Bagdy Gábor

 
Életrajz

Dr. Bagdy Gábor József

 

1957. november 5-én született Budapesten. Nős, öt gyermek, két lány és három fiú édesapja. 
A Budapesti Piarista Gimnáziumban érettségizett. 1982-ben a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem közgazdász és 2004-ben a Nottingham Trent University okleveles ingatlanszakértő diplomáját szerezte meg. Egyetemi doktori címét 1986-ban kapta.

Szakmai pályáját az MTA Közgazdaságtudomány Intézetének tudományos kutatójaként kezdte. A rendszerváltás után a Népjóléti Minisztériumban dolgozott kabinetfőnökként, majd helyettes államtitkárként. A későbbiekben banki, majd ingatlanfejlesztői területen tevékenykedett vezetőként nemzetközi cégeknél. Angol és német felsőfokú nyelvvizsgával rendelkezik, a RICS, azaz az Okleveles Ingatlanszakértők Királyi Társasága (The Royal Institution of Chartered Surveyors) tagja.

2002-től fővárosi képviselő, a Kereszténydemokrata Néppárt fővárosi frakcióvezetője, a Fidesz-KDNP frakciószövetség társelnöke. A Nagy Értékű Beruházások Előkészítésének és Megvalósításának Vizsgálatára létrehozott Ideiglenes Vizsgálóbizottság elnöke, a Gazdasági Bizottság és a Kiemelt Fejlesztések Bizottságának tagja.

A 2010-14-es ciklusban országgyűlési képviselő, a budapesti területi listáról szerzett  mandátumot.

2010-től 19-ig Budapest főpolgármester-helyettese,

2019-től a Fővárosi Közgyűlés tagja.

 

 

a KDNP alelnöke