Az eset még részleteiben, a rugdosásban is megegyezik azzal, ami véletlenül majdnem vele egy időben történt Pesterzsébeten, ahol két fiatalember rugdosott halálra egy ötven éves férfiút, aki védelmére kelt egy általuk bántalmazott fiatal nőnek. Nem mindennapos ismétlődés!

 Eddig az egyezőség. A többi már nem az. A különbség abban van, hogy Mészáros László előtt eddig még senki sem hajtott fejet. A hasonlóságot ugyan több lap is szóvá tette, de a hír inkább csak azért élt néhány napot, mert a tettest körözték. Miután elfogták, ez a hír is lecsenget.

 Ami főhajtás még kitelt társadalmunkból, az már régen felhasználódott a szegény, megkéselt román kézilabdázó Cozma ügyében. Az erzsébeti gyilkosság egyetlen következménye nyilván az lehet, hogy az eset után még az is, aki eddig hajlamos lett volna rá, százszor is meg fogja gondolni, védelmére keljen-e bárkinek, ha a szeme előtt bántalmazzák?

 A másik hír szerint a múlt héten három embert is megkéseltek a dél-svédországi Helsingborg kórházának sürgősségi osztályán. Mostanában ez többször is előfordult - írják a svéd lapok. Az elkövetők nagy többsége csoportosan követi el tettét, általában kórházban, orvosok ellen. A leírás szerint: „A sérült, vagy beteg pácienssel együtt, vagy mentőautót követve családtagok, barátok többen is bemennek a kórházba, rendelőbe, és ha nincsenek megelégedve a kezeléssel, vagy a felvétel gyorsaságával, akkor fenyegetőznek, botrányt csinálnak, verekszenek, szurkálnak." A hatóságok értetlenül és tehetetlenül állnak az esettel szemben. „A csoportos elkövetők ugyanis minden esetben kelet-középeurópai állampolgárok, akik mostanában érkeztek Svédországba."

 Különös véletlen, hogy éppen nálunk történtek hasonló késelések?

 A harmadik talányos történethez messzire vissza kell fordulnunk hazánk történelmében. Oláh Miklós, a nagy magyar humanista, Mátyás király unokaöccse, aki egy havasalföldi oláh fejedelmi családból származott és esztergomi érsekké emelkedett, Hungária 1536. című művében megemlékezik az akkori magyarországi népcsoportokról.  „Egész Magyarország napjainkban - írja 1536-ban - különféle nemzeteket foglal magában: magyarokat, németeket, cseheket, szlávokat, horvátokat, szászokat, székelyeket, oláhokat, rácokat, kunokat, jászokat, ruténeket és végül már törököket, ezek mind egymástól eltérő nyelveket használnak." Végül külön, mintegy befejezésül megemlít egy különös csoportot, amely az Arad megyei Simánd mezőváros közelében egy másik Simándon él. Ennek a falunak „minden lakosa vak, sánta, vagy lába, vagy keze van elnyomorodva, vagy más testi rútság miatt szembeötlő. Ide egészséges embert nem engednek be, amivel, meg saját torz testük szembeszökő voltával láthatóan igen dicsekednek. Pedig nem a természet hozta ezt így, hanem a szóbeszéd szerint az újszülött csecsemőket maguk a szülők vagy megvakítják, vagy csontjaikat és végtagjaik izületeit (hogy ne üssenek el testi csúfságban) kificamítják. Ezek, hogy amint testük állapotában, nyelvükben is különböznek a többiektől, kezdettől fogva saját nyelvet koholtak maguknak, hogy azon beszéljenek egymással, s ez senki másnak ne legyen érthető, csak az odavalósi polgárnak, ezt a mieink vaknyelvnek nevezik. Azt a kiváltságot élvezik, hogy a többi magyar vállára nehezedő tehertől mentesek, és az országban mindenfelé koldusénekeikkel megélhetést és hasznot szerezhetnek maguknak és övéiknek. Ocsmány emberfajta, hírhedt és méltó minden büntetésre, hiszen az emberi természet szépségét torzítja el gaztettével, melytől fejedelmeink eddig nem tiltották el őket..." (fordította latinról: Németh Béla)

 Szamota István, Oláh Miklós műveinek egy régebbi fordítója szerint ez a különös népség a híres simándi vásárokat ellepő cigány koldussereg volt, amelyről a magyar földrajzot és néprajzot 1536-ban megörökítő főpapon kívül soha senki nem tett említést.

 Hihető-e ez a, nyilván hallomásból keletkezett tudósítás? Mit mondanának erre az edelényiek?