Szubszidiaritás a KDNP önkormányzati politikájában

A Kereszténydemokrata Néppárt Önkormányzati Tanácsának győri konferenciáján Dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke, a KDNP Országos választmányának elnöke megnyitó beszédében kiemelte, hogy az önkormányzás fogalma az elmúlt 30 év során a központi és a helyi szintek közötti hatalommegosztás talán legfontosabb demokratikus alapelvévé vált. Ez azonban csak akkor felelhet meg korunk kihívásainak és a kereszténydemokrata szubszidiaritás eszméjének, ha az önkormányzati munka nem csupán a helyi közösségek érdekeit képviseli, hanem a helyi szintről induló kezdeményezéseket is képes becsatornázni az országos politikába.


 

A KDNP Önkormányzati Tanácsának október 1-jei győri tanácskozásán két megnyitó beszéd hangzott el. Az elsőben Dr. Latorcai János, a KDNP Országos Választmányának elnöke, az Országgyűlés alelnöke a következő alapvetésekre hívta fel a jelenlévők figyelmét:

A XIX. századtól az egyházak társadalmi tanításának érvényre juttatása egyre fontosabbá vált az élet mindennapjaiban. Az ekkor születetett enciklikák a társadalom minden területét érintették, formálták a közgondolkodást napjainkig.   

A múlt században ezt a nemes hagyományt már nemcsak a pápai enciklikák folytatták, hanem a pápai állam egyes kongregációi is érdemben járultak hozzá a társadalom formálásához, egy megélhetőbb élet kialakításához. XVI. Benedek pápa még Joseph Ratzinger bíborosként, a Hittani Kongregáció elnökeként szorgalmazta, hogy a keresztény emberek vállaljanak állami és önkormányzati feladatokat a közjó megteremtése érdekében. A „Katolikusok részvétele és magatartása a politikai életben” című írásában így fogalmazott: „A keresztények az önkormányzati és képviselői választásokon való megjelenésükkel, az önkormányzati és politikai életben való részvételükkel és más módokon is segíthetik a közjót. A világi hívők mindenkor „keresztény lelkiismerettel” és az azzal megegyező értékekkel egyetértésben teljesítsék általános politikai kötelességeiket, gyakorolják sajátos feladatukat, hogy az evilági rendet keresztény módon átitassák.”
A rendszerváltás óta ez az állásfoglalás különösen fontossá vált, hiszen a közfeladatok megoldásának egyik legfontosabb területét az önkormányzati munka jelenti.  

Latorcai János

Az eltelt három évtized alatt az önkormányzás fogalma a központi és a helyi szintek közötti hatalommegosztás talán legfontosabb demokratikus alapelvévé vált, mely a gyakorlatban annyit jelent, hogy az adott helyi közösség saját ügyeiben önálló döntési jogosultsággal eljárva, függetlenül működik.

Az önkormányzatiság eszméje azonban nem korlátozódik csupán a települési önkormányzatokra, annál jóval átfogóbb fogalom, melynek - bizonyos szempontból - az egész társadalmat át kell hatnia.

Mi, kereszténydemokraták valljuk, hogy a társadalomnak a kisebb közösségektől a nagyobbak felé haladva kell felépülnie. Azt is valljuk, hogy ezeknek a családoktól kiinduló közösségeknek kellő szabadsággal kell rendelkezniük, mely azonban - szemben a liberális felfogással - nem jelentheti az állam alávetését az egyéni érdekeknek. Az önkormányzatiság kereszténydemokrata megközelítése ugyanis a szubszidiaritás fogalmának katolikus értelmezéséből fakad, amely szolidáris kapcsolatot feltételez az egyén és az állam között.

Ez a gondolatiság a Rerum Novarumban jelenik meg először, ahol XIII. Leó pápa az állam, a kisebb közösségek, valamint az egyén viszonyát az apa és családja közötti kölcsönös felelősségre épülő kapcsolatához hasonlítja.

Latorcai János

Nála jelenik meg először a szubszidiaritás elve is, mely végül a Quadragesimo anno kezdetű enciklikában kerül kifejtésre, amelyben XI. Piusz pápa már a XX. század követelményeinek megfelelő definíciója szerint a szubszidiaritás azt jelenti, hogy ha egy feladatot egy személy vagy közösség az érintettség okán helyi szinten meg tud oldani, akkor arról nem szabad magasabb szinten dönteni.

Mindezek szellemében kiemelkedő fontosságú az az önkormányzati munka, amely az alulról felfelé építkező társadalmi modell keretében nem csupán a helyi közösségek érdekeit képviseli, hanem a helyi szintről induló kezdeményezéseket is becsatornázza az országos politikába.  

Ahhoz, hogy mindez sikeresen működhessen, olyan megyei és helyi képviselőkre, valamint nem utolsó sorban polgármesterekre van szükségünk, akik szakmai felkészültségük mellett a hétköznapokban is hitelesen képviselik a politikai közösségünk által vallott kereszténydemokrata elveket és értékeket. Ez azért is kulcsfontosságú, mert a kisebb településeken, ismerve a jelöltek személyes érdemeit, sokkal inkább az emberek személyére, a nagyvárosokban viszont többnyire a jelöltek személyes ismerete híján jellemzően pártokra szavaznak.

Magyarország politikai térképét nézve elmondható, hogy Budapesten és néhány nagyvárosban ugyan lehet valódi munka nélkül, hangzatos kampányígéretekkel és az országos politikai témák felkarolásával választásokat nyerni, de hazánk többségében ez szerencsére nem elegendő. A vidék embere ilyen szempontból sokkal bölcsebb, a tettei és nem a szavai alapján ítéli meg a jelölteket. Az alapján, hogy számára milyen lehetőségeket biztosít a település, van-e munkalehetőség, virágosak, rendezettek-e az utcák, jó-e a közbiztonság, és nem utolsó sorban, hogy milyen fejlesztések valósultak meg vagy éppen maradtak el.

Latorcai János

Ez utóbbi szempont pedig rávilágít a szubszidiaritás kereszténydemokrata elvének arra az oldalára is, miszerint a döntések helyi szintű meghozatala mellett ugyanolyan fontos, hogy az országos politika is képes legyen támogatni ezeket a kezdeményezéseket. Most szerencsés helyzetben vagyunk, mert a szándék és a lehetőség találkozik. Kötelességünk ezt kihasználva együtt dolgozni annak érdekében, hogy az elmúlt 10 év eredményeire építve ne csak Európa egyik legbiztonságosabb, hanem legélhetőbb országává is tegyük hazánkat.

Ezek azok a gondolatok, amelyeket a közjó megteremtéséért való munkálkodás során egy kereszténydemokrata politikus sohasem téveszthet szem elől.

Végezetül tartalmas tanácskozást és hittel vállalt munkát kívánt valamennyi résztvevőnek.