Az önkormányzati rendszer eddigi működése az államadósság újratermelődésének egyik fő oka volt

Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter benyújtotta az Országgyűlésnek a megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről szóló törvényjavaslatot - tájékoztatott a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM).

kdnp.hu
Forrás: MTI, magyarhirlap.hu

Belső lapos

Mint emlékeztettek: Orbán Viktor kormányfő október 3-án írta alá a megyei önkormányzatok elnökeivel azt a politikai szándéknyilatkozatot, amelynek értelmében 2012. január elsejétől az állam átveszi a megyei önkormányzati intézményeket. Az önkormányzati rendszer eddigi működése, az önkormányzatok felhalmozott adósságállománya ugyanis az államadósság újratermelődésének egyik fő oka. Így az önkormányzati rendszer újjászervezése az államadósság csökkentésére elindított Széll Kálmán Terv, valamint a kormányprogram egyik fontos vállalása.

A KIM közleménye szerint Navracsics Tibor most benyújtott javaslata tartalmazza mindazokat a törvénymódosításokat, amelyek a megyei önkormányzati intézményeknek az állam által történő átvételéhez, és az átvett intézmények további működtetéséhez szükségesek. Továbbá az átvett intézményekben, valamint az intézmények fenntartásával foglalkozó megyei önkormányzati hivatalok és gazdasági ellátó szervezetekben foglalkoztatottak jogviszonyának szabályozására is javaslatot tesz - tették hozzá.

A törvényjavaslat rögzíti: a megyék konszolidációjának keretében január elsejével az állam átveszi a megyei önkormányzat fenntartásában lévő egészségügyi, oktatási, szociális, ifjúságvédelmi, közművelődési intézményeket és gazdasági társaságokat, alapítványokat, azok adósságállományával együtt. Az átvett adósságok kezelését az államháztartásért felelős miniszter az Államadósság Kezelő Központ Részvénytársaság útján végzi majd el.

"Az átalakítás várhatóan több tízezer közalkalmazottat fog érinteni, akiknek a munkája nincs veszélyben, az intézményeknek a megyei intézményfenntartó központok által történő átvétele a jogviszonyukat nem érinti, ugyanakkor az állami fenntartással biztosítható az intézmények jövőbeni zavartalan működtetése" - fogalmazott a KIM.

A jövőben a megyei kormánymegbízottak irányítása alatt álló intézményfenntartó központok feladata lesz a megyéktől átvett, összesen 475 oktatási, 132 szociális és ifjúságvédelmi, 74 közművelődési és 25 egyéb intézmény, gazdasági társaság, alapítvány működtetése. A megyei intézményfenntartó központok kialakításának előkészítéséhez a kormánymegbízott intézményi biztost nevez ki.

Az egészségügyi intézmények működtetése a Nemzeti Erőforrás Minisztérium háttérintézménye, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) feladata lesz. A Fővárosi Önkormányzat fenntartásában lévő egészségügyi intézmények vagyona - beleértve a gazdasági társaságokat, alapítványokat, közalapítványokat - szintén állami tulajdonba kerül. A megyei önkormányzatokkal szemben folyamatban lévő adósságrendezési eljárás az átvételt nem befolyásolja - hangsúlyozta a KIM.

Mint kiemelték: az átadás-átvétel munkálatait bizottságok készítik elő, amelynek vezetője a megyei kormányhivatal kormánymegbízottja. Tagjai: a megyei kormányhivatal főigazgatója, az intézményi biztos, a megyei közgyűlés elnöke, a megyei önkormányzat főjegyzője, valamint a Kincstár megyei szervének vezetője. Az egészségügyi intézmény átadás-átvételére külön bizottság jön létre, vezetője a kijelölt szerv képviselője lesz.

Az átadás-átvételről szóló megállapodást a megyei intézmények tekintetében a kormánymegbízott és a megyei közgyűlés elnöke, a megyei egészségügyi intézményeket érintően a kijelölt szerv vezetője és a megyei közgyűlés elnöke, a fővárosi egészségügyi intézmények tekintetében a főpolgármester és a kijelölt szerv vezetője, valamint mindhárom esetben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója köti meg 2011. december 31-i határidővel.
 

Alkotmánymódosítást javasol a kormány az önkormányzati tulajdonátadásról

Az alkotmányban rögzítené a kormány, hogy helyi önkormányzati tulajdonnak az állam vagy más helyi önkormányzat részére történő ingyenes átadásáról törvény rendelkezhet. Az erről szóló, a jelenleg hatályos alkotmányt módosító javaslatot pénteken terjesztette az Országgyűlés elé Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter.

A kihirdetését követő napon hatályba lépő törvényjavaslat általános indoklásában az áll, hogy a 2002 és 2010 közötti időszak kormányai folyamatosan csökkentették a helyi önkormányzatok támogatását, míg kötelezően ellátandó feladataik számát nem változtatták, és nem nyújtottak további támogatást a "fakultatívan" vállalt feladatok ellátásához sem.

A helyi önkormányzatok - folytatja a tárcavezető - a korábbi feladatellátási színvonaluk fenntartására jelentős hitelfelvételre kényszerültek, amelynek összege 2010-re meghaladta az ezermilliárd forintot. "Ez az adósságállomány nemcsak az egyes önkormányzatok, hanem az egész ország számára elviselhetetlen terhet jelent, amely a gazdasági felemelkedés egyik korlátja" - írta Navracsics Tibor, hangsúlyozva, hogy a mostani kormány kész segíteni az önkormányzatoknak, és konszolidálni helyzetüket, ebből következően lehetőséget kíván teremteni arra, hogy törvény biztosítsa az egyes önkormányzati vagyonelemek átadását az államnak vagy más önkormányzatnak.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!