Sajtószemle – Az igazi értékek egyesítik az embereket

kdnp.hu

Az igazi értékek egyesítik az embereket - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerdán Ronald Reagan egykori amerikai elnök szobrának felavatásán, a budapesti Szabadság téren. Kiemelte: Ronald Reagan tiszteletében Amerikában egyek a republikánusok és a demokraták, s Magyarországon, bár a belpolitikában sok a vita, az egykori elnök tiszteletében "egyek vagyunk konzervatívok és szociáldemokraták, liberálisok és kereszténydemokraták". (http://www.echotv.hu/belfold/az_igazi_ertekek_egyesitik_az_embereket.ht… )


Ronald Reagan a bizonyíték arra, hogy igenis létezik teljes megújulás, meg lehet változtatni az életünket, a sorsunkat, a világunkat, ha van hozzá elég bátorságunk és erőnk – mondta Orbán Viktor egykori amerikai elnök szobrának felavatásán. A kormányfő úgy fogalmazott: „Mindez sikerülhet, ha vesszük a bátorságot, hogy határozottan különbséget tegyünk jó és rossz, igaz és hamis, értékes és talmi között; ha vállaljuk, ahogy Reagan elnök is vállalta, a jó és rossz közötti különbség kimondásával járó felelősséget és következményeket.” (http://www.mno.hu/portal/793976 )

Semjén Zsolt vehette át elsőként az újonnan alapított Nemzetközi Szabadság-díjat az amerikai Ronald Reagan Elnöki Alapítványtól. Az elismerést olyan politikusoknak ítélik oda, akik sokat tettek a demokráciáért. (http://www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=385193 )

A kepviselofunky.blog szerzőgárdája némi malíciával gratulált Semjén Zsoltnak a díjhoz. (http://kepviselofunky.blog.hu/2011/06/29/semjen_zsolt_ronald_reagan_dij… )

A vastagbor.blog bejegyzésének címe: Kamu Reagan-díjat kapott Semjén? A blog szerzője az interneten nem találta a szervezetet. (http://vastagbor.blog.hu/2011/06/29/semjen_reagen )

Az Amerikai Magyar Népszava beszámolt Semjén Zsolt kitüntetéséről, megemlítve, hogy a politikus "már tulajdonosa egy másik díjnak is, a Szakállas Bácsi-díjat azért kapta, mert a szabaddemokratákat homoszexuális pedofíliával vádolta meg egy parlamenti beszédében. Erre a díjra jó eséllyel pályázhatnak a nőgyűlölők, a homofóbok, a rasszisták és a mások iránt érzéketlenek." (http://nepszava.com/2011/06/magyarorszag/semjen-szabadsag-dijazott.html )

A stop.hu szerda délelőtt cikke címében azt közölte, hogy Ronald Reagan szobrának avatásán Orbán Viktor beszél, Semjén Zsolt csak ott lesz. Megemlítették, hogy a rendezvényen felszólal Condoleezza Rice, az Egyesült Államok volt külügyminisztere. A portál szerkesztői nem voltak éppen a csúcson, mert a hír szövegéből kiderült, hogy Semjén Zsolt is beszédet mond. (http://www.stop.hu/articles/article.php?id=897359 )

A lódító KDNP veszélyezteti az EU döntés végrehajtását címmel adott ki közleményt az MSZP-s Gőgös Zoltán. Állítása szerinte a KDNP-frakció keddi, bioetanollal kapcsolatos közleményében "számtalan tévedés, csúsztatás, sőt, tudatos félremagyarázás található". Gőgös szerint a "kormánypárti frakció vagy nem ismeri a parlament működését, vagy szándékosan félrebeszél". (http://mszp.hu/hirek/a_lodito_kdnp_veszelyezteti_az_eu_dontes_vegrehajt… )

A hirado.hu hosszabb összeállítást közölt arról, hogy mire fordítják a népegészségügyi termékdíjból várható évi húszmilliárd forintos bevételt. Szócska Miklós a hirado.hu-nak kedden azt mondta, a termékdíjból származó összeg döntő részét a kormányzat az egészségügyben kialakult emberi erőforrás-krízis megoldására kívánja költeni. Font Sándor, a hamburgeradóként is emlegetett díjról szóló törvényjavaslat egyik beterjesztője hétfőn azt nyilatkozta a Kossuth Rádióban, hogy a befolyó összegért rengetegen állnak sorban. Fons Sándor nyilatkozata miatt több szakmai szervezet is aggódik amiatt, hogy a bevételt, a korábbi kormányzati nyilatkozatokkal ellentétben, az állam mégsem az egészségügyi dolgozók bérfejlesztésére költi. Az összeállításban ismertetik Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke, Éger István, a MOK elnöke, Csiba Gábor, a Kórházszövetség elnöke nyilatkozatát, illetve az MSZP véleményét, amely szerint a hamburgeradó egyszerű pénzbehajtás. (http://www.hirado.hu/Hirek/2011/06/28/18/Vegre_tudni_szeretnek_az_egesz… )

A vastagbor.blog szerzője bejegyzésének címében felteszi a kérdést: Ki fog minket meggyógyítani 2012-ben? Véleménye szerint ez "messze a legkisebb prioritást kapott legfontosabb kérdés idén". Véleménye szerint nem normális az állam, amikor súlyos pénzekből kitaníttat orvosokat, majd utána ad nekik nettó 82 ezer forintos fizetést. Hozzáteszi: "Nem Szócska államtitkárt bántom, mert ő tényleg mindenféle sunyi húzás nélkül próbálkozik, de szarból nem lehet várat építeni, és ő abból főz, amit a költségvetésből neki kiutaltak." (http://vastagbor.blog.hu/2011/06/29/ki_fog_minket_meggyogyitani_2012_ben )

Érvényes egészségpolitikai koncepciója van az országnak, amelyet a szakma széles rétegeivel való egyeztetés után fogadott el a kormány - jelentette ki Szócska Miklós a parlament egészségügyi bizottságának szerdai ülésén Budapesten. (http://fidesz.hu/index.php?Cikk=164770 )

Kizártak négyszáz záhonyi lakást a melegvíz-szolgáltatásból lánctartozás miatt – közölte a Háda Imre (Fidesz-KDNP), a város polgármestere, aki elmondta: a szolgáltatás kedden szűnt meg, miután a helyi Hőtermelő és Távhőszolgáltató Kft. a lakossági tartozások miatt nem tudta kifizetni a hőközpontok gázszámláját a TIGÁZ Zrt-nek, így az utóbbi elzárta a csapot, nem ad tovább gázt a kazánok működtetéséhez. (http://hirszerzo.hu/belfold/20110629_zahonyi_lakasok_zartak_el__meleg_v… )

Felavatták II. János Pál pápa szobrát Szentendrén. Az avatáson beszédet mondott Harrach Péter. Arról beszélt, hogy II. János Pál hosszú pápasága alatt "olyan személyiség bontakozott ki előttünk, aki nemcsak diplomáciai képességeivel, bölcsességével és mély hitével, emberségével keltett szimpátiát a világban, hanem az egyházat is békében és fegyelemben tudta megőrizni". Mint mondta, a magyar nemzet köszönettel tartozik neki, fontos szerepet játszott abban a folyamatban, amely a kommunista rendszer lebontásához és egy új világ felépítéséhez vezetett. (http://www.hirado.hu/Hirek/2011/06/29/22/Felavattak_II_Janos_Pal_papa_s… )

A Népszava Vitatott igazgatói kinevezések Zuglóban címmel közölt cikket, beszámolva arról, hogy a szülők a kinevezések miatt petíciót írtak Papcsák Ferenc polgármesternek. Várnai László LMP-s képviselő szerint nem szakmai, hanem politikai döntés született. Az új igazgató pályázatát két ajánlólevél is "megtámogatta". Az egyiket a KDNP parlamenti frakcióját vezető Harrach Péter felesége írta, aki abban az iskolában hittantanár, ahol Sneider tanít. (http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=444970 )

Spaller Endre, KDNP-s országgyűlési képviselő a közfoglalkoztatásról szóló törvényhez benyújtott egy módosító javaslatot, ami azt célozza, hogy a MÁV is bekapcsolódhasson a közmunkaprogramba. (http://hir6.hu/cikk/55616/spaller_kapcsolodjon_be_a_mav_a_kozmunkaprogr… )

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!