Már szinte kezdjük megszokni, hogy egyre gyakrabban lehet így kezdeni egy-egy írást: Valóban, ilyen sem volt még. Mert tényleg nem volt még eddig a történelemben alkalom arra, hogy a keresztyén egyházak vezetői a világ valamennyi egyháza és keresztyén közössége képviseletében össze tudjanak jönni. Most az üldözés egyre nagyobb nyomása az, ami mindennemű dogmatikai, tanbeli vagy történelmi ellentétet, ellenállást szinte egyik percről a másikra leolvasztott a kapcsolatokról vagy ezek hiányáról. A keresztyén „életösztön” és a szolidaritás Lelke legyőzött minden „de”, „ha” fenntartással kezdett mondatot. Hogy ez a különös világcsúcs éppen az orosz fővárosban kerül sorra – ha Isten akarja és megéljük! – 2016. október 28-30. között, már önmagában véve is csoda. Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy több ezer résztvevővel számol a keresztyénség-védelmi világcsúcs két főszervezője: az Orosz Ortodox Egyház és az amerikai Billy Graham Evangelizációs Társaság, akkor igencsak elgondolkodhatunk a történelmet irányító Isten hatalmas, meglepetést szerző innovatív keze munkája láttán….
Emberi taktikákon-praktikákon túl, együtt a „de-krisztianizáció” ellen
Hiszen elgondolkodtató, valóban meglepő isteni fejlesztések, „innovációk” sorát fedi fel, hozza magával ez a hír. Azt, ahogyan Isten működik a történelem eseményei között. S fel lehet tenni most aztán igazán a kérdést: Ki tartja kezében a szálakat? Micsoda szemléleti, s önrevíziós, csaknem az újjászületéssel felérő innovációnak kellett végbemennie mondjuk Putyin elnökben ahhoz, hogy ezt a világtalálkozót minden anyagi és erkölcsi, meg biztonsági költségével, kockázatával s még nagyobb nyereségével végiggondolja, és támogatóan álljon hozzá a tervhez. Nélküle ugye ez sem megy, legyünk reálisak! De micsoda isteni, az emberi manipulációkat mérhetetlenül felülmúló, ugyanakkor Általa motivált, Szentlélek-inspiráció, pneumatikus innováció kellett ahhoz az emberi eszközökben is, hogy egy ilyen világtalálkozó a bolsevizmus, a Gulágok, a szibériai katorgák és a gyilkos ateizmus földalatti „vermeinek” szörnyűséges évtizedei és emlékei után a világkeresztyénség és az egész világ érdeklődésének a közepébe emelje az orosz keresztyénséget, az orosz népet, az ortodox egyházat?
Micsoda innovatív isteni meggyőzés állhatott az amerikai baptisták, még inkább a Billy Graham Evangelizációs Társaság vezetősége, s a még élő világevangálizátor, Billy Graham, s fia, Franklin Graham imahátterében, hogy egy ilyen konvokációra, világtalálkozóra odaszánják Isten akaratának szívüket, meggyőződésüket, hitüket, szervezetüket és kapcsolataikat? És még sok minden hozzátartozik a történet alakulásához. Például az is, hogy volt időszak, amikor kifejezetten egyházpolitikai és egyházi félelem, vagy pontosabban aggodalom és falként felmagasodó bizalmatlanság ébredt az oroszokban, hogy az országukban a múlt század második felében erőteljesen terjedő baptista egyház milyen káros nyugati hatásokat szivárogtat majd be hozzájuk – s mára ezt is le kellett győzni! És bizony voltak korábban olyan állami-egyházpolitikai és ortodox egyházi lépések is, melyek a baptisták diszkriminálására, társadalmi elszigetelésére törekedtek. De Isten ezt is megváltoztatta. S lássunk csodát: amikor tavaly Franklin Graham I. Kyrill pátriárkánál járt, hogy a világcsúcstalálkozót megtárgyalják, szélesebb összefüggésekben és kontextusban is megfogalmazták közös gondjukat és céljukat, akkor így fogalmaztak: „Azon fáradozunk, dolgozunk közösen, hogy a magunk eszközeivel megszabadítsuk társadalmunkat a de-krisztianizációtól, a keresztyénség elvesztésétől”.
Újat cselekszem, most kezd kibontakozni – spirituális empíria Isten világpolitikájáról
Aki nyílt szemmel és szívvel jár, néz körül a hírek világában, és az Ige fényében is vizsgálja a világtörténések alakulását, annak nem kétséges egyetlen pillanatra sem a következő. Nevezetesen, hogy az emberi, nemzeti, kormányzati, EU-s, orosz, amerikai, valamint másfajta, hatalmas fáradalmakat igénylő, s tiszteletre méltó, pozitív, jövőmentő külpolitikai törekvések hátterében, mélységesen mélyen, de hittel mégis sejthető, érzékelhető, spirituális empíriaként feltárul Isten különös világpolitikája is. Ez nem vészdiplomácia, nem tűzoltás-diplomácia, hanem ez a kegyelem diplomáciája! Annak az igei, kijelentés-történeti gyökérzettel rendelkező valósága, amit eleink Isten gubernációjáról, Isten uralmáról, az Ő történelmet, a teremtett világ jövőjét és végét látó, s afelé terelgető providenciájában, előrelátásában ragadtak meg. Ezt látjuk most is, hogy az üdvtörténet milyen színes öltésekkel járja át a világ emberi történelmét is. Mert erről van szó. Amikor végveszélyben látják sokan a keresztyénséget, amikor a sötét és megfontoltan, tervezetten gonosz emberi erők a közel-keleti terrorizmus formájában rázúdulnak Európára és a világra, Isten megálljt akar inteni. Jelet ad, s emlékeztet arra, hogy lehet csatát nyerni a gonosznak, lehet látványosan zsarolni, sakkban tartani robbantásokkal, médiaháborúval, csűrcsavaros diplomáciai ügyeskedéssel embermilliókat, de aki egy csatát megnyer, az még messze nem nyerte meg a háborút. És kétségtelen, hadban állunk: Isten seregei, látható és láthatatlan seregei, Jahve Cöbaótnak, a Seregek Istenének vezérletével, Jézus Krisztus, a Béke fejedelme vezérlete alatt. Mint ahogyan az üdvtörténet kezdete óta mindig is hadban álltak a Világ Fejedelme, a Diabolosz seregével, erőivel. Hogy most ezt terrorizmusnak vagy Boko Haramnak, El-Sababnak vagy IS-nek hívják aktuálisan, ez korunk terminológiája. De nem feledhetjük egyetlen pillanatra sem a Kijelentésben világosan megfogalmazott intést és ígéretet: „Ímé, én újat cselekszem, most kezd kibontakozni – talán nem tudjátok? Már készítem az utat a pusztában…” (Ézsaiás 43, 19). Igen, Isten elkészítette az utat a pusztában népe számára, de elkészítette az utat a pusztában Keresztelő Jánoson keresztül Fia számára is, s megérkezett a Szabadító. És az anyai szív empátiával felzengő, Isten Lelke által Mária énekében, a Magnificatban gyönyörűen megfogalmazott történetteológiai ígérete minden földi haderőnél erőteljesebben szól arról a Hatalmasról, aki „hatalmasokat döntött le trónjukról, és megalázottakat emelt fel”, aki megemlékezik irgalmáról, ami megmarad nemzedékről-nemzedékre (Lukács 1,46kk). Az idézet, s az egyik legkeményebb, látomásos ószövetségi próféta, Ézsaiás által adott figyelemfelkeltés Isten innovációs képességére, s a Mária anyai szívén átszűrt és szavakká tisztult ígéret Istennek minden emberi értelmet felülmúló történelemformálásáról szól. Két pólus rajzolódik ki az Igében szemeink előtt, ami között olyan lelki és szellemi erőteret, pneumatikus mágneses teret feszít ki a Kegyelem, amibe gyönyörűen és küldetésesen illeszkedik a World Summit in defense of persecuted Christians gondolata és terve.
Történelmi emlékeztetés és mai feladat – globális reflektorfény az esztelen keresztyéngyilkolásra
Azt is látjuk a páli magas teológia, és a mártíromságig engedelmes, a kegyelem empirikus, tapasztalati valóságát olyan gazdagon átélt és megírt apostol testamentumából, hogy „ahol megnövekedett a bűn, ott még bőségesebben kiárad a kegyelem” (Róma 5,20). Franklin Graham újkori történelemre fordította ezt az újszövetségi igazságot, amikor a pátriárkának így fogalmazott: „A modern történelemben nem voltak olyan egyházak, amelyek több áldozatot hoztak volna, mint az orosz földön élő egyházak. A kommunizmus évtizedeiben valóságosan is papok, pásztorok, egyházi vezetők szinte valamennyien börtönbe kerültek vagy kivégezték őket, sírjaik Moszkva körül és szerte a hatalmas országban emlékeztető jelek ”. Franklin Graham és Kiryll pátriárka egyöntetűen így fogalmazott: remélik, hogy az októberi keresztyén csúcstalálkozó globális reflektorfénybe állítja majd a keresztyénüldözést, s talán segít megállítani az esztelen keresztyéngyilkolást szerte az egész világon. „Szeretnénk megfogni minden testvérünk kezét, akiket összegyűjtünk az egész világról erre az alkalomra, s az egyházak és felekezetek képviselőivel buzgó imádságba merülni testvéreinkért, akik üldözést szenvednek, s meghallani első kézből azok bizonyságtételét, akik áldozatai vagy átélői a brutális üldözéseknek” – fogalmazott Franklin Graham.
Ex oriente, occidente lux? Ex transcendente lux! – a világkeresztyénség imafényében
Keletről jön a fény. Ezt a jelenlegi helyzetben ki kell egészíteni: Ex occidente lux. Nyugatról is jön. De ha csak ilyen horizontális dimenziókból jönne, nem lenne elég. Mégis csak ex transcendente lux! Ha Isten ezt az újat véghezviszi, mert valójában minden fény, megvilágosítás és megvilágosodás, de nem felvilágosodás (!) Őtőle jön, a „világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, sem fénynek és árnyéknak váltakozása” (Jakab 1,17), akkor háromszorosan fog felragyogni Keleten a fény: oroszok és amerikaiak összefogásával, Isten, a világosság Atyja felülről összefogó kezében, a világkeresztyénség imafényeként, a Kijelentés ragyogásával megtetézve. Milyen különös, hogy amikor Keleten elárad a sötétség, százezrével gyilkolják, üldözik, teszik földönfutóvá más istenség nevében hittestvéreinket, akkor valami új kezdődik: ima a fegyverek ellen, világméretű keresztyén/keresztény összefogás a szétdúlás ellen, Isten koncentrációja az emberi zűrzavar közben. S lám, lám, Moszkva nevét a történelem Istene rehabilitálja, mossa-mossa, fényezi? Vagy „csak” az Ő egyházai? A legfontosabb azonban mégis ez: bár „csak” ennyi elég lenne mindannak ellensúlyozására, ami jelenleg Közel-Keleten, és Európában rettenetként körbejár. Ha hittel kérjük, együtt és erősen bízunk Urunkban, minden lehetséges!
Írta: Dr. Békefy Lajos, a KDNP Protestáns Műhely külügyi titkára
