Bajnai és a valóság – „Ez volt az egyetlen út!"

Folytatódott a zsugorodás: a GDP 7,1 százalékkal esett vissza. Az államháztartás az első tizenegy hónapos hiánya (helyi önkormányzatok nélkül) : 1123,7 milliárd forint. A háztartások fogyasztási kiadása drasztikusan, csaknem 10 százalékkal csökkent, a fogyasztói árak 5,2 százalékkal emelkedtek.

A dicstelenül távozó elődjéhez, Gyurcsány Ferenchez hasonlóan Bajnai György Gordon is, támogatói által felvértezve, lépten-nyomon hangsúlyozza: kormánya áldásos tevékenységének köszönhetően, rózsaszínűbb lett, s még inkább az lesz Magyarországon a világ! A hangzatos szép szavakra, ígéretekre jó emlékezni. – És emlékeztetni is!

Bajnai Gordon, most is úgy látja, ez volt a válságkezelés egyetlen útja – összegezte év végi számvetésében.

Elmondta: „Egy évvel a választások normális ideje előtt alakítottam kormányt, s arra vállalkoztam, hogy a válságkezelést viszem végig. Ráadásul úgy, hogy ne csak rövidtávon stabilizáljuk Magyarországot, hanem hosszú távra megalapozzuk azt, hogy ne legyenek újabb hasonló válságok nálunk. Ezt a munkát nagyobb részt elvégeztük, de a hátralévő három-négy hónapban még rengeteg olyan lépés van, amelyet meg kell tennünk a válságból kivezető úton maradva. Ezért én korainak tartom a végső értékelést, nagyon sok kockázat vár még az országra a következő három-négy hónapban és nagyon sok komoly döntés is."

Hangsúlyozta: „Én nem ambicionáltam ezt a feladatot, világossá is tettem, hogy egy évre vállalom és nem is tekintem magam politikusnak. Egy demokráciában egyébként hagyományosan is az a jó, ha pártokhoz szorosan kapcsolódó politikusok vezetnek kormányokat. Jómagam egy különleges helyzetben vállalkoztam egy különleges feladatra. Nem tagadom, az embernek támad olyan gondolata nagyon sok ügy kapcsán, hogy ha nem néhány hónap lenne hátra, hanem mondjuk néhány év, akkor jó néhány nagyobb szabású dolgot is meg lehetne tenni azért is, hogy az ország hosszú távon is versenyképesebb legyen, sikeresebb legyen, hogy még néhány fontosabb átalakításba be lehetne vágni. De azt gondolom, hogy ez majd annak a kormánynak lesz a felelőssége, amely a választásokon mandátumot kap. Ám lehet ezt másképp is mondani: a következő kormány felelőssége bárkié is legyen az -, hogy tovább menjen azon az úton, amelyen Magyarország el tudja kerülni az  újabb válságokat és Európa egyik leggyorsabban fejlődő országává váljon. Ehhez mi megteremtettünk bizonyos alapokat, elindítottunk nagyléptékű változásokat, megalapoztunk egy négy százalék közeli növekedést a 2011-től induló időszakra, de még nagyon sok minden kell addig tenni."

Kiemelte: „Ha a forint az euróhoz képest nem erősödik vissza a 310 körüli szintről, hanem mondjuk tovább gyengül 350-re, hogy akkor hány család nem tudta volna fizetni a törlesztését. Ha nem százezer, hanem mondjuk háromszázezer munkahely szűnik meg az országban, akkor hogyan alakult volna az ország helyzete. Vagy mondok mást: sokan megérezték, hogy milyen az, amikor a tizenharmadik havi nyugdíjat nem tudja kifizetni Magyarország, s ezért azt vissza kell vonni. De ha nem csináltuk volna meg a nyugdíjrendszer átalakítását, amit most elkezdtünk, akkor már néhány év múlva sem tudtunk volna a nyugdíjasoknak kifizetni a rendes 12 havi járandóságukat. Ezek olyan potenciális válságok voltak, amiket most elkerültünk. Az emberek talán nem élik meg olyan tragikusan azt, amit elkerültünk, mint a bekövetkező bajt. De éppen ebből a válságból azt a józan következtetést kellene levonni, hogy a mindenféle felelőtlen ígérgetéssel szemben mérlegeljük: mit veszíthetünk, mit kockáztatunk egy-egy rossz döntéssel, egy-egy rossz kompromisszummal. Ennek a tükrében mérhetjük fel igazán azt, amit elértünk"

Állította: „Mérvadó közgazdászok belföldön és külföldön mind-mind egyetértenek abban, hogy ez volt az egyetlen út. Ezt mondja az IMF, ezt mondja a Nemzeti Bank, ezt mondja az összes külföldi elemző, ezt mondja a független Költségvetési Tanács. Pedig ők nem indulnak a választásokon, nincs politikai érdekük. Nem kérdés, hogy Magyarország számára csak olyan út volt lehetséges, ami először is visszaszerzi a bizalmat, másodszor pedig középtávon a végigvitt reformokkal - az adóreformmal, a nyugdíjreformmal, a szociális reformmal - úgy fokozza az ország növekedési képességét, hogy a rövid távú egyensúlyteremtés mellett azt is elhiszik nekünk: képesek leszünk visszafizetni a hiteleinket. Ennek a két dolognak nem volt alternatívája. Abban volt döntési helyzet és mi választottunk is, hogy a program végrehajtása közben vigyázzunk arra, hogy a terheket szétterítsük a társadalmon, hogy kisebb legyen a terhe mindenkinek. E mellett figyeltünk arra is, hogy a leghátrányosabb, legnehezebb helyzetben élők is valamilyen védelmet kapjanak a válság közepette."

Megjegyezte: „Egymásnak teljességgel ellentmondó nyilatkozatok hangzanak el az ellenzék részéről. A költségvetés időszakában például szinte csak olyan módosító javaslatokat adtak be és támogattak, amelyek a költségvetés hiányát jelentősen növelték volna. Ugyanakkor az ő érdekükben hirdetést közzétevő közgazdászok meg attól tartanak, hogy a költségvetési hiány mostani alacsonyra tervezett szintjét nem lehet majd tartani. Egyik oldalról növelni akarják a hiányt, másfelől meg aggódnak, hogy egyáltalán tartható-e ez az alacsony hiány, amit mi tervezünk.  E közgazdászok hiányolják a reformokat, miközben azok, akiknek a nevében megszólaltak, minden egyes reformtörekvés ellen szavaztak a parlamentben és ahol csak lehetett megakadályozták. Nem lehet pontosan tudni, hogy az ellenzék, a Fidesz mit akar. Valószínűleg egy dolgot akar: hatalomra kerülni. Ezért mindenkinek mindent megígér, amit hallani szeretne. Ez veszélyes populista stratégia, hamis várakozásokat kelt az országban és szükségszerűen csalódáshoz vezet. Én azt gondolom, hogy a következő kormányzati ciklus elején, bárki is kerül hatalomra - és én még nem könyvelném el, hogy ki lesz az -, annak a gazdaságpolitikai mozgástere kicsi lesz. Alapvetően ezen a józan észre alapozott pályán kell tartani a gazdaságot, mert ha nem, akkor nemcsak az Európai Unióval és az IMF-el kötött megállapodást szegjük meg, nemcsak az uniós források elvesztését kockáztatjuk, hanem például annak az egymillió-hétszázezer devizahiteles családnak a hiteltörlesztését is ellehetetlenítheti egy új kormány, egy felelőtlen gazdaságpolitikával. Márpedig szerintem, egy populista kormány sem bírja ki, hogy több millió családot maga ellen fordítson egyik napról a másikra."

Bejelentette: „Világossá szeretném tenni, hogy miniszterelnökként a legjobban azzal tudok „kampányolni", ha jól kormányzok. Azzal, hogy ha ennek a kormánynak az utolsó napjáig azon az úton haladunk, amin eddig haladtunk. Vagyis mindvégig folytatjuk a határozott, cselekvő, válságkezelő, és a válság utáni időszakot is megalapozó kormányzást. És ezzel azokat szeretném támogatni a választási időszakban, akik azt ígérik, képviselik, hogy az országot ezen a józan ész alapú pályán, ezen a felfelé vezető úton tartják, és nemcsak a rövid távú teljesíthetetlen ígérgetéssel foglalkoznak. A szocialisták világosan megfogalmazták, hogy ezen az úton akarnak menni és, hogy ezt tekintik kormányzati örökségüknek. A szocialisták miniszterelnök-jelöltjének a beszédéből is ez következett számomra. Tehát őket akarom támogatni, mindazokat, akik ezt képviselik.".

Közölte: „Én nem az ellenzéket bírálom. Általában sem helyeslem, ha egy kormány csak azzal foglalkozik, hogy mit mond az ellenzék. Mi nem az ellenzéknek kormányzunk, és nem az ellenzéknek akarunk megfelelni, de nem is az ellenzék ellenében akarunk politizálni. Ez ostobaság. Nekünk nem az a dolgunk kormányként, hogy állandóan politikai és hatalmi vitákat folytassunk. Nekünk az a feladatunk, hogy az ország érdekében kormányozzunk. Ha az, amit én helyesnek tartok az egybe esik azzal, amit az ellenzék mond, akkor az jó hír az országnak, konszenzus van. Ha pedig ők vitatják, amit én csinálok, de meg vagyok győződve az érveik meghallgatása után is az igazamról, akkor megcsinálom, ha ők vitatják is. Mert a kormány dolga a cselekvés. Nekünk világos értékvilágunk van, és van egyértelmű felelősségünk az országért. S aki ebben támogat minket, annak ezt megköszönjük, aki meg ellenzi, az ellenezze, az ő felelőssége és szíve joga. Elég volt már a parttalan politikai cirkuszból és a cselekvést helyettesítő kommunikációs csatákból."

Nem folytatjuk, a rossz nyelvek szerint a „jóból is megárt a sok!" Helyette az ország egyik, a kormánytól nem független, de jelentős tudományos műhelyeként ismert ECOSTAT Kormányzati Gazdaság- és Társadalom-stratégiai Kutató Intézet legfrissebb (2009. december 7-13.) jelentését ismertetjük. 

Hazai folyamatok

2009 harmadik negyedévében tovább folytatódott a bruttó hazai termék zsugorodása. A GDP éves bázison 7,1, negyedéves bázison 1,8 százalékkal esett vissza. 2008 azonos időszakához képest az árutermelő ágazatok kibocsátása 15,4 százalékkal csökkent, ezen belül a mezőgazdaság outputja 17 százalékkal mérséklődött. Az ipar hozzáadott értéke 15,6 százalékkal esett vissza, a feldolgozóiparban 15,5 százalékos, az építőiparban 3,2 százalékos csökkenést regisztráltak. Kisebb ütemben szűkült a szolgáltatási szektor kibocsátása (-2,6 %), a különböző alágazatok azonban eltérően teljesítettek az elmúlt negyedévben. Kismértékben növekedett a pénzügyi tevékenységek, ingatlanügyek, gazdasági szolgáltatás (1,2 %), illetve az egyéb közösségi, személyi szolgáltatás (0,1 %) hozzáadott értéke, miközben jelentősen csökkent a kereskedelem, javítás, szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás (-11,4 %) outputja.

Felhasználási oldalról vizsgálva a GDP-t, a háztartások fogyasztási kiadása drasztikusan, csaknem 10 százalékkal esett vissza, részben a csökkenő bértömeg és adósságterhek, részben pedig a szigorúbb hitelhez jutási feltételek miatt. A természetbeni juttatások is nagyjából 5,5 százalékkal csökkentek, így a háztartások végső fogyasztása 8,8 százalékkal zsugorodott. A közösségi fogyasztás is visszafogta a GDP-t (-1,4 %), így az összes végső fogyasztást tekintve csaknem 8 százalékos süllyedést regisztráltak.

A bruttó felhalmozás drasztikusan visszaesett (-30,2 %), amit elsősorban a készletciklus leszálló ága magyaráz, bár a bruttó állóeszköz felhalmozás is jelentős csökkenést mutat (-6,8 %). Az import továbbra is az exportot meghaladó dinamikával csökkent, - az előbbi esetén 19,6, míg az utóbbinál 12,9 százalékos zsugorodást regisztráltak.

+

Az államháztartás az első tizenegy hónapot 1123,7 milliárd forintos hiánnyal zárta (helyi önkormányzatok nélkül), ami a GDP 4,3 százalékát teszi ki. Ezen belül a központi költségvetés 914,0 milliárd forint, a társadalombiztosítási alap 187,4 milliárd forint, az elkülönített alap 22,3 milliárd forint hiányt halmozott fel novemberig. Az aktuális deficit a teljes évre tervezett hiány 113,2 százaléka, ám a tárca megvalósíthatónak tartja az idei évre tervezett 3,8 százalékos ESA-hiányt. Némi kockázatot jelent az utolsó hónapban, ha a társasági adóból befolyó bevételek elmaradnak a várttól, ám a kiadási oldal szigorú kézben tartása mellett, és a tartalékok segítségével elérhető a vállalt egyenleg.

+

A pénzügyi tárca legfrissebb makrogazdasági prognózisában az ez évi várható 6,7 százalékos recesszióra vonatkozó előrejelzés nem változott, viszont a jövő évi valamivel kedvezőbb lett, -0,9-ről -0,6 százalékra csökkent. Ez azzal magyarázható, hogy miközben a lakossági fogyasztásra vonatkozó várakozások változatlanok, valamivel kedvezőbben alakulhatnak a beruházások (2010-ben 0,6 százalék helyett 0,8 százalékos lehet a bővülés), és erőteljesebb lehet mind az export, mind az import bővülése. (2010-ben az export 3 százalék helyett 3,6 százalékkal, az import 2 százalék helyett 2,7 százalékkal bővül.)

A Pénzügyminisztérium szerint: „Kedvezőbb az inflációs pálya, idén 4,5 százalék helyett csak 4,2 százalék lesz a drágulás, jövőre pedig 4,1 helyett csak 3,9 százalék feltételezhető, így kedvezőbben alakulhatnak a reálbérek is. Az idén 3,3 százalék helyett 2,5 százalék lesz a visszaesés, jövőre azonban már növekedhetnek a reálbérek, mégpedig 3,1 százalék helyett 3,3 százalékkal. Az idén gyakorlatilag megszűnik a folyó fizetési mérleg hiánya, csupán 0,5 százalék lesz GDP arányosan, jövőre pedig 1,5 százalékot tesz ki. A külső egyensúllyal párhuzamosan a belső egyensúly is kedvezően alakul."  Ezen a pályán a Pénzügyminisztérium tartja az eredeti prognózisokat, vagyis „az idén GDP arányosan az államháztartási hiánya 3,9, jövőre 3,8 százalék lesz."

+

2009 novemberében az előző év azonos időszakához viszonyítva 5,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak.  Az alkohol és dohányáruk 10 százalékkal drágultak, miközben az üzemanyagok árindexe elérte a 8,7 százalékot. A fogyasztói kosár 16 százalékát kitevő szabályozott árak dinamikája csökkenő tendenciát mutat, azonban a termékcsoport 6,7 százalékos drágulása továbbra is meghaladja az átlagot. A piaci szolgáltatások árindexében korábban megfigyelt csökkenés megállt és 5,6 százalékon stabilizálódni látszik. Az ipari termékek áremelkedése novemberben tovább csökkent (4,1 %). Az élelmiszerek esetén ismét növekvő ütemű drágulást regisztráltak (2,1 %). Októberhez képest a legnagyobb mértékben az üzemanyagok drágultak (3,9 %), de az élelmiszerek (0,8 %) valamint az alkohol és dohányáruk (0,5 %) ára is az átlagot meghaladó mértékben emelkedett.

+

Az ipari termelés a nyári visszaesés után októberben már második hónapja nőtt az előző havihoz viszonyítva. Szezonális és munkanaptényezővel kiigazítva szeptemberben 3,7 százalékkal, míg októberben 1,8 százalékkal emelkedett az ágazat kibocsátása. Éves összevetésben is javulnak az ipar teljesítménymutatói, a visszaesés mértéke az első félév szint felére mérséklődött. Az ipari termelés októberben 12,9 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, míg a munkanap tényezővel korrigálva 10,8 százalékos a visszaesés.

A KSH tájékoztatása szerint az év első tíz hónapjában az ipar teljesítménye 20,2 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban. A nyári gyenge hónapok után a szektor teljesítménye két hónap alatt 5 százalékponttal bővült, így októberben érzékelhetően magasabb szinten áll a kibocsátás, mint az ágazati recesszió mélypontján. Az ipar éves teljesítménye viszonylag elfogadható biztonsággal előre jelezhető. Látványos fellendülésre a következő hónapokban nincs reális lehetőség, a kereslet lanyha és a hazai és környező országok rendelésállománya alacsony. A mérsékelt növekedés és a decemberi erőteljes bázishatás eredményeként éves szinten az ipari termelés visszaesése 18-19 százalék lehet. A gazdaság egésze recesszió közeli állapotban lesz. A jövő évre az ipari termelés 4-5 százalékos növekedésével számolunk, az élénkülés az év második felére várható.

+

Az előzetes becslés alapján a külkereskedelmi többlet októberben tovább növekedett. A kivitel értéke euróban számolva 11,8 százalékkal, míg a behozatalé 21,7 százalékkal maradt el az előző év azonos hónapjától. A többlet az előző hónaphoz képest 464 millió euróval, 3778 millió euróra nőtt.

Az export-import olló augusztushoz képest nyílt, a kivitel és a behozatal volumene közötti különbség 8,9 százalékra emelkedett, mivel a belső felhasználás zsugorodásával párhuzamosan a fogyasztási és beruházási célú behozatal mérséklődött.

Az év hátralévő hónapjaiban az alacsony bázisévi adatokra figyelemmel az előző hónapokhoz képest kisebb mértékű visszaesés várható. A külkereskedelmi forgalom visszaesése jövőre valószínűsíthetően mérséklődik, ennek oka, hogy Nyugat-Európában fokozatosan élénkülnek a gazdasági folyamatok.

+

2009 III. negyedév végén a mobiltelefon-előfizetések száma 11,8 millió volt, 107 ezerrel kevesebb, mint június végén. A telefonbeszélgetések időtartamának 76 százaléka mobiltelefonokról indított hívásokból származott. Miközben a kábeles telefonálás egyre népszerűbb, a vezetékes vonalak száma tovább csökkent.

Az internet-előfizetések száma 1 év alatt 413 ezerrel gyarapodott, megközelítette a 2,6 milliót. 60 százalékuk a széles sávú technológiához (xDSL és kábeltévé) kötődik, ez a szolgáltatási terület 2008 szeptembere óta 5 százalékkal bővült. A vezeték nélküli kategória növekedése jóval nagyobb mértékű, 44 százalékos. Az összes előfizetés majdnem 30 százaléka mobilinterneten érhető el. Az internet-szolgáltatásokból származó nettó árbevétel az év harmadik negyedévben közel 37,1 milliárd forint volt, ami folyó áron 2 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

+

A befektetői hangulat megingott, a tőzsdék nagy része negatív szaldóval zárta az elmúlt hetet. A tengerentúlon a Dow Jones tudott némi többletet felmutatni (0,80 %), azonban a technológiai papírokat tömörítő Nasdaq Composite 0,18 százalékkal értékelődött le. Ez idő alatt a londoni FTSE 100 1,14, míg a DAX 1,05 százalékkal esett, a hazai BUX 1,35 százalékot veszített értékéből. A forint ismét együtt mozgott a befektetői hangulattal és 1,22 százalékkal leértékelődött az euróval szemben, a pénteki hivatalos középárfolyam így 273,03 HUF/EUR volt. A diszkont-kincstárjegyek hozamának csökkenése megállt, és 7 bázisponttal 6,12 százalékra emelkedett a mutató.

Nemzetközi folyamatok

Az olaj ára 70 dollár közelébe gyengült. A csökkenés az erősödő dollár árfolyammal magyarázható, hatására 10 százalékkal zuhant az olaj árfolyama. E mellett a gyenge amerikai fogyasztási adatok is befolyásolták a kurzust. Amerikában a fundamentumokat tekintve sok a bizonytalanság. A kereslet csökkenését támasztja alá a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) előrejelzése. Az ügynökség szerint a világ nyugati részén idén 1,6 millió hordóval csökken az átlagfogyasztás, míg Ázsiában napi ötszázezer hordóval nő. A jelenlegi olajár szintet az ázsiai kereslet tartja magasan. Az amerikai kőolaj tartalékok a múlt héten is magasan voltak. A benzin tartalékok 2,2 millió hordóval, a desztillátumok 1,6 millió hordóval emelkedtek.

Az arany árfolyama 3 hete nem látott mélységekbe zuhant az elmúlt napok dollár erősödésének következtében. A hosszú távú emelkedő trend után a csökkenés a piaci korrekció következménye. A nemesfém ára a hétvégére 1120 dollár/uncia szintre csökkent.

+

Az euró-övezetben és az EU 27 országokban egyaránt jelentősen elmarad a külkereskedelem teljesítménye a tavalyi év azonos időszakától. Szeptemberben az EU összességében az export 19, az import 25 százalékkal csökkent, és az euró-övezetben is hasonlóak az arányok (-18 % és -24 %). A belső kereslet mérséklődése miatt a behozatal nagyobb arányban csökkent, és az egyenleg javulását eredményezte. A szezonálisan kiigazított adatok alapján az euró-övezet januári 5 milliárd eurós külkereskedelmi hiánya szeptemberre 6,8 milliárdos többletre váltott.

Az EU 27 országok év eleji külkereskedelmi deficitje 21 milliárd euró volt, ez szeptemberre 6,7 milliárd euróra apadt.

Az Európai Unió ipari termelésének visszaesése áprilisban (-19,4 %) érte el mélypontját, majd az előző év azonos időszakához viszonyított termelés elmaradás mérséklődni kezdett. A legszámottevőbb javulás Szlovákiában, Csehországban és a nagyszabású mentőcsomagokat alkalmazó nyugati gazdaságokban (Németország, Franciaország) jelentkezett. Különösen a félkész termékek és a tőke javak termelésében mérséklődött a visszaesés. Szeptemberben a közösségi ipari teljesítmény 12,1 százalékkal maradt el az előző év azonos hónapjában mért szinttől.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!