Emlékszik-e még valaki egy Bozóki András nevű kulturális miniszterre? Ez az egykor tehetséges fiatalember később viszonylag ártalmatlan korszakot jelentett a Fodor Gábor–Magyar Bálint–Hiller István-láncolat vészterhes másfél évtizedében. Bozóki a Fidesz fiataljai közé tartozott, de hamarosan hátat fordított baráti körének és elszánt kritikusává öregedett. Most az Élet és Irodalom ez évi 2. számában két oldalon megsemmisítőnek szánt kritikával elemzi a Fidesz-kormány első másfél évét, minden egyes döntéséhez hozzáfűzi elítélő megjegyzését.
De „lássuk a medvét” – amint őseink mondták. A továbbiakban a következő szöveg minden egyes szavához szíveskedjenek hozzáképzelni az idézőjeleket, amelyeket mellőzni szükséges terjedelmi okokból. Viszont zárójelben jelezve, amit B. elfelejt megemlíteni.
„Orbán Viktor miniszterelnök politikája a nemzetegyesítés, a centrális erőtér, az elitváltás, az erőpolitika és a forradalmi helyzet pillérein nyugszik. A hitelpolitikában a nemzeti együttműködés rendszerét jelenti, a liberális demokrácia alternatívájaként.
A kormány radikális elitváltást visz véghez, amelyet az elmúlt évtizedekhez kötődő közigazgatási, gazdasági és kulturális elit lecserélésével kíván végrehajtani.
Orbán első lépésként kiadta a nemzeti együttműködés nyilatkozatát. Lényege, hogy mindenki része lehet a nemzeti együttműködésnek. Sólyom László helyébe (miután megbízatásának ideje lejárt) a kormánytöbbség Schmitt Pált választotta. Az új kormány az 1989-es alkotmányt pusztán technikai szabályzatnak tekintette, ha valamely általa hozott jogszabály alkotmányellenesnek bizonyult, megváltoztatta az alkotmányt (kétharmados többséggel, tehát jogszerűen) és szűkítette az AB jogkörét. A testület létszámát 15-re emelte. Az alkotmánybírák újraválaszthatóak.
A közintézményeket átnevezték kormányintézményekké. Törvényekkel lehetővé tették a köztisztviselők azonnali elbocsátását, az államapparátuson belüli politikai tisztogatást. Ennek nyomán a központi és a helyi közigazgatás gyorsan átpolitizálódott. Minden vezető pozíciót, beleértve a független intézményeket is, fideszes káderekkel töltöttek fel. A legfőbb ügyész, az Állami Számvevőszék elnöke és a médiahatóság elnöke, és a Médiahatóság elnöke, az Országos Bírói Hivatal elnöke, a Fidesz volt képviselője, illetve hozzátartozója. Pártbefolyás alá vonta a PSZÁF-ot és a Költségvetési Tanácsot. A Nemzeti Kulturális Alap Elnöke Fidesz-politikus lett. Az adatvédelmi ombudsman utóda Fideszhez húzó hivatalnok lett. A fenti káderek legtöbbjét 9-12 évre nevezték ki. Visszaható büntetőadóval sújtották az elmúlt időszak kormányaihoz kötődő személyeket.
Kampányt indítottak egyes korábbi politikusokkal, tisztségviselőkkel, továbbá a liberális baloldali értelmiségiekkel szemben, megpróbálva kriminalizálni őket. Visszaéléssel gyanúsították Gyurcsány Ferencet, a Lukács-iskola filozófusait.
A közszolgálati média helyébe állami rádió és televízió lépett. Központi Médiafelügyeleti Hatóságot hoztak létre, amely pénzbüntetéseket szabhat ki, az állami hirdetéseket irányítja. A Távirati Irodában és a televíziónál nagyarányú létszámleépítést hajtott végre. (a párhuzamosságokat megszüntetve.)
A kormány saját kádereivel töltötte fel az országos Választási Bizottságot, amely a választások tiszta lebonyolításáért felelős.
Az (önkormányzati) választási törvényt röviddel a 2010-es helyhatósági választás előtt megváltoztatta. (A baloldal 2002-ben nem ezt tette).
A parlamenti választásra új törvény készült, amely újrarajzolta a választókerületek számát, csökkentette és manipulálta a lélekszámban mutatkozó különbségeket is. (A AB döntése nyomán.) Az 1989-es választójogi törvény rendszere megmarad, de arányossága csökken.
Az egykulcsos adó bevezetésével a kormány társadalompolitikai céljai is kirajzolódtak. A kormány eredeti célja, hogy versenyképesebbé tegye Magyarországot. A költségvetési hiányt, a bankokat és telekommunikációs cégeket sújtó válságadóval, a végkielégítésekre kivetett 98 százalékos adóval, az áfa 27 százalékra emelésével, a magánnyugdíjpénztárak államosításával és az eü-szociális szférából kivont támogatással pótolta.
Végül mindenkit beléptetett az állami nyugdíjrendszerbe. (Saját érdekükben is.) Szigorította a Munka Törvénykönyvet.
Új törvény biztosítja az oktatás központi irányítását, az önkormányzati és alapítványi iskolák államosítását, az egyházi és oktatási intézmények lehetőségeinek bővülését, nemcsak oktatási, hanem nevelési célok kitűzését. A felsőoktatási törvény korlátozza az államilag támogatott helyek számát.
A kormány terrorelhárító Központot hozott létre. Adókedvezményekkel ösztönzi a népszerű csapatsport ágazatokat. A trianoni békediktátum évfordulóját a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította. A kitüntetések új rendszerét tervezi. Át kívánja építeni a Kossuth-teret. Kulturális téren ösztönzi a nemzeti értékek ápolását, de ellenfelei között tartja számon az ország legkiválóbb művészeit és gondolkodóit. (Csak ilyen szerényen célozva a mértékadó értelmiség frusztrációjára.)
Bűnöző szervezetnek nyilvánítják az MSZMP-t, valamit előd- és utódszervezeteit. A központi propagandaszervezet a nacionalizmus, a patriarchális családi értékek, az erőpolitika érdekében lép fel. Tinédzsereket is be lehet börtönözni. Függőségbe taszította az ügyészséget, közjogi méltósággá emelte a legfőbb ügyészt, a büntető eljárásban korlátozta az ügyvédek jogait, egyes bírákat idő előtt, diszkriminatív módon nyugdíjazott.
És végül: Az 1989-es demokratikus alkotmány ideológiailag semleges, két bekezdésnyi preambuluma helyébe az új Alaptörvényben Európa egyik leghosszabb preambuluma lépett, amely 26 bekezdésből áll. Ez a Nemzeti Hitvallás. Ez egyoldalúan kezeli a magyar történelmet, nem utal az eddigi köztársasági kezdeményekre. Ellenben pozitívan utal Szent István államalapító tettére, a kereszténységre, 1956-ra és az 1990-es új parlamentre. Sőt, nemcsak az 1944-es német megszállást, hanem az 1945-ös szovjetet is negatívumként említi. A kommunista érával nem vállal jogfolytonosságot. Ellenben hangsúlyozza a kereszténység nemzetmegtartó szerepét. Sőt, a kultúrát egyenlőnek tekinti az egységes oszthatatlan magyar nemzeti kultúrával és a pluralizmust meg sem említi. Hát ilyen gátlástalan ez a Fidesz-KDNP.
Bozóki András alapos munkát végzett, amikor kárhoztató módon, elítélő jelzőkkel megtűzdelve felsorolta mindazt, amit az új kormány az elmúlt másfél év alatt végzett. Az a kormány, amelyről még támogatói közül is sokan úgy érzik, mind a mai napig, hogy miután hivatalba lépett, viharos gyorsasággal kiderült, az ellenzéki sorban eltöltött nyolc év is kevés volt arra, hogy kidolgozzon valamiféle cselekvési tervet, rögtönöz, kapkod, folytonosan megváltoztatja saját kezdeményezéseit. A miniszterelnök az EU-ban mindezt röviden megcáfolta.
Orbán Viktor az EU-vita bevezetőjében a következőket mondta:
Másfél évvel ezelőtt az ország az összeomlás szélén állt. Megállítottuk az eladósodást, megkezdtük az adósságtörlesztést. A költségvetési hiányt 3 százalék alá szorítottuk. Elfogadtuk az új alkotmányt, harminc sarkalatos és 330 egyéb, összesen több mint 360 új törvényt. Mindent átszerveztünk: Átszerveztük a közigazgatást, a kormányzati, az önkormányzati igazgatást, az igazságszolgáltatást, a közoktatást, az egészségügyet, a szociális ellátórendszert, az adó- és közteherviselést, a nyugdíjrendszert, mindent, ami az államadósságot növelte.
Valójában – és ezt éppen Bozóki bűnlajstroma bizonyítja – sikerült intézményes formában véghezvinni az elmúlt huszonkét évben sorozatosan elmulasztott rendszerváltoztatást. Bozóki, miközben porrá akarta zúzni a kormány tevékenységét, maga állította ki róla az elismerő bizonyítványt. Bár nem olyan tömören, ahogyan ezt Orbán Viktor felsorolta az Európai Parlament 2012. január 11-i ülésén, amelynek célja ugyanaz volt, mint Bozókié. A „liberális demokrácia” hiányának számonkérésével pellengérre állítani a valóságos Magyarország torzképét.
A liberálisok szánalmas elítélés-kísérleteire és a még várhatóakra cáfolt rá a január 14-i hatalmas tömegmozdulás is, amely lehet, hogy eltörpül majd emlékeinkben, ha az országunk és népe ellen áskálódás még nagyobb és még határozottabb fellépésre sarkallja azokat, akik szabadon akarnak élni saját szabad hazájukban.
