Kétségtelenül jelentős esemény volt szeptember végén, október elején Genfben, az Egyházak Világtanácsa (=EVT) központjában, illetve kutatóintézetében, Bossey-ban, hogy sor került magas szintű találkozóra a keresztyén és az iszlám világ képviselői között. Több megbeszélés folyt ez idő alatt, melyeken a résztvevők a vallásközi párbeszéd és együttműködés lehetőségeivel foglalkoztak. Az idei főtéma ez volt: „Az integrált világért”. A megbeszélésen részt vett Dr. Ahmad al-Tayyeb professzor, főimám, az al-Azhar al-Sharif sejkje, a Muszlim Vének Tanácsának vezetője, továbbá az Egyházak Világtanácsa és tagegyházai néhány vezető képviselője, és ökumenikus partnerszervezetek, így a Lutheránus Világszövetség küldötte is. A főimám előadást tartott ezen a címen: „Vallási vezetők felelőssége a világbéke elérésében”. Amint a fenti kép is mutatja, a főimámot Dr. Olav Fykse Tveit lelkész, az EVT főtitkára köszöntötte. Mint minden ilyen találkozással kapcsolatban, az alapvető kérdés: kinek használ, s konkrétan, mit visz előbbre? (Forrás: http://www.reformiert-info.de/16218-0-8-14.html, http://www.oikoumene.org/de/press-centre/news/resources/documents)
Közös nyilatkozat – tudjuk miről – de kihez? – S ki veszi még komolyan a szavakat?
A közös keresztyén-iszlám kommüniké szavai szerint a genfi tanácskozás résztvevői kötelezik magukat arra, hogy a vallási közösségek közötti gyakorlati együttműködést folytatják. A nyilatkozatban így fogalmaznak: „A találkozó sürgős elvárásként fogalmazta meg a békét és ebben a tekintetben kiváltképpen a vallások szerepét, főként azokét, akik ezekben vezetői felelősséget hordoznak. Továbbá azoknak a szervezeteknek a fontosságát, amelyek vallási területen működnek a békekultúra megteremtésén és megbékélést elősegítő tevékenységet folytatnak. Ábrahám gyermekeiként abban egyetértünk, hogy az emberiség arra teremtetett, hogy közösen vegyék ki részüket a szeretet, az együttérzés, a béke és irgalmasság, továbbá az őszinteség és az igazság előmozdításából”.
Szép és igaz szavak. Mégis azonnal álljunk meg egy szóra. Kétségtelen, hogy a mai világpolitikai helyzetben, amikor az iszlám egyszerre mutat fel imádkozó, hívő muszlim százmilliókat, de ugyanakkor dzsihadista, Iszlám Államos kőkemény brutalitást is, kérdés: megelégedhetünk-e egy ilyen szinte gyermeki kívánsággal azok részéről, akik mégis csak az iszlám világ és a keresztyénség jelentős kiválóságai és képviselői? Ha egészen konkrét lépések nem követik a tiszteletre méltó és nemes elhatározást, ki veszi majd komolyan az ilyen nyilatkozatokat és találkozókat? Félő, hogy a szavak csak írott betűk maradnak, s az egész nemes kezdeményezés megmarad valamilyen vallásdiplomáciai légüres térben. Miért írjuk ezt? Hiszen mindenki tudja, hogy a helyzet sokkal véresebb, fájdalmasabb annál, hogy elég, kielégítő lehessen ilyen nyilatkozatok megfogalmazása. Október 2. előtt véres és kegyetlen terrorakciók történtek Allah nevében, akinek képviseletében a tiszteletre méltó főimám, sejk, s neki válaszolva az EVT és partnerszervezeteik képviselői állást foglaltak, nyilatkoztak. Igen, a béke kultúráját kell létrehozni a 21. században a fegyverek barbárságával szemben, de milyen úton-módon? És mikor? Mert minden elhalasztott perc és lehetőség vissza nem térő nagy esély elvesztése! Ez a kérdések kérdése. Kétségtelen, a genfi találkozás reménykeltő kezdet lehet, meg az is, hogy jövőre tervezik Kairóban folytatni a dialógust. De elég a beszéd, párbeszéd, s elég, ha csak Egyiptom relációjában működik ez? Ropogó fegyverek és templomi lefejezések kontextusában – ez és ennyi tényleg elég?
Már Madrasah és Madrid is előbbre járt, mint Genf…
Mire gondolok? Csak két eseményt említek, de lehetne és kellene többet is. Hogy mennyire nem elég a vallásdiplomáciai térben való kommüniké, előadás, azt jól mutatja több korábbi és sokkal határozottabb kezdeményezés. Például: 2014. szeptember 27-én a németországi MADRASAH szervezet, amit az iszlám oktatás és kultúraközi párbeszéd céljából hoztak létre, 120 iszlám tudóssal a világ sok országából és iszlám teológiákról nyílt levelet írt az Iszlám Állam akkori teológiai főideológusának és vezetőjének. Ebben a Korán versei (szúrái) alapján 20 tételben utasítják el azt a „bűncselekményt” (ezt a szót használták), amit az iszlám, sőt Allah nevében az Iszlám Állam brutális fegyveres akcióival elkövet. Vagy: 2015. április 19-én Madridban kiadták azt a nagyon határozott, egyértelműen fogalmazó ún. MADRIDI MANIFESZTUMOT, amit ott (Madridban) a keresztyének elleni genocídiumról tartott konferencia végén fogalmaztak meg, és amelyben a közel-keleti és más országok vezető egyházi személyiségei egyebek között ilyeneket írtak: „Elítéljük minden formáját az erőszaknak és a háborúnak, amit Isten vagy valamely vallás nevében folytatnak. Feltárunk minden bűnös visszaélést, amit olyan terrorista csoportok követnek el, mint a Boko Haram, az Iszlám Állam, az Anszar im-Sharia, az Al-Quaida vagy mások...
Elítéljük a dzsihadista csoportok kriminalista tevékenységét, melynek során a vallási türelemmel visszaélve, durván megsértik az emberi jogokat, gyilkosságokat követnek el, a közel-keleti kisebbségeket kínzásoknak vetik alá, életüket, tulajdonukat, vallásszabadságukat megsemmisítik, legyenek keresztyének vagy muszlimok.”
Kérésükkel, felszólításukkal az ENSZ-hez, az EU vezetéséhez és az Arab Ligához fordultak: „Biztatjuk a különböző országok kormányait, hogy erőteljesen küzdjenek a terrorizmussal, s arra kérjük a nemzetközi államközösséget, hogy ebben a küzdelemben halogatás nélkül vegyenek részt, hiszen az egész emberiséget veszélyeztetik. Kérjük az Arab Ligát, egyértelműen ítéljen el mindenfajta heves támadást és bűncselekményt, amit vallási okok miatt követeknek el a terrorista csoportok.”
És még egy nagyon fontos passzus a Madridi Manifesztumból: „Elvárjuk, hogy a felelős médiák és hírügynökségek igazsághoz hű és objektív információt tegyenek közzé a vallási okok miatti üldözés áldozatairól. Arra kérjük a hírközlő szerveket, ne takarják el a valóságot, hogy a népirtás okait megérthesse a közvélemény.” Tehát voltak, vannak erőteljes, egyértelmű, határozott példák!
Akarni kell, ami lehetséges: szembemenni a félelemkeltéssel
Már régen megtanultuk, hogy ha ugyanazzal a szájjal igent és nemet mondunk, abból semmi sem lesz. Vagyis inkább nyögve nyelős igenlés, esetleg halvány nem. Aztán igazodjék el az ember! Teológusként meg Kálvintól azt is megtanultuk, hogy „amíg nem lehetséges az, amit akarunk, addig azt kell akarnunk, ami lehetséges!”. Évtizedek óta figyelem az ökumenében is a minimáliás gondolkodás vírusfertőzését: ünnepeljük, hogy egyáltalán vagyunk, hogy egyáltalán ez vagy az lehetséges. Már a találkozó létrejötte is nagy esemény. Szégyellnivaló minimáliák… Biztosan ilyeneket kell ünnepelnünk, szeretnünk? Gondoljunk bele: minden találkozásban sokkal több van, mint ami azokból legtöbbször megszületik. Csak kicsivel több bátorság kell(ene). A hadszíntéren a mosolydiplomácia öngyilkos fegyver. És ma a világ újabb és újabb hadszíntereket produkál – naponta. Elnézem e genfi találkozó fényképeit. Keresztyén oldalon mosoly, még ha kényszeredett is kicsit. Muszlim oldalon komorság. Azaz félelem mindkét oldalon. Kitől? Mitől? Biztosan nem Allahtól, nem Istentől. Emberektől? Úgy tűnik, igen. Először meg kellene tanulni, s tudni a saját fóbiánkkal és a másikban élő, elültetett, manipulált fóbiákkal szembenézni. És erről beszélni is.
Mert különben úgy járunk Genf, Bossey ellenére, s ezeken messze innen és túl, ahogyan az algériai francia író, Boualem Sansal, az idén megjelent „2084 – a világ vége” c. döbbenetes könyv írója nyilatkozta egy interjúban: „Az iszlám terroristák tisztában vannak azzal, hogy a Nyugatot nem tudják katonailag legyőzni, csak egyelten eszközük van, a félelemkeltés. Ehhez értenek, s ezzel akarják Európát összezavarni, megosztani a társadalmat, s akkor az majd magától össze fog omlani.” Valóban félelemkeltően félelmetes. De elég ezt megállapítani?!
Az események által feldobott labdát le kell ütni!
Hát nem a vallások, s így a népek közötti béke megmentése a célja a vallásközi párbeszédeknek, jelesül a keresztyén-iszlám párbeszédnek is? Nem ezt célozta meg Genf és Bossey október elején is, meg a főimám, s a főtitkár is? De az első konkrét lépés ebben az irányban nem a félelem letörlése lenne arcokról, fotókról, szívről, szavakról? Valahogy ez az eltökéltség, ennek jeladása hiányzik nekem az egyébként nagyon tisztességes és minimális reményt keltő közös nyilatkozatból… Némi reményt kelt bennem, amikor így fogalmaznak: a vallásközi együttműködés az extrémizmus leküzdésnek eszköze, ám ez így mégis túl általános! Konkrétan ki, mire gondol? Csak a jövőre, a 2017. márciusra kitűzött folytatólagos konferencia céljai között szerepelnek olyanok, amelyek már ma is hallatlanul égetőek. Így például: azok biztatása, akik spirituális felelősséget viselnek, hogy működjenek együtt a megfelelő állami grémiumokkal és szervekkel, hogy a vallások bemutatása a közvéleménynek és a vallási képzés javuljon. Így a mai kommüniké. A holnapról. És a máról? Mintha a mostani genfi csúcs papírja kissé papírsúlyú maradt volna és döntéshalogató. És a labdát, amit a történelem és napjaink történelmi, vallási, terrorista erői feldobnak, bizony még a vallásközi párbeszédben is le kell ütni. Különben mást és mással ütnek – le, ki, szét! Az ilyen találkozók „ütője”, eszköze a sokkal konkrétabb és célirányosabb fogalmazás, fellépés, közös stratégia és az azonnaliság kellene legyen! Halogatni nincs idő. Ha egy feldobott labdát elengedünk, büntetőpontot gyűjtünk magunk ellen, mások pedig „mérkőzéslabdát” gyűjthetnek be saját győzelmi esélyükhöz… Mert az integrált világban vagy a halálerők, vagy az életerők integrálódnak és integrálnak! S ebben a vallásoknak, felekezeteknek, hiteknek, mint kultúraformáló erőknek helyükön kell állniuk, állandó küzdő készenlétben, állandó megfelelési készenlétben, állandó cselekvési készenlétben…Másra nem lesz, nem marad időnk!
Írta, az idézeteket fordította: Dr. Békefy Lajos, a KDNP Protestáns Műhely külügyi titkára
