Fülöp Attila: Az egyház fontos résztvevője a szociális gondoskodásnak

Az egyház fontos résztvevője a szociális gondoskodásnak, amely soha nem lehet állami monopólium – hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára csütörtökön Pécsen.

Fülöp Attila (KDNP), az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára beszédet mond a pécsi katolikus egyházmegye fenntartásában működő Szent Lőrinc Gondozóotthon 1,4 milliárd forint kormányzati támogatásból létesült új, csaknem háromezer négyzetméteres épületrészének átadásán (Fotó: mno.hu)

Fülöp Attila a pécsi katolikus egyházmegye fenntartásában működő Szent Lőrinc Gondozóotthon 1,4 milliárd forint kormányzati támogatásból létesült új, csaknem háromezer négyzetméteres épületrészének átadásán hangsúlyozta: a kormányzat számára természetes, hogy támogatja a szociális segítségnyújtás és az idősellátás javítását szolgáló törekvéseket.

Közölte: 2020-ban csaknem 50 százalékos normatívaemeléssel segít az állam a demens idősek bentlakásos otthonainak működtetésében, emellett bővül azon idősotthonok száma, amelyekben ezt a finanszírozási formát igénybe vehetik.

Kitért arra is: országosan több mint 58 ezer férőhely áll rendelkezésre időseknek bentlakásos otthonokban, azokra az állam éves szinten hatvanmilliárd forintot költ.

A szociális biztonság megteremtéséhez közösségi feladatvállalás szükséges – hangsúlyozta az államtitkár. Úgy fogalmazott: a szociális gondoskodás ott kezdődik, amikor valaki képes kilépni saját világából, és ráébred, hogy nem élhet (…) a saját környezetétől függetlenül (…) és jogait abból a közösségből kapja, amely iránt kötelezettséggel is tartozik.

Korábban a közösségek, a családok és az egyházak vállalták a szociális gondoskodást, csak a huszadik, huszonegyedik században vállalt fenntartói szerepet az állam és az önkormányzat – mondta. Magyarországon ma egyharmad-egyharmados arányban az állam, az önkormányzatok, valamint az egyház és a civil szektor látja el ezt a feladatot. Fülöp Attila kiemelte, hogy a kormányzat minden szerepvállalást támogatni szeretne.

A pécsi beruházásról szólva az államtitkár azt mondta, egy európai tekintetben is kiemelkedő színvonalú szolgáltatással bővült az idősellátás Magyarországon, és a szociális ágazatban megvalósuló egyházi szerepvállalás tovább erősödhet vele.

Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó köszöntőjében kijelentette: az intézményben találkozik az egyház karitatív szolgálata, gondoskodása a társadalom közjóra irányuló tevékenységével.

Szücs Attila András, a Szent Lőrinc Gondozóotthon igazgatója arról szólt: az új létesítményben minden lakó az állapotának megfelelő gondozást kapja meg, az Alzheimer-kórban és demenciában szenvedők ellátása pedig kifejezetten magas minőségben valósulhat meg.

Az MTI-hez eljuttatott írásos összegzés szerint a Szent Lőrinc Gondozóotthon az idős korban, vagy betegség miatt önmaguk ellátására nem, vagy csak korlátozott mértékben képes embereket fogad. A gondozási-ápolási feladaton túl fontos szerepet kap a közösségépítés, az idő hasznos eltöltése, a foglalkoztatás, a közös és az egyéni mozgásterápia, a lelki higiéné és a vallásgyakorlás.

A közleményben emlékeztettek arra, hogy a magyar kormány 2016 végén 8,75 milliárd forintos támogatást nyújtott a Pécsi Egyházmegyének társadalmat szolgáló fejlesztéseihez. A Szent Lőrinc Szociális Gondozó Intézet 2018 nyarán kezdődött felújításával és bővítésével lehetővé vált, hogy a korábban két épületben folyó ellátást egy egységes intézményben nyújthassák.

A beruházás eredményeként a gondozóotthon egy négyszintes épületrésszel bővült, amelynek földszintjén egy ezeradagos modern főzőkonyha és egy professzionális mosoda létesült. A kivitelezési munkák mellett a támogatásból az épületrész működtetetéséhez szükséges eszközöket is beszerezték.

A bővítmény emeletein negyven idős, demens ellátottnak alakítottak ki lakóhelyiségeket.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!