Rétvári Bence: Most igazán össze kell tartanunk

Most igazán össze kell tartanunk, mert ez egy olyan fenyegetés, egy olyan veszély, amin másképpen nem tudunk túl lenni. Azt már látjuk, hogy elkerülni nem tudjuk, de talán közös erővel lassítani, fékezni tudjuk a járvány terjedését hazánkban.

Rétvári Bence (KDNP), az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára

 „Hazánk már az első fertőzöttek után, az első haláleset előtt bejelentette a veszélyhelyzetet; lépésről lépésre szigorítottuk a beutazást és a határellenőrzést; a háziorvosok számára közel húszezer szájmaszk áll jelenleg is rendelkezésre, 2 000 lélegeztető és 2 000 altatógép van, amelyekkel 100 000 fertőzött ellátását lehet biztosítani” – mondta Dr. Rétvári Bence, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke a Gondolának adott interjújában.

- Az elmúlt hetekben egyértelművé vált, hogy Magyarország sem kerülheti el a koronavírust és annak terjedésével járó veszélyeket. A járvány az utóbbi időszakban mindent felülír Európa-szerte. Hogyan tudja hazánk kezelni a helyzetet, mit tesz Magyarország?

- Először is azt nagyon fontos leszögezni, hogy a koronavírus járvány nem pártpolitikai ügy, azt mindenkinek komolyan kell vennie. Sajnos az ellenzék és az ellenzéki sajtó egy része úgy tesz, mintha ez is egy olyan téma lenne, amelyben végre szembe mehet a kormánnyal, nem ismerik fel, hogy ez nem a politikai csatározások ideje, hanem az összefogás ideje. Azzal, hogy egyes ellenzéki politikusok, és főleg egyes ellenzéki sajtóorgánumok össze-vissza beszélnek, egyik napról a másikra, vagy akár napon belül is egymásnak ellentmondó dolgokat állítanak, csak ártanak a helyzet hatékony kezelésének. Ilyenkor a komolyság és a következetesség a legfontosabb, egyértelmű döntések és iránymutatások szükségesek. Most igazán össze kell tartanunk, mert ez egy olyan fenyegetés, egy olyan veszély, amin másképpen nem tudunk túl lenni. Azt már látjuk, hogy elkerülni nem tudjuk, de talán közös erővel lassítani, fékezni tudjuk a járvány terjedését hazánkban. Magyarország kifejezetten gyorsan reagált, rögtön felállította az Operatív Törzset, amelyik nap mint nap ülésezik, és elsődleges feladata, hogy szakértői állásfoglalások alapján a kormánynak olyan ajánlásokat tegyen, amelyek a védekezést segítik. A múlt hét óta tíz plusz egy akciócsoport is alakult, mindegyik az élet egyik fontos területét karolja fel, hiszen a koronavírus járvány az élet minden területén változásokat hoz, úgy a munkahelyeken, ahogy a gazdaságban, a bankszektorban, vagy éppen az oktatásban. A háttérmunka mellett pedig elengedhetetlenül fontos a folyamatos és hiteles tájékoztatás is, az állampolgárokat nem szabad magukra hagyni ilyen éles helyzetben. Éppen ezért tart az Operatív Törzs minden nap sajtótájékoztatót a legújabb fejleményekről, és evégből indította a kormány a koronavirus.gov.hu oldalt is, ahol folyamatos, hiteles és naprakész információk érhetőek el.

- A hazai intézkedések mennyire vágnak egybe más országok döntéseivel? Folyamatosan jelennek meg cikkek arról, hogy a több, a fertőzéssel küzdő államban miként reagálnak a koronavírusra.

- Ezeknek a cikknek a többsége sajnos semmi másra nem jó, csak hangulatkeltésre. Az ellenzéki sajtó arra van ráállva már hosszú évek óta, hogy külföldön mindig minden jobb, mint itthon. Az igazság azonban nem itt van. Ha végignézzük csak Európát, akkor a következőt látjuk. Románia csak március 16-án jelentette be a veszélyhelyzetet, amikor már 158 igazolt fertőzött volt. Németország március 13-ig nem korlátozott semmilyen utazást, a légi közlekedést sem. Észak-Olaszországban látható, hogy túl későn léptek a hatóságok, a lakosság pedig nem volt elég fegyelmezett, emiatt történhetett meg, hogy összeomlott a betegellátás. De ott van Svédország – amelyet a balliberális sajtó nem győz hétről hétre piedesztálra emelni a legkülönbözőbb témákban –, amelyik a legfertőzöttebb európai országok közé tartozik, ennek ellenére az iskolák továbbra is nyitva vannak, lényegében nincs semmilyen korlátozás, sőt, ők már adatokat sem közölnek a fertőzöttek, elhunytak számáról. Franciaország esetében egy ottani orvos nyilatkozta, hogy az egészségügyi rendszernek nincsenek meg a megfelelő eszközei a járvány kezeléséhez, annak dacára pedig, hogy több ezer fő fertőzött van náluk, tüntetéseket tartanak. Spanyolország a románokhoz hasonlóan a járvány súlyos szakaszában rendelte csak el a rendkívüli jogrendet, azt is mindössze 15 napra. De ide sorolhatjuk Svájcot is, ahol szintén kissé megkésve reagáltak csak a vírusra, az első eset után három nappal hozták meg azt a rendelkezést, amely tiltja az 1000 főnél nagyobb tömegrendezvényeket. Ezekkel az európai gyakorlatokkal szemben Magyarország nem várt addig, amíg gócpontok alakulnak ki, hanem igyekezett elébe menni a súlyosbodásnak. Így például hazánk már az első fertőzöttek után, az első haláleset előtt bejelentette a veszélyhelyzetet; lépésről lépésre szigorítottuk a beutazást és a határellenőrzést; a háziorvosok számára közel húszezer szájmaszk áll jelenleg is rendelkezésre, 2 000 lélegeztető és 2 000 altatógép van, amelyekkel 100 000 fertőzött ellátását lehet biztosítani; elmaradtak a március 15-i ünnepségek, és azóta bezárások, nyitva tartás-korlátozások is életbe léptek nálunk.

- Hazánkban az egyik legdrasztikusabb lépés az iskolák hétfői bezárása volt. Hogyan lesz ez fenntartható, mit tehetnek a diákok, pedagógusok, miként képzeljük el a tantermen kívüli, digitális munkarendet?

- Szinte nincs olyan család Magyarországon, akit az iskolák bezárása ne érintene. Az intézkedés lényege, hogy a tanév nem ér véget, nincs rendkívüli szünetet, hanem 2020. március 16-tól személyes fizikai kapcsolat nélkül valósul meg az oktatás. Még csak az elején járunk ennek az új munkarendnek, de az látható, hogy a pedagógusok, a szülők és a gyerekek együttműködése példás, sok jó gyakorlatról, kreatív megoldásról lehet olvasni akár csak a közösségi médiában. Természetesen a kormány is igyekszik ehhez minden támogatást megadni. A visszajelzések azt mutatják, hogy az Oktatási Hivatal honlapján közzétett módszertani ajánlások elérnek a tanárokhoz, családokhoz. A módszertani ajánlást 2020. március 14-16. között közel 400 000 alkalommal tekintették meg. A Sulinet, a Tankönyvkatalógus, illetve a Nemzeti Köznevelési Portál oldalait naponta átlagosan 10 000 és 50 000 közötti látogató keresi fel. A köznevelési intézmények jelentős részében használt Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszer (KRÉTA) szintén rendelkezik az otthoni tanulást, illetve a diákokkal és a szülőkkel történő kommunikációt támogató funkciókkal. A rendszer egyedül 2020. március 16-án 190 096 tanári belépést és 2 035 953 tanulói belépést rögzített. Abban az esetben, ha valahol nem áll rendelkezésre megfelelő eszköz, vagy a helyi kapcsolattartásban ez életszerűbb, továbbra is használhatók az analóg módszerek a tananyag kijelölése és a tanulási folyamat szervezése, koordinálása, ellenőrzése tekintetében. Emellett az M5 csatornán napi szinten oktatási célú és felhasználású tartalmakat közvetítenek a tanulók számára.

- Viszonylag sok, egymástól eltérő adat hallható, olvasható a médiában arról, hogy pontosan hány maszkkal, teszttel, lélegeztető géppel rendelkezik hazánk. Hogy állunk a készletek tekintetében?

- Itt is nagyon fontos a hiteles tájékozódás, az, hogy feleslegesen senki ne keltse a rémhíreket, álhíreket. Jelenleg is több ezer maszk áll a háziorvosok rendelkezésére. A háziorvosok számára az ország egész területén, minden megyében hetek óta rendelkezésre állnak szájmaszkok, illetve ettől a héttől már speciális szájmaszkok is, csak utóbbiból közel tízezer még mindig elérhető. A laborkapacitások több ezer mintavételre elegendőek, rendelkezésre áll 22 millió pár kesztyű, több mint 1 millió sebészmaszk, továbbá 2-2 ezer lélegeztető és altatógép. Mindez azt jelenti, hogy sok tízezer megbetegedés esetén is biztosított az ellátás. Ezeket az eszközöket támogatja meg a járványkórház építése is.

- Mi mit tudunk tenni ebben a helyzetben?

- Először is azt kell mindannyiunknak belátni, hogy ez a helyzet csak közösen, egymással összefogva, együttműködve vészelhető át a legkevesebb veszteséggel. Egyrészt ott van az Operatív Törzs és a kormány, akik a jogi természetű intézkedésekről döntenek, másrészt ott vannak az egészségügyi és rendészeti dolgozók, akik a védekezésben, kezelésben folyamatosan, éjt nappallá téve vesznek részt. Mindez azonban nem elegendő, ha az állampolgárok nem cselekszenek felelősen. Ez most az összefogás és a tudatosság ideje minden elképzelhető szinten. A WHO adatai alapján a terjedés, fertőzöttség és halálozások száma kordában tartható, ha az állampolgárok fegyelmezetten viselkednek, betartják a meghozott új szabályokat és életmódot váltanak. A vírus terjedésének megfékezése ugyanis az otthonunkban kezdődik: maradjunk otthon, a lehető legkevesebbet érintkezzünk másokkal. Ez fokozottan érvényes az idősekre és a krónikus betegekre, hiszen rájuk nézve a legveszélyesebb a vírus. Ha tudunk, segítsünk a környezetünkben élőknek, például ha úgyis elmegyünk bevásárolni, ajánljuk fel ezt idős szomszédainknak, akár gyógyszerkiváltással együtt. Nagyon fontos az is, hogy betartsuk az alapvető higiénés szabályokat – ehhez jó útmutatót találhatunk a koronavirus.gov.hu oldalon. Az elmúlt napokban egyre több olyan jó példába, kicsi, de annál jelentősebb emberi tettbe futhatunk bele a közösségi médiában is, ami segítséget jelent, akár életeket is menthet. Ilyen például az, hogy Vácon az egyik élelmiszerlánc naponta friss gyümölcsszállítmányt visz a helyi kórház sürgősségi osztályára; de számos olyan hirdetést is lehet találni, akik üres lakásukat díjmentesen ajánlják fel egészségügyi szolgálatot teljesítőknek. Épp ezt teszi több zebegényi családi szállásadóhely is, akik az egészségügyben dolgozóknak ajánlanak fel két éjszakás ellátást. A lánchoz, amit elindítottak, szabadon csatlakozhat bármelyik szállásadóhely. Ilyen és ehhez hasonló példákból szerencsére egyre több van. Így talán összefoglalva azt mondhatjuk: mindenki, aki önmagára és környezetére nézve felelősen viselkedik, és ha van bármiből többlete – legyen az energia, szálláshely, étel –, amit megoszt azokkal, akiknek szüksége van rá, nagyban segíthetjük a vírus megfékezését.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!