Elképzelni is nehéz, hogy a Közel-Keleten otthonaikból, szülőföldjükről elüldözött közel 4,5 millió szír, iraki, s más keresztyén idei pünkösdje milyen lesz – sátorokban, menekülttáborokban vagy éppen lélek szakadtáig futásban. De az biztos, hogy akinek mélyek a hitbeli gyökerei, márpedig azon a tájon 1700 évesek a gyökerek, nem 1000 évesek, mint nekünk, és sokkal több üldözésben edződött egyházhűségük, ott érvényesülni fog ez az elv: ahol Krisztus, ott az egyház (szemben a régi katolikus elvvel, mely ennek fordítottját mondja: ahol az egyház, ott Krisztus). Ebben a helyzetben a hívő európai és magyar lélek egyet tehet: imádkozik értük. (Most a menekültpolitika rövidzárlatairól ne beszéljünk!) Az imádkozást érettük megtehetjük, s a minimum, hogy meg is tegyük!

Mély gyökerek, magas fák Közel-Keleten

A pálmák és más fák Közel-Keleten mélyre eresztik gyökerüket, hogy vizet és kapaszkodót találjanak olykor a futóhomok ellenében is. Így van ez az ottani keresztyénekkel is. És valóban mélységes mély a múlt sivatagi homok alatti búvó víztároló rendszere. Az Ige altalaja. És ilyen mélyek az élő víz krisztusi forrásai is náluk. De nézzük a lelki táptalajt és a mélyebb éltető vízrétegeket, amiket egy-egy nagyhatású egyházatya jelent számukra, meg „szentjeik”, akik életüket tették oda Krisztus ügyéért az oltárra. Damaszkusz bibliai hely. Odafele vezetett Saul útja, de útközben elé állt Krisztus. A lelki damaszkuszi úton, meg a földrajzin ma is történnek élet-meghatározó változások. Akinek már megvolt a maga damaszkuszi útja, az másként tekint a geográfiai, tényleges damaszkuszi, iraki, meg bagdadi, szíriai, egyiptomi, meg kopt keresztyénekre. És ők hogyan tekintenek Krisztusra, Istenre, Lélekre? Mit tanítanak nekik atyáik, akik jó hatszáz évvel István király előtt már élték, művelték a keresztyén hitet, tanítást.

„Szorgalmas méhecske vagyok, az Igazság gyűjtögetője”

Műve egy része Pannonhalmán át Párizsig jutott

DAMASZKUSZI SZT. JÁNOS (650-754)

Ő a névadó városban született, a szír teológia legkiemelkedőbb művelője, arab neve: Jahjá ibn Sarjun ibn Mansúr. Családja Damaszkuszban élt, előkelő és jómódú keresztyén família volt. Hosszú, 104 évig tartó életének a második felét Jeruzsálemtől délre, a Mar Saba nevű kolostorban töltötte. Születésekor városa már az iszlám birodalom része volt, ezért is izgalmasak gondolatai. Ő a keresztyén-iszlám vallás és kultúra metszéspontjában élt sokáig, s a történelemben elsőként reflektált erre a helyzetre a maga módján és korlátaival. Apja keresztyénként a kalifa kincstárosa, pénzügyminisztere volt. Olasz-görög tanító mesterétől zenét, csillagászatot, teológiát tanult, foglalkozott huszonévesen az arisztotelészi logikával, algebrával és az euklidészi geometriával. Apja halála után Damaszkuszban városi főtanácsos lett. De al-Malik kalifa keresztyénellenessége miatt ott hagyta az udvart, és elment Jeruzsálem alá a Mar Saba kolostorba, s ott kezdte el hatalmas terjedelmű írói tevékenységét. Sok himnuszt, imát, liturgiai szöveget írt, és részletes ortodox keresztyén hitvédelmi művet, Expositio fidei, a hit kifejtése címen. Ennek második fejezetében Herezisek címszó alatt fejti ki nézeteit az iszlámról. 100 féle tévtanítást sorol fel és bírál, ezek között csak az egyik az iszlám. Azt mondják róla, igazi kompilátor volt, nem a magáét mondta ezer oldalakra terjedő munkáiban, hanem az egyházilag áthagyományozott tanításokat fejtegette, védelmezte. Micsoda szellemi alázat! Magáról ezt írta: „Szorgos méhecske módján mindent begyűjtök, ami megegyezik az Igazsággal, és hasznos ellenfeleinkkel szemben… Nem a magam okosságát adom nektek, hanem azokat az ismereteket, amiket kiemelkedő teológusok dolgoztak ki…”. Alapos ismertetőjében kitér az iszlám-hívők bibliai eredetére, akik Ismael leszármazottai. Ők szerinte bálványimádók voltak eredetileg, a hajnalcsillagot és Afroditét tisztelték. Köztük volt a „hamis próféta”, Mohammed is – így Damaszkuszi Szt. János. Mohammed tanulmányozta viszont az Ó-, és Újszövetséget, s egy áriánus (=Jézus istenségét tagadó) szerzetessel találkozott, aki tévtanokat adott tovább neki. Krisztusról Mohammed azt tanítja, hogy őt nem feszítették keresztre, s nem is halt meg, mivel Isten Őt szeretetből magához vette a mennybe. De ott Isten kérdésére, hogy mondta-e a földön, Ő Isten Fia és Isten, Jézus azt válaszolta: „Légy könyörületes hozzám, Uram. Te tudod, hogy én ezt nem mondtam, s nem szégyelltem, hogy szolgád lehetek. De a bűnös emberek azt írták, hogy én ezt állítottam”. Ilyen és hasonló állítások miatt írta Damaszkuszi Szt. János, hogy a Koránban meseszerű elemek vannak.  Az ószövetségi próféták csak Krisztus eljövetelét jövendölték, nem másét, például Mohammedét. Aztán felveti azt a kérdést is, hogy a muszlimok miért ölelgetik és csókolgatják a Kába követ? Talán mert ott egy teve megmakacsolta magát, amikor Izsák feláldozása már folyamatban volt? Látható, hogy Damaszkuszi Szt. János belement a részletekbe, s legtöbbször mende-mondákat hozott fel érvként, miként a másik oldal is. Nem tudományos vita volt ez egyik oldalon sem, hanem ironikus felhangú csipkelődés, ami valójában gyengítette erejét és szándékát. Ez az, amilyen vitastílust nem szabad követnünk, hiszen Charles Hebdo sorsa ennek a 21. századi variációja! Mire jó egy ókori teológus negatívuma!?  - vélhetjük. Aki tud, az tanulhat belőle.  De ezek után figyeljünk a Szentlélekről szóló tanításokra. Érdekesség, hogy Damaszkuszi János művéből egy Cerbanus nevű pannonhalmai szerzetes fordított, amit Dávid pannonhalmai apátnak ajánlott. Ezt valamikor 1131-1150 között ültette át latinra, s egészen Párizsig eljutott fordítása. (Lám milyen korán a magyar értelmiség legjava kultúraközvetítő volt Kelet és Nyugat között!)  A Szentlélekről nagy hitvédelmi műve első könyvének VII. fejezetében ezt írja: ”A Lélek olyan, mint a lélegzetvétel. Nem illik a kegyes hívőhöz, ha azt gondolja, hogy a Pneuma, a Lélek valami külső dolog, amit Istenhez mintegy hozzáadunk”. A Pneuma lényege szerint erő, ami az Atyától jön ki, s megnyugszik a Fiún, amit Ő a kijelentésben ad tovább. A fény és tűz összefüggésével világítja meg az Atya és a Fiú, meg a Lélek viszonyát, a Szentháromság titkát. A fény árad a tűzből, mondja, nem a tűz a fényből, utalva a Szentháromságban az Atya nagyobb és fontosabb voltára. De a tűz ott van a trinitásban, s fontos látni, hogy a fény nem szolgálója a tűznek, hanem kiáradása. A tűz világol, vagy a tűz fénye? A fénynek nincs saját lényege, hisz a tűz nélkül nincs fény. Atya-Fiú-Szentlélek nem esnek egybe, nem is vegyülnek össze egymással, hanem kölcsönösen összefüggenek egymással, és áthatják egymást, ez a perichorétikus kapcsolat. Magyarul is olvasható szép karácsonyi himnusza:

Csodás Urunk, ki megmentetted népedet 
a tenger lágy hullámait oszlatva szét, 
önként születve Szűztől, járható utat 
készítettél a mennybe nékünk. Áldva légy, 
ki egy vagy az Atyával s emberekkel is!

Megszentelt szűzi méh hordozta az Igét, 
ennek jelképe volt az el nem hamvadó 
csipkebokor. Közénk jött, ember lett az Úr, 
az ujjongásnak méhét megnyitotta már, 
s beteljesült, mit esdekeltek őskorok.

Fénylő csillag hirdette a bölcseknek Őt, 
a szent Igét, ki eljött emberek közé, 
hogy értünk szenvedjen s bűnünket elvegye. 
Szegény barlangban, pólyák közt feküdt, 
s örülni látták Őt, ki Isten s ember is!

 

Nincs olyan hely, ahol ne lenne ott a Szentlélek

MAXIMUS CONFESSOR/HITVALLÓ SZT. MAXIMOSZ (580-662)

Konstantinápolyban született és a mai Grúziában, Tsageriben halt meg. Két világ határán élt, Kelet és Nyugat között, sokan ezért a nagy összeolvasztónak, szintézisteremtőnek nevezik őt. Hasonlóan Damaszkuszi Jánoshoz, ő is magas körökben forgott. Herakleios császár titkára volt, de hamarosan visszavonult egy Isztambultól délre található kolostorba. A perzsák elől előbb Krétára, majd Ciprusra menekült. Ő is átélte az első iszlám expanziót, amikor Egyiptomot és Szíriát foglalták el. Ő a hit egységével próbálta a birodalom egységét megmenteni. Éppen ezért a hitvitákat próbálta tompítani. Kelet-Nyugat pápasági vitájában nem akart engedelmeskedni Rómának. Elítélik, bebörtönzik. A császári ediktumnak sem engedelmeskedett, ezért kihúzták a nyelvét, jobb kezét levágták. Később Grúziába száműzték, ahol a Fekete tenger partján belehalt sérüléseibe. Mintegy 90 írása maradt fenn. „Nincs olyan hely, ahol ne lenne ott a Szentlélek” című mini-tanításában, amit görögül írt, azt hangsúlyozza, hogy a Lélek mindenben ott van (en paszin). Minden lényben ott van, hiszen Ő az, aki megtartja és egyesíti minden teremtmény tudását, mivel Ő Isten és az Ő Lelke, és potenciálisan ott van mindenben, amit Isten létrehoz. Mindenek létalapját Ő képezi, még a helyes és természetes gondolatokban is, így az emberek megérzik cselekvő jelenlétét. Olyannyira jelenvaló Ő mindenütt, hogy még a barbárok és a nomádok is képesek olykor valami jót és szépet tenni, s ebben is Őt érzékelhetjük. Legtisztábban mégis azokban van jelen, akik hisznek Krisztus nevében. Bölcsességet a Szentlélek azokban teremt, akik megtisztították lelküket és testüket a parancsolatok pontos begyakorlásával és megtartásával. Így tehát a SZENTLÉLEK mindenekben egyetemesen ott van, mindeneket összetart, és mindenekre gondja van, meg életet ad a természeti magvaknak. Tehát Maximus Confessor tanításában a Szentlélek úgy járja át az ember belső életét, mint a fény a levegőt, vagy a tűz a vasat. És nem csak egyéneknek adatik, hanem az egész világnak. Nála is újra meg újra előjön a közel-keleti keresztyénség két jelképe, a fény és a tűz, s ezek elválaszthatatlan kapcsolata.  Neve program és helyzetjelző is egyben. Saját életének súlyos helyzetek közötti helytállására utal egyrészt (hitvalló), meg arra is, hogy a közel-keleti keresztyének helyzete állandó borotvaélen táncolás volt a történelemben, főként az iszlám, illetve a pápai és a cezaropapi, bizánci típusú egyházi és világi hatalom között. Nem véletlen, hogy Maximus Confessornak a 21. században több millió „kis” hitvalló követője van, akarva-akaratlan is, akik inkább választották a vándorbotot és a bujdosást, mint a behódolást az iszlámnak vagy a baksison megváltott, megalázó „olcsó szabadságot”.

Szentlélek-spiritualitás, imaélet, gyakorlati keresztyénség

EVAGRIUS PONTICUS (345-399)

Személyével tágítjuk az eddigi kört, s már Egyiptomig vezet közel-keleti szemlénk. És eszünkbe jut a mintegy két hónapja a líbiai tengerparton kivégzett 22 kopt vendégmunkás mártíriuma, akik nem tagadták meg hitüket, sem Jézus Krisztust. Ezért méltó és szükséges optikánkat az egyiptomi vidékekre is kitágítani. Az ő idejére, tehát a 4. század közepére a nagy tanfejlődési hullámok már jórészt lefutottak, tisztázódott a Lélek istensége és személyes jellege, feladata, s kezdetét vette a Szentlélek-misztika, a gyakorlati Lélek-pietás, kegyesség gyakorlása. Azaz a gyakorlati életben azok szerepvállalása, akik betöltekeztek Lélekkel. A szír és a bizánci szerzetesi és nem szerzetesi kegyesség, pietás és életforma és annak imagyakorlatai, biblikus elmélkedései Evagriusra mennek vissza. Igazi pusztai szerzetes volt, ahogyan ez a magányos fa és árnyékvetője mutatja a képen. Ő abból indult ki, hogy mindent meg lehet ismerni az ég alatt, mivel minden a Szentlélek hatása alatt él a szellemi univerzumban. A gyakorlati keresztyénség megélőjeként mégis több száz fejezetes művet hagyott hátra, ezek imák, elmélkedések, vitairatok. Érdekes, hogy az ő műveit is, mint szinte valamennyi óegyházi atyáét, a latin és görög mellett gyakran lefordították örményre, grúzra, arabra és etióp nyelvre is. Az imádkozásról is írt tanításokat, ezek egyikében rámutat: „Azt nem parancsolták meg nekünk, hogy mindig dolgozzunk, virrasszunk és böjtöljünk; de a szünet nélküli imádságra törvény kötelez” (utalás Pál szavaira: „Szüntelenül imádkozzatok!” – 1Thessz 5,17). A gyakorlati keresztyén életre térve, az alábbi imát a szír atyák tanításai és gyakorlata értelmében, és a menekülő szír, iraki keresztyénekért jegyezzük ide. A nagy egyházi világszervetek pünkösdi üzeneteikben erre is felhívták a világkeresztyénség figyelmét. A Református Egyházak Világközössége honlapján az imára szólító felhívásban a mediterrán térség menekültjei után nem sokkal a szíriai menekültekért szóló imafelhívás olvasható. Mi ezzel együtt a belső felhívásnak, Lélek-hívásnak teszünk eleget, amit eddigi sorozatunkkal is jelezni kívántunk, és erre a közös könyörgésre kérni szeretnénk Kedves Olvasóinkat pünkösd ünnepén is.

PÜNKÖSDI SZOLIDARITÁSI IMA ÜLDÖZÖTTEKÉRT

 

URAM, 

Hozzád könyörgünk minden üldözöttért,

akiket azért üldöznek, mert Benned hisznek.

Különösen is azokért emeljük Hozzád imánkat, akik iszlám országokban élnek.

De könyörgünk mindazokért, akiket hitük, származásuk, nemzetiségük miatt üldöznek.

URUNK, kérünk, Te állj mellettük, erősítsd és őrizd meg őket!

URAM, IRGALMAZZ!

 

Könyörgünk Hozzád azokért, akik Szíriában, Irakban, Szudánban,

Nigériában élnek,

légy nekik oltalom és védelem!

URAM, IRGALMAZZ!

 

URAM, könyörgünk a hatalmasokért,

az uralmuk „mindenhatóságába” szédültekért,

az üldözőkért,

mutasd meg Magad nekik, és fordítsd vissza őket halált osztó útjukról.

URAM, IRGALMAZZ!

URAM, hadd kérjünk Téged magunkért.

Segíts, hogy minden körülmények között

hűségesek maradhassunk Hozzád,

ölelj szorosan Magadhoz Lelkeddel minket,

őrizz meg igazságodban, és szeretetedben.

URAM, IRGALMAZZ!

 

Jézus ezt mondja: Jöjjetek énhozzám mindnyájan,

Atyámnak áldottai,

örököljétek azt az országot,

ami elkészíttetett számotokra

a világ kezdete óta.

URAM, Hozzád kiáltunk,

hiszen Atyád, Istenünk a mi oltalmunk,

erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban.

Minden üldözött keresztyén testvérünkért

Hozzád kiáltunk, URAM.
Minden elhurcolt gyermekért és felnőttért

Hozzád kiáltunk, URAM.

Minden fogolyért és megkínzott testvérünkért

Hozzád kiáltunk, URAM.

Minden jóakaratú, segítőkész emberért

Hozzád kiáltunk, URAM.

 

Tégy minket békességed és szereteted munkálóivá,

formálj alkalmassá,

hogy éltető, ítélő és kegyelmező Igédet

oda vigyük, ahova azt küldöd!

 

Mi Atyánk…

 

Írta, fordításokat készítette: Dr. Békefy Lajos, KDNP PM külügyi titkára