Megkezdődött az országgyűlési képviselők javadalmazásáról szóló törvényjavaslat általános vitája. A kereszténydemokrata Rubovszky György vezérszónoki felszólalásában azt mondta, teljesen indokoltan került napirendre a képviselői juttatások kérdése, hiszen korábban számos ezzel összefüggő sarkalatos kérdést söpörtek a szőnyeg alá. A kormánypárti politikus a KDNP támogatásáról biztosította az előterjesztőt, ugyanakkor közölte több pontban szeretnének még megállapodást elérni Lázár Jánossal.
Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője expozéjában kijelentette: átlagosan nem fognak többet keresni a képviselők a javadalmazásukról szóló fideszes javaslat megvalósulása esetén, viszont a rendszer sokkal átláthatóbb lesz. Mint mondta, tudja, népszerű úgy beállítani ezt az előterjesztést, mint egy elvtelen béremelési javaslatot, de alapos számításokat próbáltak végezni, hogy vajon növekszik vagy csökken a képviselők bére és eszerint ez átlagosan nem fog változni. Megjegyezte, a parlamenti képviselőktől sokszor azt hallja, hogy a javaslattal majd kevesebb lesz a fizetésük, vagyis a nyilvánosság és a képviselők véleménye köszönőviszonyban sincs egymással, ami szerinte éppen a javaslat elvi helyességét mutatja.
A részletekről szólva kifejtette: a képviselőknek most 230 ezer forint körüli az alapbérük, de a különböző pótlékok miatt a 386 képviselő 386 féleképpen keres, 450 ezer forinttól- 1 millió 200 ezer forintig.
Az előterjesztés szerint a jövőben a képviselők a mindenkori helyettes államtitkárnak megfelelő, 747 ezer forintos javadalmazásban részesüljenek - mondta Lázár János, hozzátéve, hogy számításaik szerint ez jelentős költségvetési többletterhet nem jelent. Ugyanakkor azt is kezdeményezik, hogy a visszaélésekre alkalmas pótlékok, trükközésre ösztönző rendszerelemek szűnjenek meg, alakuljanak át.
A Fidesz frakcióvezetője úgy vélte: nagy erkölcsi dilemma, hogy a mai szociális viszonyok között egy bérrendezés aktuális lehet-e egyáltalán, miközben látják mennyi a minimálbér, hogy emberek milliói szociális nehézséggel küszködnek, a sajtó pedig azt mondja, hogy a „a pofátlan képviselők” megemelik a saját fizetésüket. Szerinte ugyanakkor a mai válságos helyzetben nem lehetőség, hanem kötelesség rendezni ezt a szimbolikus kérdést.
A KDNP indokoltnak tartja a képviselői juttatások rendezését
A kereszténydemokrata Rubovszky György vezérszónoki felszólalásában azt mondta, teljesen indokoltan került napirendre a képviselői juttatások kérdése, hiszen korábban számos ezzel összefüggő sarkalatos kérdést söpörtek a szőnyeg alá.
A kormánypárti politikus a KDNP támogatásáról biztosította az előterjesztőt, ugyanakkor közölte több pontban szeretnének még megállapodást elérni Lázár Jánossal. Rubovszky György ezek között említette például annak a kérdését, hogy milyen súlyozással essen latba az eltérő intenzitású bizottsági többletmunka, illetve az egyéni választókerületek méretéből adódó különböző nagyságú közlekedési kötelezettségek.
Szakács Imre, a Fidesz vezérszónoka összességében előremutatónak nevezte a javaslatot, amely átláthatóbbá, ellenőrizhetőbbé teszi a képviselők javadalmazásának rendszerét, a képviselők munkafeltételeit jobbá teszi, javítja a munkavégzéshez szükséges infrastruktúrát. A javaslat kiutat mutat a jelenlegi nehezen átlátható képviselői javadalmazási rendszerből – tette hozzá.
Megjegyezte: lesz „talán fél tucat” olyan, a bizottsági munkában részt nem vállaló képviselő, aki profitál az új szabályokból, akik viszont jelenleg több bizottságban is dolgoznak, azoknak jövedelemvisszaesést jelent majd.
A javaslat egyik fontos elemének nevezte, hogy a parlamentből kikerülő képviselők esetében az eddig hat havi fizetésnek megfelelő végkielégítést három havira csökkentik le.
A javaslat nem pénzről, hanem elvekről szól
A Ház előtt fekvő javaslat nem pénzről, hanem az elvekről szól – szögezte le Pálffy István, a KDNP országgyűlési képviselője. A politikus az üzemanyagkártya bevezetéséről azt mondta, hogy a létrehozáskor egy távolságarányos elvet tartanak szem előtt, ami igazságosabbá és gazdaságosabbá teszi a rendszert. Az átláthatóság kapcsán elengedhetetlennek nevezte, hogy az üzemanyagkártyát csak a képviselők saját autóihoz lehessen használni.
Az MSZP szerint időszerűtlenk és előkészítetlen a javaslat
Tukacs István, az MSZP vezérszónoka úgy fogalmazott, nincs dolguk Lázár János javaslatával, mivel az szerintük nem megfelelő időben, ráadásul elfogadhatatlan módon került az Országgyűlés elé. Mint mondta, a Háznak a költségvetési vita kellős közepén a képviselők javadalmazásának szabályozása helyett inkább azzal kellene törődnie, miként tudna segíteni az egyre nehezebb helyzetbe sodródó magyar társadalomnak és vállalkozásoknak.
Vagyonosodási vizsgálat alá vetné a képviselőket a Jobbik
A Jobbik vezérszónoka Apáti István a képviselők vagyonvizsgálat alá vetését javasolta a társadalom igazságérzetére hivatkozva. Az ellenzéki politikus szerint, akinek nincs félnivalója, az nyugodtan alávetheti magát egy ilyen eljárásnak, és ez szerinte a politikusok presztízsének visszaállításához is hozzájárulhat.
Apáti István Lázár János előterjesztésének érdemeként említette, hogy az a jelenlegi 90 százalék helyett a teljes képviselői jövedelmet adókötelessé teszi. Emellett emlékeztetett, hogy a javaslatba a Jobbik kezdeményezésére kerülhetett be, az autók teljesítményével összefüggő korlát a benzinkártyák felhasználásához. Feleslegesnek nevezte továbbá, hogy a parlament a jövőben minden képviselőnek külön mobiltelefont vásároljon, ami több tízmilliós kiadást jelentene a költségvetésnek.
Az LMP az időzítést kifogásolja
Szilágyi Péter, az LMP vezérszónoka szerint ugyan már megérett az idő a képviselői javadalmazás átláthatóvá tételére, azzal ugyanakkor szerinte mindenféleképpen meg kellett volna várni a gazdaság konszolidációját.
Az ellenzéki képviselő egyebek mellett kezdeményezte, hogy a képviselők utazásának támogatásánál a tömegközlekedést részesítsék előnyben a tervezett benzinkártyákkal szemben. Szilágyi Péter utóbbi megoldást csak a legfeljebb 1.600 köbcentiméteres motorral rendelkező autók esetében tartaná elfogadhatónak.
A pénzügyi stabilitásáról szóló javaslat a felelős gazdálkodásról szól
Az államháztartásról szóló törvényjavaslat tárgyalásának befejezésével, illetve a Magyarország pénzügyi stabilitásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának megnyitásával folytatatta munkáját az Országgyűlés.
A pénSpaller Endre, a KDNP országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy az elmúlt 21 év az osztogatásokról és megszorításokról szólt, ritka kivétel volt a felelős gazdálkodás. Ez a törvény pedig pont ez utóbbiról szól. A javaslat az államadósság, államadósság-kezelő központ, költségvetési tanács, adózás, nyugdíj témakörökben zár le régi vitákat és jelöl ki biztos sarokköveket.
A kereszténydemokrata politikus hangsúlyozta: egykulcsos adó, családi adózás, értékálló nyugdíj, költségvetési tanács nagyobb hatásköre, korlátozott állami eladósodás szerepelnek ebben a törvényben, amelyek mind támogathatóak, így erre kérte az ellenzéki pártokat is.