A TÖRTÉNELEMBEN ELŐSZÖR PÁPA NYITOTTA MEG AZ ENSZ KÖZGYŰLÉSÉT – ÉS IMA A ZÉRÓ PONTNÁL

Szeptember 25-én, pénteken a történelemben először került sor arra, hogy pápa nyitotta meg az ENSZ éves közgyűlését New Yorkban. Hosszú, de nagy figyelemmel kísért beszédében elsősorban a klímavédelemmel foglalkozott, s minden égető ügyben több emberséget sürgetett. Ő a negyedik pápa, aki beszédet tartott a világszervezetben. Először VI. Pál 1965-ben szólalt fel ott, majd II. János Pál 1979-ben és 1995-ben, XVI. Benedek 2008-ban, és most a „gyalogpápa”, aki nem selyemcipőben érkezett az ülésterembe, hanem fűzős fekete cipőjében. Ezért – ó micsoda jenki stílus! - egyes amerikai bírálói megjegyezték: nem is igazi pápa. Nem kellett sokat várni arra, hogy ennek pontosan az ellenkezője derüljön ki beszédéből, amit most részletesebben idézünk. Majd közreadjuk azt az imát, amit a new yorki 2001. szeptember 11-i támadás emlékhelyén mondott. (Szemlézve huffingtonpost.com; Radio Vatican; pro-medienmagazin.de; epd.de; vaticaninsider.lastampa.it)

 

Vétó a szegények mellett – még soha ennyi állam-, és kormányfő nem hallgatta a pápát

Ferenc pápa beszédében a világ vezetőit arra szólította fel, hogy saját érdekből vagy ideológiából ne sújtsák a szegényeket, sőt segítsék világméretben a jog uralmát érvényre juttatni. A nemzetközi politika csak így tudja béketeremtő feladatát ellátni. Ismételten odafordította a jelenlévők figyelmét a szegénység és a környezet összefüggéseire. A legmagasabb szintű politikának is konkrét emberekben kell gondolkodnia, szem előtt tartva a szegényeket és a kirekesztetteket. „A gazdasági és a szociális kirekesztés az emberi testvériség teljes elutasítása, s kifejezetten éles támadás az emberi jogok és a környezet ellen” – fogalmazott a katolikus egyházfő 160 állam-, és kormányfő előtt, ami eddig példátlan mértékű részvételnek számít ENSZ ülésen. A 70 éve működő világszervezetet emlékeztette „világmentő” szerepére. Ha az ENSZ-nek nem lettek volna ilyen jellegű konfliktuskezelő akciói, az emberiség talán nem élte volna túl némelyik nemzetközi válságát. Komoly szolgálatot végzett az ENSZ a nemzetközi jog fejlesztésével, az emberi jogok katalógusának elkészítésével, és a kéksisakos békehadtestek pozitív szerepével nemzetközi konfliktusok rendezésében.

Aktuális kérdések a beszédben – pénzügyi igák ellen

Az ENSZ azon célkitűzése, amellyel minden nemzetet bevon a valóságos és igazságos döntések előkészítésébe és meghozatalába, igen jelentős befolyást gyakorol a világfolyamatokra, kiváltképpen a gazdasági válságok legyőzésére. A nemzetközi pénzügyi köröknek tekintettel kell lenniük a fejlődő országok érdekeire is, s az ENSZ is segített abban, hogy a fojtogató hitelrendszerek ne tehessék pénzügyi rabszolgává a világ bizonyos régióit, rájuk kényszerítve olyan mechanizmusok igáját, melyek csak növelnék a szegénységet, a kirekesztést és a függőséget. 

 

Igazságosság a politikában és a környezetvédelemben – az ál(ságos) jogszerűség ellen

A pápa beszédében emlékeztetett az igazságosság fontosságára, ami megakadályozhatja, hogy bizonyos személyek vagy csoportok „mindenható” hatalom birtokosainak képzelhessék magukat. Senkinek és egyetlen államnak sincs joga ahhoz, hogy az emberi jogokat és az emberi méltóságot semmibe vegye. A valóság ugyanis elrettentően mást mutat. Ma sokhelyütt ál(ságos) jogszerűség tapasztalható, és hatalmas területek vannak, amiket semmiféle jog nem véd, például a természeti környezetet vagy a kirekesztett nők, férfiak millióit. Környezet és szegénység összefüggéséről ezt mondta: ez egoista és mértéktelen hatalomvágy, az anyagi jólét hajszolása, s a rendelkezésre álló nyersanyag források gátlástalan kiaknázása azoknak árt, akik gyengék és kiszolgáltatottak. A párizsi ENSZ világkonferenciától konkrét eredményeket vár az egyházfő.

A nyilatkozatok nem sokat érnek, eltökélt akarat és cselekvés kell

Felhívta a jelenlévők figyelmét, hogy az ünnepélyes deklarációk, nyilatkozatok nem sokat érnek. A vezetőktől valóságos, gyakorlatias állandó eltökéltséget várnak el az emberek a konkrét lépések megtételéhez, hogy a természeti környezetet meg lehessen őrizni, sőt javítani lehessen. Annak érdekében, hogy hatékonyan lehessen fellépni az emberkereskedelemmel, a szervkereskedelemmel, a gyerekek szexuális kihasználásával szemben, továbbá hogy vissza lehessen szorítani a prostitúciót, a drog,- és fegyverkereskedelmet, a terrorizmust és a nemzetközileg szervezett bűnözést, kevés a politikusok nyilatkozata, amivel csak a lelkiismeretet tudják valamennyire megnyugtatni. Eltökéltség, állandó tevékenység kell annak érdekében, hogy az intézkedések valóban hatékonyak lehessenek.

Környezetvédelem – életvédelem – és az igazi veszélyek

Napjaink ökológiai válsága az emberi fajt is veszélyezteti. Fontos lenne átgondolni az ember etikai határait. Mire képes az ember, illetve mit szabad vagy mit nem szabad megtennie, ez fontos kérdés. Az ENSZ-nek abban is jelentős szerepe van, hogy megakadályozza a háborúk kitörését, és a béketeremtésért a nemzetek mindent megtegyenek. A pápa így fogalmaz: „A háború minden jog tagadása, és drámai támadás a környezet ellen”. Megismételte nem-jét a fegyverekre, kiváltképpen az atomfegyverre. Nagy lépésnek nevezte az Iránnal kötött atomegyezményt. Ezt a politikai jóakarat és a jog győzelmének nevezte. Elhibázott politikának minősítette azokat a közel-keleti és afrikai katonai és politikai lépéseket, melyek ENSZ jóváhagyás nélkül következtek be. Keresztyéneknek és mérsékelt muszlimoknak tétlenül kellett nézniük, ahogyan bizonyos erők lerombolják kultuszi helyeiket, otthonaikat, s vagyonukat elkobozták. Sok helyen az emberek puszta eszközzé, anyaggá degradálódtak – például Ukrajnában, Szíriában, Irakban, Líbiában, Dél-Szudánban és az afrikai nagy tavak vidékén. Az igazi veszélyt nem a tudomány haladása jelenti, hanem maga az ember. Mind hatalmasabb és veszélyesebb eszközökkel rendelkezik, de nem nőtt föl hozzájuk. Ezt a nagy hiányosságot sürgősen pótolni kell.

Ban Ki Moon ENSZ főtitkár úgy reagált a beszédre, hogy azzal Ferenc pápa történelmet írt. Hozzátette: számára és még sok politikusnak is Ferenc pápa „a lelkiismeret ébresztő hangját” jelenti. Érdekes módon a pápa nem beszélt a menekültválságról a nagyérdemű nemzetközi publikum előtt.

A pápa vallásközi találkozója és ima a zéró pontnál

Amerikai útja során Ferenc pápa a 2001. szeptember 11-i támadás áldozatai emlékére emelt Ground 0-nál, zéró pontnál kegyeleti látogatást tett. Az emlékhelyen találkozott az iszlám és a zsidó vallás, továbbá a hindu és a buddhista közösségek képviselőivel is. Itt imádságot is mondott, amit alább közlünk:

IMA A ZÉRÓ PONTNÁL

Ó, szeretetnek, együttérzésnek és kiengesztelődésnek Istene,

tekints ránk, akik különféle hiteket és hagyományokat képviselünk,

akik összejöttünk ma ezen a helyen,

a hihetetlen erőszak és elképzelhetetlen szenvedés helyszínén.

A Te jóságodra kérünk Téged,

örök világosságot és örök békét adjál azoknak,

akik itt haltak meg –

a hősi segítőknek:

katasztrófa elhárító tűzoltóknak,

rendőröknek, a kikötő személyzetének,

akik itt haltak meg együtt

sok ártatlan férfival és nővel,

akik ennek a tragédiának lettek az áldozatai,

akik itt végezték munkájukat vagy szolgálatukat

azon a szomorú 2001. szeptember 11. napján.

 

Kérünk Téged Urunk,

együttérzésedből adj gyógyulást azoknak,

akik máig szenvednek a sebesülések és betegségek miatt,

mert itt voltak azon a napon.

Csillapítsd azon családok fájdalmát,

akik még mindig gyászolnak,

akik szeretett hozzátartozójukat

veszítették el a tragédiában.

Adj nekik erőt, hogy életüket bátran és reménységgel folytathassák.

 

Megemlékezünk azokról is,

akik azon a napon a Pentagonban,

Shankvilleben, Pennsylvaniában

lelték halálukat,

sebesüléseket, és szeretteik elvesztését szenvedték el.

Szívünk együtt érez a hozzátartozókkal,

miközben imánkkal kérjük Tőled, Urunk

 fájdalmuk, szenvedésük enyhítését.

 

Békességnek Istene, bocsásd rá békédet

a mi erőszakos világunkra:

békét a férfiak és nők szívébe,

békét a föld nemzetei közé.

Vezesd vissza azokat szereteted útjára,

akik szíve és lelke

gyűlölettel van tele.

 

Megértés Istene,

ennek a tragédiának a borzalmától lesújtva

és ilyen borzalmas események láttán

keressük a Te világosságodat és a Te vezetésedet.

Kérünk, hogy azok,

akiknek élete megmaradt, úgy éljenek,

nehogy hiábavalóságokban vesszenek el.

Vigasztalj meg minket és állj mellettünk Urunk,

erősítsd meg bennünk a reményt,

adj nekünk bölcsességet és bátorságot,

hogy fáradhatatlanul munkálkodjunk olyan világért,

ahol valódi béke és igazi szeretet lakozik

a nemzetek között és mindenki szívében. Ámen.

 

Írta Dr. Békefy Lajos, a KDNP Protestáns Műhely külügyi titkára

 

 

 

 

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!