A pozitív üzenetek domináltak - Politológusi vélemények az Orbán-beszédről

Forrás: MTI

Elsősorban szimbolikus, illetve motivációs értékűnek tartják Orbán Viktor miniszterelnök hétfői  országértékelő beszédét az MTI által megkérdezett politológusok, akik egyhangúlag arra számítanak, hogy a kormányfő jövő hetén, parlamenti felszólalásában fejti ki konkrét elképzeléseit.

Szánthó Miklós, a Nézőpont Intézet elemzője szerint a kormányfő által megújulásként említett folyamat középpontjába a nemzeti szellemet, az államadósság-csökkentését és a munkahelyteremtést állította. A Nézőpont Intézet munkatársa úgy látja, az államadósságnak szóló hadüzenet, illetve a mindenkinek dolgoznia kell jelszó fókuszba helyezése már a nyilvánosságnak az elkövetkezendő gazdaságpolitikai intézkedésekre való felkészítésére szolgált.

Kern Tamás, a Századvég Alapítvány tudományos főmunkatársa kiemelte: a kormányfő beszéde alapján a munka területén is valódi szemléletváltásra lehet számítani, az új, feketegazdaságot leépíteni hivatott munkakultúra megteremtése ugyanakkor Orbán Viktor szavai szerint is számtalan konfliktussal jár majd.
   
Filippov Gábor, a Magyar Progresszív Intézet elemzője elmondta: Orbán Viktor idén kilenc év után először, az Európai Uniós soros elnökségét betöltő ország vezetőjeként mondta el országértékelését, amelyben így a korábbi évekhez képest nem az offenzív elemek, hanem a pozitív üzenetek domináltak. Egyszerű, de páratlanul hatékony kommunikációs elemnek nevezte ugyanakkor a választók interneten feltett kérdéseinek idézését, ami azt üzente, hogy a kormányfő közel áll a hétköznapi emberekhez. Filippov Gábor úgy gondolja Orbán Viktor szavaiból érezhető volt a túlzott várakozások csillapításának szándéka, de az alagút végén lévő fényt is felvillantotta azzal, hogy 2014-et már a gyarapodás évének nevezte.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!