Bár a krisztusi tanításra épülő erkölcsi rendet kikezdte a szekularizáció, a Kereszténydemokrata Néppárt európai parlamenti képviselője a hívő ember optimizmusával tekint Európa jövőjére. Az Európai Katolikus Teológiai Társaság pécsi konferenciáján elmondta, miért.

Az Istennel való küszködés, vitatkozás a legmélyebb értelemben az élet természetes része. Európában azonban ennek nyilvánosság előtti gyakorlásának jogát veszik el. Nem a hit vagy a hitetlenség, hanem az Istennel való nyilvános párbeszédnek a jogát.

Számomra XVI. Benedek pápa gondolatai az irányadók: „A kereszténység és más vallások csak akkor járulhatnak hozzá a fejlődéshez, ha Isten helyet kap a nyilvánosság világában.” (Caritas in veritate) Majd kifejti ennek tartalmát.

A vallásnak a nyilvánosság területéről való kizárása ugyanúgy, mint a vallási fundamentalizmus, akadályozza az emberek egymásra találását

 

és az emberiség haladása érdekében való együttműködést. A közélet elszegényedik ilyenkor, a politika pedig tűrhetetlen és agresszív formát ölt.”

Magyarország Alaptörvénye  jó példa arra, mit tehet az állam azért, hogy a vallások méltó helyet foglaljanak el a nyilvánosságban. Nemcsak gesztusok szintjén, hanem határozott irányok megfogalmazásával.

A nyilvános vallásgyakorlás, hitmegvallás jogát a következőképpen garantálja: „VII. cikk (1) Mindenkinek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához. Ez a jog magában foglalja a vallás vagy más meggyőződés szabad megválasztását vagy megváltoztatását és azt a szabadságot, hogy vallását vagy más meggyőződését mindenki vallásos cselekmények, szertartások végzése útján vagy egyéb módon, akár egyénileg, akár másokkal együttesen, nyilvánosan vagy a magánéletben kinyilvánítsa vagy kinyilvánítását mellőzze, gyakorolja vagy tanítsa.”

Keresztényként és magyarként

„Isten nélkül nem tudja az ember, merre kell mennie, és nemegyszer annak a megértéséről is megfeledkezik, kicsoda is ő valójában.” XVI. Benedek pápa Caritas in veritate kezdetű enciklikájában szerepel ez a megállapítás. Identitásunk – személyes és európai identitásunk – fontosságára hívja fel a figyelmet.

Később azt olvashatjuk ugyanebben az enciklikában: „a szeretet intézményi útját nevezhetjük politikának is”. Ezek után felteszem magamnak a kérdést: Mit tehetek, és mit kell tennem állapotbéli kötelességemként? Keresztényként és magyarként, aki elkötelezett vagyok az európai ügyek iránt?

Fiatal koromban, a rendszerváltozás idején a Robert Schuman Alapítvány ösztöndíjasaként kerültem közel az európai politikához. Az utóbbi tíz évben pedig a magyar Kereszténydemokrata Néppártot képviselem az Európai Parlamentben. Társelnöke vagyok az EPP parlamenti frakciója mellett működő vallásközi párbeszéd munkacsoportnak. Az 1990-es évek második felében létrejött munkacsoport az egyházak fontos, egyedülálló partnere az Európai Parlamentben. Elősegítjük a vallási vezetők és az EU vezetőinek párbeszédét.

A kereszténység nem doktrína, hanem ahogyan élünk – Rocco Buttiglione (Wikipedia)

A politika és a vallás fontos találkozási pontja ez. Az európai néppárti frakción belül a különböző nemzetiségű, többségében közép-kelet-európai képviselőket tömörítő fórum az egyházak szociális tanításának alapján gazdagítja a frakció munkáját. Talán harminc-harmincöten gondolkodunk hasonlóan a százhetven fős képviselőcsoportban. Kevés ez, vagy sok?

Folyamatos kapcsolatban állunk az egyházak brüsszeli képviselőivel. Ilyen az Európai Unió Püspöki Konferenciáinak Bizottsága (COMECE), az Európai Egyházak Konferenciája (CEC), az Ortodox Egyházak Képviselőinek Bizottsága az Európai Intézményekben (CROCEU) és az Apostoli Nunciatúra, továbbá az Európai Zsidó Közösségi Központ, vagy az Iszlám Konferencia Szervezetének EU-képviselete.

Világnézeti és közéleti tájékozódásomat sokan segítették. A személyes találkozások még inkább elmélyítették ezt. Évtizedekkel ezelőtt ismertem meg olasz kereszténydemokrata politikustársamat, Rocco Buttiglionét, nem feledve, amit mondott: „A kereszténység nem doktrína, hanem ahogyan élünk.” Hans Küng professzor az ökumenikus lehetőségekre irányította a figyelmemet egyik személyes találkozónk alkalmával. Wilfried Martens belga kereszténydemokrata politikus a kereszténységből kisarjadt több ezer éves európai civilizáció védelmezője volt.

Pontos diagnózis a közelmúltban elhunyt Henri Boulad jezsuita atya megállapítása. „A politikai, gazdasági és migrációs válságnál sokkal mélyebb belső krízis őrli fel Európát. A kivezető út az evangélium alapján megélt kereszténység lehet.” Boulad atyával folytatott európai és közel-keleti találkozóink során értettem meg jobban a közel-keleti vallási helyzetet és a vallások képviselői közötti párbeszéd lehetőségeit, az ottani keresztények életét.

Mély belső krízis őrli fel Európát – Henri Boulad (Wikipedia, fotő: Thaler Tamás)

Robert Sarah bíboros művei szintén fontosak számomra a lelki tájékozódásban. A keresztény ember nem engedhet a tanítás tisztaságából. A politikus sem köthet hitét gyöngítő kompromisszumot. Sarah bíboros révén ismertem meg mélyebben az afrikai valóságot. Ilyen szellemi erőforrások segítenek ma is a munkámban.

Ezek után joggal vetődhet fel: magyar keresztényként és európaiként milyen kérdések foglalkoztatnak leginkább az 1990-es évek óta? Buttiglione kritikusan állapítja meg:

Ahogy a kereszténység visszaszorul Európában, úgy szorul vissza Európa a világban.

 

Ezen a keresztény és általában az európai embernek mélyen el kell gondolkodnia. Tapasztalataim alapján, saját lehetőségeim keretén belül keresem képviselőtársaimmal együtt Európa lelki megújulásának útját. Tudom persze, hogy minden változásnak, megújulásnak bennem kell kezdődnie.

Érvényes válasz

Választ keresek arra is: hol helyezkedik el Magyarország a mai Európában? Nyugat-Európa több mint hetven év szabadság után ugyanazokkal a társadalmi problémákkal küzd, mint Közép-Európa ötven évi bolsevik elnyomás után. Miért? A diktatúra évtizedeiben Nyugat-Európát vágyott mintának tekintettük. Később kiderült, a kereső közép-európai ember számára nem mindenben követendő Nyugat-Európa.

Intellektuális értelemben önálló úton kell járnunk, de mindig együttműködve Európa más részeivel.

 

Mert – Robert Schuman ismert gondolatát kissé átfogalmazva – csak a keresztény módon együttműködő Európának van jövője. Kimondani könnyű, de hogyan adható érvényes keresztény válasz napjaink európai kihívásaira?

Arra a kérdésre is választ kell adnunk: Közép-Európa nemzetei mennyiben képesek hozzájárulni a közös európai gondolkodáshoz? A magyar politikai élet vezetői következetesen kiállnak a keresztény és konzervatív értékek mellett. Vállaljuk ezért, de nemcsak emiatt, akár a meg nem értést is. Akkor is, ha ez szellemi és politikai ütközésekkel jár. De mindennek mi a tétje? Az, hogy

Közép- és Nyugat-Európa képes-e nemcsak rövid távú érdekek alapján, hanem hosszú távú stratégiai kérdésekben is együtt gondolkodni.

 

Tudjuk, sokféle ideológia és érdek burjánzik a politikai életben. A keresztény politikusnak folyamatosan törekednie kell arra, hogy tetteivel mutassa meg a krisztusi tanítás lényegét. A változatlan hitletéteményt a változó világban.

Wilfried Martens, a kereszténységből kisarjadt több ezer éves európai civilizáció védelmezője (Wikipedia)

A változás bennünk kezdődik. Önkritikusnak kell lennünk. Úgy tűnik, a kereszténység krisztusi tanításra épülő erkölcsi rendjét nagyrészt kikezdte a szekularizáció. A szociális jólét sok esetben mintha Istent feleslegessé tenné. Nálunk, Kelet-Közép-Európában talán nagyobb az érzékenység a tradíciók megőrzésére, bár ez nem vezet mindig társadalmi cselekvéshez.

Tekintsünk példaként a családra.

Ma az Európai Parlamentben a természetes családról lassan már nem lehet beszélni. Nincs még egy ilyen földrész a világon.

 

A család spirituális közösség. Ez a legmélyebb összetartó ereje. Ennek fölbomlasztása elfogadhatatlan. A családban érvényesül az egyén java. Ebből kiindulva létezik a közjó – mondja XVI. Benedek pápa. „A közjó az egyénekből, családokból, köztes csoportokból formált és társadalmi közösséggé egyesülő mindannyiunk java.” (Caritas in veritate) A keresztény politikus ezt nem hagyhatja figyelmen kívül.

Mint ahogyan az élet védelmét sem. Szent II. János Pál pápa, majd XVI. Benedek és Ferenc pápa erre hívta fel az EU törvényalkotóinak figyelmét a hozzájuk intézett beszédekben. Az élet védelme az emberi méltóság védelme. Ez minden embert megillet.

A Boko Haram kiszabadított túszai Nigériában (Wikimedia Commons)

EP-képviselőként gyakran szembesülök a vallásüldözés különböző formáival. Feladatunk a vallásszabadság előmozdítása világszerte. Ma a kereszténység a leginkább üldözött vallás.

A közel-keleti keresztények száma az üldözések miatt látványosan csökken,

 

és nehéz elfogadni, hogy Európa nagy része ezt közönyösen tudomásul veszi.

De az emberi méltóság más módon is sérül. Az EP fejlesztési bizottságának tagjaként ismerem az afrikai viszonyokat. Milliók nem jutnak hozzá az alapvető életszükségletekhez. Ivóvízhez, megfelelő élelmezéshez. Keresztényi felelősségünk, hogy ők is méltó módon élhessenek. Ne kelljen elhagyniuk szülőföldjüket.

Minden jóakaratú ember felteszi a kérdést: Tudunk-e együtt gondolkodni és munkálkodni? Nemcsak Európa egyes régiói, hanem a különböző hitben élő keresztények, hívők és nem hívők, keresztények és zsidók, keresztények és muszlimok?

Képesek-e a hitben élők hiteles válaszokat adni egy individualista, szekularizált világban?

 

Az erről való gondolkodás a cselekvés előszobája.

Samuel Palmtree triptichonjának központi része az üldözött keresztények oltárán a bécsi Ágoston-templomban (Wikimedia Commons)

Ha Isten nem kap helyet kap a nyilvánosságban, hamis emberkép körvonalazódik. Egyre szélsőségesebb ideológiák jelennek meg a politikai életben. A politikai közép, amely a legnagyobb terhet viseli az európai társadalomban, mindinkább kiüresedik. A keresztény értékek sokszor ennek a radikalizálódásnak a martalékává válnak.

Újra és újra hangoztatnunk kell: Isten és

az isteni erkölcs biztos viszonyulási pont. De Európa számos részén  ez egyre inkább elhalványul.

 

És erről nemigen lehet nyilvános vitát folytatni. A szélsőséges ideológiák képviselői értelmetlen felvetésnek tartják ezt. Istent marginalizálni akarják. A személyes beszélgetésekben Isten valósága mégis ontológiai kérdésként jelenik meg.

A keresztény politika jövője

Nagy a tétje a jövő évi európai parlamenti választásoknak.. Vajon hogyan alakul át az Európai Parlament politikai összetétele? Milyen ideológiák fogják uralni a terepet? „A negatív ideológiák virágzása sajnálatos módon tovább folytatódik” – írta XVI. Benedek pápa 2008-ban. Ez azóta sem változott. A keresztény politikának milyen szerep jut ilyen körülmények között a XXI. századi Európa formálásában?

A jövő kihívásai közé tartozik a nemzedéki kérdés. Milyen Európa elé nézünk?

Egyetlen országban sem pozitív a termékenységi mutató.

 

Más vonatkozásban: képesek vagyunk-e megőrizni ajándékba kapott környezetünket? Ma még meg sem fogalmazható kérdések várnak ránk a digitális világgal kapcsolatban. Nemcsak kérdések, hanem akár ismeretlen veszélyek is.

Milyen lehetőségünk van mégis Európa jövőjének formálására? Hogy a lelki források mindjobban felbuzogjanak. Akkor, amikor az ideológiák minden szégyenérzettel felhagynak – ahogyan Ferenc pápa fogalmaz a szélsőséges nézetekre utalva. Majd így folytatja: „Amit néhány évvel ezelőtt senki nem mondhatott ki anélkül, hogy ne veszítette volna el tekintélyét az egész világ előtt, az manapság a legdurvább módon, büntetlenül mondható ki néhány politikai tekintély számára.” (Fratelli tutti)

Hölvényi György (jobbra) az éves Interkulturális Dialóguson (EPP)

Az elmondottak után a magam számára is választ kell adnom arra, milyen lelki forrásokból táplálkozhat Európa a jövőben? Három keresztény útját látom ennek.

Először: helyre kell állítani az Istennel együtt élő, Krisztust követő civilizációt. Másodszor: ennek a civilizációnak befogadónak kell lennie.

Bizalomépítés, együttműködés, törődés.

 

Jézus Krisztus életével mindezt megjelenítette számunkra. Harmadik pontként egy ferences szerzetest idézek. Ő beszél a „jó kiszereléséről”. Mit jelent ez? Dicséret és biztatás által visszahozni az emberhez méltó jót. A bizalmatlanságra és emberi gyengeségre építő társadalom nem megy semmire.

Lesz-e helye a kereszténydemokráciának a XXI. században? És ha igen, milyen lesz? Több évtizedes tapasztalatom alapján állíthatom, hogy ez egy sokkal kisebb létszámú, de mégis meghatározó erejű,

akár a legkülönbözőbb felekezetekhez tartozó, de az égre tekintő emberközösségen múlik.

 

A hitben élőknek különleges társadalmi felelősségük van. Ma is ők alkothatják a megújult kereszténydemokrácia társadalmi bázisát.

Optimista vagyok, nem tehetek másként. Keresztény optimizmussal tekintek Európa jövőjére. Lelki erőforrásként pedig szem előtt tartom Ferenc pápa figyelmeztetését a remény fontosságáról. „A jó politika ötvözi a szeretetet a reménnyel, bízik a jóság tartalékaiban, amelyek (…) az emberek szívében vannak. Ezért a jogon és a személyek közötti párbeszéden alapuló hiteles politika mindig abból a meggyőződésből indul ki, hogy minden egyes nő, férfi és új nemzedék egy új, kapcsolatokra épülő, intellektuális, kulturális és spirituális világ létrejöttére irányuló remény hordozója.” (Fratelli tutti)