– A Hungary Helps Programot sokan az üldözött keresztények megsegítésével azonosítják, holott annál szélesebb körű humanitárius tevékenységről van szó. Mi lehet ennek az oka?
– A Hungary Helps Program Magyarország összes nemzetközi humanitárius szerepvállalását keretbe foglaló kezdeményezés, amely mindenkinek igyekszik segíteni, aki a fejlődő országokban vagy a válságövezetekben szükséget szenved. Ezek közül az egyik, de nem kizárólagos prioritás az üldözött keresztények védelme. A téves azonosítás oka: az utóbbiban Magyarország az első, aki erre a területre egy dedikált helyettes államtitkárságot hozott létre – amely ma már államtitkárság –, és olyan projekteket indított, amelyek kifejezetten az üldözött keresztények védelméről szólnak.

Azbej Tristan, a miniszterelnökség üldözött keresztényekkel foglalkozó államtitkárságának vezetője (Fotó: Hungary Helps, Facebook)

– Mi annak az üzenete, hogy az Üldözött Keresztények Megsegítéséért Felelős Helyettes Államtitkárság az Emberi Erőforrások Minisztériumából a Miniszterelnökségre, ezt követően pedig államtitkársági szintre került?
– Nemzeti küldetésünkké vált az üldözött keresztények segítése. Ennek oka hármas indíttatású: humanitárius, migrációs politikai és identitásbeli. A legfontosabb az első: a magyar kormány felismerte, hogy a keresztényüldözés napjaink egyik legsúlyosabb humanitárius tragédiája. A kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon – és ez nemcsak egy vélemény, ami vitatható, hanem kutatásokon alapuló tény. Ennek ellenére nem kap elég figyelmet sem a nemzetközi politikában és diplomáciában, sem a humanitárius programok terén.

– A statisztikák szerint legalább 80 országot érint, de csak néhányról tudunk.
– Valóban, a keresztények legalább 80 országban szenvednek el népirtásszerű üldöztetést vagy más atrocitásokat, súlyosan diszkriminálják és korlátozzák emberi jogaikat, vallási és lelkiismereti szabadságjogaikat. Ez összesen 215 millió keresztény embert érint. Becslések szerint az elmúlt tíz évben Szíriában kevesebb mint felére (kétmillióról nyolcszázezerre); Irakban ötödére (másfél millióról háromszázezerre) csökkent a számuk.

Bár a közel-keleti helyzet a legdrámaibb, ugyanakkor ez csak két országot érint a nyolcvan közül. Vannak viszont olyan részei a világnak, amelyekről még ennyit sem tudunk. Például a nyugat-afrikai keresztény közösségekről, ahol tízezrek halnak meg és milliók menekülnek el a Boko Haram által elkövetett támadások miatt. Rejtett keresztényüldözések helyszíne például Mianmar. Amíg ezek a súlyos üldöztetések kimaradnak a nemzetközi politikai és humanitárius szervezetek agendájából, nekünk nagyon fontos küldetésünk a szenvedők hangjaként szót emelni a nemzetközi fórumokon, valamint konkrét, kézzelfogható módon segíteni őket, megakadályozva emberek tízezreinek hitük miatti meggyilkolását, teljes közösségek eltűnését. Magyarország álláspontja szerint a segítséget kell odavinni, ahol a baj van, nem pedig a bajt idehozni. Ezért a magyar kormány anyagi támogatással is segít az üldözött keresztényeknek, hogy a háborúban sokat szenvedett, menekülésre kényszerült családok hazatérhessenek otthonaikba.

– Sokakban felmerül a kérdés: miért támogatunk messzi országbeli keresztényeket, amikor itthon is bőven vannak mélyszegénységben élők?
– Jogos kérdés, hiszen valóban Magyarországon is, egyre kevesebben, de vannak szükséget szenvedők, és a magyar kormány elsőrendű feladata, hogy a magyar emberek boldogulását segítse. Ezért fontos, hogy a kézzelfogható támogatás, amivel sikerült egy-egy távoli keresztény közösséget megmenteni, arányos legyen az ország teherbíró képességével. Emellett van egy lelkiismereti-erkölcsi megfontolás is. Nem vallásról vagy hitről van szó, hanem arról, hogy a magyar társadalom, hagyományaink, nemzeti örökségünk keresztény értékekre épül. Sokféle embert üldöznek sokféle vallása miatt a világban, de az teljesen természetes, hogy egy szunnita üldöztetése esetén például Szaúd-Arábia, egy síita esetén Irán fellép. A közel-keleti keresztények is joggal várták volna, hogy a keresztény gyökerű nyugati világ is a védelmükre kel. Hatalmas szégyen az összes nyugati országra nézve, hogy nem vettek tudomást a keresztényeket ért népirtásokról. Emellett anyagi megfontolásból is érdemes segítenünk nekik – helyben.

– Milyen anyagi megfontolásokról van szó?
– Ez a kérdés már a migrációs politikához vezet, ami nemcsak az üldözött keresztényeket támogató részprogramra vonatkozik, hanem az egész Hungary Helps Programra. Láttuk, mivel jár az országunkat elérő migrációs hullám: a naponta több mint ezer, magyar-szerb határt átlépő és átutazó, zömében illegális bevándorlók jelenlétével. És láttuk, mit okoz Nyugat-Európában: a bevándorlókkal együtt érkező néhány száz vagy néhány ezer terrorista halálos támadásait. Ezt nem akartuk; sem kultúránk megváltozását, sem párhuzamos társadalmakat. Meggyőződésünk, hogy egy ekkora, teljesen más kultúrájú tömeg integrációja lehetetlen, ezért következetes migrációs politikát vezettünk be. A magyar társadalom történelmileg rendkívül és értékesen sokszínű, amelybe a nemzeti kisebbségek kivétel nélkül olyan közösségekből érkeztek a történelem egy-egy pontján, amelyek képesek voltak integrálódni, és így teljes értékű építőelemeivé váltak a magyarságnak. De a modern kori bevándorlásban ennek jelét sem látjuk Nyugaton, ezért húztuk meg az éles vonalat: az életüket féltő, valódi menekülteket befogadjuk – és ezzel eleget teszünk erkölcsi kötelességünknek és a genfi menekültügyi egyezménynek, amelyhez egyébként önszántunkból csatlakoztunk –, viszont az illegális bevándorlókat nem engedjük be. Ugyanakkor keresztény gyökerű ország és kormány vagyunk, ezért önfeladás lenne, ha nem indítottunk volna ezzel párhuzamosan nagylelkű humanitárius politikát, amelynek célja: okánál kezelni a migrációt, azaz helyben segíteni, hogy ne kelljen elindulniuk.

– Visszatérve a kérdésre: miért jó ez a magyar embereknek?
– Biztonsági szempontok és keresztény gyökerű kultúránk megvédése mellett anyagi megfontolásból is. Sokkal kisebb ráfordítás valakinek lehetővé tenni a szülőföldjén maradást és életének újrakezdését, mint valakit befogadni és integrálni Európában. A közbeszédben Soros-tervként hivatkozott tanulmány szerint 9 millió forintnyi támogatásra van szüksége minden bevándorlónak a teljes integrációhoz. Ennek csak 1,5 százaléka lelkenként az a ráfordítás, amelyet például a legfontosabb, legnagyobb reményt adó programunk során egy iraki település, Tell-Aszkuf újjáépítésére fordítottunk azért, hogy az ottani emberek helyben maradjanak. Egy házat felépíteni Szíriában húsz százaléknál is kevesebbe kerül, mint Németországban. Akit tehát az erkölcsi kötelesség szempontja nem győz meg, vagy úgy gondolja, kizárólag az itthon szükséget szenvedőkre kellene fordítani minden forrást, meggyőzheti, hogy a magyar és európai embereknek is számszerűsíthető érdeke, hogy arányos humanitárius politikát folytassunk határainkon és Európán kívül is.

– És akkor még nem is beszéltünk a szükséget szenvedők érdekeiről. Az emberek általában ott akarnak élni, ahová születtek. Mennyire igaz ez a közel-keletiekre?
– Különösen igaz a közel-keleti keresztény közösségekre, akik más közösségeknél is jobban ragaszkodnak őseik földjéhez, ahol kétezer éve élnek. Mi nem akarunk okosabbak lenni azoknál, akiken segíteni akarunk. Sokat látogatjuk a válságövezeteket, és havonta meghívjuk az üldözött keresztény egyházak képviselőit tanúságot tenni – maga az államtitkárság is egy ilyen miniszterelnöki meghallgatás hatására jött létre. A „miben segíthetünk” kérdésre kivétel nélkül az a válasz: abban, hogy megmaradhassanak a szülőföldjükön, ahol mindig is éltek, emberi élethez méltó körülmények között, biztonságban és szabadságban.

Amikor különböző menekülttáborok lakóival beszélgetek, mindig kiderül: akik elvándoroltak, azok is szerettek volna otthon maradni, de elveszett a reményük. Orbán Viktor miniszterelnök és Jean-Clément Jeanbart aleppói melkita érsek találkozásán az atya szinte könyörgött, hogy a magyar kormány tegyen meg mindent a migráció megállításáért. Nyilván nyitott kapukat döngetett, de nagyon tanulságos volt, amit mondott: sok szervezet és kormány van, amelyik támogatja a migrációt – köztük jó szándékú, keresztény szervezetek is, akik úgy gondolják, azzal szolgálják a legjobban a humánumot, ha segítik bejutni Európába az üldözött vagy nem üldözött, de szegénységben élő embereket –, de a migrációt segítő szervezetek befejezik azt a munkát, amit az Iszlám Állam elkezdett. Az Iszlám Állam célja volt eltüntetni a keresztény közösségeket a Közel-Keletről. Ezt végül nem sikerült kiviteleznie, viszont a migráció most elviszi a jövőt jelentő fiatalokat. Kétezer év után épp a mi nemzedékünket éri az a szégyen, hogy végleg eltűnnek, ami nemcsak humanitárius, hanem kultúrtörténeti szempontból is hatalmas veszteség lenne.

Azbej Tristan, a miniszterelnökség üldözött keresztényekkel foglalkozó államtitkárságának vezetője (Fotó: Hungary Helps, Facebook)

– Mit tehetünk? Megállítható egyáltalán még ez a folyamat?
– Bízhatunk a Gondviselésben – néha úgy érzem, hogy csak az isteni csoda segíthet. És az is feladatunk, hogy kiprovokáljuk az isteni csodát. Reális értékelésünk szerint a folyamat visszafordíthatatlan, de egyes közösségeket meg tudunk menteni. Öt országban zajló nagy projektjeink közül ezért kiemelkedő Tell-Aszkuf, mert ott kicsiben bemutattuk ezt. Ott a teljes lakosságnak el kellett menekülnie az Iszlám Állam elől. Mire felszabadult, több mint kilencszáz épület hevert romokban, a templom megsemmisült, hisz célpontnak használták, sőt a temető is – ez is mutatja az eszme gonoszságát: még a történelemből is ki akarták törölni a keresztényeket. Kevesebb mint hatszázmillió forintos adomány – ami a humanitárius politikát tekintve nem nagy összeg – elegendő volt a helység élhetővé tételéhez. Az ezerháromszáz káld katolikus családból ezer visszatért – abban az országban, ahol egyébként ötödére csökkent a keresztények száma. Senki nem várhatja el tőlünk, magyaroktól, hogy megoldjuk a világ összes hasonló problémáját, de ez a példa reményt adhat. Ezzel a példával bíztatjuk a többi kormányt is.

Ezért látogatok mostanában többet Nyugatra, mint Keletre: ez a válság akkor fog megoldódni, ha magunk mellé állítjuk a tehetős nyugati országokat és a nagy nemzetközi szervezeteket is. Nagyon megható, hogy az újjáépítés után a városka nevét így egészítették ki: Tell-Aszkuf bint el Mazsar, ami azt jelenti: Tell-Aszkuf, Magyarország Leánya. Erről is beszámoltam nyáron Washingtonban, a Vatikánban, nemrég Koppenhágában, és mindenütt hozzáteszem: ne tapsoljanak meg minket, hanem tegyenek érte, hogy legyenek olyan nevű települések, mint „Németország Fia” vagy „ENSZ Unokái” – építsék újjá őket saját erőforrásaikból, amelyek sokkal nagyobbak, mint amit mi erre fordíthatunk.

– Mennyire nyitott erre Nyugat-Európa és a világ többi része?
– A missziónknak az a része, hogy más kormányokat nyerjünk meg, veszett ügynek tűnt nagyon sokáig. Én magam emberiségellenes, mulasztásos bűncselekményként értékelem azt a szenvtelenséget és a szolidaritásnak azt a hiányát, ami fogadja az üldözött keresztények ügyét a nyugati világban és a nemzetközi fórumokon. Ennek többnyire politikai oka van, de számomra megkérdőjelezi sok szervezet emberségesség iránti elkötelezettségét. Kitartóan kellett a diplomácia eszközeivel próbálkoznunk és küzdenünk, és egyre több helyen sikerült ledönteni a hallgatás falát, amit e tragédiák köré építettek. Az első ilyen nagy áttörés az Egyesült Államokban történt: Mike Pence alelnök méltatta tevékenységünket, majd bejelentette, hogy üldözött keresztényeket támogató programot indítanak, magyar mintára, elsősorban Észak-Irakban.

Azóta folyamatos velük az együttműködés, tapasztalatcsere, jelenleg a közös projektek lehetőségét értékeljük. Európában elsősorban a V4-es országokra számíthatunk, azok közül is főleg Lengyelországra: Szíriában egy ortodox árvaházat fogunk közösen támogatni. Néhány hete járt itt egy szlovák parlamenti delegáció; előrehaladott tárgyalásokat folytatunk a szlovák kormánnyal is, hogy elérjük célunkat: a Hungary Helps Programot kibővíteni V4 Helps, majd Europa Helps Programmá, minél nagyobb szövetséget építve köréje.

– Ez utóbbira milyen esélyek vannak?
– Vannak más országok is, ahol fontos politikai vagy kormányzati szereplők nyitottan, sőt együttműködési készséggel viszonyulnak hozzánk: Ausztriával, Olaszországgal bíztató tárgyalásokat tudtam folytatni. Sajnos éppen azon nyugat-európai tagállamokkal, akik folyamatosan a toleranciára, a kisebbségek védelmére és az emberi jogok tiszteletére hivatkoznak, sőt igyekeznek e téren megleckéztetni minket, kevésbé gyorsan épülnek az együttműködések. Az európai emberek egyre inkább kezdik felismerni saját érdekeiket, a politikusok viszont csak fáziskéséssel: sok olyan vezető liberális vagy középutas politikus van, aki a migrációra még mindig egy feltétlenül jó, előnyös és támogatandó folyamatként tekint, sőt ezt a hozzáállást igyekszik ráerőltetni más országokra is.

– És hogyan viszonyulnak a programhoz a nagy történelmi egyházak képviselői?
– Az ortodox egyháztól kezdve az evangélikus egyházon át a keresztény egyházakig bezárólag mindenhol ismert és elismert a programunk. Nemrég a Vatikánban pápai audiencián mutathattam be a programot és ösztöndíjas diákjainkat a Szentatyának, aki így fogalmazott: mélyen megérintette a magyar szolidaritás és a fiatalok bátorsága, akik készek visszamenni országaikba. Annyira meghatódott, hogy kérte, ő maga tarthassa a magyar zászlót a csoportképen.

– Ösztöndíjasokat említett. A helyben segítésnek ez is egy módja? Milyenek vannak még?
– Egy nagyon leegyszerűsítő logika szerint az üldözött közösségek megmentéséhez három dolgot kell biztosítani: túlélést, élőhelyet és megélhetést. A túlélés a népirtást elszenvedő vagy abból elmenekülők esetében konkrétan életmentést jelent. A belső menekülteknek humanitárius gyorssegélyt nyújtunk a szír katolikus, a szír ortodox és a jordániai katolikus egyházakon keresztül, amelyből élelmiszert, lakhatást, orvosi ellátást, oktatást biztosítanak. Az élőhely alatt a háború utáni újjáépítést értjük: kórházakat, iskolákat, lakóépületeket és templomokat Észak-Irakban, Szíriában és Libanonban, ahol a négymillió őslakos mellett most kétmillió menekült él. Nigériában a keresztény és mérsékelt muzulmán közösségeket támogatjuk az ottani katolikus egyházzal együtt; azért, hogy ne induljanak el Európa felé, vagy ha elindultak, térjenek vissza. Ez a legnagyobb forrást igénylő rész. A megélhetés pedig a gazdaság újjáépítését, az értelmiség megerősítését jelenti. Ösztöndíjprogramunk célja: résztvevői európai szintű képzést kapjanak, és utána visszatérjenek a közösségeikbe.

Közel 170 hallgató tanul nálunk hazájukban hasznosítható szakmákat, például iraki diákok Miskolcon szénhidrogén-mérnöki tanulmányokat folytatnak. Feltétele a helyi egyházi ajánlólevél, amely igazolja elkötelezettségüket közösségük, hazájuk iránt. Alapelvünk a közvetlenség: a magyar adomány innen indul és minden köztes megálló nélkül a helyi egyházakhoz érkezik; vagy közvetlenül a kincstártól vagy olyan magyar jótékonysági szervezeteken keresztül, akik segítenek az adott projektet helyben lebonyolítani. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Szíriában, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet pedig Irakban állandó jelenlétükkel fontos partnereink.