő mindenütt, hogy még a barbárok és a nomádok is képesek olykor valami jót és szépet tenni, s ebben is Őt érzékelhetjük. Legtisztábban mégis azokban van jelen, akik hisznek Krisztus nevében. Bölcsességet a Szentlélek azokban teremt, akik megtisztították lelküket és testüket a parancsolatok pontos begyakorlásával és megtartásával. Így tehát a SZENTLÉLEK mindenekben egyetemesen ott van, mindeneket összetart, és mindenekre gondja van, meg életet ad a természeti magvaknak. Tehát Maximus Confessor tanításában a Szentlélek úgy járja át az ember belső életét, mint a fény a levegőt, vagy a tűz a vasat. És nem csak egyéneknek adatik, hanem az egész világnak. Nála is újra meg újra előjön a közel-keleti keresztyénség két jelképe, a fény és a tűz, s ezek elválaszthatatlan kapcsolata. Neve program és helyzetjelző is egyben. Saját életének súlyos helyzetek közötti helytállására utal egyrészt (hitvalló), meg arra is, hogy a közel-keleti keresztyének helyzete állandó borotvaélen táncolás volt a történelemben, főként az iszlám, illetve a pápai és a bizánci típusú, egyházi és világi hatalmat egyesítő trón-oltár szövetség között. Nem véletlen, hogy Maximus Confessornak a 21. században több millió „kis” hitvalló követője van, akarva-akaratlan is, akik inkább választották a vándorbotot és a bujdosást, mint a behódolást az iszlámnak vagy a baksison megváltott, megalázó „olcsó szabadságot”.
A templomlátogatásról, az egyházhűségről írt sorait idézzük most. „Milyen titkokat valósít meg és okoz a Szentlélek tartós kegyelme a hívőkben és hívő lélekkel összegyűltekben? A boldog aggastyán szükségesnek tartotta tehát, és szüntelenül buzdított is minden keresztényt, hogy gyakran látogassák Isten szent egyházát, és sose mulasszák el az ottani szent összejövetelt, mert a szent angyalok jelen vannak ott, és feljegyzik, valahányszor valaki belép oda, jelentik Istennek és könyörögnek érte. Azért se hanyagolják el az egyház látogatását, mert a Szentlélek kegyelme láthatatlanul mindig jelen van ott. Sajátosan leginkább a szent összejövetel idején, és a résztvevők mindegyikét átalakítja, átformálja. Önmaga mértéke szerint valóban istenibbé gyúrja át, és a végbemenő titkok által elvezeti arra, amit ezek jelentenek – még ha a hívő maga ezt nem is érzi, mivel még a Krisztusban levő „kisdedek” közé tartozik, és képtelen rá, hogy belenézzen a lejátszódó titkok mélységébe. És megvalósítja benne az üdvösségnek azt a kegyelmét, amelyet mindegyik lejátszódó isteni jelkép jelent, és így sorrendben elvezeti őt a felszíni jelenségektől az összes jelenség céljáig. Az első templomba bevonulás értelme szerint a Szentlélek kegyelme megadja a hitetlenség elvetését, a hit növekedését, a gonoszság csökkenését, az erény gyarapodását, a tudatlanság eltűnését és az ismeret nagyobbodását. Az isteni igék meghallgatása által pedig az említetteknek, vagyis a hitnek, az erénynek és a tudásnak szilárd és rendíthetetlen birtoklását és állapotát. Az utánuk következő himnuszok éneklése által a lélek önkéntes beleegyezését adja az erényekbe, és az ezek nyomán benne fellépő szellemi gyönyört és örömöt. A Szentséges Evangélium felolvasása által a földi gondolkozásnak, mint az érzéki világnak a bevégződését. Azaz a lélek állapotbeli átlépését és átkerülését ebből a romlandó világból a szellemi világba, ami által a lélek bezárja az érzékeket, mint az ajtókat, és megtisztítja őket a bűnös képektől. A szent titok bevonulása által az Isten irántunk tanúsított üdvgondozására vonatkozó tökéletesebb, titkosabb és új tanítást és ismeretet. A hit megvallása által az illő hálaadást üdvözítésünk csodálatos módjaiért. Az imádság által – amelynek révén méltók vagyunk rá, hogy Istent Atyánknak nevezzük – a Szentlélek kegyelmében történő legigazibb örökbefogadást”.
A Szentlélek által kozmikus univerzalizmus az egyiptomi pusztaságban
EVAGRIUS PONTICUS (345-399)
Személyével tágítjuk az eddigi kört, s már Egyiptomig vezet közel-keleti szemlénk. Ezért méltó és szükséges optikánkat az egyiptomi vidékekre is kitágítani. Az ő idejére, tehát a 4. század közepére a nagy tanfejlődési hullámok már jórészt lefutottak, tisztázódott a Lélek istensége és személyes jellege, feladata, s kezdetét vette a Szentlélek-misztika, a gyakorlati Lélek-pietás, kegyesség gyakorlása. A gyakorlati egyházi, keresztyén életben azok szerepvállalása, akik betöltekeztek Lélekkel.
A szír és a bizánci szerzetesi és nem szerzetesi kegyesség, pietás és életforma és annak imagyakorlatai, biblikus elmélkedései Evagriusra mennek vissza. Igazi pusztai szerzetes volt, ahogyan ez a magányos fa és árnyékvetője mutatja a képen. Ő abból indult ki, hogy mindent meg lehet ismerni az ég alatt, mivel minden a Szentlélek hatása alatt él a szellemi univerzumban. A gyakorlati keresztyénség megélőjeként mégis több száz fejezetes művet hagyott hátra, ezek imák, elmélkedések, vitairatok. Érdekes, hogy az ő műveit is, mint szinte valamennyi óegyházi atyáét, a latin és görög mellett gyakran lefordították örményre, grúzra, arabra és etióp nyelvre is. Az imádkozásról is írt tanításokat, ezek egyikében rámutat: „Azt nem parancsolták meg nekünk, hogy mindig dolgozzunk, virrasszunk és böjtöljünk; de a szünet nélküli imádságra törvény kötelez” (utalás Pál szavaira: „Szüntelenül imádkozzatok!” – 1Thessz 5,17). A gyakorlati keresztyén életre térve, az alábbi „Tanítás az imádságról” néhány sorát a szír atyák tanításai és gyakorlata értelmében, és a menekülő szír, iraki keresztyénekért jegyezzük ide.
„Tanítás az imádságról. A lélek, amely megtisztult, erényekben gazdag életben, szemlélődő értelmének megrendíthetetlen nyugalmat ad, olyan lelki hangulatot, amely szükséges az imádsághoz. Az imádság a szemlélődő lélek beszélgetése az Istennel. Szabad-e tehát hátratekintenie akkor, amikor Urához akar menni, s minden közvetítő nélkül akar vele érintkezni? Amikor Mózes az égő csipkebokorhoz akart közeledni, le kellett vetnie saruját. Hogyan akarod Őt szemlélni, aki minden gondolatot és minden érzelmet felülmúl, ha magad nem vagy szabad minden szenvedélyes indulattól: Először kérd a könnyek adományát, hogy a bánat föloldja szíved keménységét. Valld meg magadnak Urad ellen elkövetett bűneidet, hogy bocsánatot nyerjél tőle. Légy türelmes, és imádkozzál buzgón. Távolítsd el képzeletvilágodból a zavaró gondolatokat, és tegyél félre minden földi gondot, mert zavarnak, és gyöngítik erődet. Talán azt hiszed, az ördögök nem tudják, hogy forrón kívánkozol az igazi imádság után? A legkülönfélébb dolgokat keltik fel emlékezetedben, melyek mintegy kényszerből erőszakolják magukat rád. Arra törekednek, hogy felkorbácsolják az emlékezetet, amely aztán belekapaszkodik az emlékekbe, s arra készteti az értelmet, hogy azokat még egyszer átélje. Ha nem sikerül, bánat s gond tölti el. Magában az imádságban pedig a gonosz lelkek ilyen kísérletek és emlékek eredményeivel nyugtalanítják az emlékezetet, hogy ezekkel a zavarásokkal terméketlenné tegyék az imádságot. Kényszerítsd magad arra, hogy imádság közben lelked süketté és némává váljon. Akkor majd tudsz imádkozni”. (Idézet a Kis Filokália c. könyvből).
A Szentlélek túl-emeli tekintetünket minden emberi, politikai határon - szentföldi egyetemesség JERUZSÁLEMI CYRILL (313-386)
Még egy elragadóan egyszerű, mégis lelki szépségbe öltözött vallomás a Közel-Keletről. Jeruzsálemi Cyrill (313-386) ortodox egyházatya 24 katekézisben, előadásban, amiket keresztyén tanítás formájában adott elő keresztelésre jelentkezetteknek, főként a keresztség titkáról értekezik. De ezzel együtt a Szentlélekről is. Pünkösdvasárnap liturgiájáról és az ünnep lényegéről ezt írta katekizmusában: „A Szentlélek rendkívülien hatalmas kegyelmes megnyilvánulásaiban, valami csodálatos Ő. Mindnyájunkban munkálkodik és közöttünk is itt van. Látja gondolataidat, lelkiismeretedet, azt, amit beszélünk, gondolunk, hiszünk. Már annyi mindent mondtunk Róla, de mindez kicsiség ahhoz képest, aki Ő. Gyúljon világosság elmédben, és gondold el, mennyi keresztyén él Palesztinában! A Lélek szemével tekints túl egyházad határain! Az egész Római Birodalomra, a nagyvilágra, a perzsa törzsekre, az indiai népre, a gótokra, a gallokra, a spanyolokra, a mórokra, etiópokra. S megannyi más népre, akiknek még a nevét sem ismered. Amint a fény egyetlen sugárral mindezt megvilágítja, úgy világítja meg a Szentlélek azokat, akiknek van szemük. Ha valakinek nincs erre szeme, és méltatlan a kegyelemre, az nem fedezi fel a Szentlelket, hanem csak a saját hitetlenségét. Miután pedig a Szentlélek munkálkodását az egész világon megpillantottad, ne maradj a földön. Emelkedj fel oda, ami odafenn van! Szállj fel lélekben a mennybe, és lásd meg az angyalok megszámlálhatatlan milliárdját. Ha tudsz, szállj még magasabbra. Mindenek fölött ott ül a Vigasztaló Szentlélek Isten. Bárkit veszünk is, senki sem hasonlít Őhozzá. Hiszen a Lélek az, aki még Isten mélységeit is vizsgálja”. Ez a Lélek szólt sorozatunkban és az Igén, ünnepen keresztül ma is szól hozzánk. Az évezredek üzenetein, a szír atyák vallomásain keresztül emeli fel lelkünket, tekintetünket.
A Szentlélek két dologra figyelmeztet: akik olyan bizonyságtételek örökösei, mint a mai szír keresztyének 1600 év óta, azok nem veszhetnek el! Sem hazájuk földjén, sem Európában! És hogy nekünk is becsülnünk és szeretnünk, ápolnunk kell reformációs drága örökségünket. Meg imádkoznunk azért, hogy kontinensünk szédelgő, gyengülő keresztyénsége újra erőre kapjon. S miközben új reformációért könyörgünk, kérjük Isten áldott Szentlelkét, hogy szír és kopt, közel-keleti testvéreinket őrizze meg ott a Sátán seregeinek nyomása közben, s itt Európában, hogy ne érje őket hitükben meghasonlás! „Veni, Creator Spiritus! Jövel, Teremtő Szentlélek, És híveiddel légy vélek!...Gerjessz világot elménkben,/Önts szeretetet szívünkben,/Erősíts meg hitünkben…Távoztasd ellenségeinket,/És add meg békességünket,/Mindenkor vezérelj minket…” (Református énekeskönyv, 373. dicséret válogatott sorai)
Írta, a szövegeket fordította: Dr. Békefy Lajos
https://docs.google.com/document/edit?id=15CxRMxTfeTKgI7l5kziEYFCH7JfZj…
