A hallgatói ösztöndíj-szerződés egyetlen pontja sem mondja ki a felsőoktatási hallgatók „röghöz kötését”. A köznyelvi kifejezés, és maga a szerződés egy európai szintű, kifejezetten előnyös konstrukció a felsőoktatásba belépő hallgatók számára.

A hallgatói szerződés határozatlan időre jön létre, melyben az állam vállalja a hallgató képzésének megfelelő arányú finanszírozását. A hallgatói ösztöndíj-szerződésben a hallgató vállalja, hogy legfeljebb a képzési idő másfélszeresén belül oklevelet szerez, illetve valamikor az oklevélszerzést követő 20 évben az állami ösztöndíjas formában folytatott tanulmányi idő kétszereséig magyar joghatóság alatt álló munkáltatónál társadalombiztosítási jogviszonyt eredményező munkaviszonyt létesít, vagyis hazai munkavégzést vállal.

Ezzel a hallgató vállalja, hogy állami ösztöndíjas képzésben mentesül a képzés költségeinek megfizetése alól. Ez Európában egyedülálló kedvezményt jelent, olyan előnyt, amellyel a legszegényebbeknek is lehetőségük van költségek nélkül belépni a felsőoktatásba és részt venni abban.

A sokat hivatkozott nyugat-európai „bezzegországok” közül legalább hat olyan ország van, amely jelentős mértékű tandíjat ró a beiratkozó hallgatókra: számos helyen több száz, az Egyesült Királyságban vagy Észak-Írországban pedig több ezer eurónyi költséget tesz ki a tandíjteher a jelentős megélhetési költségek mellett.

De nem csak a nyugat-európai országok sújtják tandíjjal a hallgatókat. Romániában, Szlovéniában, Litvániában, Lettország és Észtországban is súlyos, ezer eurót is meghaladó tandíjat kell annak fizetni, aki részt akar venni a felsőoktatásban.

A hallgatói szerződésre számos példa mutatkozik az Európai Unió tagállamaiban. Az Egyesült Királyságban szerződéses viszony a hallgató és a felsőoktatási intézmény között áll fenn, állami ösztöndíjat pedig egyes, államilag meghatározott szakokon tanuló hallgatók kapnak.