Latorcai János: 100 éves a magyar-lengyel diplomáciai kapcsolat

Latorcai János (KDNP) arról emlékezett meg az országgyűlésben, hogy 100 éve, 1919. november 19-én fogadta el hivatalosan Lengyelország a varsói magyar képviseletet.

Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke, a KDNP Országos Választmányának elnöke (első sor, jobbról)

A XX. század történelmi eseményeit felidézve hangsúlyozta: a páratlan szolidaritásra és kölcsönös megbecsülésre épülő lengyel-magyar barátság az elmúlt 100 évben nagy eredményeket hozott. Hangsúlyozta: Magyarország és Lengyelország ugyanúgy számíthat egymásra, mint az ezt megelőző 900 évben, és ez az előttünk álló évszázadokban is így lesz.
    
Menczer Tamás a külügyi államtitkár úgy vélte: a magyar-lengyel kapcsolatokat joggal lehet legjobb barátságnak nevezni. Mindig egymás mellett álltunk, megtapasztaltuk egymás történelmét, nem árultuk el egymást a múltban és a jelenben sem - Hangsúlyozta. Kiemelte: a magyar-lengyel barátság évszázadokra nyúlik vissza, ma pedig az erős közép-európai együttműködés pillére lett.

Latorcai János teljes beszéde

Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim!

123 év megosztottság után 1918. november 11-én Lengyelország szétszakított országrészei újra egyesültek. Mindez, egy olyan időszakban történt, ami nekünk, magyaroknak csak pusztulást és tragédiát hozott. A világháborús vereséget követően darabokra szaggatott és súlyos belső konfliktusokkal terhelt Magyarország minden nehézség ellenére a lengyel függetlenség pillanatától kezdve rendelkezett képviselettel, mert az Osztrák-Magyar Monarchia egykori varsói konzulátusának tanácsosa Csekonics Iván a helyén maradt és megszakítás nélkül végezte munkáját.

Ez azért is volt kulcsfontosságú, mert a trianoni békeszerződés aláírása előtt Magyarországnak alig volt lehetősége külföldi képviseletek felállítására, mert az újonnan alakult önálló államot sem az antant, sem a szomszédos országok nem ismerték el.

A kapcsolatok szorosabbra fűzésére a Tanácsköztársaság bukását követően éppen 100 esztendeje, november 19-én nyílt lehetőség, amikor Lengyelország hivatalosan is elfogadta varsói képviseletünket. Lengyelország ekkor már háborúban állt a szovjet állammal, s egyre inkább igényelte Magyarország segítségét, amivel nem is maradtunk adósok.
A lengyel-szovjet háború sorsdöntő ütközeténél, a varsói csatában a magyar lőszerszállítmány nélkül nem maradhatott volna meg a szabadságát frissen visszanyert Lengyelország függetlensége.

Ez a diplomáciai kapcsolataink felvételével gyakorlatilag egybeeső esemény hű példája annak a megelőző 900 évnyi páratlan, szolidaritásra, kölcsönös megbecsülésre és tiszteletre épülő barátságnak, ami az elmúlt 100 évben is rengeteg eredményt hozott.
A hivatalos kapcsolatfelvételeket követően már az 1920-as évektől sorra alakultak meg a politika, a gazdaság és a kultúra területén működő lengyel-magyar szervezetek.

Ennek is köszönhető, hogy amikor Lengyelországot lerohanták a hitleri Németország és a sztálini Szovjetunió csapatai, több mint 100 ezer menekült lengyel katona és civil nemcsak menedéket, hanem barátokat is talált hazánkban a hatalmas német nyomás ellenére is.

A XX. század során a kommunizmus is próbára tette kapcsolatainkat, hiszen a Kreml figyelme még arra is kiterjedt, hogy megpróbálja megtörni történelmi barátságunkat, a szolidaritást. A diktatúrával és a szovjet-rendszerrel szembeforduló két társadalom azonban élénken reagált a másik országban zajló eseményekre. Így volt ez az 1956. október 23-i tüntetés során is, mely eredetileg a lengyelek melletti rokonszenv kinyilvánítása jegyében szerveződött. A lengyelek is hasonlóképpen reagáltak a magyar eseményekre: vért adtak a magyar sebesülteknek, gyógyszer és élelmiszer-szállítmányokat indítottak Budapestre.

Ezek a példák is bizonyítják, hogy sokkal inkább mi törtük meg a kommunizmust, mint az minket. A II. János Pál pápához köthető lengyelországi lelki és szellemi megújulás minket is megérintett. A lengyel ellenzéki mozgalmak számunkra példát jelentettek, viszonyítási pontként szolgáltak.  

Kapcsolataink a rendszerváltás után erről az alapról építkezve tovább erősödtek. Immár több mint egy évtizede közösen emlékezünk meg a történelmileg egyedül álló magyar-lengyel barátságról, mely a mára európai szinten is egyre meghatározóbb V4-es együttműködés motorjává is vált.

Tisztelt képviselőtársaim!

A diplomácia kapcsolataink felvétele óta eltelt egy évszázad megmutatta, hogy ugyanúgy számíthatunk egymásra, mint az azt megelőző 900 évben.

Hiszem, hogy ez az előttünk álló évszázadokban is így lesz!

Isten éltesse a magyar-lengyel barátságot!

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!