Modern, költségtakarékos, feladatorientált önkormányzatiság kiépítése a cél

A helyi önkormányzatokról szóló törvényjavaslatot tárgyalta ma az Országgyűlés. Tállai András államtitkár expozéjában kiemelte, hogy a kormány célja egy modern, költségtakarékos és feladatorientált önkormányzatiság kiépítése. Az Állami Számvevőszék elnöke azzal érvelt, hogy az önkormányzati szektor megújítása nélkül nem lehet rendet tenni a közpénzügyek területén. Ezt követően az új szabálysértési törvényjavaslat általános vitájával zárult a parlament mai ülése.

A Jobbik és az LMP vezérszónoki felszólalásai után képviselői felszólalásokkal fejeződött be az új szabálysértési törvényjavaslat parlamenti általános vitája a péntek esti órákban. Az Országgyűlés jövő héten négynapos üléssel folytatja munkáját.

Jobbik: nem így kell rendet teremteni!

A Jobbik nem támogatja a kormány szabálysértési törvényjavaslatát, noha az ellenzéki párt szerint annak vannak elfogadható elemei. Staudt Gábor, a párt vezérszónoka felszólalásában úgy fogalmazott: nem tudják elfogadni, hogy az előterjesztés tiltja a "különböző nemzeti oldalhoz köthető szervezetek" közrendvédelmi tevékenységét. Mint mondta, "ez nem az az út, amivel rendet lehet teremteni", hiszen a jogszabályoknak "nem meghatározott csoportok megbüntetését kell jelentenie politikai szempont alapján". Az ellenzéki képviselő megjegyezte ugyanakkor, hogy nem feltétlenül tartják bajnak a szabálysértési bírságok emelését, illetve szintén a gyakorlattól függően üdvözlendőnek gondolják a pénzbüntetések közmunkával történő kiválthatóságát. Staudt Gábor kiemelte továbbá, hogy nem értenek egyet azzal, hogy a 48 órán belül elfogott szabálysértőket a tetten ért bűnözőkkel egyformán kezeljék.

LMP: a szabálysértési bírságok felemelésének nincs visszatartó ereje

Az LMP nem támogatja az új szabálysértési törvényjavaslatot, mivel a párt szerint az abban szereplő magasabb bírságoknak nem lesz bűnvisszatartó ereje. Dorosz Dávid, az LMP vezérszónoka szerint a kormánytöbbség, továbbra is "drága, eredménytelen és hatástalan" büntetőpolitikára fókuszál, amely az elmúlt másfél évben sem hozta meg a várt eredményt. Szabó Tímea, a párt másik vezérszónoka arra hívta fel a figyelmet, hogy az új szabályozás semmiféle bírói mérlegelést nem tesz lehetővé a pénzbüntetés szabadságvesztésre változtatása során.

Fidesz: a cél a hatékonyság növelése

Kocsis Máté (Fidesz) az expozét részben megismételve elmondta, hogy a cél egy hatékony, gyors eljárási lehetőség biztosítása, és az adminisztrációs terhet csökkentése. Kiemelte, hogy szigorodik és kibővül a szankciórendszer, megszűnik az eljárások párhuzamossága, és egyszerűsödik a most még szerteágazó szabálysértési hatósági rendszer.

Párttársa, Demeter Zoltán felszólalásában arra tért ki, hogy az elmúlt 8 év gondolkodása "átitatta" a közgondolkodást azzal, hogy a szabályok nem azért vannak, hogy betartsák őket. Üdvözlendőnek nevezte a szabálysértési visszaesés fogalmi rendszerét, és közölte: megteremtik annak a lehetőségét, hogy akár a helyszínen is felelősségre lehessen vonni. Azt kezdeményezte, hogy folytassanak ismeretterjesztő programokat, hogy az emberek tisztában legyen azzal, mi számít szabálysértésnek.

Zsiga Marcell (Fidesz) úgy fogalmazott: az emberek "biztonságban akarják tudni a csirkéjüket", és rendet akartnak a közutakon is. Úgy vélte, a szabálysértések számát vissza kell szorítani, hogy a "nagybetűs rend" minél szélesebb körben valósulhasson meg.

MSZP: több ponton előre mutató a javaslat

A szocialista Bárándy Gergely felszólalásában több előremutató pontra is felhívta a figyelmet. Mint mondta, jó, hogy pontosan szabályozzák a szabálysértésekre vonatkozó rendelkezéseket, és jó szemléletváltás az, hogy 20 ezerről 50 ezer forintra emelik a bűncselekményi értékhatárt. Hozzátette: ez az eljárások gyorsításának legcélravezetőbb módja. Elmondta ugyanakkor azt is, hogy egyes pletykák szerint ezzel akarja a Fidesz "kozmetikázni" a bűncselekmények statisztikáját, mert így szabálysértésnek minősül majd több eset, az elkövetések száma viszont nem csökken. Kontrát Károly államtitkár az általános vitában elhangzottakra úgy reagált: a rendszer attól lesz költséghatékony, hogy csökkentik az eljárási időt és egyszerűsödik az eljárás. Hozzátette, a közlekedésbiztonság terén sok tennivaló van még.

Ezt követően az elnöklő Latorcai János az általános vitát elnapolta, majd lezárta a parlament ötnapos ülésének utolsó ülésnapját. A képviselők hétfőn folytatják a munkát.

A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló törvényjavaslat hat órás időkeretes vitájába kezdtek a képviselők az Országgyűlésben délután.

Kormány: hatékony, gyors és költségkímélő rendszert vezetnének be

Kontrát Károly, a Belügyminisztérium államtitkára expozéjában azt mondta, olyan eljárási rendszer alakítanának ki, amely hatékony, gyors és költségkímélő eljárást biztosít, a szankciórendszer pedig a mostaninál szigorúbb és sokrétűbb lehet. Az új szabályozás célja az államtitkár elmondása szerint az, hogy védjék a törvénytisztelő embereket és nagy hangsúlyt fektessenek a megelőzésre. Ezt áttekinthető szabályokkal, egyszerű és gyors eljárással és hatékony végrehajtással kívánják elérni.

Az államtitkár kifejtette, egyes területeken szigorítják a szankciórendszert, de ez csak lehetőség és nem kötelező érvényű, mert nem a büntetés, hanem a megelőzés a cél. Hozzátette, hogy kiterjesztik a három csapás intézményét, így a fél éven belüli harmadik szabályszegés után elzárással lehet szankcionálni. Ugyanezt a rendszer a közlekedési szabálytalanságoknál is bevezetik. Az új rendszer lehetőséget biztosíthat arra is, hogy egyes esetekben a felelősségre vonásra még a helyszínen, vagy legkésőbb 30 napon belül lehetőség legyen. Az elévülés szabályai nem változnának, a törvény elfogadása esetén 2012. április 15-én lépne hatályba.

Fidesz: a törvény a jogállamiság alapvető feltétele

Farkas Zoltán, a Fidesz vezérszónoka a jogállamiság alapvető feltételének nevezte a törvényt. Hangsúlyozta, hogy meg kell szüntetni az alapvető jogi anomáliákat és precíz szabályozással kell eleget tenni az európai elvárásoknak. A politikus kijelentette, abban érdekeltek, hogy a jogkövető magatartás erősödjön az országban, mert a polgárok az anyagi jóléthez hasonlóan fontosságot tulajdonítanak a közrendnek és a köznyugalomnak. A választópolgárok által joggal elvárt szigorítás mellett fontos, hogy a szabálysértések területén is rend legyen - jelentette ki.

Felhívta a figyelmet, hogy egy-egy település lakosainak szubjektív biztonságérzetét a nagy számban előforduló, gyakran csak csekély súlyú események határozzák meg. A statisztikából idézve közölte, hogy 2010-ben a rendőrség 513 ezer, az önkormányzatok pedig több mint 200 ezer szabálysértési esetet regisztrálták. Éppen ezért a tervezettel növelni akarják a szabálysértési eljárások hatékonyságát - tette hozzá. Azt is elmondta, hogy a törvényjavaslat, a jogsértések megelőzésének érdekében a jelenleginél szigorúbb és bővebb szankciórendszert vezet be.

A tervezet másik céljaként a költséghatékony eljárások felépítését említette, a jogszabály a jövőben ezért is helyezi előtérbe a helyszíni bírságokat. Végül kijelentette, hogy egy olyan rendszert szeretnének kiépíteni, amelynek során nem kizárólag az elzárás, hanem a közérdekű munkára való átváltás dominál.

MSZP: a Fidesz rendpártiságának bibliája születhet meg

Az MSZP szerint a Fidesz "akarnok rendpártiságának bibliája" születhet meg az új szabálysértési törvény elfogadásával. Harangozó Tamás, a szocialista párt vezérszónoka úgy fogalmazott, a kormány a második világháború előtti módszereket felelevenítve, nyers erővel próbálják elfojtani az egyenlőtlenségből, szegénységből eredő feszültséget. Az ellenzéki képviselő szerint ezen folyamat betetőzése a szabálysértési törvény elfogadása lesz.

Harangozó Tamás elfogadhatatlannak nevezte, hogy az előterjesztés alapján a legkisebb szabálysértés után is lehetőség lesz közérdekű munkára kötelezni a szabálysértőket. A szocialista politikus emellett nyomatékosan arra kérte a kormányoldalt, hogy abból vegye ki a fiatalok elzárásának lehetőségét, hiszen az az egész társadalom számára káros lehet.

Mint mondta, a javaslat "szörnyszülött" szankciórendszerével "elviselhetetlen vegzálást" okoz majd az autós társadalom számára. Harangozó Tamás úgy gondolja, a hajléktalanok kriminalizálása az elmúlt időszak "legbetegebb előterjesztése", amely szerinte "aberráltsága" mellett ráadásul annyi pénzbe is kerülne az adófizetőknek, amennyiből országos szinten rendezhetővé válna a hajléktalan ellátás.

KDNP: csökkenhet a szabálysértések száma

A KDNP biztosra veszi, hogy az új szabálysértési törvényben alkalmazott rendelkezések elfogadásával csökkenhet a szabálysértések száma Magyarországon.

Stágel Bence, a kereszténydemokraták vezérszónoka azt mondta: az előterjesztés törvényerőre emelkedése után az egyes településeken élő biztonságérzete növekedhet, és az "összességében rendezett, kiszámítható, hatékony szankcionálással a megelőzés elve is érvényre juthat a szabálysértések terén". "A szocialistákkal ellentétben mi a rend, és nem pedig a rendetlenség országát kívánjuk építeni" - fogalmazott a kormánypárti képviselő.

A kormánypárti politikusok a változtatás szükségessége mellett érveltek, az ellenzéki képviselők viszont nemcsak az átalakítás irányával, de sok esetben annak konkrét rendelkezéseivel sem értettek egyet az önkormányzati törvény parlamenti vitájában.

KDNP: a tervezet a falurombolást szeretné megállítani

Michl József (KDNP) arról beszélt, hogy a kormány az ellenzéki kijelentésekkel szemben pont a falurombolást szeretné megállítani, amelyet az előző kormányok elkövettek. A KDNP emellett módosítani szeretné a tervezetet, hogy ne indulhasson polgármesternek, vagy képviselőnek az, akinek korábban büntetőügye volt.

A Jobbik az aprófalvak védelmében

Zakó László (Jobbik) felszólalásában az aprófalvak érdekeiben emelt szót. Szerinte a hivatalok és az ügyintézés központosításával erősödnek a nagytelepülések és kiürülnek a kisebb falvak. Az ellenzéki politikus hiányolta a törvénytervezetből az önkormányzati képviselők visszahívhatóságát és annak rögzítését, hogy csak magyarul zajlanak az önkormányzati testületi ülések.

A Fidesz-KDNP kész korrigálni a hibákat

Vigh László (Fidesz) azt emelte ki, hogy nagyon nehéz olyan törvényt hozni, amely minden érintettnek megfelel, hiszen nagyok a különbségek a különböző települések igényei és lehetőségei között. A kormánypárti politikus szerint ez a törvény alkalmas arra, hogy megerősítse az önkormányzatokat és megtartsa eddigi erényeit is.

Szűcs Lajos (Fidesz) a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének elnökeként is felszólalva leszögezte: az elmúlt években 180 milliárd forintot vontak ki a rendszerből, amit annak ellenére nem sikerült kigazdálkodni, hogy az önkormányzatok 60-70 milliárdot meg tudtak spórolni. Hozzátette: a törvény eredményeként az önkormányzatok megtisztult feladatokkal, tiszta finanszírozással az emberek érdekében tudnak majd dolgozni.

Tasó László (Fidesz) szerint tisztázni kell, hogy melyek az állam feladatai és mit vár el azokért cserébe. A kormánypárti képviselő elmondta: nem várnak ellenzéki támogatást a javaslathoz, de nem is szükséges, mert bár lehet, hogy lesznek benne első körben olyan intézkedések, amelyek nem sikerültek jól, de a Fidesz-KDNP frakciószövetség kész korrigálni.

MSZP: a fideszes polgármesterek álljanak a sarkukra!

Lamperth Mónika, az MSZP képviselője azt mondta, a Fidesznek igaza van abban, hogy át kell alakítani az önkormányzati rendszert, ugyanakkor ennek irányával nem értett egyet. Szerinte a javaslat az "orbáni hatalomkoncentráció célját akarja szolgálni" és elveszi azokat eredményeket és sikereket, amelyek a fideszes polgármesterek elértek. "Álljanak a sarkukra és ne hagyják!" - tette hozzá.

Fidesz: a kormány szövetséget ajánl az önkormányzatoknak

Gelencsér Attila (Fidesz) azt mondta, hogy a szocialisták és a többi ellenzéki erő azt védi, hogy minden maradjon úgy, ahogy korábban volt. Szavai szerint ezzel a forráskivonást és a szankció nélküli mulasztásokat óvják. Kijelentette, hogy a kormány viszont szövetséget ajánl a megyéknek és a települési önkormányzatoknak.

Jobbik: a javaslat számtalan sebből vérzik

Magyar Zoltán (Jobbik) furcsának találta azt a kijelentést, hogy pártjuk, amelyik ebben a ciklusban lett a parlament tagja, abban lenne érdekelt, hogy fenntartsa a korábban fennálló rendszert. Hangsúlyozta, hogy a Jobbiknak éppen az az érdeke, hogy véget vessen az elmúlt húsz éves "maszatolásának". Annak a véleményének is hangot adott, hogy a javaslat "számtalan sebből vérzik".

MSZP: a törvénnyel a vidéket is tönkreteszik

Pál Tibor (MSZP) sajnálatosnak nevezte, hogy az önkormányzatokat, mint önálló hatalmi ágat a Fidesz saját politikai térnyeréséhez használta fel. A politikus véleménye szerint a törvénnyel a kormánypártok nemcsak a kistelepülések önkormányzatait, de magát a vidéket is tönkreteszik. Hozzátette, ahelyett, hogy egy helyi közösség működne a településeken, helyi adókat lehet majd kivetni.

Fidesz: 2002-2010 között véglegesen legyengítették az önkormányzatokat

Kiss Attila (Fidesz) hangsúlyozta, hogy 2002 és 2010 között végletesen legyengítették az önkormányzatokat. A politikus hozzátette, hogy egy szabályozáson normális esetben is változtatni kell húsz évente, egy ilyen időszak után pedig mindenképpen. A képviselő úgy fogalmazott, hogy évek óta folyamatosan csökkentek a települések forrásai. Hangsúlyozta, hogy a települési vezetések az utóbbi időszakban több száz új feladatot kaptak, miközben a Gyurcsány- és a Bajnai kormányok több mint 600 milliárd forintot vontak el tőlük. "A dilettáns Gyurcsány-kormány addig machinált a közigazgatási feladatokkal", amíg megszűnt a törvényességi felügyeletük az önkormányzatok felett - mondta.

Jobbik: kidolgozatlan a jogszabály fővárosi része

Staudt Gábor (Jobbik) elvileg jónak és támogathatónak tartotta azt az elképzelést, hogy az önkormányzatoknak is szerepet kell játszaniuk a közbiztonság fenntartásában. Egyúttal viszont aggályainak adott hangot, hogy a javaslattal esetleg a rendőrséget akarják a háttérbe szorítani, illetve ha nem sikerül fenntartani a közrendet, akkor ezt a kormányzat a települések vezetéseinek számlájára tudja majd írni. Kidolgozatlannak nevezte a főváros és a kerületek kapcsolatát szabályozó részt és nem látta alátámasztva azt, hogy a jogszabály hatékonyabbá teszi a rendszert.

Balczó Zoltán levezető elnök ezt követően elnapolta az önkormányzati törvényről szóló általános vitát.

A Jobbik országos tiltakozóakciót indít, ha a kormánytöbbség elfogadja a helyi önkormányzatokról szóló törvényjavaslatot, míg az LMP az önkormányzatok kivéreztetésének nevezte a tervezetet az általános vitában a parlamentben.

A Jobbik országos tiltakozóakciót indít, ha elfogadják az önkormányzati törvényt

Apáti István, a Jobbik vezérszónoka bejelentette: pártja országos tiltakozó akciót indít a javaslat elfogadása esetén. Elmondta, mindent meg fognak tenni a kistelepülések önállóságának megvédése érdekében, a törvényes kereteken belül a hajlandóak a "legmesszebbmenőkig elmenni". Szerinte a javaslat a magyar települések kétharmadának halálos ítélete, így kijelenthető, hogy a pénzügyi szempontok győzedelmeskedtek a vidéki emberek érdekei, a szakmai szempontok és a józan ész felett. Megjegyezte: ha egy balliberális kormány terjesztette volna be a javaslatot, akkor "Szijjártó Péter nem győzne sajtótájékoztatót tartani", Orbán Viktor és a Fidesz vezető politikusai pedig teljes joggal mindennek lehordanák a javaslat előterjesztőit. Úgy fogalmazott: a súlyos betegséget nem úgy kell gyógyítani, hogy a betegre célzott lövéseket adnak le, a 2000 fő alatti településeket pedig "szitává lövik".

Kétezer magyar település elsorvasztása, a magyar vidék elnéptelenítése, az önrendelkezés maradékainak felszámolása - Hegedüs Lorántné, a Jobbik másik vezérszónoka így összegezte a javaslat várható hatásait. Nincs pénz, ez az egyetlen rendező elv, amit a törvényben felfedezhetünk - fogalmazott a politikus, aki szerint a javaslat annyit sem ér, mint a papír, amire nyomtatták, "veszélyes hulladékként kell kezelni". Hegedüs Lorántné a javaslat visszavonására szólította fel a kormányt, ugyanakkor jelezte, hogy a Jobbik 150 módosító indítványt nyújt be.

LMP: ez az önkormányzatok kivéreztetésének törvénye

Szilágyi Péter, az LMP vezérszónoka azt mondta, a javaslat az önkormányzatok kivéreztetésének törvénye, kiüresíti az önkormányzatiságot, ellehetetleníti a kistelepüléseket, tömeges iskolabezárásokat készít elő, konzerválja és súlyosbítja a főváros és a kerületek kaotikus viszonyát, fenntartja a korrupció és a mutyik világát, a megyei önkormányzatok vagyonának elvonásával pedig "milliárdos ingatlanbizniszt" készít elő. Az LMP tiltakozik az alapfokú oktatás állami kézbe vétele ellen - mondta utalva arra, hogy kiszivárgott hírek szerint a kormány 533 általános iskolát szüntetne meg. Emlékeztetett arra, hogy a Fidesz ellenzékben védelmezte a falvakat, a kispostákat, a falusi iskolákat és önkormányzatiság elvét, de szerinte most kiderült, hogy nem gondolták komolyan.

Schiffer András, az LMP másik vezérszónoka azt mondta, a helyi önrendelkezés szabadsága helyett a javaslat azt teszi lehetővé, hogy "döbrögik zárt ajtók mögött mutyizhassanak". Mint mondta, a polgármester vagy a csökkentett számú képviselőtestület alkotmányos korlátok nélkül közösségi együttélési szabályokról rendelkezhetne, így az ott élők totálisan kiszolgáltatottak lesznek a helyi kiskirályoknak. Hozzátette: amíg a képviselőtestületek zárt üléseken mutyizhatnak, addig a polgárok nincsenek abban a helyzetben, hogy ellenőrizhessék és beleszóljanak a helyi politikába.

Kolber István: központosít és bizonytalanságot teremt az önkormányzati törvény

Kolber István független képviselő - az MSZP-ből kivált politikusok által alapított Demokratikus Koalíció tagja - azt mondta: a javaslattal csökken az önkormányzati autonómia, a helyhatóságok gazdálkodási önállósága, emellett a javaslat központosít, államosít és bizonytalanságot hoz. Hozzátette: romlik a falvakban élők helyzete, hiszen az iskolákat államosítják, a polgármesteri hivatalok megszűnnek. Szerinte a javaslat legnagyobb vesztesei a megyei önkormányzatok, mert feladataikat és vagyonukat is át kell adniuk az államnak.

Fidesz: az önkormányzatok érdeke, hogy kötöttebb gazdálkodást írnak elő

Láng Zsolt, a parlamenti szakbizottság fideszes elnöke azt mondta: sértő, hogy ellenzéki képviselők falurombolással vádolják a kormányoldalt, amikor változtatni akar a "recsegő-ropogó" önkormányzati rendszeren. Kifejtette, az évek óta egyre nehezebb helyzetben lévő önkormányzatok érdekét szolgálja, hogy átláthatóbb, kötöttebb gazdálkodást, szigorúbb ellenőrzést írnak elő nekik. Szólt arról, a problémákat jelzi, hogy a 3200 önkormányzat közül nagyjából kétezer kért támogatást az önhibájukon kívül hátrányos helyzetű településeknek fenntartott alapból. Kitért arra, hogy a fűtetlen Pest megyei iskolák ügye is világossá tette, hogy a megyék helyzetén változtatni kell, és az államnak át kell vennie feladatokat.

MSZP: hatalomkoncentráció lesz, de nem jut több pénz az intézmények működtetésére

A szocialista Lukács Zoltán arról beszélt, hogy a megyei intézmények állami átvételétől nem lesz több pénz azok működtetésére. Ráadásul - tette hozzá - az állam úgy vállalja át a megyei önkormányzatok 180 milliárd forintos adósságát, hogy ennek többszörösét veszi el a vagyontárgyak államosításával. Elmondta, hogy a Magyar Progresszív Intézet kimutatása szerint a megyei jogú önkormányzatok és a fővárosi kerületek adóssága az elmúlt évben 386 milliárdról 450 milliárdra forintra nőtt, ezek nagy többségét pedig a kormánypártok vezetik. Ugyanakkor hozzátette, hogy bár a kormány 3200 önkormányzatot akar "megregulázni", az adósságállomány 95 százalékát nagyjából száz település adóssága adja össze. Lukács Zoltán kifogásolta azt is, hogy a javaslat megerősítené a kormányhivatalokat, ezzel hatalomkoncentrációt téve lehetővé.

A fideszes Kósa Lajos azzal az ügyrendi javaslattal élt, hogy módosító javaslatokat a jövő csütörtöki ülésnap végéig lehessen benyújtani. Ennek elfogadásáról hétfőn a napirenddel együtt dönthet a Ház.

Az MSZP vezérszónoka a települési önkormányzatiság végét jósolta, a kereszténydemokrata Habis László pedig a helyi közösségeket támogató képviselőtestületek szükségességét hangsúlyozta az önkormányzati törvény parlamenti vitájában.

MSZP: ha elfogadják a törvényt, véget ér az önkormányzatiság kora

Botka László a szocialisták vezérszónoka azt mondta, nehéz a benyújtott javaslat mellé állni, és aki ezt megszavazza, az polgármesterből saját települése felszámoló biztosává válik. A magyar önkormányzatiság felszámolása és a települések jogfosztása a javaslat - summázta. Nem is igazán törvény, még kerettörvényként sem értelmezhető, az látszik belőle, hogy nem tudják mit akarnak, miből, de ezt a nagy semmit nagyon akarják - vélte. Új és magasabb helyi adók, romló közszolgáltatások, távolabbi ügyintézés vár a polgárokra - mondta a szocialista politikus, hozzátéve: véget ér az önkormányzatiság kora, ha elfogadják a törvényt.

A javaslat az önkormányzatiság minden elemét korlátozza, és nagyon sok esetben, szubjektív, politikai, kormányzati döntésekhez köti, hogy egy település közügyeiben mit tehet. Az önkormányzatok iskolafenntartó szerepe megszűnik - kifogásolta, hozzátéve: az iskolák az önkormányzatoknál vannak a legjobb helyen, és a gazdasági fejlődés legfontosabb elemi feltétele egy városban annak oktatási rendszere. Szólt arról is, hogy az összes adósságból az önkormányzatok tartozása alig több mint 5 százalék, ennél másfél év alatt a Matolcsy-féle gazdaságpolitika jóval több kárt okozott - fogalmazott. A magyar önkormányzatiság és települések védelmében vonják vissza a javaslatot - szólított fel végül az ellenzéki képviselő.

Tóth József másik vezérszónokként azt kifogásolta hogy nem ismert a feladat és hatáskör felülvizsgálatának eredménye. Kiemelte: meg kell határozni mi a közszükséglet, mi a közszolgáltatás, és azt ki végzi. Azt javasolta, hogy hagyjanak kellő időt az indítvány megvitatására, szerinte ágazati törvények nélkül nincs önkormányzati törvény. Bírálta a javaslatot, mert az szerinte szűkíti az önkormányzati jogok védelmének garanciáit, a közfeladatok körét, indokolatlanul bővíti az állami szerepvállalást, ugyanakkor az önkormányzatokat az állam szolgálóleányává silányítja, szűkíti a saját bevételeket, csupán végrehajtási feladatokat fogalmaz meg az önkormányzatok számára, és ellehetetleníti a kistelepüléseket.

KDNP: a helyi közösségeket támogató önkormányzatokra van szükség

A kereszténydemokrata Habis László azt hangsúlyozta, hogy a településeken élőkhöz közelálló, a helyi közösségeket támogató önkormányzatokra van szükség. Hozzátette, hogy olyan módon kell bővíteni a törvényben foglalt feladatokat, hogy azok elősegíthessék a helyi gazdaság fejlődését. A feladatok körét a KDNP kiegészítené az ivóvízellátással, a csatornázással és a szennyvíztisztással, miközben fontos jövőbeni feltételnek tartotta az önkormányzati gazdaság erősítését. Hangsúlyozta, hogy miközben minden településnek vannak kötelező feladatai, a kistelepülések érdekében szükség van a differenciált feladatellátás rendszerére is.

A főváros és a kerületek viszonyában világos és egyértelmű szabályozását sürgetett. Példaként hozta fel, hogy a főútvonalak, a kiemelt közparkok és közterületek üzemeltetése valamint fejlesztése a fővárosi önkormányzat feladata, de ezek ellátásában a későbbiekben részt vehetnek az önkormányzati rendészeti szervek is. Hangsúlyozta, hogy az önkormányzatokat továbbra is érdekeltté kell tenni abban, hogy saját bevételeket keletkeztessenek. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján nem tartható fent, hogy az önkormányzatoknak széles körű és tartós működési hiányai legyenek - mondta a képviselő. A fenntarthatósági kritériumok hangsúlyozása mellett kitért arra is, hogy biztosítani kell számukra az új típusú finanszírozási megoldások lehetőségét.

Habis László, aki felhívta a figyelmet arra, hogy a törvény számos területen új megnevezéseket javasol, meggondolandónak nevezte, hogy csak a szükséges és ésszerű mértékben változtassanak. A jelen és a jövő kulcskérdésének nevezte az önkormányzatok törvényességének biztosítását. Hangsúlyozta, hogy a jogszabályban az alapvető kérdéseket kell tisztázni, miközben meg kell oldani, hogy a kormányhivatal elegendő időt adjon a településeknek a szükséges korrekcióra.

A kormány célja egy modern, költségtakarékos és feladatorientált önkormányzatiság kiépítése - mondta Tállai András államtitkár a helyi önkormányzatokról szóló törvényjavaslat általános vitájában, míg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke azzal érvelt, hogy az önkormányzati szektor megújítása nélkül nem lehet rendet tenni a közpénzügyek területén.

Tállai: átalakul az önkormányzati rendszer

A kormány célja egy modern, költségtakarékos, feladatorientált önkormányzatiság kiépítése, amely érvényre juttatja a választópolgárok önkormányzáshoz való kollektív jogát, ugyanakkor szigorúbb kereteket ad az önkormányzati autonómiának - mondat Tállai András, önkormányzati államtitkár. Az önkormányzatok jelenlegi helyzetét értékelve azt mondta: az elmúlt 21 év nagyfokú önkormányzati önállóságának ellenére folyamatosan szűkült finanszírozás, az önkormányzatok egyre nehezebben tudták teljesíteni a számukra meghatározott közszolgáltatásokat.

Az államtitkár közölte: az eddig kötelező önkormányzati feladatként megjelenő alapfokú oktatást a jövőben főszabály szerint az állam látja majd el, az egészségügyben pedig az alapellátással kapcsolatos feladatok maradnak az önkormányzatoknál, a járó-és fekvőbeteg-ellátás viszont állami feladat lesz. Mint mondta, a törvényjavaslat alapján a megyei önkormányzatok egészségügyi, szociális, oktatási és kulturális intézményfenntartói feladatai 2012. január 1-től átkerülnek az államhoz, a megyei önkormányzatok a továbbiakban kötelező feladatként a területfejlesztést, és területrendezést látják el.

Hangsúlyozta: a javaslat célja a működési hiány megszüntetése, ennek érdekében feladat alapú támogatási rendszert hoz létre. Ebben a rendszerben az Országgyűlés a helyi önkormányzatok kötelezően előírt feladataihoz támogatást biztosít, a helyi önkormányzatokat megillető működési célú bevételek és a takarékossági szempontok figyelembevételével. Tállai András szerint meghatározó jelentősége van az önkormányzatok gazdálkodásában a saját bevételeknek, amelyeket az önkormányzat által kivethető adók jelentenek.

Domokos László: az önkormányzati szektor megújítása nélkül nem lesz rend a közpénzügyekben

Domokos László az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke felszólalásában elmondta: csak különösen fontos ügyekben szokott szót kérni az Országgyűlésben és szerinte az önkormányzati rendszer átalakítása ilyen, ugyanis "az önkormányzati szektor megújítása nélkül nem lehet rendet tenni a közpénzügyek területén". Az ÁSZ-elnök hangsúlyozta: az önkormányzati középszint adóssága jelentősen nőtt az elmúlt években, a nagyobb városok többsége devizaalapú kötvényeket bocsátottak ki, ezeket pedig időről-időre ki kell fizetni, ami hatással van az államadósságra is. A hitelfelvételnek több oka volt: így például az előző kormányok alatti megszorítások, az állami támogatások csökkentése és az uniós források önerő igénye.

Domokos László szerint olyan jogszabályt kell alkotnia a kormánynak, amely csökkenti az önkormányzati adósságkorlát szabályozásából adódó korlátokat. Emellett az ÁSZ javasolja a kormánynak, hogy "támasszon szigorú követelményeket a központi támogatások nyújtásánál, kérje számon ezek esetleges nem teljesülését és érvényesítse az önkormányzati felelősséget ezen a téren". Domokos László javaslatot tett egy olyan pénzügyi konstrukció létrehozására, amely segíti az önkormányzatokat  fizetési kötelezettségeik és forrásaik közötti összhang megteremtését, valamint egy olyan szabályozásra, amely kötelezi a hitelfelvevő önkormányzatokat a visszafizetés forrásaik megjelölésére és előteremtésére.

Fidesz: részletesebben szabályozza a hatásköröket a törvény

Kósa Lajos, a nagyobbik kormánypárt vezérszónoka arról beszélt, hogy az önkormányzati rendszer a rendszerváltás egyik sikertörténete, az elmúlt húsz év azonban olyan tapasztalatokat hozott felszínre, amelyek indokolják a rendszer újragondolását. Kifejtette: az elmúlt években egyre száradt ki az önkormányzati rendszer a finanszírozás szempontjából. 2010-re több száz új feladata és hatásköre volt az önkormányzatoknak, támogatásuk ugyanakkor a 2002-es szintre csökkent, 2006-tól pedig a forráskivonások oda vezettek, hogy az önkormányzatok eladósodottsága a duplájára nőtt. Ha csődbe mennek, összeomlanak, mögöttük a felelősséget az állam viseli - fűzte hozzá a kormánypárti politikus, és azt mondta, nem lehet elvitatni, hogy az önkormányzati eladósodásnak valamilyen mértékben gátat kell szabni.

A kormánypárti politikus hangsúlyozta: a javaslat kitér arra, hogy hitelfelvételnél, adósság esetén az élet normális működéséhez szükséges mértékben hagyják meg az önkormányzatok szabad döntési kompetenciáját, de amikor az látszik, hogy baj van, akkor legyen lehetősége az államnak azt mondania, "ez így nincs jól". Az önkormányzatiság alapjait rögzíti, 3200 rendkívül tarka önkormányzati működést érint a javaslat, ami a hatáskörök szabályozását tekintve részletesebb az eddigieknél - emelte ki. Falurombolásról beszélni merő ostobaság - mondta a közös hivatalok létrehozására kitérve, és hozzátette: minden magyarországi településnek lesz önkormányzata, polgármestere. Kósa Lajos kiemelte: az ésszerűsítés irányába tesznek fontos lépéseket, anélkül, hogy az önrendelkezés jogát korlátoznák.

A fideszes politikus azt mondta: letettek egy javaslatot, de  nem tévedhetetlenek, egy sor ügyben nyitottak, és várják az indítványokat, "még a szocialistáktól is". Példaként említette a hatáskörök kérdését, mint jelezte, a hajléktalanügyi kormánybiztos például azt mondja, hogy alapfeladatok közé kell emelni a hajléktalanok ellátását. Szerinte ez egy jó javaslat, és meg kell fontolni, hogy ez visszakerüljön a törvénybe.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!