Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője Gréczy Zsolt szavaira reagálva szerdán a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2022-es és 2023-as üzleti jelentéséről szóló vitában a parlamentben azt mondta, hogy az ellenzéki képviselő „hetet-havat összehordott” és olyan állításokat tett, amelyeknek „ha egy picit utánanézett volna, akkor látta volna, hogy egyszerűen hazugságok”. A kereszténydemokrata politikus hangsúlyozta, hogy a Horn-kormány idején például 32 százalékos volt az infláció.
A képviselő kiemelte, a mostani egy rendkívüli időszak, mert a szomszédban kitört egy háború és Európápának harminc-negyven éve nem látott energiaválsággal kellett szembenéznie.
Hangsúlyozta, hogy
a Gyurcsány-kormány alatt az államadósság GDP-arányosan 52 százalékról 85 százalékra nőtt. Egyúttal leszögezte, hogy a Fidesz-KDNP-kormány az adósságcsökkentések kormánya.”
Hollik István megköszönte a jegybank elnökének, alelnökeinek és munkatársaiknak a munkáját.
A politikus hihetetlen nehéznek nevezte a mögöttünk hagyott időszakot, kiemelve, hogy amikor 2022-ben úgy tűnt, hogy ki lehet lábalni a koronavírus-járvány okozta gazdasági problémákból, kitört az orosz-ukrán háború. Az elhibázott szankciók pedig olyan energiaválságot okoztak, ami döntő mértékben felelőssé tehető az európai és a magyar infláció kialakulásáért – tette hozzá.
Az MNB és a kormány együttes erőfeszítéseivel a 2023-as év végére sikerült elérni, hogy az infláció öt százalékra mérséklődjön”
– hívta fel a figyelmet.
A jegybank megőrizte a pénzügyi rendszer stabilitását – jelentette ki.
A Magyar Nemzeti Bank jól tudja támogatni a kormányzati gazdaságpolitikát, de ez nem volt mindig így - közölte. Az MNB korábbi, „Gyurcsány Ferencék által kinevezett” vezetője, „aki 2010-2013 között még a jegybank elnöke volt, kifejezetten hátráltatta Magyarország újraépítését és a kormány gazdaságpolitikájának megvalósítását”, ugyanis magasan hagyta a jegybanki alapkamatot – fogalmazott Hollik István.
A vezérszónok kijelentette, hogy bár az aranytartalék régi eszköz, de az elmúlt időszakban „mégis nagy divatja lett” és jelenleg Magyarországnak van Európában az egyik legnagyobb aranytartaléka.
A digitális jegybankpénzről azt mondta, hogy az MNB elsőként ismerte fel azt, hogy a kriptopénzek megjelenése komoly kihívást jelent az állami jegybankok számára. A digitális jegybankpénz pontosan azt a célt szolgálja, hogy az állam szerezze vissza a pénz feletti ellenőrzés jogát, miközben olcsóbbá teszi a bankolást – hangsúlyozta.
Zárásként kijelentette,
Matolcsy György volt az egyik első olyan jegybanki vezető, aki felismerte azt, amit konnektivitásnak hívunk, vagyis hogy Európát össze kell kötni Ázsiával.”