Kétségtelen, hogy főként az európai kapitalista „fenevad”, a gyarmatosítás és az ipari forradalom által felkeltett nyers és fékezhetetlen nyereségvágy a világ sok helyére exportálta a bibliaellenes, valójában nem keresztyén „ökológiai bántalmazás” attitűdjét, magatartásformáját. Ezzel együtt pedig a valóságos korjelenséggé váló káros, mert kóros környezeti világnézeti és magatartásformákat. Ennek ellenére azt le kell szögeznünk, hogy a keresztyénség nem csak ilyen negatív példákat ösztönzött és exportált. Kétségtelen, hogy az ökológiai bántalmazás őstextusának, mások szerint a kolonializáció parancsának tartották évszázadokon át az 1Mózes 1,28 ezen részét: „…töltsétek be a földet, és hajtsátok uralmatok alá! Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és a szárazföldön mozgó minden élőlényen!”. (Érdekességként jegyezzük meg, hogy ebben a dominancia/uralmi hajlandóságot erősítő fogalmazásban a „hajtsátok uralmatok alá” eredeti szövegében a héber kabash, a görög katakürieüszate és a latin dominate szerepel az alávetés értelmében, illetve a radah, valamint az arkhete és a dominamini, az uralkodni vmi/vki fölött, kontrollálni jelentéssel).
Viszont egy fejezettel később, az 1Mózes 2,15-ben ezt olvassuk: „Fogta tehát az Úristen az embert, és elhelyezte az Éden kertjében, hogy művelje és őrizze azt”. Ezt az igehelyet nevezzük, tekintjük az ökológiai védelem Magna Chartájának, ami teljességgel ellentétes az ökológiai bántalmazás és a kolonializáció, meg a környezet kizsákmányolásának több évszázados, de leginkább újabbkori szemléletével, törekvéseivel. Ez az édeni, első isteni öko-szövetségkötés az, mely tartalmánál fogva mindmáig meghatározó és programadó a keresztyénség számára. A művelje szó a héberben az abad, aminek jelentésárnyalatában benne van az is, hogy amit művelek, azt szolgálom is, a szógyökkel a későbbiekben jelzi az Írás a Messiás ószövetségi előképét, Ebed Jahvet az Ézsaiás 42-ben, az Úr szolgáját. Görög kifejezés a művelésre az ergadzeszthai, megmunkálni jelentésárnyalattal, ahogyan azt a latin operatetur is érzékelteti. Az emberi kultúra is a megműveléssel, a fizikai, majd szellemi munkával függ össze. Az őrizze parancs szava a héberben a shamar, őrizni, vigyázni, gondozni értelemben, görög megfelelője a fülasszein, latin megfelelője a custodiret.
Luther, Kálvin – a búzaszem csodájától az Istennek éneklő madarakig
Való igaz, amint azt az encyclopedia.com szócikk írója megjegyzi, hogy bár az öko-teológia viszonylag új iránya a teológiai gondolkodás fejlődésének, mégis gyökerei a természet keresztyén értelmezésében igencsak mélyek. A protestáns teológiában is, hiszen Luther, meg Kálvin szintén gyakran adtak hangot természetcsodálatuknak, aminek alapja, hogy a természetben Isten csodálatos, nagyságos alkotásait látták. Kálvin János genfi reformátor (1509-1564) úgy fogalmazta meg ezt a Keresztyén Vallás Rendszerében, az Institutio-ban, hogy a világ minden részén és részletében, a mennyben és a földön láthatjuk felírva Isten erejének, hatalmának, jóságának, bölcsességének dicsőséges ragyogását. Még a kis énekes madár is Istenről dalol, az állatok is felismerik, a világ elemei félik Őt, a hegyek visszhangozzák nevét, a folyók és a patakok Feléje tükröződnek, s még a füvek és a virágok is Őreá mosolyognak.
Luther Márton (1483-1546) wittenbergi reformátor Isten dicsőségét ismerte fel az egész teremtettvilágban és ennek sok csodájában. „Ha egyszer igazán megérted a búzaszemet, szinte valósággal elájulsz az ismerettől” – írta. Ádám és Éva a bűneset előtt „közös asztalról” étkezett az állatokkal. Mindkét reformátor theocentrikusan, Isten-központúan szemlélte az ember interakcióit a természettel. Isten és az Ő igazságossága nagyon is valóságosan szab határt az emberi büszkeségnek, gőgnek és arroganciának. A teremtett világban parányi az ember, s ez a nagyságrendileg tőlünk sokkal hatalmasabb valóság, a természet először is és mindvégig a Teremtőhöz tartozik. Mi, emberek csak időleges mandátumot, megbízást kaptunk arra, hogy „műveljük és őrizzük” azt. Mindkét reformátor számolt Isten közvetlen jelenlétével a jelenvaló világban, a természetben, ahogyan Luther kifejezte: „benne, vele, alatta”. De számoltak azzal is, hogy majd új égnek és új földnek kell jönnie, amikor az ember nyomorúságát nyögő természet is megszabadul a rothadandóságtól.
És Bakonybél, Szent-kút?
E helyről írta az erdőn túli tájak, Transylvania, Erdély szülötteként Kányádi Sándor:
„Áldozóhely volt. Szentély. Pogány templom, később keresztény. Mutatja még egy-két mohos darab a hajdani falakat. Most csak hely. Fű, fa és bokor tenyészget csöndjében. Élni akar. Lábod ősi ösvényre ismer. Akármikor jössz, itthon van az Isten.”
(Kányádi Sándor: Folytonosság)
Ezért is mennek, megyünk sokan oda.
(Folytatjuk)
Írja: Dr. Békefy Lajos PhD, a KDNP PM külügyi titkára
