Rétvári Bence: Fontos a magyar lovasíjász-hagyományok őrzése

Rétvári Bence szerint a kormány számára fontos, hogy a magyar világbajnokokat adó lovasíjászat világbajnokságának Magyarország adjon otthont és hogy a fiatalok megismerjék a sportág hagyományait, sőt, büszkék legyenek rájuk.

A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, a KDNP alelnöke erről azon a csütörtöki sajtótájékoztatón beszélt, amelyen bejelentette, hogy jövő pénteken és szombaton a Kaposmérő melletti Kassai-völgy ad otthont a 7. lovasíjász vb-nek.

Hozzátette: az eseményen 16 ország képviselői vesznek részt, köztük Európából például Anglia és Franciaország, Afrikából a Dél-Afrikai Köztársaság, az arab világból pedig Katar és Szaúd-Arábia.  

Rétvári Bence kiemelte, hogy a magyar lovasíjászokat a világ több kontinensén is nagyon tisztelik. Felidézte, hogy a X. század idején sok hatalmi konfliktust, szomszédos országok, törzsek és nemzetségek közötti vitát a magyar lovasíjászok megjelenése befolyásolt, és akkoriban Magyarország egy tudatos külpolitikát építve az európai politikát is befolyásolni tudta.

Fontos, hogy őrizzük ennek a dicsőséges időszaknak az emlékét, a fiatalokat is megismertessük vele, elérjük, hogy erőt merítsenek belőle, sőt, legyenek büszkék a magyar történelemnek erre az időszakára

 

– indokolta az államtitkár, hogy a kormány miért támogatja erkölcsi és anyagi formában is a világbajnokság megrendezését.

Rétvári Bence kitért arra, hogy a kabinet éppen ezért tette a Lázár Ervin Program részéve tette a lovasíjász-hagyományőrzést. Így a fiataloknak lehetőségük nyílik arra, hogy színházi előadások, hangversenyek, cirkuszi előadások, vagy az őshonos állatfajok megismerésén túl akár huszár-, lovasíjász-, vagy más katonai hagyományőrző programokon vegyenek részt. Véleménye szerint ezáltal is lehet erősíteni a diákok magyarságtudatát, valamint hozzá lehet járulni a jövő lovas nemzedékének kineveléséhez.

A világbajnokság főszervezője Kassai Lajos, aki évtizedek óta foglalkozik a lovasíjász-hagyományok újjáélesztésével, mégpedig új, modern eszközökkel, de a régi elődök nyomdokain haladva. A sportág világbajnoka emlékeztetett rá, hogy az első vb-t 1994-ben rendezték meg a Kassai-völgyben, ahol jövőre már a 100. lovasíjász versenyre kerül majd sor. Kifejtette, hogy a lovasíjászat a harci művészetek sorába tartozik, Magyarországon olyannak számít, mint például Japánban a karate.

Ismertette, az idei vb-re 16 országból érkező 60 induló korok, nemek és stílusok szerint összesen kilenc kategóriában méri össze tudását, és mivel a hazai versenyzőknek 30 év előnyük van a világgal szemben, ezért arra számít, hogy a magyarok minden stílusban az összes dobogós helyet megszerzik. Mivel a Kassai-völgy egy fedett lovasíjász pályával is rendelkezik, ezért elmondása szerint az eső sem jelenthet akadályt a világbajnokság megrendezésében.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!