Libanon szerepe kulcsfontosságú a közel-keleti keresztény közösségek megmaradásában

Libanon Európa biztonsága és a közel-keleti keresztény közösségek megmaradása szempontjából kulcsszerepet játszó ország – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek pénteken telefonon, miután Bejrútban folytatott tárgyalásokat.

kdnp.hu – MTI

Belső lapos

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Gebran Bassil libanoni külügyminiszter találkozója Bejrútban 2017. június 9-én. MTI Fotó: KKM

Szijjártó Péter megbeszélést folytatott Gibran Bászil külügyminiszterrel, Nabih Berri parlamenti elnökkel, Raed Huri gazdasági és kereskedelmi miniszterrel és a libanoni gazdasági élet néhány fontos szereplőjével.

A külgazdasági és külügyminiszter azt mondta, hogy Libanonban a lakosság több mint negyede menekült, döntő többségük Szíriából érkezett az országba. Ha Libanon elveszíti stabilitását vagy nem tudja tovább ellátni a menekülteket, ők Európa irányába indulnak meg, és körülbelül kétmillió újabb bevándorló megjelenése Európában nyilvánvalóan megoldhatatlan feladat elé állítaná az Európai Uniót – tette hozzá.

Libanon lakosságának 35-40 százaléka keresztény

Hangsúlyozta: ezek alapján Európa alapvető biztonsági érdeke Libanon stabilitásának fenntartása, ezért azt kezdeményezik az EU-nál, hogy az EU-Libanon megállapodásban az alapvetően a menekültek ellátására biztosított 400 millió eurón (120 milliárd forinton) túl további 400 millió eurót juttassanak a libanoni gazdaság fejlesztésére. A miniszter megjegyezte: az elmúlt években kétszámjegyű gazdasági növekedésről egy százalékra csökkent az ország gazdasági növekedésének üteme a kétmillió menekült ellátásának kötelezettsége miatt.

Szijjártó Péter kiemelte: a közel-keleti keresztény közösségek fennmaradásában is kulcsszerepet játszik Libanon, ahol a lakosság 35-40 százaléka keresztény. A magyar kormány úgy döntött, támogatja a libanoni kormányt abban, hogy megvalósíthassa a keresztény templomok felújítási programját, ezért 1,5 millió eurónyi támogatást biztosítson 32 libanoni keresztény templom felújításához – tette hozzá.

A miniszter kitért arra is, hogy az ENSZ libanoni missziójában Magyarország öttagú kontingenssel vesz részt, az ENSZ-misszió térképészeti szolgálatát ők adják. Szijjártó Péter közölte: Magyarország azt az álláspontot képviseli az ENSZ-ben, hogy a misszióra szánt költségeket semmiképpen ne csökkentsék, mert – mint mondta – ha Libanon stabilitása elveszne, az az egész Közel-Kelet biztonságát és stabilitását veszélyeztetné.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!