Svájc és a drávaszögi Kopács két, Krisztusért égő szívű női bizonyságtevője a jászolbölcsőnél találkozik egymással Betlehemben. Lélekben. És Krisztus Jézus feltétlen, mindenek fölötti szeretetében. A jó húsz évvel korábban született svájci Rappard Dóra (1842-1923) az egyik, aki Málta szigetén az angol sátormisszióban dolgozó édesapja közelében látta meg Isten napvilágát, s rá emlékeztet ma is például a Bethánia Mozgalom Fénysugarak c. éves lelki traktátusa vagy a Boldog öregkor c. kiadvány. Meg számos lelki ének, ami szívében és hitében fogant. Másik a magyar református „paraszt prófétanő”, ahogyan őt elnevezték, Borkó Julianna (1869-1947). Borkó István kopácsi törzsökös magyar parasztgazda leánykájaként látta meg a fényt. Ma karácsonyi előkészületünkben e két, evangélikus, illetve református indíttatású női bizonyságtévő gyöngybetűi és lelki üzenetei vezetik gondolatainkat Betlehem Gyermekéhez és Urához.
Írta: Dr. Békefy Lajos, a KDNP PM külügyi titkára
RAPPARD DÓRA több evangéliumi énekszöveg és dallam szerzője. Édesapját 1846-ban
jeruzsálemi evangélikus püspöknek nevezték ki. Éveken át tartott lelki küzdelme értéktelenségével, míg 1858-ban megtér, s megváltozik élete. Fénysugárba kerül a szíve. Krisztus világosságába. Később házasságot kötött Karl Heinrich Rapparddal, a svájci Chrischona Zarándokmisszió elöljárójával, akivel Alexandriában ismerkedett meg. Tíz gyermekük született. Ő lett az intézet lelki anyja, sok női konferencia szervezője és vezetője. Több ezer lelkigondozottja volt, akiknek bibliai bölcsességben és hitben fogant lelki tanácsokat, útravalókat, indításokat adott. Nagyszerű szellemi adományait alkotásaiban, Krisztust és a kegyelmet magasztaló énekekben és nevelői munkájában fejezte és fejtette ki. Ő maga visszafogott, alázatos, de mindig szolgálatkész volt. Magnificatos lélek. Ezen a karácsonyelőn a Krisztusban kapott kegyelemről szóló gyönyörű lelki énekét idézzük fel.
CSAK A KEGYELEM
Támasz nincs velem - csak a kegyelem.
Semmi más nem tart meg engem,
mint törött mankó hagy cserben,
s csak a kegyelem marad énvelem.
Mit érek magam? Mind haszontalan
amit tettem és elértem;
Megrontotta bűnöm, vétkem.
Védő nincs velem - csak a kegyelem.
Isten jósága, Jézus halála,
Szentlélek-adta új élet -
más nem adhat békességet
nékem idelenn! - Csak a kegyelem.
Boldog, ki bűnnel győztes harcra kél.
megtisztul Jézus vérében,
győz a Bárány erejében
s zengi szüntelen: Csak a kegyelem...
Ahogy sebzetten, észrevételen
őz rejtőzik sűrűségbe,
roskadok le Hozzád térve,
s gyógyír nincs velem - csak a kegyelem.
S bár az ős gonosz támad, ostoroz -
kárt lelkemben hogyan tenne!
Betakar Isten kegyelme!
Csak az van velem! - Csak a kegyelem.
És ha fájdalom terhét hordozom,
ha sötét, mély völgybe érek,
ott is kísér tiszta fényed.
Más fény nincs velem. - Csak a kegyelem.
Hadd énekelem: Csak a kegyelem!
Elég életre, halálra,
elérni örök hazámba!
Elég szüntelen. Csak a kegyelem.
Mindenkor. Ma is, itt is, és mindenütt. Múltban, jelenben, jövőben. S földi létünk minden Karácsonyán….
BORKÓ JULIANNA (1869-1947) élete Kopácstól Kopácsig tartott, azaz külsőleg soha nem hagyta el nagyobb messzeségre szülőfaluját. De lelkileg hatalmas utat járt be. Zarándukat. A drávaszögi Kopácson született, parasztcsaládból. 16 évesen férjhez adták. Korán özvegyen maradt, előbb kétéves kislánya, majd 21 éves fia halt meg váratlanul. A nagy bánattól szívbajt kapott. 1906 karácsonyán három hívő asszony kopogott be hozzá, az ő bizonyságtételük nyomán jutott hitre. Csodálatos változásokon ment át, még szívbaja is meggyógyult. Csakhamar bejárta a környező falvakat és mindenütt beszélt az élő Jézus Krisztusról. Tudott a nép nyelvén beszélni, ezért bizonyságtételei átütő erővel hatottak.
Férjhez adása idejére így emlékezik: “Nem is vettem észre, s már 16 éves vagyok, és miként a kertész tavasszal a kicsiny virágot átülteti, úgy engem is, Atyám, a Te jóságos kezed áthelyezett a családi élet boldog, édes kertjébe. Te mondottad: Nem jó az embernek egyedül lenni, és amidőn az első emberpár kezét egymásba tetted, megáldottad őket, mondván: gyümölcsözzetek és sokasodjatok. És valóban úgy van, mert akiket a Te áldásod kísér e paradicsomba, sok örömvirág nyílik a tisztakeblűek számára. És ezt az áldást hogy írjam le, mely engemet is lépten-nyomon kísért. Uram, adhatsz-e nagyobb örömöt, mint midőn az anyaság érzését adod? Midőn hamar, egy és fél évre egy kedves gyermekkel (fiú) ajándékoztál meg. Óh, milyen boldogság, mily végtelenül drága gyümölcs. Az asszony méhének gyümölcse jutalom, azt mondja az Írás. Uram, ezt a jutalmat én anélkül kaptam, hogy szerettelek és szolgáltalak volna téged.” Előbb kétéves kisleánya hal meg hirtelen. Jajgatás és mély gyász tölti be a fiatalasszony szívét. Egyetlen napi betegség után, 21 éves korában meghal a kedves fiú, fiatal özvegyet és egy kimondhatatlan bánatú összetört szívű édesanyát hagyva hátra. “Megkövülten, némán és könnyek nélkül néztem, hogy mi történt. Nem akartam elhinni, hogy valóság” – írta szívszaggató fájdalmáról.
1906 karácsonyát írtak. Azon az estén eltűnt szívéből a fekete bánat, a mély gyász, és helyébe kibeszélhetetlen édes érzés szállott. Nem érezte többé árvának magát. Úgy érezte, vele van Valaki. Ezt írja erről az estéről visszaemlékezésében:
“Óh, te boldog karácsonyest, mi voltál te nékem? Ezt én nem tudom leírni. Úgy éreztem magamat, mintha valami mély álomból kezdenék felébredni. Úgy a szívembe nyilallt az a gyönyörű ének: Nyílj meg szívem, lásd meg jobban… Óh, kedves vendég nálam szállj! - s már sóhajtottam is: Jöjj be hozzám… Én lelkemnek rejtekébe, zárkózz emlékezetébe! S éreztem, amint felpattant dacos szívem zárja és hidegségét elárasztotta valami túlvilági béke és melegség. Könnyzápor között kísértem elmémmel az éneket: A mennyei magas égben Istennek dicsőség légyen, Ki szent Fiát küldé értünk, Hogy megváltónk lenne nékünk.”
Borkó Julianna azon a karácsonyi éjszakán a Bölcsőre nézett, amelyben az van, aki elveszi a világ bűneit. És az a bölcső elfelejttette vele azokat a koporsókat, amik miatt gyász volt az eddigi élete. Megértette az Üzenetet. 1906 karácsonyán ezt érezte, ezt tudta meg Borkó Julianna: Jézus szeret! És elindult feléje, most már a hit útján, hogy az övé legyen és szolgáljon neki, míg tart e földi élete. Szabó Lajos lelkipásztor megrendítően írta meg élete történetét A Dráva-szögben könyörög valaki címmel. Megtudjuk belőle egyebek között, hogy a kopácsi bibliakör vezetőjeként maga köré gyűjtötte a helyi, hasonló sorsú nőket. A kis kör tagjai közösen imádkoztak, együtt énekeltek, olvasták a Szentírást, a szövegeket pedig Borkó Julianna, ez az egyszerű parasztasszony értelmezte. Később a maga szerkesztette dallamokra, illetve meglévő zsoltárdallamokra 300–350 (!) református éneket szerzett, amelyeken az egyházi énekhagyomány mellett a népköltészet hatása is felfedezhető. Verseiben bibliai – ó- és újtestamentumi – történeteket is feldolgozott. A Dráva-szögben népszerűvé vált énekei kéziratos formában terjedtek, s jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy a délvidéki magyarság között megerősödött az egyház. Példája nyomán számos helyen, elsősorban kisebb falvakban bibliaolvasó körök szerveződtek. Kéziratban maradt hagyatékát (Énekeskönyv; Halotti énekek; Önéletrajz) a kopácsi református egyház őrizte 1991-ig, amikor a délszláv háborúban az anyag nagy része megsemmisült. A kopácsi református temetőben nyugszik, halálának évfordulójáról a helyiek kezdeményezésére a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház évente megemlékezik. Síremlékét 2008-ban felújították. Buzgóság c. könyvecskéjét 1928-ban adták ki, ezzel a címoldali „ajánlással”: Énekek, melyeket Isten dicséretére, a saját és testvérlelkek építésére és gyönyörködtetésére részben összegyűjtögetett, részben szerkesztett B. J., majd Erdőkertesen, 2004-ben jelent meg, szerkesztette, sajtó alá rendezte Hamarkay Ede és Keresztes Dániel. Karácsonyi énekei közül most ezt idézzük, s hívjuk elő bizonyságtételes, Krisztusban szép életét az elmúlás ködéből:
Óh, nagy napja szent örömnek!
Óh, nagy napja szent örömnek!
Változz napjává hitemnek,
Hogy Jézus hozzám betérjen:
Benne éljek, Bennem éljen.
Jézust e föld várva-várta,
Míg egét Isten kitárta.
És Fiát küldötte hozzánk,
Hogy a mennyben csatlakoznánk.
E csudát én, melyet értem
Tőn az Isten, bár nem értem,
Hallom lelkem szózatában:
Szeretet van e csudában.
Nagy szeretet, mely lehajlik
a Földhöz, mely bűnben zajlik,
Hogy azt újra vonja vére
Árán Atyja kebelére.
Örvendj Sion, jön királyod,
Újjászülni e világot:
Tiszta szívvel menj elébe.
Mert Atyjának jön nevébe.
Te, ki emberképet öltesz,
Ki mindent üdvvel betöltesz,
Hadd imádjon minden elme,
Téged, béke Fejedelme.
Egynek bűne által estünk.
Egy Közbenjárót kerestünk.
Ő az, Ő az, hála, hála,
Nem győz a bűnnek halála.
Hozsánna zeng az egekben,
Angyal ajkak énekében,
Mely álomból életre költ.
Hozsánnától zengjen a föld!
