Nincs veszélyben a magyar lakosság

Forrás: MTI

Nem veszélyezteti a magyar lakosságot a japán nukleáris válság a nagy földrajzi távolság miatt; a katasztrófavédők mindenesetre naprakészen figyelemmel kísérik a történteket, Magyarország pedig felajánlotta segítségét a szigetországnak – mondta Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője balatonföldvári sajtótájékoztatóján.

A polgári védelmi kirendeltségvezetők országos balatonföldvári konferenciáján részt vevő Bakondi György kifejtette: Magyarországnak az Európai Unió soros elnökeként is figyelemmel kell kísérnie a japán eseményeket, szükség esetén aktiválva a polgári védelmet. Beszélt arról is, hogy Magyarország már felajánlotta segítségét a szigetországnak, részben speciális mentőcsoport, részben nukleáris szakértők küldésével, de ezzel eddig nem élt a japán kormány.

A főigazgató elmondta, a katasztrófavédők folyamatosan mérik a háttérsugárzást az országban, és figyelik a meteorológiai adatokat, hogy nyomon kövessék, eljuthat-e Magyarországra a radioaktív szennyeződés. Ettől szakvélemények szerint nem kell tartani – hangsúlyozta.

A leghősiesebb védekezésnél is jobb a gondos, aprólékos hatósági megelőzési tevékenység, akár ipari, akár árvízi veszélyeztetettségről van szó – summázta Bakondi György a tavalyi, katasztrófákban bővelkedő év legfőbb tanulságát. Elmondta, hogy az ország polgári védelmi kirendeltségvezetőinek rendezett háromnapos konferencián a tavalyi év katasztrófaelhárítási, -kezelési és -felszámolási tapasztalatait dolgozzák fel. Ez a munka része annak a folyamatnak, amely tavaly elkezdődött, és amelynek révén új alapokra helyezik a polgári védelmi mozgósítást, a katasztrófakezelést és az újjáépítés koordinációját.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!