Kereszténydemokrata közösségünk jelenlegi vezetői emlékeztek a 20. századi magyar kereszténydemokrácia meghatározó alakjára

A Nemzeti Sírkert kereszténydemokrata parcellájában hajtott fejet március 5-én a KDNP és a Barankovics Alapítvány vezetése Zoltán bátyánk sírjánál.

Semjén Zsolt és Latorcai János a KDNP nevében rótta le tiszteletét

Semjén Zsolt a KDNP elnöke, Latorcai János az Országos Választmány elnöke, valamint Mészáros József a Barankovics Alapítvány Kuratóriumának elnöke és kereszténydemokrata közösségünk képviselői imával és koszorúval tisztelegtek Kovács K. Zoltán emléke előtt.

Mészáros József, a Barankovics Alapítvány kuratóriuma elnökének főhajtása Kovács K. Zoltán sírjánál

Felidézték áldozatos szervezői, pártépítői szolgálatát, mely nélkül ma nem teljesíthetné be a Kereszténydemokrata Néppárt, alapítójától, Barankovics Istvántól kapott küldetését.

Bagdy Gábor, Budapest kereszténydemokrata főpolgármester-helyettese is fejet hajtott a sírnál

 Kovács K. Zoltán (1924. március 27. – 2008. március 5.) politikai pályájának három korszaka volt: az 1947-es Országgyűlés, az emigráció évei, majd pedig a rendszerváltozástól 2008-ban bekövetkezett haláláig terjedő időszak. Az 1947-es Országgyűlésbe a Demokrata Néppárt, egyben a parlament legfiatalabb képviselőjeként került be. 1949 februárjában emigrációba kényszerült, ahol előbb Salzburgban Barankovics István titkáraként, majd Németországban Zoltán Károly néven évtizedeken keresztül a Szabad Európa Rádió munkatársaként és a kereszténydemokrata mozgalom aktivistájaként dolgozott. 44 emigrációban eltöltött év után tért vissza Magyarországra, ahol meghatározó szerepet játszott a rendszerváltás utáni magyarországi kereszténydemokrácia szervezésében. Számos maradandó műve és meghatározó közéleti szerepe mellett Kovács K. Zoltán a Barankovics István Alapítvány létrehozója volt.

                                                                   Kovács K. Zoltán (1924-2008)

10 éve hunyt el Kovács K. Zoltán

Nehéz óriások mellett élni – legyenek bár termetre kisebbek –, de mégis felemelő. Nehéz, mert árnyékukban jobban látjuk saját esendőségünket, kicsinységünket, ugyanakkor felemelő, mert nagyságuk viszonyítási pont a minket körülvevő zűrzavarban, iránytű számunkra, mely segít elkerülni a tévutakat.

Zoli bácsira bátran mondhatjuk: erkölcsi és szellemi értelemben óriás volt, egy példa ember, egy küldetéses ember, egy hétköznapi értelemben vett szent ember.

Szerényebb családi körülmények közül indult és ez biztosan hozzájárult egészen kivételes érzékenységéhez mások nehézségei iránt. A mosonmagyaróvári piaristánál érettségizett és ezt követően a városban folytatta agrártanulmányait is, melynek végeztével tanársegédi állást kapott. Kínálkozott ekkor számára egy komoly egyetemi karrier lehetősége, de az isteni gondviselés más irányt szabott pályájának. Az agráriumtól azonban sosem szakadt el, a Szabad Európa Rádió szerkesztőjeként, műsorvezetőjeként elsősorban agrárkérdésekkel foglalkozott és jó néhány színvonalas, tudományos igényű írást publikált ebben a tárgykörben.

Az életét meghatározó váratlan fordulat a Demokrata Néppárt 1947-es kiváló szereplésének volt köszönhető. A kommunista diktatúra árnyékában, a kommunisták választási csalása mellett senki sem várta a Barankovics-párt ilyen mértékű előretörését. Ők maguk sem. Mosolyogva idézte fel, hogy éjszaka zörgették meg az ablakát a hírrel: ő is bejutott még a megyei listáról a parlamentbe. A Magyar Országgyűlés legfiatalabb képviselője lett, parlamenti felszólalásaiban mezőgazdasági kérdésekkel foglalkozott. A frakcióban magát egy Eszterhás György fémjelezte pragmatikus csoporthoz tartozónak tekintette. Megdöbbentőek voltak elbeszélései az egyre inkább teret hódító diktatúra hétköznapjairól. Az ÁVH folyamatosan és jól láthatóan követte őket. A kommunikáció szinte lehetetlenné vált, a frakciótagok egymás előtt sem mertek nyíltan beszélni. A korszak egyik ellenzéki képviselője fogalmazta meg az akkori időkre: „Aki politikusi pályára lép, az ezt az akasztófa árnyékában teszi.”

„Emigrációba nem megy, hanem kényszerül az ember” – írta Barankovics István és így volt ezzel Kovács K. Zoltán is. Bécsben kötött házasságot élethosszig szeretett feleségével, Timaffy Etelkával, Etelka nénivel.

Ausztriában Barankovics István titkáraként tevékenykedett, majd Németországba, Münchenbe a Szabad Európa Rádióhoz vezetett útja. Zoltán Károly néven évtizedeken át vezette a Parasztnépfőiskola műsorát és gyakran szerkesztett, vezetett vallási műsorokat is.

Közélet iránti érdeklődése, szervezőkészsége megmaradt, sőt kiteljesedett az emigrációban. Jelentős szerepet játszott a külhoni magyar kereszténydemokrata szervezetekben, elsősorban Közi-Horvát Józsefhez és természetesen a később az Egyesült Államokba távozó Barankovics Istvánhoz kötődően.

Többször részt vett az EUCD, az Európai Kereszténydemokrata Pártok Uniójának kongresszusain. Jelentős tanulmányai jelentek meg a Rómában kiadott, a vele közeli barátságot ápoló, Békés Gellért által szerkesztett Katolikus Szemlében. Fontos szerepet játszott a Pax Romana mozgalomban is, lelkes szervezője volt a mozgalom húsvéti tanulmányi heteinek, többször maga is előadott ezen alkalmakkor.

Ha fájdalmas, lélekpróbáló döntés volt is a kényszerű emigráció, nemkülönben nehéz választás volt a hazatérés is. Előbb kétlaki életet élve, majd hamarosan végleg haza költözve Zoltán bátyánk már az elején bekapcsolódott a KDNP újjászervezésébe. Zoli bácsi hazaérkezése után csak feladatokat vállalt, nem kért képviselői helyet, nem kért párt tisztséget, nem kért javadalmazást.

Sokoldalú műveltsége, tapasztalata, szervezőkészsége az újrainduló KDNP-t számtalan területen segítette. Nyelvtudása, külföldi ismertsége hozzájárultak a párt nemzetközi kapcsolatainak kiépítéséhez. Bécsben többek között Karcsai Sándorral, Szakolczai Györggyel folytattak sikeres tárgyalást a testvérpártok képviselőivel. A külügyi mellett részt vesz a mezőgazdasági szakbizottság munkájában és ezekben a témákban a párt szakpolitikai programjainak kidolgozásában. Rendszeresen szervezi a KDNP sajtótájékoztatóit, írja sajtóközleményeit. Elindítja és szerkeszti a párt lapját, a Hírlevelet.Részt vesz a helyi szervezetek alapításában, szervezésében elsősorban szűkebb pátriájában Mosonmagyaróváron, Győrben és a környező kistelepüléseken. Fáradhatatlanul járja az országot, tart előadásokat vidéken.

Talán egyik legjelentősebb tevékenysége a Barankovics István Alapítvány (BIA) megalapítása, szervezése, vezetése volt. Zoli bácsi komoly támogatást szerzett az BIA számára, elsősorban a német testvérszervezetektől a Konrad Adenauer és a Hanns Seidel Alapítványoktól. Saját könyveivel megteremtette az alapját a BIA könyvtárának. Számos a kereszténydemokráciával és annak hazai valamint nemzetközi történetével foglakozó könyv kiadását segítette elő ötletadóként, szerkesztőként, szerzőként.

Meg kell állnunk egy pillanatra az alapítvány névadójánál.  Kovács K. Zoltán mindent megtett azért, hogy Barankovics István személye ne merülhessen feledésbe és a KDNP őrajta keresztül vállalja a történelmi folytonosságot. E sorok szerzőjével együtt kötetbe rendezte és kiadta Barankovics István összegyűjtött írásait. Ő volt az ötletgazdája, hogy a KDNP alapítson egy rangos kitüntetést, a Barankovics Emlékérmet, melyet számos kiemelkedő egyházi és világi személyiség kapott meg azóta, köztük Orbán Viktor miniszterelnök.

Kovács K. Zoltán külön kiemelt hangsúlyt helyezett az utánpótlás biztosítására. „Nagy öregként” rendkívül jó viszonyt ápolt a KDNP fiatal és még fiatalabb generációival. Mindig szoros kapcsolata volt a párt ifjúsági szervezetével. Az általa támogatott fiatalok közül mára számosan kerültek magas pozícióba a politikában, a diplomáciában vagy az egyetemi életben.

Egyetlen állami közfeladatot vállalt el: a Duna Televízió kuratóriumának alelnökévé választották. Ha valahol, akkor az induló Duna TV-ben igazán jól tudta hasznosítani korábbi újságírói, szervezői tapasztalatait és a határon túli magyarságról való ismereteit. Csak évek múlva mondta el, hogy a tiszteletdíj felvétele számára komoly erkölcsi dilemmát okozott, amelyet úgy oldott meg, hogy a kapott összeget jótékonysági célra ajánlotta fel. Mind ezt nem színpadiasan, népszerűséget keresve, hanem senki által nem tudottan tette. Többek között az ilyen cselekedetei miatt mondhatjuk, hogy egy igazi példaember, egy hétköznapi értelemben vett szent ember volt.

A kilencvenes évek közepén nehéz idők, súlyos idők köszöntöttek a KDNP- re. A kezdeti viták idején, amikor szemben álló felek még szóba álltak egymással, az ő erkölcsi tekintélye kikezdhetetlen volt. Ezért, valamint azért, mert sosem akart semmilyen pártpozíciót betölteni, rendszeresen ő volt a tisztújítások során a jelölőbizottság elnöke. A hivatalos KDNP azonban végzetesen utat veszített, letért a Barankovics-i útról, amit mi sem jelzett jobban, mint hogy Kovács K. Zoltánt is kizárták a pártból.

Tisztelői azonban tudták, mit jelent személye a magyar kereszténydemokrácia számára és 75. születésnapjára neki ajánlott kötetet adtak ki Kereszténység és közélet címmel. A magyarországi kereszténydemokrácia már Semjén Zsolt elnöksége alatt ünnepelhette megalakulásának 60. évfordulóját. Mélyen megindító pillanat volt, amikor az ünneplők szűnni nem akaró vastapssal köszöntötték Zoltán bátyánkat. Ott és akkor mindenkinek világos volt, Kovács K. Zoltán a híd a múlt és a jelen között, személyében testesíti meg azt a folytonosságot, amelyre egyetlen megmaradt parlamenti, történelmi pártként méltán lehetünk büszkék.

Nem könnyű óriások mellett élni, de mégis felemelő, mert van kire felnéznünk. Felemeljük a fejünket és felfelé tekintünk. Fel, az égre.

Gyorgyevics Miklós