Bölcskei: legyen hangsúlyosabb a törvényben az egyház autonómiája

Forrás: MTI

Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinatának lelkészi elnöke azt szorgalmazza, hogy legyen hangsúlyosabb az új egyházi törvényben az egyház autonómiája, mivel ez nagyobb lehetőséget adna a társadalommal való együttműködésre. Az MRE közleménye szerint Bölcskei Gusztáv az EU és az európai egyházak vezetőinek hétfői brüsszeli tanácskozása után azt mondta: eddig mindenki arról beszélt, hogy az EU-ban az egyes államok belügye, hogyan rendezik az állam és az egyház kapcsolatát. Alapvetően mindenütt azt hangsúlyozták, hogy a lényeg a szétválasztás.
    
Ehelyett José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke és Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke nagyon fontosnak tartották azt hangsúlyozni, hogy természetesen ez így igaz lehet, de sokkal jobb lenne, ha arról beszélnénk, hogy az egyház és az állam hogyan élhetnének autonóm módon egymás mellett. Ez az autonómia bizonyos értelemben egyfajta önállóságot jelent, és sokkal nyitottabb az együttműködésre" – tette hozzá a püspök.
    
Az egyházi vezető szerint a tanácskozásnak különös aktualitást adott az arab országokban lezajlott változás és az ott kialakult helyzet. Kiemelte, hogy ez az Európai Uniónak sokféle tekintetben kihívást jelent, egyrészt a menekültek befogadása szempontjából, másrészt az ottani demokratikus változások segítésében. Bölcskei Gusztáv rámutatott arra: nagy kihívást jelent az arab világban élő keresztyének és nem keresztyének közötti feszültségek kezelése. Egyiptomban, Irakban és a többi országban a szabadság nemcsak azt jelentette, hogy mindenki együtt örül, hanem ezzel párhuzamosan felerősödött a vallási fanatizmus is.
    
A püspök azt mondta, hogy több EU-tagállamban az egyházak veszik át azt a szerepet, amelyet más országban a civil szervezetek. Ezért azt a megkülönböztetést, hogy csak a civil szerveződésekkel foglalkoznak és az egyházakkal kevésbé, nem tartom elfogadhatónak – hangsúlyozta, hozzátéve: azonban érződik, hogy az elmúlt években az Európai Unióban hallott harcos ateista hangok az elnökség instrukciójával valamelyest moderálódtak, és az elnökség felől pozitív impulzusok jönnek a tagországok felé.
    
A református egyházi vezető kiemelte: Magyarország soros EU-s elnöksége idején is a civil társadalmakat próbáltuk pótolni, amikor a megbékélésről, a roma integrációról és az önkéntességről szerveztünk konferenciákat. Konkrétumként megemlítettem a tárgyaláson, hogy Magyarországon most indul a Keresztyén Roma Szakkollégiumi Hálózat, ami egy igen fajsúlyos európai kérdésnek a megoldásához való hozzájárulás.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!