Olcsóbb lett a közmédiumok felügyelete

Forrás: MTI

Olcsóbb lett a közmédiumok felügyelete az új szabályozásnak köszönhetően, hiszen régen 150, most nyolc ember látja el a négy közmédium kuratóriumi felügyeletét és a készülő Közszolgálati Kódex fontos iránymutatással szolgál majd a közmédiumok vezetőinek a tartalom meghatározásakor – hangzott el a parlament kulturális és sajtóbizottsága ellenőrző albizottságának ülésén. A képviselők Balogh László, a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriuma elnökének és Kollarik Tamás, a médiatanács tagjának beszámolóját hallgatták meg.

Balogh László közölte: megalakulása óta a testület nagy munkát végzett, példaként említette, hogy egy műholdra helyezték a Duna TV és az MTV adását, valamint öt évre visszamenőleg vizsgálják a közmédiumok menedzsmentjeinek tanácsadói és megbízási szerződéseit. Az MTV székházbérletével kapcsolatban elmondta: az ügyben rendőrségi vizsgálat folyik, reményei szerint mihamarabb megoldódik a probléma. A kuratórium elnöke kifejtette, hogy a közszolgálati médiaszolgáltatók felett csak a szervezetet érintő felügyeleti jogosultáguk van, tartalmi nincs.
    
Kollarik Tamás, a médiatanács tagja az ülésen elmondta: annyi már tudható, hogy a Magyar Tudományos Akadémia Csépe Valériát, a Magyar Olimpiai Bizottság Kovács Istvánt, a Katolikus Egyház Szikora Józsefet, a Mazsihisz pedig Lőwy Juditot delegálta a 14 fős Közszolgálati Testületbe. Hozzátette: reményeik szerint a Közszolgálati Testület komoly szerepet tölt majd be a közszolgálati médiaszolgáltatásban. Mint mondta: a Közszolgálati Kódex és a Közszolgálati Testület jelentős szemléletváltást hoz a közszolgálati médiaszolgáltatók tartalomstruktúrájának összeállításakor, mivel jelentős és erős társadalmi, illetve civil kontroll jelenik meg a 14 tagú testület által.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!